LAM 2004;14(2):94.

TÖPRENGŐ

Szigorúan ellenőrzött pecsétek

Több mint két évtizeddel ezelőtt történt, hogy a „vasfüggöny mögül”, szerény ösztöndíjjal jutottam ki London egyik ismert májcentrumába, amelynek akkori vezetője a világhírű Dame Sheila Sherlock professzor volt. Ösztöndíjas tevékenységem befejeztekor „működési bizonyítványt” kellett szereznem. Döcögő angoltudásom is elegendő volt ahhoz, hogy tisztelt főnököm megértse kérésem fontosságát. Hamarosan irodájába hívatott, hogy átadja nekem a hivatalos dokumentumot. A személyemet és szakmai tevékenységemet méltató sorok átfutása után kissé zavartan adtam hangot hiányérzetemnek:

– A pecsétet majd a titkárnő fogja rátenni?

A professzor megütközve bámult rám.

– Kérem, hát nem látja az aláírásomat?

Majd kissé élesebben megkérdezte:

– Miért, maguknál ezt is másképp csinálják?

Ez a kínos jelenet világította meg számomra, hogy az aláírás, maga az ember, az aláíró személy, és ennek hitelességében kételkedni személyes sértést jelent. Aki nem ennek megfelelően viselkedik, az „elefánt a porcelánboltban”.

Valamikor a pecsétet a bizalmas, avagy titkos üzenetek lezárására használták. Csakis a címzett tekinthetett bele az ilyen iratba. Később az állami hierarchia buzgósága révén, a hivatalos írásos közlések (utasítás, rendelet) nélkülözhetetlen relikviája lett. A pecsétek fajtája, megjelenési formája és száma növekvő tendenciát mutat. Egyre nagyobb tiszteletet csikar ki, prioritásra törekszik. Nem helyettesítheti semmi, s lassan már ott tartunk, hogy a pecsét a pecsétért van, minél több lenyomat díszeleg egy iraton, annál nagyobb az elvárt reputáció...

Túlzás nélkül állítható, hogy az orvos-beteg kapcsolat nélkülözhetetlen eszközévé vált. Lehetünk a szakma legkiválóbb képviselője, előfordulhat, hogy orvosi tevékenységünkhöz minden feltétel megfelelő, ha a pecsét nincsen kéznél, nélküle nem dolgozhatunk orvosként. Ily módon elértük, hogy minden egyes szakmai tevékenységünk megpecsételődik. Büszkén csattan, ha életveszélyben lévő, súlyos, akut beteg megmentése érdekében konzultálunk, de akkor is, ha csupán egy doboznyi Cavinton tablettát írunk fel receptre, netán beutalót töltünk ki azért, hogy betegünk mozgásszervi panaszai miatt szakellátásban részesüljön. Kiszámította-e már valaki, hogy egy átlagos teljesítményt nyújtó orvos hány pecsétnyomot hagy maga után átlagosan naponta? Az egészségügyi intézményben (kórházakban, szakrendelőkben) belső használatra is kötelezővé teszik. Egy rutin-laborvizsgálat kérésének formai követelménye a kérőlap szabályos és hiánytalan kitöltése (beteg neve, születési év, anyja neve, lakcím, taj-szám, a kérés indoka, iránydiagnózis stb.), az orvos aláírása és mellette pecsétjének lenyomata. Az eljárás lényegében azonos, ha a házon belül valamilyen vizsgálat (mellkasröntgen, EKG vagy például hasi ultrahang) történik. Sokunkat nyomaszt ez a teljesíthetetlen követelmény.

Természetesen az orvosi tevékenység kontrollálásához, a recept formájában történő „gyógyszer-utalványozáshoz” szükséges a szakma képviselőjének, az autentikus személynek az identifikálása. A vény ellenőrizhetősége azonban (mint számos külhoni példa igazolja) e nélkül is elérhető. Hiszen mi egyébre való a számtalan információt rejtő vonalkód és az orvos személyes kézjegye? Egyébként maga a recept, az orvosi vény is egyetlen személyhez kötött. Az eltulajdonítás, elvesztés eseteit tekintve az orvosi bélyegző lenyomata sem további biztonságot, sem pedig „hozzáadott értéket” nem jelent.

A világot járva sok helyütt tapasztaltam, hogy még hivatalos iratokon sem szerepel bélyegző. Elegendő a kibocsátó, a felelős személy aláírása a hitelesítéshez.

A népjóléti miniszter 20/1991. (XI. 5.) NM rendelete alapján csak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által kibocsátott (hitelesített!) egyetlen bélyegző használata engedélyezett. Nincs olyan vészhelyzet, amely megengedné az eredeti bélyegző másolatának használatát. Csak a „beavatottak” tudják, hogy az OEP-től kapott, hivatalosnak elfogadott pecsét hibás, nem szabályos kör alakú. Ez alig észrevehető, de tény, hogy egy kissé „elliptikusra” sikeredett. Akarattal vagy nem, ma már ki tudja? A „személyspecifikus” pecsét lenyomata mással nem helyettesíthető, a duplikátum használója könnyen horogra akad. A rendelet betartását az OEP Gyógyszer-ellenőrzési Osztálya szigorúan felügyeli, sőt, ellenkező esetben szankciókat is kilátásba helyez. Az elveszett bélyegző (ilyen bizony előfordul!) pótolható ugyan, de az új beszerzésének bürokratikus útvesztőiben is akadályokba ütközünk. Az ügyintézés személyhez kötött.

EU-konform a pecsétcentrikus világnézet? Az Európa felé haladás részletkérdéseire is figyelnünk kell.

Nemesánszky Elemér