LAM 2002;12(3):196-7.

SZELLEM ÉS KULTÚRA

Bálint Endre

(1914–1986)

Bálint Endre: Fotó-, rajz- és tárgymontázsok kiállítása,
Vintage Galéria
1053 Budapest, Magyar utca 26.

„Az én kulcsom: papírvágó ollóm, amivel képes-papírokat vagdosok össze-vissza, mint egy gyermek, aki örömét leli vandál játékában... Kendős parasztasszonyokat csonkítok meg: arcukat kivágom és ráragasztom egy asztal lapjára, kivágom egy asztal két lábát és keresztet alakítok azokból, majd kivágom a Megváltót és egy csónak kereszt alakú fenékpallójára feszítem fel és átélem állandó szenvedését, ami sajátommá lett... Régi zsidó temetők sírkövei között bolyong a képzeletem: megidézi a múltakat és megidézem a múltamat, amit kivetítek egy olyan jövő fehér kartonlapjára, amelyen az idő cigánykereket hány: a létezőből nem létezőt és a nem létezőből létezőt hazudik, és egyedül a hitem tanúskodhatna titkaimról, de hitemről csak magam tanúskodhatnék, akinek nincs is hite, vagy ha igen, egyedül a képzelet rendjében hisz és a rend fegyelmezett képzeletében... Az éjszakák kíméletesebbek velem, mint a nappalok, álmokba taszítanak az éjszakák, de ezekkel az álmokkal nincs mit kezdenem, mert nem az akaratom alakította olyanná, amilyenek, míg a nappali álmaimat az akaratom és a képzeletem mozgása egy olló és papírragasztó segítségével emeli ki a közömbösség fagyott árkaiból.”

Bálint Endre, 1981

„Végül is nem történt más, mint ami festészetemen belül is történt, hogy egy-egy figurációt más és más környezetben hagyom érvényesülni, mert bizonyosságot kívánok, hogy mikor és mennyire képes a relatív megváltoztathatatlanságot tartalmazni... Tulajdonképpen művészetemben mindig is ez az elv érvényesült, természetesen avval az egyáltalán nem elhanyagolható különbséggel, hogy a színek oldó és feloldozó hatása úgy sietett segítségemre, hogy a szemlélő számára optimálisan lehetett jelen és így akarva, nem akarva érzelmeim közegébe jutott és ott megpihenhetett, még akkor is, amikor és a színeimhez csak nehéz küzdelmek árán jutottam. Most ezt a könnyítést csak nagyon ritkán nyújthatom a szemlélőnek, hiszen javarészben fekete-fehér, és a kettő közötti szürke mezők vigasztalansága jut számára, továbbá az én kategorikus vigasztalanságom, amit témaköröm amúgy sem takar véka alá. A kiexponált fekete-fehér kontraszthatása és a csonkolt figurációk nem nyújthatnak valami nagy vigaszt a szemlélőnek, de nyugodtan kérdezhetem, hogy a »világunk képe« annyira ellentmondana »képi világomnak?«”

Bálint Endre: Montázsaim elé,
1982. szeptember

1934-ben	végez az Iparművészeti Iskola grafikai szakosztályán. Még ebben az évben megteszi első párizsi útját.
1935-ben	Vaszary János magániskolájában ismerkedik meg Vajda Lajossal, akivel az elkövetkező nyarakat együtt tölti Szentendrén. Ez a barátság meghatározó szerepet játszik Bálint későbbi munkásságában.
1945	Az Európai Iskola alapító tagja.
1947	Második párizsi útja során részt vesz a Galerie Maeght-nél rendezett Nemzetközi Szürrealista Világkiállításon, valamint a Nemzetközi Absztrakt (Réalité Nouvelle) kiállításon.
1948– 56	között nem szerepel a nyilvánosság előtt.
1954– 57	A „sárospataki” és a „zsenyei” rajzok keletkezése.
1957– 62	Harmadik, leghosszabb párizsi tartózkodása, amely egyik legérettebb alkotói periódusa egyben.
1963-tól	Újra jelentkezik a hazai közönség előtt.