|
|
|
LAM 2003;13(8):682-5.
ORVOSI SZOCIOLÓGIA
Az egészségi állapot és a leszokási szándék kapcsolata a különböző életkorú dohányzók körében
dr. Szántó Zsuzsa (levelező szerző), dr. Susánszky Éva, dr. Kopp Mária
Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet,
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
Telefon: 210-2953, fax: 210-2955, e-mail: szanzsu@net.sote.hu
A dohányzás a világ minden részén súlyos egészségveszélyeztető tényező. A fejlett országokban a dohányzás egészségkárosító hatása az egyik legalaposabban dokumentált jelenség a népegészségügy területén (1). A kilencvenes években a dohányzás ártalmainak legátfogóbb bizonyítékait egy angol és két amerikai felmérés szolgáltatta. Az angol felmérés eredményei a nagy-britanniai orvosok negyvenéves utánkövetéses vizsgálatán, az amerikai panelvizsgálatokból nyert tapasztalatok pedig az American Cancer Society által végzett reprezentatív lakossági felméréseken alapultak. Mindhárom kutatás szerint a leggyakoribb dohányzás okozta károsodás a szívbetegségek területén jelentkezett, de a legszorosabb kapcsolat a dohányzás és a tüdőrák előfordulása között mutatkozott. A két amerikai vizsgálat (1959–1965 és 1982–1986 közötti időszak) eredményei szerint különösen a nők körében a legtöbb betegség tekintetében növekedett a dohányzás okozta relatív veszélyeztetettség (2–5).
A dohányzás tehát jelentős veszélyforrás az egészség szempontjából. Ismeretes azonban, hogy a dohányzásról való leszokás enyhíti a korábbi dohányzás ártalmait. Számos vizsgálat bizonyította, hogy a dohányzás abbahagyása csökkenti a dohányzással összefüggő morbiditást és mortalitást (6–8). Azok a dohányosok, akik fiatalabb életkorban hagynak fel káros szenvedélyükkel, jelentősebb élettartam-növekedésre számíthatnak, mint azok, akik később hagyják abba a dohányzást (9), ugyanakkor az idősebbek kisebb erőfeszítéssel képesek leszokni (10). A nők számára nagyobb veszélyforrást jelent a dohányzás (11), tehát a leszokás is nagyobb előnyökkel jár (12), ugyanakkor a nők kevésbé sikeresek a dohányzás abbahagyásában, mint a férfiak (13).
A dohányzással összefüggő mortalitás első hazai adatai 1955-ből származnak. Ekkor a férfi összhalálozásnak 9,2%-a, a női összhalálozásnak pedig 1,4%-a volt visszavezethető a dohányzásra. A dohányzásból eredő halálozás 2000-re több mint háromszorosára emelkedett a férfiak körében (31%), a nők körében pedig csaknem nyolcszoros volt a növekedés (11%). Ugyanebben az időszakban a dohányzáshoz nem köthető halálozás a 35–69 év közötti férfi lakosságban változatlan maradt, míg a többi férfi korcsoportban, valamint a teljes női populációban szignifikáns mértékben csökkent (14).
Az elmúlt 40 évben az évi cigarettafogyasztás 15 milliárdról 24-25 milliárdra emelkedett (beleszámítva a feketepiacon értékesített mennyiséget is). A 15 évnél idősebb lakosságnak mintegy egyharmada rendszeresen (naponta) dohányzik. 2000-ben 2151 szál cigaretta jutott egy főre (15). A nagyszámú idő előtti halálozás csökkentése érdekében a magyar népegészségügyi intézmények komoly erőfeszítéseket tesznek a nemdohányzás, illetve leszokás népszerűsítésére. A hosszú távú népegészségügyi célok között szerepel, hogy a dohányzók száma 8%-kal csökkenjen és a leszokók számának 20%-kal növekedjen. A szigorú törvényi szabályozás és a törvények betartatása, a dohánytermékek adó- és árpolitikája, valamint a nikotin- és kátránytartalomra vonatkozó előírások további szigorítása elősegítik ezeknek a céloknak az elérését. Az egészségügyi rendszer oldaláról az alapellátásban, a védőnői hálózatban, valamint a kardiológiai és pulmonológiai ellátásban működnek a dohányzás visszaszorítására irányuló programok. Ezekben az intézményekben e programok segítségével a dohányosoknak mintegy 35%-a szokott le végleg. Ez az arány megfelel a más országokban működő hasonló programok eredményességének.
A dohányzás elleni kampányok és a dohányforgalmazást szabályozó törvények (elsősorban a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény, valamint a gazdasági reklámtevékenységről szóló 2001. évi I. törvény) ellenére 1995 és 2000 között a 15–18 évesek körében a dohányzók aránya 37,5%-ról 45,3%-ra emelkedett. A lányok körében a dohányzók aránya valamivel meghaladja a fiúkét, és a dohányzó fiatal nők aránya egyre emelkedik. Még a terhes nők körében is 16% a dohányosok aránya (16).
Magyarországon a középkorú népességben a férfiak halálozásának 42%-a, a nőkének 22%-a vezethető vissza dohányzásra. A WHO adatai szerint a tüdőrák-halálozás 90%-a, az egyéb daganatos betegségek miatti halálozás 15-20%-a, a krónikus bronchitis és tüdőtágulás miatt bekövetkezett halálozás 75%-a és a keringési betegségek mortalitásának 35%-a dohányzás eredetű (15).
Dohányzással kapcsolatos kutatásunk két fő kérdést jár körül: 1. Növeli-e a kedvezőtlen egészségi állapot a dohányzásról való leszokás esélyeit? 2. Milyen demográfiai, társadalmi és pszichológiai tényezők befolyásolják a leszokási kísérletek sikerességét? Jelen tanulmányunkban csak az első kérdéssel foglalkozunk, és azt vizsgáljuk, hogy van-e kapcsolat az egészségi állapot és a leszokásra irányuló késztetés között.
Kiinduló hipotézisünk szerint az egészségi állapotban bekövetkező negatív változások jelentik a leszokásra irányuló legerőteljesebb késztetést. Minthogy a fiatalok, a középkorúak és az idősek egészségi állapota különböző, feltételeztük, hogy a leszokás szándékában is különbségeket fogunk találni az életkor mentén. E feltételezésnek megfelelően három korcsoportban (18–34, 35–64, 65 évesek és idősebbek) vizsgáltuk az egészségi állapot különböző paraméterei és a dohányzásról való leszokás szándéka közötti kapcsolatokat.
Mintaválasztás, mintaleírás
A tanulmány a 2002-ben végzett országos reprezentatív felmérés, a Hungarostudy 2002 adataira támaszkodik. A Hungarostudy 2002 célja a magyar lakosság pszichoszociális jellemzői és a testi, mentális és érzelmi egészség közötti kapcsolatok leírása és elemzése volt. A véletlenszerűen kiválasztott 12 668 felnőttből (17 év felettiek) álló minta életkor, nem és lakóhely (150 kis régió) szerint reprezentálja a magyar lakosságot. A mintaválasztás a 2001-ben a Cenzus szerint módosított népesség-nyilvántartáson alapult. Minden 10000 főnél nagyobb népességgel rendelkező település bekerült a mintába, a 10000 főnél kevesebb lakost számláló települések közül pedig véletlenszerűen választottuk ki a mintába kerülő településeket. A teljes mintában a visszautasítás aránya 17,7%-os volt. A nagyobb településeken (városokban) a részvételt elutasítók aránya magasabb volt, mint a falvakban. Minden személyt, aki visszautasította a kérdőív kitöltését, ugyanazon a településen lakó, hasonló életkorú és nemű személlyel helyettesítettünk a pótlistáról. A kérdezőbiztosok a feladatra kiképzett körzeti védőnők voltak, akik a kérdezetteket lakásukban keresték fel. A kérdőív kitöltése átlagosan egy órát vett igénybe.
Módszer
Az egészségi állapot mérése
A vizsgálatunkban használt egészségiállapot-mutatók a kérdezettek önértékelésén, illetve beszámolóin alapulnak.
Az egészségi állapot általános mutatói
A kérdezettek saját egészségi állapotukat aszerint minősítették, hogy azzal mennyire elégedettek vagy elégedetlenek. A kérdezettek egészségi állapotukat saját korosztályukhoz viszonyítva is minősítették (rosszabb, nem rosszabb).
Krónikus betegségek előfordulása
Kérdőívünkben arra kértük a válaszadókat, hogy az általunk felsorolt 12 betegség közül jelöljék meg azt vagy azokat, amellyel vagy amelyekkel életük során orvosi kezelés alatt álltak: daganatos betegség, cukorbetegség, májbetegség, pszichiátriai, idegrendszeri, szív- és érrendszeri, légzőszervi betegségek, allergia, vesebetegség, gyomor-bél rendszeri, izom- és csontrendszeri betegségek. A krónikus betegségek együttes mutatója azt jelzi, hogy az adott személy élete során a 12 felsorolt betegség bármelyikével állt-e kezelés alatt vagy sem (kezelték, nem kezelték).
A fájdalomérzékelés mutatói
Kérdőívünk nyolc, különböző eredetű fájdalomra (fejfájás, mellkasi fájdalom, hát-derék fájás, ízületi fájdalmak, gyomortájéki, alhasi, végtag-, egyéb fájdalmak) vonatkozóan tárta fel a válaszadók érintettségét. Az együttes fájdalommutató azt jelzi, hogy a válaszadó beszámolt-e valamilyen fájdalomról vagy sem (szenved, nem szenved).
A testkép mutatói
Figyelembe vettük azt is, hogy a kérdezettek hogyan minősítik testképüket a testsúly függvényében. A normálistól eltérő minősítések két mutatójával dolgoztunk: a normálisnál soványabbnak, a normálisnál kövérebbnek tartja magát a kérdezett.
Dohányzás
A dohányzásra vonatkozó kérdésünkben az alábbi kategóriákat használtuk: 0. sohasem dohányzott; 1. nem dohányzik, de régebben dohányzott; 2. dohányzik. A dohányzókat aszerint osztottuk két csoportba, hogy próbálkoztak-e már a leszokással. Akiknek legalább egy leszokási kísérletük volt, azokat a „próbálkozók” csoportjába, akik még sosem próbálkoztak a dohányzás abbahagyásával, a „megrögzött dohányosok” körébe soroltuk. A dohányzási szokásokat a naponta elszívott cigaretták és a dohányzással eltöltött évek számával és azzal az életkorral jellemeztük, amikor a vizsgált személy dohányozni kezdett.
Statisztikai elemzés
Feltételezésünk szerint a kedvezőtlen egészségi állapot az egyik legerősebb késztetés a dohányzásról való leszokásra, így azt vártuk, hogy az idősebb korosztályok felé haladva a romló vagy megromlott egészségi állapot hatása egyre erőteljesebben érvényesül és játszik szerepet abban, hogy a dohányosok fontolgassák, megkíséreljék a leszokást. Az életkor és a leszokási késztetések kapcsolatának vizsgálatára a három korcsoportban külön-külön végeztünk el minden statisztikai elemzést. Az egészségi állapot és a leszokási késztetés közötti összefüggéseket a Mantel–Haenszel-esélyhányados segítségével vizsgáltuk 95%-os konfidenciaszinten. Az egynél nagyobb/kisebb esélyhányados a vizsgált változók közötti pozitív/negatív kapcsolat létét jelzi. A statisztikai elemzéseket az SPSS programcsomag 9.1-es verziójával végeztük el.
Eredmények
A teljes mintában a dohányzással kapcsolatos kérdésre 353 fő (2,8%) nem válaszolt. A válaszadók több mint fele (54,2%) sosem dohányzott, valaha dohányzott 18,2%, és jelenleg is dohányzik a minta 27,6%-a. A dohányzók aránya a három vizsgált korosztályban jelentős eltérést mutat. A 35 év alatti felnőtt lakosság körében 32,5%, a középkorosztályban (35–64 év) 32,3%, a legidősebbeknek (65 éves és idősebb) pedig 9,4%-a dohányzik. A dohányzók valamivel több mint egyharmada (34,2%) megrögzött dohányosnak számít, aki még sohasem próbálkozott a leszokással, többségük (65,8%) azonban legalább egy alkalommal már kísérletet tett a dohányzás abbahagyására (1. táblázat). A leszokási kísérletek átlaga három, a maximális próbálkozások száma 25. A megrögzött dohányosok átlagosan 19,6 évesen kezdték, és 19,9 éve dohányoznak, a próbálkozók valamivel korábban, 19 éves korukban kezdték, és valamivel hosszabb ideje, 21,3 éve dohányoznak. A naponta elszívott cigaretták számát figyelembe véve a 15 szál cigaretta feletti fogyasztásnál húztuk meg az erős dohányzás határát. Az úgynevezett erős dohányosok aránya a két csoportban lényegében azonos (46,6% vs. 48,0%).
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az egészségi állapot minden mutatója a három korcsoport között szignifikáns eltérést mutat (2. táblázat). Az egészségi állapot általános és a kortársakhoz viszonyított minősítése az életkor előrehaladtával egyre kedvezőtlenebb. A krónikus betegségek és fájdalom előfordulása graduálisan növekszik az életkor függvényében. A fájdalmak minden típusánál erős korfüggés mutatkozott. A vizsgált 12 betegség közül pedig mindössze négy (idegrendszeri, immun-, gyomor-bél, vesebetegség) nem mutatott összefüggést a korral. A betegségek közül egyedül az allergia előfordulása gyakoribb a fiatalabb korosztályokban. A legfiatalabbak 5%-os, a középkorúak 3,5%-os, a legidősebbek körében pedig 2,1%-os az előfordulás gyakorisága.
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A magukat soványnak érzők aránya a legidősebb és a legfiatalabb korosztályokban azonos (15%), a középső korcsoportban a magukat soványnak minősítők aránya alacsonyabb (10,7%), a magukat túlsúlyosnak érzőké pedig magasabb (41,1%), mint a másik két korosztályban.
A 3. táblázat a három korcsoport szerint a leszokásra való késztetés és az egészségi állapot egyes mutatói közötti kapcsolatokat mutatja. Az életkor előrehaladtával egyre csökkennek az egészségi állapot különböző mutatói és a leszokási szándék közötti szignifikáns kapcsolatok száma. A legtöbb kapcsolat a legfiatalabb korosztályban tapasztalható. A legidősebb korosztály esetében a leszokási szándék és az egészségi állapot általunk használt egyetlen mutatója között sincs jelentős kapcsolat.
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A legfiatalabbak körében egy kivételével (túlsúly) minden általános egészségiállapot-mutató pozitív összefüggést mutat a leszokási szándékkal, vagyis a kedvezőtlenebb egészségi állapot a dohányzásról való leszokásra motivál. Egyedül ebben a korcsoportban mutatkozik összefüggés konkrét betegséggel. A szív- és érrendszeri betegségek előfordulása minden más egészségiállapot-mutatónál szorosabb kapcsolatot jelez. A mintában a mellkasi fájdalmak és a leszokási szándék között található a második legerősebb kapcsolat. A középkorosztályban már nem találunk ilyen erőteljes összefüggést az egyes mutatók és a szándék között. Konkrét betegség egyáltalán nem jelenik meg, viszont a különböző fájdalmak legnagyobb számban itt fejtenek ki hatást a leszokásra.
Összegzés
A fent bemutatott eredmények alapján elmondhatjuk, hogy a kedvezőtlen egészségiállapot-mutatók leginkább a fiatalok körében ösztönöznek az egészségviselkedés megváltoztatására. A középkorúaknál kevésbé, a legidősebb korosztálynál pedig már egyáltalán nem érvényesül a betegségek hatása a változtatási szándékra. Ebben egyfajta fatalista szemlélet megnyilvánulását véljük felfedezni, amely az öregedést és az ezzel együtt járó egészségiállapot-változást befolyásolhatatlan biológiai folyamatként értelmezi, amely azt sugallja, hogy az egészségi állapot felett az egyén csak fiatal korban gyakorolhat kontrollt. A fiatalokra vonatkozóan még érvényesül az a társadalmi elvárás, hogy egészségesek legyenek, a középkorosztályra vonatkozóan viszont ez az elvárás már gyengülni látszik.
A magyar halálozási mutatók, különös tekintettel az idő előtti halálozásra, a legrosszabbak közé tartoznak Európában. A középkorú magyar népesség halálozási adatai, elsősorban a férfiak vonatkozásában, az 1930-as évek szintjén vannak (17). A krónikus betegség és halálozás a lakosság közvetlen tapasztalatainak szerves része, ami nemcsak a legidősebbeket, hanem a középkorú népességet is sújtja, és ez megerősíti a romló egészségi állapot társadalmi normalizálását már a középkorosztály esetében is.
Az egyes korcsoportok között jól érzékelhetők a kedvezőtlen egészségi állapot társadalmi normalizálásának különbségei. A fiatalok körében a kedvezőtlen egészségi állapot tapasztalata, a konkrét megbetegedések vagy fájdalomérzet előfordulása egyértelműen az egészség-magatartás tudatos megváltoztatására ösztönöz. A középkorú népesség körében önmagában a betegségek előfordulása nem jelent indíttatást az egészségesebb életmódra, csak abban az esetben, amikor a betegségek korlátozó tényezőként, fájdalmak kíséretében jelennek meg. A legidősebb korosztályban már sem a kedvezőtlen egészségi állapot érzékelése, sem a betegségek jelenléte, sem a fájdalom tapasztalata nem fejt ki ösztönző hatást az egészség-magatartás megváltoztatására.
A magyar népességen belül az idő előtti halálozás túlnyomó része szív- és érrendszeri betegségek következménye. Feltehetően ezzel magyarázható, hogy a legfiatalabb korcsoportban a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása, valamint a mellkasi fájdalmak jelentkezése ösztönöz a leginkább az egészség-magatartás megváltoztatására, a dohányzásról való leszokásra. Emellett a munkában való korlátozottságot jelentő mozgásszervi fájdalmaknak van még fontos szerepük, amelyek a középkorú népesség esetében a leszokásra való ösztönzés fontos tényezőiként jelennek meg.
A kutatók a vizsgálat eredményei alapján a dohányzással kapcsolatban az alábbi egészség- és társadalompolitikai megfontolásokat javasolják:
– A dohányzó fiatalokat a kedvezőtlen egészségi állapot tapasztalata arra készteti, hogy mérlegeljék egészség-magatartásuk megváltoztatását. Ennek következtében az egészségpolitikának ezt a dohányzással kapcsolatos disszonanciát kihasználva kellene kidolgoznia azt a stratégiát, amellyel hatékonyan lehetne ösztönözni a fiatalokat a dohányzás abbahagyására.
– Az öregedést nem elég csak biológiai-orvosi problémaként kezelni, nem elég csak azért küzdeni, hogy kitolódjon az egészségben eltöltött évek száma. Szükség van az öregséghez kapcsolódó társadalmi-kulturális értékrend megváltoztatására is annak érdekében, hogy az idősödő korosztályok esetében a betegségek normalizációja ne jelenjen meg társadalmi elvárásként. Az egészségért való felelősség legyen minden korosztály sajátja!
Köszönetnyilvánítás
A kutatást a NKFP-01/002/2001. számú program és az OTKA TS-40889/2002 támogatta. A szerzők köszönetet mondanak a Hungarostudy 2002 kutatócsoportnak, különösen Réthelyi Jánosnak, Stauder Adriennek, Csoboth Csillának, Lőke Jánosnak, Rózsa Sándornak, valamint Ódor Andreának
Irodalom