|
|
|
LAM 2004;14(2):159-60.
ORVOSI NYELV
Díszpinty
Egy „szórakoztató” tájékoztatóból...
Véleményem szerint a tisztesség úgy kívánná, hogy egy-egy izgalmas orvos-, illetve betegtájékoztató szövegét tanulmányozva, vizsgálva, annak tanulságait levonva azt se hallgassuk el, hogy mely gyártó vagy forgalmazó volt a „mű alkotója”, hiszen igenis: vannak olyan cégek, amelyek igen színvonalasan, a helyesírásra, a nyelvhelyességre, a tartalmi közérthetőségre és szakszerűségre is nagy hangsúlyt fektetve dolgozzák ki reklámanyagaik, tájékoztatóik szövegét. Az ilyen, a kultúrát és a szakmai színvonal nyelvi vonatkozásait is tiszteletben tartó vállalatok miatt érzem sokszor azt, hogy erkölcstelen általánosítva, a cégeket mintegy „összemosva”, az adott szövegmutatvány készítőjének inkognitóját megőrizve megmutatni, elemezni a nívótlan, sőt, olykor-olykor már szégyenletes szövegcséket.
Az előbbiek ellenére mégsem nevezem nevén az éppen boncolgatott szöveganyag „elkövetőjét”. Ennek az az oka, hogy semmiképpen sem lenne helyes ezt a „díszpintyvadászatot” valamiféle boszorkányüldözéssé lealacsonyítani. S valóban: semmi rossz szándék nem bujkál a – beismerem: olykor szándékosan tréfálkozónak, csúfondárosnak, élcelődő hangvételűnek szánt – sorok mögött.
A fontos az, hogy mindannyian – ha lehet, derűsen, együtt mosolyogva! – tanuljunk belőlük, tapasztalatokat szerezhessünk és az, hogy fölhívjuk a figyelmet a sok-sok problémára, nehézségre. Tehát kérjük, sértődés ne essék, csupán gondolkozzunk el azon a szakmai nyelvi környezeten, amelyben élünk.
Az anyaggyűjtés egyszerű: csak be kell lépni egy-egy patikába és össze kell szedegetni a rengeteg, fényes papírra nyomott füzetkét (ilyenkor aztán furcsán is néznek a patikus hölgyek); orvos barátaim, kollégáim pedig maguk látnak el a munkahelyükön kapott, meglepőbbnél meglepőbb kiadványokkal, levelekkel, szórólapokkal – tudván tudva és elfogadva, hogy bolondériám ezek gyűjtése...
Ezúttal egy orvostájékoztató van előttem az asztalon, nyitva: amit látok, az összesen két oldal, körülbelül száz (!) leírt szó, beleértve az – egyébként valóban mutatós – ábrákban szereplő szavakat, illetve a névelőket is...
Most következzék néhány szó szerinti idézet ebből a nyúlfarknyi szövegből.
Ha még lapozok is egyet (és itt csak két csemegét emelek ki – tessék figyelni: az utolsó példamondat már szakmailag is szinte „életveszélyes”!), a következőket tudhatom meg...
Nos, kedves Olvasó! Ön hány s miféle hibát, stílustalanságot, zavart vél fölfedezni a fentebbiekben?
Szépen sorban nézzük meg!
1. „2. típusú diabetes” már rég nincsen: elfogadott szabvány szerint az bizony 2-es típusú, és még csak nem is „diabetes”, hanem diabétesz: ezt így kell írni mindenkinek magyarul, mert a szó oly közkeletű (érdemes egy Orvosi helyesírási szótárat beszerezni...). De talán még a „cukorbetegség” szó is jó lehetett volna (akkor még a szótárt sem kellene böngészni) – igaz, akkor talán nem olyan tudományos csengésű a szöveg.
2. „Vércukorszint szabályozás”: ez, ugyebár, a vércukorszintnek a szabályozását jelenti, tehát egy birtokos tömörítő szóösszetétel, amelyet egybeírunk (vagy a szerző úgy vélte, hogy a „vércukorszint” egy jelző?), legalábbis hat szótagig; a hosszabb összetételeket az átláthatóság kedvéért egy kötőjellel tagoljuk. A helyes forma tehát: vércukorszint-szabályozás.
3. „megbízható 24 órás vércukorcsökkentő hatás”: szerintem a hatás az, amelyik „megbízható”, és nem a 24 óra. Pontosabban a „24 óra” is nagyon „megbízhatóan” 24 óra, de itt a jelző nem erre akar vonatkozni. Elég egy vesszőt beszúrni, és máris értelmes a mondat: „megbízható, 24 órás vércukorcsökkentő hatás”!
Az viszont, hogy egy tabletta bármivel is „rendelkezik”, azt gondolom, kicsinykét suta, stílustalan fogalmazás: mi, emberek, sok mindennel rendelkezünk, rendelkezhetünk, de a tabletták azért nem olyan tudatos kis lények. De például „van” hatásuk, „kifejthetik” a hatásukat, „érvényesülhet, megnyilvánulhat” a hatásuk, vagy egyszerűen csak „megbízható, 24 órás hatásúak” stb. Ez nem súlyos hiba, csak hanyag, bumfordi, kissé képzavaros fogalmazás...
4. „Kevesebb a cardiovascularis interakció” – ám legyen: rendben, „nyomassuk” csak az idegen szavakat, hiszen orvosok vagyunk; azonban ez a „kevesebb” középfokú melléknév nagyon gyanús nekem, mert nem tudom, hogy mivel van szembeállítva a reklámozott gyógyszer, ugyanis ezen az oldalon erre még semmi utalás nincs. Kevesebb? Minél? Mint minek?
Így a dolog hangulatilag-tartalmilag, a szakmai precizitását tekintve engem egy kissé a „hagyományos mosóporok” gyűjtőfogalom elleni kegyetlen reklámharcra emlékeztet...
5. „2,5–3-szor gyorsabb asszociáció, mint ...” Az idegen szavak nem mindig indokolt használatával most nem akarok törődni (például e mondatnál esetleg „kötődés” stb.). Bevallom: magam sem vagyok igazán idegenszó-iszonyos (sőt, idegenszó-fóbiás!...) – egy józan határig semmi kifogásom sincs az idegen szavak ellen (amiért sokan meg is róttak már...).
De viszont biztos és a szakmai pontosság, szabatosság szempontjából tartalmilag is nagyon lényeges a következő. Két szám között rövid kötőjelet abban az esetben használunk, ha csak hozzávetőlegesen adjuk meg a számértékeket, és hosszút akkor és csak akkor, ha a két szám pontos határokat, egy pontosan meghatározott tartományt jelöl. Például a „10-18 éves fiatalok körében végzett felmérés” esetében 9 vagy éppen 20 éves fiatalokat is tartalmazhat mondjuk a megkérdezettek köre, míg „a 10–18 évesek vizsgálatakor” valóban csak a legkevesebb 10, legföljebb 18 évesekről van szó. Azért ez egy szakszövegben nagyon-nagyon nem mindegy ám!
6. „adagolható étkezés előtt közvetlenül, vagy étkezés közben”: ebben a mondatban nem szerencsés az „adagolható” szó. Óhatatlanul azt sugallja, hogy nem a kezelt beteg, hanem valaki más adja a gyógyszert a páciensnek, holott meggyőződésem, hogy a cukorbetegek többsége képes maga is bevenni azt a tablettát – ez a valóban árnyalatnyi stílushiba, megfogalmazás így egy kicsit lekezelő.
Az külön furcsa, hogy nem „szedésről”, „bevételről” van szó: az adagolás, adagolható szavak bújtatottan a bevitt hatóanyag-mennyiségnek, az „adag” meghatározásának képzetét is keltik, márpedig az adagolást az orvos határozza meg, és nem a beteg – ő, szegény, csak bekapja az előírt adagot.
Mindehhez már csak szégyenlősen teszem hozzá, hogy a nem mellékmondatot bevezető „vagy” elé vesszőt tenni: nos, ez a mai hazai oktatási rendszer bizonyos életkorbani helyesírási elvárásai tükrében... Hát ezt a mondatot nem fejezem be!
7., 8., 9., 10. „inzulinszekréciót”, „Inzulin deficiencia”, „Inzulin rezisztencia”, „inzulinrezisztenciát”: zavaros dolgok ezek... Ha egyszer sikerült helyesen egy szóba írni, hogy „inzulinrezisztenciát”, akkor tőle 3,5 centiméterrel miért lett ez két szó („Inzulin rezisztencia”)? Talán a tárgyeset megléte, illetve hiánya zavarta meg az alkotót? Természetesen az „Inzulin deficiencia” is „Inzulindeficiencia”.
Az idegen szavakon elgondolkodhatnánk megint: a „szekréció” szót például le lehet magyarul is írni – úgy tízféle módon... Magam kedvelem a „szekréció” szót is, ha nem szorítja ki a többi ügyes megfogalmazást, hanem olykor-olykor fölbukkanva színesíti a szöveget. Ám folyton „szekretálni” stílustalan és nagyon unalmassá teszi az olvasmányt: nem hiszem, hogy a huszadik „szekréció” az érdeklődés vad lázát váltja ki az orvosból.
11. „Szulfanilurea receptor”: ez természetesen megint „valaminek a valamije”, azaz birtokos tömörítő szóösszetétel, s bár kilenc szótagos, azért még egybeírjuk, mert csak két tagból áll, ugyanis az összetétel tagjainak megszámlálásakor az idegen szavakat nem elemezzük. Tehát: „Szulfanilureareceptor”! Mindazonáltal az ilyen kacifántosabb összetételeknél – a jobb értelmezhetőség érdekében – tehetünk kivételt, és beszúrhatunk egy kötőjelet: „Szulfanilurea-receptor”: ez is helyes megoldás lehet – csak a különírt forma használata vet föl kérdéseket.
12. „b-sejt membrán” – úgy tűnik, a „b-sejt” szerkezetet az alkotó ismét jelzőnek vélte, pedig most is „valaminek a valamijéről” van szó (a b-sejt membránjáról). Ilyenkor tehát egybe kell írni a „membrán” utótagot az előtte lévő szerkezettel. A gond csak az, hogy abban már van egy kötőjel – ilyenkor egy „technikai” kötőjellel kell megoldani a nehézséget: „b-sejt-membrán”. Ez világos, áttekinthető, nyelvtanilag és természetesen tartalmilag is pontos és helyes alak.
Tudom persze, hogy ez a helyesírási kérdés ténylegesen a nehezek közül való. Azonban némi logikával vagy a helyesírás szabálykönyvének fölütésével kiötölhető a helyes forma. Ezzel együtt elismerem, nem várható el mindenkitől, hogy evvel a szerkezettel „elbánjon” – csak attól, aki ilyen jellegű szövegeket, kiadványokat mer szerkeszteni. Annak viszont ezt tudnia kéne...
13. „Mérsékli a glucagon szintet”: Az csak lustaság kérdése, hogy valaki megnézi-e az Orvosi helyesírási szótárban, hogy a „glucagon” magyarul „glükagon”. A „glükagonszint” szót különírni pedig csupán helyesírási tájékozatlanság (megint egy birtokos tömörítő összetett szó)...
Viszont a glükagonszintet „mérsékelni” csúnya és ostoba stílushiba. Nem részletezem a dolgot, és nem sorolok föl sok helyes, értelmes megoldást, csak annyit jegyeznék meg, hogy „mérsékelni” inkább a glükagon hatását, elválasztását stb. lehet, míg a glükagonszintet jobb például csökkenteni...
14. „Az Amaryl® cardiovasculáris hatása előnyös a nem intakt szívizommal rendelkező diabeteses betegeknél.” Nos, e szörnyeteg esetében kezdjük előbb az apróbb hibákkal! A „diabeteses”-ről már tudjuk, hogy nem is az, hanem „diabéteszes”. Azt, hogy az idegen és még a szaknyelvben is kissé modorosan csengő (bár ez ízlés kérdése) „intakt” szó használata a legjobb megoldás-e – ne feszegessük.
Az viszont, hogy „nem intakt szívizommal rendelkező” betegekről esik szó... Bizony ez már modortalan, bántó stílushiba. Arról, hogy esetleg a tabletták mivel rendelkezhetnek, már volt szó. De ebben az esetben a hiba sokkal durvább: szívbeteg emberekről van szó, adott esetben nagyon beteg emberekről – dehogy „rendelkeznek” ők a „nem intakt szívizmukkal”: csak egyszerűen ez van nekik, ezzel sújtotta őket az életük, a sorsuk! Remélem, érezhető, hogy ez a fogalmazás a maga slendriánságában milyen embertelen, tiszteletlen, otromba. Méltatlan az orvosi hivatáshoz...
És következzék a lényeg! Gondoljuk csak végig, mit is állít ez a mondat a gyógyszerről! Azt, hogy a készítmény „cardiovasculáris hatása” „előnyös” ezeknek a szívbeteg diabéteszeseknek az esetében. Ez a fogalmazás azt sugallja, hogy az érintett betegek esetében a cardiovascularis rendszerre is jó hatással van a reklámozott tabletta! Ám erről természetesen valójában szó sincs, ez az állítás nem igaz, csupán arról van szó, hogy ez a készítmény nem olyan káros, nem olyan hátrányos, mint esetleg más vércukorcsökkentő szerek. (Ezt szépen bizonyítják is a nagybetűkkel kiemelt mondat fölött olvasható megállapítások, illetve egy táblázat.)
Ez bizony már több mint egyszerű fogalmazási ügyetlenség! Ez egy félrevezető szakmai megállapításszerűség – még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy ez szándékát tekintve csupán egy zavarosan megfogalmazott reklámmondat.
E mondatocska kapcsán érdemes elgondolkodnunk a rosszul sikerült megfogalmazások szakmai jelentőségéről, a mondatokat, szövegeket író emberek felelősségéről. Úgy vélem, komoly dologról van szó.
dr. Grétsy Zsombor