LAM 2002;12(3):214-5.

LEVELEZÉS

Otthon szülés

A témához a LAM decemberi számában ugyan már írtam felvezető sorokat, de a hónap kérdésére én is feljogosítva érzem magam, hogy megadjam a véleményem szerinti választ. Igen, a kamara helyesen cselekedett, amikor felfüggesztette Geréb Ágnes és Büki György tevékenységét.

Válaszom indoklása: az érintett kollégák vétettek a következő orvosi és tudományetikai szabályok ellen.

Az orvos nincs feljogosítva arra, hogy a gyakorlatban azt csináljon, amit gondol. Mint a decemberi számban található felvezető írásomban jeleztem, a végső álláspontot e kérdésben minden körülmény hatásának objektív vizsgálata hivatott eldönteni. Ennek pedig az a módja, hogy a témával foglalkozni kívánó orvos a program bevezetése előtt részletes vizsgálati tervet nyújtson be a területileg illetékes tudományetikai bizottsághoz, amelyben pontosan körülírja, mit kíván végezni, irodalmi adatokkal alátámasztva kifejti indokait, ismerteti azokat a vizsgálati körülményeket, amelyek alkalmasak arra, hogy bármilyen szövődmény vagy károsodás elkerülhető legyen, illetve, ha az mégis bekövetkezne, milyen intézkedéseket tervez tenni. Ez a teendő nemcsak a kutatási programokra érvényes, hanem minden egyéb olyan esetben, amikor hazánkban még a gyakorlatban eddig nem alkalmazott új eljárás vagy gyakorlat bevezetésével kívánunk foglalkozni. Az írásokból úgy tűnik, hogy az érdekelt kollégák a programtervezet kötelező jóváhagyatását elmulasztották. Mentségképpen lehet arra hivatkozni, hogy bizonyára más hasonló esetekben is elmaradhat a programterv etikai bizottság általi véleményeztetése. Ez azonban az adott esetben szereplő személyeket nem menti. Az, hogy ilyen eljárás más esetekben sokszor elmarad, valójában az orvosetika betartatásáért felelős szervezetet marasztalja el. A Magyar Orvosi Kamarának a radikális határozottsága viszont szükségszerűen erkölcsi kötelezettségévé teszi, hogy az eddigi elnéző gyakorlaton változtasson.

Geréb és Büki doktorok elmarasztalását azért is jogosnak érzem, mivel az ebbéli tevékenységükről szóló beszámolót hiába keressük a szakirodalomban. Pedig a téma nem csekély jelentőségű. Az internet keresőprogramjában az „otthon szülés” kérdőszóra rákattintva, kétezernél több közleményre utaló találatot lehet kapni. Ilyen óriási publikációs anyagból bőven lehetett volna összefoglaló közleményekre való anyagot is nyerni, ráadásul ezen enormisan nagy irodalmi forrásmennyiség jelentősen segíthetett volna a kollégáknak tervük elfogadtatásában, hiszen a szóban forgó cikkek között bőven található tekintélyes nemzetközi fórum pozitív állásfoglalása, számos precíz kutatási feltételek alapján kapott kedvező értékelés az otthoni szülések gyakorlata kérdésében.

De még ennél is szorosabban vett kötelességük lett volna a kollégáknak a mintegy 1500, intézeten kívüli szülés tapasztalatairól szakcikkekben, akár cikkek sorozatában beszámolni. Nem tudni, melyek voltak azok a fórumok, ahol ennek a gyakorlatban az elfogadtatását elérni kívánták, de úgy tűnik, ezt a legfontosabb és egyben etikailag kötelező fórumot, az eredmények közzétételét mellőzték, ami ugyanakkor, véleményem szerint, akár az eredményes út is lehetett volna az eljárás elfogadtatásában.

További elmarasztaló körülmény, hogy „szülésre felkészítő tanfolyamot” tartottak a kollégák, sőt, hogy ezért 50 ezer forintot kértek.

Van azonban a kérdésnek kényesebb aspektusa is. Nevezetesen: egy újságcikk szerint az „egyik oldal” sem makulátlan, azaz, amint a napisajtóban írják, „közismert”, hogy a magyar szülészek túlnyomó többsége pénzt vár el a kismamától vagy családjától a szülésben való közreműködésért. Nem is kevés pénzt. Nem lehet tudni, meddig kell várni arra, hogy a hazai egészségügy szégyene, a hálapénzrendszer megszűnjön, de még ha más szakmákban tovább is élne ez a gyakorlat, legalább ennek a területnek kellene hálapénzmentessé válnia. Akármilyen áron és azonnal! Azért, mert az a bizonyos, hogy a „közismert” állítás megfelel a valóságnak, sőt, az sem tagadható, hogy a szakmai döntéseket „valami más dolog” is befolyásolja. Még ennél is súlyosabb, hogy ez a körülmény döntően befolyásolhatja a gyermekvállalási kedvet is, aminek a helyzete, ugyebár szintén közismert. Lehet ennél súlyosabb etikai vétség, amit a szakma elkövethet?

Ezek után a Magyar Orvosi Kamara azt követően, hogy az adott ügyben radikális döntést hozott, az imént vázolt fő kérdésben sem hallgathat tovább. Súlyos erkölcsi kötelessége, hogy cselekedjen!

dr. Boda Domokos

A LAM-ról

Tisztelt Kiadó!

Lapjukat mindig örömmel veszem kezembe és tanulmányozom át. Egyrészt kiállításban egyike a legelegánsabbaknak, de főképpen azért, mert tartalmilag is gazdag és érdekes. Találunk benne összefoglaló cikkeket, eredeti közleményeket (a rövidség csak előnyük), és emellett szakmapolitikai töprengéseket is, amelyekkel magam is foglalkozom könyveimben. Nem hiányzik a prevenció kérdése sem. Jó a cikkek tagolása is, így áttekinthetőbb az anyag, ezt még a beszerkesztett ablakok kiemelt szövege is erősíti. Hogy példákat mondjak a három utolsó számból: Engloner László: Daganatos betegségek kezelése az intervenciós radiológia eszközeivel, Görög Dénes: A szervátültetés helyzete Magyarországon, Mészner Zsófia: Influenza, Az őrszemnyirokcsomó-biopszia, Felső hasi fájdalom... és folytathatnám, csupa fontos kérdés, érthetően megfogalmazva. Gratulálok dr. Székely Éva kolléganőnek, aki egy oldalon ki tudja fejteni állásfoglalását két antibiotikum hatásosságának kérdésében. Azt hiszem, sokan hiányoljuk egyébként is, hogy avatott szakemberek időről időre beszámoljanak arról, hogy milyen antibiotikumot, milyen sorrendben adjunk bronchitis purulenta és egyéb légúti infekciók vagy fül-orr-gégészeti gyulladásoknál, vagy lipoid betegségeknél, hypertoniánál, hiszen a fejlődés igen gyors. A Tallózó lehetne bővebb, de itt a válogatás nagyon fontos, mert a túl sok (és nem kellően szelektált anyag) már nem köti le a figyelmet. Lehetne esetleg a rövid idézeteket a lap cikkeihez válogatni? Emellett természetesen a legújabb fontos és érdekes fölfedezésnek kellene szerepelnie. Helyes viszont, hogy (2001. 650. oldal) például az orvosi nyelv problémáját nagy műveltségű professzorunk felveti. A BMJ-válogatás üdvözlendő, így az egyik legelőkelőbb lap színvonalához igazodhatunk.

Egy-egy olyan elvi cikk is fontos lenne, amely bonyolult, nehéz területeket (immunológia, genetika, haemostaseologia) a gyakorlat szempontjából dolgoz föl. Az elméleti résznél világos, nem bonyolult ábrák segíthetnek.

Itt említem meg, hogy, legalábbis engem, olyan táblázat, amely számok halmazát tartalmazza, nem köt le. Előadásban, cikkben ki kell emelni azt, ami fontos, a többit rábízni az érdeklődőkre, keresse az irodalomban.

Még néhány konkrét gondolat (nem föltétlenül igazak, lehet, hogy szubjektívek): a három-négy soros címek összezavarják az embert, elriasztóak. A rövid figyelemkeltő cikk fél siker. Nehezen kisilabizálható számomra például a 2002. 119. oldalon lévő ábra. Bár a LAM-nál kevésbé fordul elő, de vannak gyógyszerhirdetések, amelyek nem emelik ki a lényeget és olyan kis betűkkel zsúfolnak össze szövegeket (rendszerint színes nyomással), amit kivenni sem lehet. Ugyanígy érdekes lenne lemérni, a hosszú irodalmi felsorolásokat az olvasók hány százaléka nézi meg?

Nagyon tetszettek a szellem és kultúra rovat cikkei, ábrái.

A szerkesztőségi levelek fontos kapcsolattartást jelentenek a kollégákkal.

Mindent egybevetve az a véleményem, hogy a lap sokrétű, színes, tudományágunk mellett foglalkozik elvi organizációs kérdésekkel, művészettel is, ami fontos kiegészítője egy orvos érdeklődési anyagának. Mennél több könnyen átlátható ábra, sematikus rajz könnyíti bonyolult mechanizmusok megértését, annál szívesebben vesszük majd kézbe az újabb és újabb lapokat.

Tisztelettel és kollegiális üdvözlettel:

dr. Hankiss János

Orvosbevándorlás

Tisztelt Olvasók! Lapunk februári számában feltettük a kérdést: „Ön szerint a bevándorlás következtében csökkenni fog-e az egészségügyi ellátás színvonala?” Most az erre beérkezett válaszok közül adunk közzé néhányat.

Tisztelt Szerkesztőség!

Megnyugtató volt arról olvasni, hogy már a Magyar Orvosi Kamara is felfigyelt az évek, lassan évtizedek óta tartó problémára, vagyis, hogy Magyarországra egyre több külföldi orvos jön, sajnos, többnyire szerény szaktudással. Igenis szükség van bizonyos kontrollra, abban nyilván mindenki egyetért, hogy a XXI. században nem bízhatjuk a gyógyítást felcserekre, kuruzslókra! Márpedig ennek a jelenségnek egyre gyakrabban bukkanunk a nyomára. A magam részéről kötelezővé tennék számukra egy-két éves képzést, elméleti és gyakorlati oktatást egyaránt, és csak ezt követően vállalhatnának munkát. A szigorú intézkedéseket követően valószínűleg kevesebben jönnének Magyarországra.

Másrészt a határon túli orvosok olcsó munkaerőnek számítanak, ők megelégszenek azzal a fizetéssel is, ami ellen mi, hazai orvosok évek óta küzdünk. Többéves munkánk és küzdelmünk megy veszendőbe, ha ők elfogadják a politika diktálta helyzetet. Ebbe mi nem nyugodhatunk bele, mert sajnos, közülünk csak néhánynak adatik meg az a lehetőség, hogy Svédországban vagy Norvégiában folytassa a továbbiakban hivatása gyakorlását.

K. P., Berettyóújfalu

Tisztelt Szerkesztőség!

A LAM-ban feltették a kérdést, hogy a bevándorlás következtében csökkenni fog-e az egészségügyi ellátás szakmai színvonala? Ehhez a kérdéskörhöz szeretnék hozzászólni.

Hat évvel ezelőtt települtem át Ukrajnából. A szükség vitt rá, hogy emberhez méltóbb megélhetést találjak a magam és a családom számára. Budapesten, egy országos intézetben tudtam elhelyezkedni. Az emberségről, pontosabban annak hiányáról, az előítéletekről és a megalázó megkülönböztetésről rövid idő alatt meggyőződhettem. Hosszú lenne felsorolni a hivatalok packázásait, a ki nem mondott, de annál erősebben éreztetett véleményeket, a „Már megint egy éhenkórász!” tekinteteket. Számos hivatalos helyen szinte alsóbbrendű lényként kezelték az embert. Munkahelyemen kevesen fogadtak el, sokszor még ma is idegennek érzem magam. Pedig magyar vagyok, magyar anyanyelvű. Csak a határ túlsó oldalán születtem.

A munkahelyemen egészségügyi dolgozóként tudásom legjavát igyekszem nyújtani. Az, aki „idegen”, a legapróbb hibát sem követheti el. Éppen ezért minden alkalmat megragadok a szakmai továbbképzésre, tudásom folyamatos bővítésére.

A hat év alatt természetesen szert tettem barátokra, és ma már könnyebben szót értek a kollégáimmal is. De nem erre számítottam, és ha korábban mondják, nem hittem volna el, hogy ma Magyarországon létezik idegengyűlölet. Pedig magyar vagyok, fehér bőrű és orvos.

B. M., Budapest

Tisztelt Szerkesztőség!

Meglepődve olvastam az orvosbevándorlással kapcsolatos véleményeket, az esetleges színvonalcsökkenésről szóló félelmeket. Nem értem a külföldi orvosokkal szembeni ellenszenvet. Jómagam egy kis falu háziorvosa vagyok, fogorvos kollégám erdélyi származású magyar, tanulmányait is ott végezte. Nyugodtan állíthatom, a lakosok még jobban is szeretik, mint az elődjét, aki idevalósi volt. Közvetlenebb, kedvesebb az emberekkel, de mindez nem volna elég, ha munkáját rosszul végezné. Azonban mindenki elégedett vele és tevékenységével egyaránt. Ő persze csak egy a sok külföldi orvos közül, és elfogadom, hogy közöttük is van rosszabb szakember, de szerintem árnyaltabban kell kezelni ezt a kérdést, és enyhébben, óvatosan állást foglalni ebben a problémakörben, hiszen tudjuk, az általánosítás már nemegyszer szült rossz vért a történelem folyamán.

Tisztelettel: dr. Bali Károly