|
|
|
LAM 2002;12(3):202-3.
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS
Mit jelent a minőségfejlesztés az egészségügyben?
dr. Belicza Éva
Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Menedzserképző Központ
A hazai egészségügyben, ha a minőségre való törekvést emlegetik, az gyakran ellenérzést vált ki az ellátást végzők körében. Ez az ellenérzés a finanszírozási nehézségekkel, az ebből következő eszköz- és szakemberhiánnyal magyarázható. Ennek ellenére számos intézmény törekszik minőségügyi rendszerének tanúsítására, amely jelentős kiadással terheli az éves költségvetést.
Az ellentmondás több okra vezethető vissza. Tapasztalatok szerint a minőség fogalmi rendszerét az ellátók kevéssé ismerik vagy rosszul értelmezik, a legmagasabb szintű szakmai technológiával azonosítják. Nem ismertek a különböző minőségfejlesztési eszközök, technikák alkalmazásával elérhető eredmények sem. A kulturális hagyományok megrögzöttek, az egyéni érdekek gyakran kerülnek szembe a szervezet érdekeivel. Ugyanakkor az intézmények PR-marketinges érdekeket szem előtt tartva, esetleges többletbevétel reményében, illetve a kiszámíthatatlan egészségpolitikai döntések miatti félelem miatt invesztálnak a tanúsítás megszerzésébe. A két probléma együttes megjelenésének következménye, hogy a tanúsítás – elsősorban a közvetlen betegellátással kapcsolatos tevékenységek végzése során – sokszor nem jár együtt valódi változással, az alkalmazók nem aknázzák ki a rendszer kifejlesztésével és működtetésével elérhető eredményeket.
|
Az ellátási hibák következtében nagyjából annyian halnak meg évente az Egyesült Államokban, mint emlőrákban. |
A minőségügy, amelyet hívhatunk akár minőségbiztosításnak, minőségfejlesztésnek, minőségirányításnak vagy minőségmenedzsmentnek, nem azt célozza, hogy a legmagasabb szakmai technológiát biztosítsa, hanem az adott társadalmi, gazdasági körülmények között – elsősorban – a klinikai eredmények növelésére, az eredmények megtartása mellett a költségek csökkentésére, illetve az érintettek elégedettségének növelésére törekedjen.
A minőségfejlesztési tevékenységek során akkor érhetünk el valódi eredményt, ha ismerjük a megoldandó probléma mélységét (ami miatt „minőséget kívánunk fejleszteni”), annak kiváltó okait és a minőségügyi tevékenység során ennek megoldására törekszünk. Kérdés azonban az, hogy ismerjük-e egyáltalán a kiindulópontot: a minőségi hibák okozta probléma mélységét, ismerjük-e, mennyi fölösleges kiadással jár a gyenge minőségű ellátás, vagy azt, hogy a gyenge minőségű ellátás milyen következményekkel jár a betegek egészségi állapotára.
Nagy visszhangot váltott ki, és számos hasonló kutatás elindítója lett az 1999 decemberében, az USA-beli Institute of Medicine által közzétett, Tévedni emberi dolog című tanulmány (1). A tanulmányban közzétett különböző kutatások a kórházi tevékenységek körében igen nagy arányban előforduló ellátási hibákat tárták fel. Eszerint az ellátási hibák következtében nagyjából annyian halnak meg évente az Egyesült Államokban, mint emlőrákban, vagy közlekedési balesetekben, és háromszor annyian, mint AIDS-ben. Bár a tanulmány megjelenését követően számos bírálat érte a közölt adatokat (2), azóta más források is megerősítik az ellátás során felmerült hibák jelentőségét és negatív hatásait.
|
Az egészségügyi törvény szabályozása szerint minden intézménynek kötelező belső minőségügyi rendszert működtetnie, míg tanúsítása opcionális. |
Érdemes megemlíteni Bates és Leape közleményeit, akik szerint a kórházakban a gyógyszerezési hibák aránya összességében több, mint 7%, míg az ellátórendszer hibái ennél 3-4-szer gyakrabban fordulnak elő (3, 4). Nagy visszhangja volt egy németországi ügynek is: 1997-ben a radiológiai leletek rossz értékelése miatt háromszáz esetben végeztek fölöslegesen emlőeltávolítást (5). Londoni kórházakban végzett retrospektív tanulmány szerint minden huszadik betegnél kialakult olyan mellékhatás, amely megelőzhető lett volna, és amely jelentős anyagi megterheléssel járt (6). Más elemzések kimutatták, hogy az ellátási hibák költségtöbblete jelentős terhet ró az intézményekre, így célszerű a megelőzést támogató intézkedéseket finanszírozni (7, 8).
Az ellátási hibák két fő csoportba sorolhatók. Az emberi tényezők oldalán, amelyek a hibaforrások mintegy negyedét teszik ki, elsősorban az ismerethiány, a szükséges adatok figyelmen kívül hagyása vagy elhanyagolása említendő. A rendszerhibák között általánosak a kommunikációs hiányosságok, a különböző ellátási területekre vonatkozó standardok hiánya vagy nem megfelelő mivolta (9). Ezek a kutatási eredmények összhangban vannak a hazai felmérésekkel is (10).
A hibák megelőzésére különböző módszerek állnak rendelkezésre, amelyeknek közös elve a szabályozások kidolgozása és bevezetése. Szabályozás megjelenhet szakmai továbbképzési rendszerben, tévedések bejelentési rendszerében, vagy standardok, protokollok kidolgozásával és kötelező alkalmazásával.
A magyar egészségügyben számos minőségügyi program indult el szolgáltatói és ágazati szinten is. Az egészségügyi törvény szabályozása szerint minden intézménynek kötelező belső minőségügyi rendszert működtetnie, míg tanúsítása opcionális. A tanúsítás megszerzésének eddigi egyetlen módja az ISO-rendszer bevezetése volt, de nemzetközi tapasztalatokra támaszkodó hazai fejlesztés eredményeként 2001. november 24-én az Egészségügyi Minisztérium az Egészségügyi Közlönyben közzétette a Kórházi Ellátási Standardok (KES) kézikönyvet. A KES tanúsítható, betegközpontú szemléletű rendszer, amely a fekvőbeteg-gyógyintézetekben viszonylag kis költséggel, felhasználóbarát módon vezethető be és működtethető.
A minőségfejlesztésnek más lehetőségei is vannak. Elkészült az EFQM (European Foundation for Quality Management) önértékelési modell hazai egészségügyi adaptációja, amelynek segítségével az intézmények önértékelési eljárás során határozhatják meg fejlesztendő területeiket és erősségeiket. Kitartó és elmélyült munkával, igazoltan jó eredményekkel az egészségügyi szolgáltatók is pályázhatnak a Nemzeti Minőségi Díjra.
A tanúsítható rendszerek vagy az önértékelési eljárás alkalmazása nélkül vagy mellett is számos lehetőség van az ellátás fejlesztésére. A szakmai munka emelésében lehet fontos szerepe tudományos bizonyítékokra támaszkodó szakmai irányelvek kidolgozásának és alkalmazásának. A betegelégedettségi vagy dolgozóelégedettségi vizsgálatok elősegíthetik a fejlesztés irányainak meghatározását.
Bármilyen rendszert, önértékelési módszert is alkalmaz egy egészségügyi intézmény vagy szolgáltató, az alapelemek azonosak: szükség van a működést leíró standardokra, a szakmai munkát támogató protokollokra, irányelvekre, az elért eredményeket bemutató és értékelő indikátorokra, és ami nélkül semmilyen módszer nem működik: a vezetés egyértelmű és tartós elkötelezettségére.
A magyar egészségügy szegény, az ellátók fáradtak és fásultak, a műszerek sokszor amortizálódtak. A minőségügy ezzel együtt tud olyan módszereket adni, amelyek hozzájárulhatnak az ellátási folyamatok egyszerűsítéséhez, az ellátók és ellátottak biztonságának és elégedettségének növeléséhez, a még ma is fellelhető fölösleges kiadások visszaszorításához.
Irodalom