LAM 2002;12(9):616.

KÖNYVISMERTETŐ

Megosztani a megoszthatatlant

„Ezt a könyvet ajánlom Senecának, mert arra tanított, hogy erkölcs nélkül nincs ember. És Epiktétosznak, mert megtanított arra, mi van hatalmunkban. És Marcus Aureliusnak, aki megtanulta Epiktétosztól, mi az, ami hatalmunkban van – és türelmes volt. És Montaigne-nak, mert jókedvű volt és nem törődött vele, mi lesz művével a halál után. És a sztoikusoknak általában, akik megvigasztaltak, mikor nem volt vigasz a földön, és megtanítottak, hogy ne féljek a haláltól, sem a rabszolgaságtól, sem a szegénységtől, sem a betegségektől. És egy-két férfinak, akik a barátaim voltak és igaz férfiak. És egy-két nőnek.”

Ezekkel a sorokkal indul Márai Sándor Füves könyve. Ez a mű a régi füveskönyvekhez hasonló, amelyek olyan egyszerű kérdéseket kezeltek, mint hogy mit együnk, hogy egészséges legyen a testünk, és mit tegyünk azért, hogy elvesztett hitünket visszaszerezzük. Mitévők legyünk, ha a szívünk fáj vagy szomorúak, boldogtalanok vagyunk, s mit, ha hazudnak nekünk. Ez a könyv, a Füves könyv, az élet alapigazságaira tanít, arról ír, ami közvetlenül érinti az embert. Azokat a tapasztalatokat, végkövetkeztetéseket adja közre, amelyeket egy önemésztő és magához és a világhoz szigorú morális mércével közelítő személyiség szűrt le életútja során.

„Mindig, mikor megérkezik és szól hozzád a kísértés, mely barátságot, szenvedélyt, bizalmasságot, kötést ígér, tudjad: az anyag, melyből az ilyen kötés készül, romlandó, mert emberi anyag. Ami ma eskü, holnap nyűg, ami ma szenvedély és vágy, holnap érthetetlen és torz emlék, ami ma hűség, holnap szomorú kötelesség. Hasztalan mosolyog, ígér, reménykedik a kísértés. Hasztalan él halálig szívedben a vágy, teljesen és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel. Nincs módod erre, mert ember vagy...”

Szigorú, tiszta levegő az, amit e mű áraszt, jóllehet vigasztaló is, mert azt a meggyőződést adja át és teszi szinte kívánatossá, hogy ha az ember következetesen megkísérel nem hazudni magának és a világnak, boldog ugyan nem lesz, és szebbé sem válik élete, ki sem kerülhet semmiféle megpróbáltatást – nincs tehát ilyesfajta közvetlen jutalom –, mégis, személyes sorsát áthathatja ezáltal valami magasabb rendű értelem (éthosz, ahogy a görögök mondanák), s ez a legtöbb, szinte ez minden, amit az ember s hajlamai, szenvedélyei és a körülmények ellenére megtehet.

Márai Sándor Füves könyve rövid passzusokban beszél arról, hogy a csomagolás öregít, a nőkről és madarakról, az egészségről és igazságról, az álmodozásról és a türelemről, és arról, hogy a gonoszokkal semmit nem lehet kezdeni.

„Munkánkban, napi életrendünkben, a módban, ahogyan a világ jelenségeire jellemünk, értelmünk, ízlésünk felel, mindebben van egyfajta belső törvény, melyet önkényesen megkerülni büntetlenül nem tudunk. Ne akarj másképpen dolgozni, mint ahogy ezt jellemed, képességeid és a munka természete előírja. Ne akarj másképpen boldog lenni, pihenni, vállalkozni, mint ahogy ezt jellemed és idegeid parancsolják. Alkalmazkodj a törvényhez, mely kérlelhetetlenül megszabja helyed, munkád és az élettel szemben való magatartásod. Mindent sorjában kell végbevinni és elfogadni: az örömet, a bánatot, a hivatást, a feladatot, a bukást és a halált is. Alkalmazkodj magadhoz, életed érthetetlen és kemény törvényéhez, mely pontosan előírja cselekedeteid sorrendjét, értelmét és érzelmeid hőfokát is. Ne akarj ügyesebb, értelmesebb, boldogabb, tehetségesebb, boldogtalanabb vagy reménytelenebb lenni, mint amilyen vagy. A törvény lángbetűkkel ég életed épületének homlokzatán. Olvasd ezt a törvényt, mindennap, minden pillanatban.”

Nagy Zsuzsa