LAM 2002;12(6-7):442.

ORVOSI NYELV

Minek nevezzelek?

Hogyan lehet Petőfi talán legszebb szerelmes versének címe egy szaknyelvi kérdést feszegető cikk címe is egyúttal? A vers egy részletét – talán profán módon, s ezért elnézést is kérek – segítségül hívva könnyen felelhetek az előbbi kérdésre! Íme:

„Bámulva nézik szemeim, Miként ha most látnák először...”,

hogy a különféle gyógyszerek, hatóanyagok és vegyületek neveinek írásában milyen hihetetlen zűrzavar, káosz uralkodik a magyar orvosi szaknyelvben... Üssünk föl egy egyetemi tankönyvet, pillantsunk bele egy-egy szaklapba, vagy vegyük akár kézbe a nagy kompendiumot: nem egyszerűen csak összevisszaságot tapasztalhatunk, hanem sokszor – és ez már komoly probléma – olyan írásformákba is beleütközhetünk, amelyek már a gyors, világos megértésben is zavart okozhatnak.

Most megpróbálom a gyógyszer- és hatóanyagnevekkel kapcsolatos legalapvetőbb kérdéseket tisztázni. Tekintve azonban, hogy „valódi” gyógyszernevet nem használhatok, s ráadásul valószínű (bár ez, sajnos, egyáltalán nem biztos), hogy az összes fölvetődő nehézséget sem tudnám egyazon készítményen demonstrálni, ezért magam találtam ki egy „gyógyszert”. Ennek segítségével fogom áttekinteni a kérdéskört.

Az én gyógyszerem tehát legyen Mycridonon^®: mint az a felső indexálásból látható, még „le is védtem” a nevet... Mivel itt valóban névről van szó, ezért természetesen a Mycridonon nagybetűvel írandó. Gyógyszerem nevének toldalékolását, szóösszetételbe vonását részletesen nem elemzem, bár ennek is megvannak a sajátos szabályai és íráshasználati szokásai, hagyományai.

Nos, az ember persze arra is kíváncsi, hogy mi van a készítményben. Elárulom gyógyszeremről, hogy abban Mycride vagy mycride található – attól függően, hogy melyik szakkönyvben búvárkodtunk. A helyes leírás a kisbetűs mycride. Ahol nagybetűvel szerepel, ott ennek az az oka, hogy az adott könyv szerkesztési-tördelési szokásai kívánják a nagybetűs megjelenítést (például ilyen a Gyógyszer kompendium – amelynek egyébként a nyelvi nívóját jól mutatja, hogy még a címét, a „Gyógyszerkompendium” szót is különírták, ami azért elég kínos). Magát, ezt az utóbbi hatóanyagnév-formát „nemzetközi szabad név” titulussal illetik. A dolog lényege, hogy a WHO több fontos nyelven (például angolul, spanyolul, kínaiul stb.) is pontosan rögzíti a nemzetközi szabad név szabályos leírását – magától értetődően más és más formában. (A magyar nem tartozik ezen nyelvek közé, ahogy számomra meglepő módon a német sem.) Mi a gyakorlatban elsősorban az angol szakirodalommal találkozunk, onnan merítjük ismereteink túlnyomó részét. Ezért érthető, hogy szinte kizárólag az angol nemzetközi szabad neveket ismerjük. Ugyanakkor tény az is, hogy magyar szövegkörnyezetben például az egyébként oly gyakori, angolos „e” végződést nem írjuk ki. Ez afféle magyaros hagyománnyá, szokássá vált, amelyet jórészt be is tartanak az igényesebb szerkesztőségek, lektorok, cikkírók.

No de milyen alapon? – kérdezhetné bárki. A válasz egyszerű: azért, mert – már utaltam rá – a WHO semmiféle, ránk nézve kötelező utasítást nem adott ez ügyben. Mi úgy írhatjuk tehát a szabad neveket, ahogy az nekünk tetszik: nyilván magyarosan! (Gondoljunk bele: mennyi bosszúságot okozhat a fentebb említett szóvégi „e” mondjuk toldalékoláskor: mycride-del...) Ezeket az átírt formákat nyugodtan hívhatjuk „magyaros írású, nemzetközi eredetű szabad nevek”-nek. Valójában persze érdemes az eredeti angol szabad neveket is ismerni: könnyebb lehet velük a szakirodalomban tájékozódni vagy az interneten keresgélni.

Ám az előzőekből következik még egy nagyon fontos dolog. Ha egyszer módunkban áll magyarosan írni a hatóanyagneveket, hát írjuk is úgy! Ezt nem hasra ütésre javaslom, hanem annak alapján, hogy magukban a gyógyszerleírásokban (amelyek elején természetesen ott az angolos nemzetközi szabad név) amúgy is sokszor találkozunk a hatóanyag nevének fonetikus magyaros leírásával. Példagyógyszerem esetében ez „mikrid” hatóanyagnév lesz. Magyaros, megjegyezhető, jól használható és ami a lényeg: ha ezt a fonetizálási elvet követjük, akkor a tankönyvekbeni, szaklapokbéli hatóanyag-elnevezések egységesek, következetesek, áttekinthetők lesznek. Így konzekvens és egyszerű nómenklatúrarendszert alakíthatunk ki, mindannyiunk hasznára. Egy dologra viszont hangsúlyosan fölhívom a figyelmet. A hatóanyagnév „magyarítása” szigorúan következetes legyen! Ennek az a célja, hogy ne szülessenek amolyan torz, zavaros, párhuzamosan élő, úgynevezett hibridszavak. Tehát az én hatóanyagom „mikrid” és semmiképpen sem „mycrid”, „micride”, „mykrid” vagy „mykride”. Egyébként ez az idegen szavak átírásának legfőbb helyesírási alapelve, ugyanakkor nagyon gyakori hibaforrás az orvosi-természettudományos szaknyelvben.

Tulajdonképpen ezeket a magyarul írt hatóanyagneveket – és ez a gondolat talán megkönnyíti az elfogadásukat is – egyszerűen kémiai triviális neveknek tekinthetjük. A lényeg: a szabályos, szerkezetet is tükröző, de bonyolult kémiai név helyett egy egyszerű magyar szót használunk a vegyület neveként. Én például sosem fogyasztok hidroxi-etánt, csak alkoholt – ez egyébként arab eredetű magyar szó –, és nem mondanám a világért sem, hogy 2,4,6-trinitro-benzol, ahelyett, hogy pikrinsav! (Mellesleg absztinens vagyok, így nemcsak a hidroxi-etánról, de még az alkoholról is folyton lemaradok...) E példák tükrében talán elfogadhatóbb, tisztább a hatóanyagnevek fonetikus írásának alapelve mint helyes megközelítés.

Gyógyszeremnek, a Mycridononnak a hatóanyagát még egy latinos, úgynevezett gyógyszerkönyvi névvel is ellátják. Esetünkben ez a következő: mycridum chloratum. A szakkönyvekben ez a hagyományosabb, latinos elnevezés szerepel a „Hatóanyaga” rubrikában.

Úgy vélem, a sokszor zavarba ejtő kérdéskört alapelveiben tisztáztuk. Mindehhez csak pár, típushibákkal kapcsolatos megjegyzést fűznék, nagyon tömören. A „xilitol” és a „mannitol” angol. Magyarul „xilit”-ről és „mannit”-ról beszélhetünk csak. A „koleszterol” használata pedig nagyon durva „nyelvi angolkór”: magyarul koleszterin a vegyület becsületes triviális neve! Utolsóként jegyezzük meg a következőt. Az Aspirin védett gyógyszernév, így írandó, nagy „A”-val, utána „s”-sel. Viszont az „aszpirin” mára már magyar közszóvá vált: e formában szerepel a Magyar helyesírási szótárban is, tehát bárki, bárhol leírhatja így, hasonlóan például a „mirelit” vagy a „teflon” szavakhoz, amelyek alapvetően szintén védett cég-, illetve márkanevek, csak teljességgel elmagyarosodtak, beépültek magyar szókincsünkbe.

Bízva abban, hogy a gyógyszer-, hatóanyag- és vegyületnevek írásával összefüggő zavar rendezéséhez egy kicsit hozzájárulhatok, kérem, gondolják át a fentebbi eszmefuttatásokat!

dr. Grétsy Zsombor