LAM 2001;12(1):31.

TUDOMÁNYOS TALLÓZÓ

A liquor cerebrospinalis rhinorrhoea optimális képalkotó vizsgálata és diagnosztikája
Journal of Laryngology and Otology 2000;114(12):988-92.

A közleményben a szerzők irodalmi áttekintést adnak liquor cerebrospinalis miatti rhinorrhoea képalkotó vizsgálatairól és diagnosztikájáról.

A diagnózis az orrváladék elemzésén és az elülső scala CT-vizsgálatán alapul, amely végezhető ciszternográfiával vagy a nélkül. Glükóz kimutatása (dextrastix segítségével) az olfactorius régióban vagy a recessus sphenoethmoidalisban erősen felveti a kórkép gyanúját, azonban diagnosztikus értéke – a vizsgálat alacsony szenzitivitása miatt – korlátozott. Az orrváladékban a protein és a b-transzferin jelenléte igen specifikus és jelentősen megkönnyíti a diagnózist. Hiánya nem zárja ki a kórképet, ezért minden esetben el kell végezni a koponyaalap képalkotó vizsgálatát. A javasolt eljárás a finom felbontású coronalis CT, 1-2 mm vastag metszetekkel az elülső koponyaalap vizsgálatánál. Az axialis metszetek kevésbé hasznosak, de a sinus frontalis hátsó falának ábrázolásánál segíthetnek.

Ha a liquorcsorgás állandó, gyakori vagy akaratlagosan kiváltható, például Valsalva-manőverrel, hasznos az intrathecalis jódos kontrasztanyag adása nagy felbontású coronalis CT (ciszternográfia) előtt. Ezzel a technikával a fistula helye biztosan megállapítható, sokkal inkább, mint a kontraszt nélküli CT-vizsgálat nyújtotta közvetett bizonyítékkal. A liquorrhoea mértéke határozza meg, hogy CT-t vagy CT-ciszternográfiát kell végezni. Mindkét vizsgálat elvégzése komoly sugárterhelést jelent a beteg számára az orbiták területén. Az MR-vizsgálat értékét korlátozottabbnak tartják, mert a csontos részletek kevésbé finoman ábrázolódnak, de alkalmas lehet a gyulladásos szövetek és a meningo-encephalokelék elkülönítésére. Ha gondos képalkotó vizsgálatokkal sem sikerült a fistula helyét megállapítani, a koponyaalap endoszkópos helyreállító műtétekor intrathecalis fluoreszceinnel tisztázható a lokalizáció.

A születési testtömeg és a szellemi képességek kapcsolata
British Medical Journal 2001;322(7280):199-203.

E nagy jelentőségű epidemiológiai vizsgálatban a születési testtömeg és a kognitív funkció közötti összefüggést tanulmányozták. 1946-ban született, összesen 3900 alany szellemi képességét vizsgálták 8, 11, 15, 26 és 43 éves korban. Pozitív összefüggés mutatkozott a születési testtömeg és a nyolcéves korban mért kognitív képességek között, még a lehetséges zavaró tényezők mint társadalmi osztály, képzettség stb. szerinti korrekció után is. Figyelemre méltó, hogy megmaradt az összefüggés a születési testtömeg normális tartományában, a 2,5 kg-nál nagyobb súllyal születetteknél is. Hasonló összefüggést tapasztaltak idősebb korban is, de 43 éves korban kisebb mértékben.

Érdekes, hogy a nagyobb testtömeggel születettek általában magasabb végzettséget értek el. A szerzők véleménye szerint – a társadalmi háttértől függetlenül – a nagyobb születési testtömeg jobb szellemi teljesítménnyel jár. Sajnos, mivel nem jegyezték fel a születés gestatiós korát, nem tudták vizsgálni a születési súly percentilise és a szellemi képességek közötti kapcsolatot. Az eredmények jelentősége, hogy beavatkozás szempontjából célba vehetők a születési testtömeget befolyásoló tényezők, így a táplálkozás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás. További kutatásokkal tisztázandó, hogy ilyen beavatkozásokkal ténylegesen befolyásolható-e a magzati idegrendszer későbbi fejlettsége.

A vékonybél bakteriális kontaminációja és az irritábilis bél szindróma
American Journal of Gastroenterology 2000;95(12):3503-6.

Az irritábilis bél szindróma tüneteinek kezelése jelenleg is kutatott terület. A közleményben az irritábilis bél szindróma diagnózisának kimondásához elégséges Róma-1 kritériumoknak megfelelő tünetekben szenvedő 202 beteg 78%-ánál tapasztalták a vékonybél bakteriális kontaminációjára utaló laktulóz-hidrogén-kilégzési teszt pozitivitását, ezeket a betegeket antibiotikummal kezelték. Azoknál a betegeknél, akiknél sikeres volt a baktériumeradikáció, a többi beteghez képest enyhültek a hasmenéses tünetek és a hasi fájdalom.

Bár az eradikációs kísérlet utáni alacsony követési arány miatt a vizsgálatból nem vonható le érvényes következtetés, az eredmények amellett szólnak, hogy a hasi tünetekkel jelentkező betegeknél kizárandó a vékonybél bakteriális kontaminációja, mivel az állapot kezelhető, és a kezelés hatékonyan csökkentheti a betegek egy részének tüneteit.

Néhány munkacsoport már több évvel ezelőtt megállapította, hogy a vese- és hemodinamikai paraméterek prognosztikai jelentőségűek asciteses betegek esetében, de a klinikumban nem használják őket, és globális felülvizsgálatuk is hiányzik. Négy változóról derült ki, hogy független prognosztikai értékű: a renalis vízkiválasztás (vízterhelés után), az átlagos artériás nyomás, a szérumkreatinin-szint és a Child–Pugh-osztályozás.

A közleményben a rossz prognózisú esetek felkutatása céljából vizsgálták az asciteses betegek vesefunkciós és szisztémás hemodinamikai paramétereit két csoportban (216 fős vizsgálati csoport, 84 betegből álló független minta). Vízterhelést végeztek 20 ml/ttkg dózisban adott 5%-os glükózoldat 45 perces intravénás infúziójával. Tizenöt perc után megmérték a vizelet mennyiségét, majd a mintát kiöntötték. Ezt követően háromszor 30 perces frakcióban gyűjtötték a vizeletet, szükség esetén hólyagkatétert vezettek be. A vízterhelést úgy folytatták, hogy mindegyik időszakban az előző periódusban ürített vizelettel azonos mennyiségű 5%-os dextrózinfúziót adtak. Végül a három harmincperces periódus átlagát vették. A független csoport betegeinél végzett értékelés nagyon jól korrelált a várt és a megfigyelt túlélés között. A modellt ezután különböző centrumokban kellene tesztelni.