LAM 2002;12(1): 32-42.

EREDETI KÖZLEMÉNY

Külföldi orvosok bevándorlása Magyarországra az 1980-as, 90-es években

dr. Balázs Péter
Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Orvosi Népegészségtani Intézet
H-1389 Budapest, Pf. 112.
E-mail: pbalazs@hiete.hu

A tanulmány az Egészségügyi Minisztérium 146/2000. számú tárcaszintű kutatási szerződése alapján nyújtott támogatás segítségével készült.

Érkezett: 2001. november 14. Elfogadva: 2001. december 19.

Magyarországon az 1989-es rendszerváltozást közvetlenül megelőző években, majd azt követően, az orvostársadalom és a betegek hétköznapi tapasztalatai alapján megnövekedett a külföldről származó orvosok száma. Kétségtelen, hogy a bevándorlás történeti hullámzása hatást gyakorolhatott a betegek és az orvostársadalom közérzetére és a közvélekedésére, azonban ennek alapján súlyos tévedés lenne egy-egy kiragadott időszak szubjektív észleléseinek általánosítása, vagy indokolatlan időbeli meghosszabbítása. Tárgyilagos képet a jelenlegi állapotokról csak egy korrekt keresztmetszeti vizsgálattal nyerhetünk, a rendelkezésünkre álló szakmai adattár alapján.

Tudományos igényű felmérés, sajnálatos módon, mind a mai napig nem készült a bevándorlásról. Az orvosi közéleti irodalomban és az úgynevezett szakmai műhelybeszélgetésekben bizonytalan eredetű, ezres nagyságrendű bevándorlási „adatok” kerültek forgalomba, amelyek a legjobb esetben is feltehetőleg személyes eseti tapasztalatokra támaszkodtak.

Nemzetközi migráció és a magyar orvostársadalom

Egy országban az orvosok abszolút számát egyfelől a belső utánpótlás (orvosképzés) és a természetes veszteség (halálozás), másrészről az orvosok ki- és bevándorlásának nettó egyenlege adja. Feltéve, hogy a bevándorlás elsősorban munkavégzés céljából történik, az immigráció arányait és hatását nem a teljes létszámhoz, hanem ezen belül az aktuálisan munkát végző orvosokhoz kell viszonyítani. Mellesleg a szubjektív ítélet sem indulhat ki másból, mint a működő orvosok között megjelenő külföldiek észleléséből. Magyarországon 2000. január 1. előtt az orvosok teljes körű számának vezetése – szakminisztériumi feladatként – az Orvosok Országos Nyilvántartásában történt. A minisztérium évkönyvei, majd a szakmai statisztikai évkönyvek a teljes adatot „nyilvántartott” jelzővel közölték a „dolgozó” orvosok száma mellett. A 2000. év kezdetétől a működő (dolgozó) orvosok nyilvántartását a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezeti. Ha áttekintjük az utóbbi 20 év idősorait (1), megállapíthatjuk az 1980-as évek kezdetétől a fenti tényezők nettó egyenlegének alakulását. Az 1. ábra két idősorát nézve, folyamatosan emelkedő tendencia mellett, hullámzást látunk a trendvonalban, amely 1987 és 1995 között jelentősebb, az évenkénti növekmény ingadozása következtében.

1. ábra. Az Orvosok Országos Nyilvántartásában regisztrált személyek számának alakulása évenként, 1980–1999 között

Ha évenként mindkét kategóriában csak a változást jelenítjük meg az előző évhez viszonyítva, szemléletesebben ábrázolhatjuk a folyamatokat, a rendszerváltozást körülvevő években (2. ábra).

2. ábra. Az Orvosok Országos Nyilvántartásában regisztrált és a dolgozó orvosok számában megjelenő, a mindenkori előző évhez viszonyított változások mértéke 1984–1999 között

A 2. ábra számos érdekes kérdést vet fel a két oszlop kölcsönösségét illetően. Azt a többváltozós rendszert, amelynek eredőjeként ezek a viszonyok megjelennek, egyszerűsítve a 3. ábra alapján szemléltethetjük. Gyakorlati okok miatt a felsorolt tényezők közül az adatkezelés technikai és módszertani átcsoportosításai miatt keletkezett esetleges változásokat sem zárhatjuk ki, ezek azonban természetesen teljesen idegenek az élő rendszer dinamizmusától. A további feltételezéseknél ezt a hatást nem vettük figyelembe.

3. ábra. A nyilvántartott és dolgozó (működő) orvosok számát potenciálisan befolyásoló tényezők

Ha a nyilvántartott orvosok száma nem párhuzamosan ingadozik a dolgozó orvosok számával, elsősorban nem a halálozás drámai változásaira, vagy a nyugdíjas orvosok tömeges kivándorlására kell gondolni. Valószínűtlen a tömeges visszalépés is az aktív rendszerbe, tehát a tendenciát alapvetően az aktív rendszerből történő kilépés befolyásolja. Fordítva ez azt jelenti, hogy a dolgozó (működő) orvosok számát a kilépés alapvetően módosítja, de ezt bemeneti oldalon a belföldi orvosképzés általában kiegyenlíti, a bevándorlás pedig az előbbihez hozzáadódva jelentősen túlkompenzálhatja. Csökkentő tényezőként természetesen az aktív orvosok kivándorlását is figyelembe kell venni.

Ha a rendszerbe évenként potenciálisan belépő új diplomások számának évenkénti különbözeteit rávetítjük a működő orvosok számára (4. ábra), tovább erősödik az a feltételezés, amely szerint a jelentős többletértékek a bevándorlás következtében jöttek létre.

4. ábra. Az egyes évek közötti változások a dolgozó orvosok számában, összevetve az egyetemeken kiadott diplomák számának évek közötti változásával

Az ábra alapján az 1985–99 közötti időszakban csaknem bizonyosan állítható, hogy a működő orvosok számának nyereségei pozitív nemzetközi migrációs egyenlegre vezethetők vissza. Az 1992–93 közötti negatív „csúcs” megítélése további olyan kutatást igényelne, amely nem volt célja a jelen tanulmány elkészítésének. Az adatok szerint az 1989-es rendszerváltozást megelőző években 100-as nagyságrendű hullámzással emelkedett a működő orvosok száma az 1990-es csúcsértékig, majd az emelkedés egy, az előzőnél is erősebb hullámmozgás után tovább fokozódott az évtized végéig.

Más foglalkozási ágakhoz hasonlóan, természetesen az egészségügyben sem zárhatjuk ki az orvosi szakképesítéssel rendelkező bevándorlók egyéb jogcímeken történő, de lényegében orvosi természetű foglalkoztatását. Ennek arányaira következtetni – mindenféle adatforrás hiányában – teljesen felelőtlen vállalkozás lenne. Alapos okkal feltételezhetjük azonban, hogy ez a megoldás csak átmeneti jelleggel és csekély számban fordul elő a sajátos felelősségi szabályok miatt, amelyek ilyen munkaviszonyban mindkét félre kedvezőtlen hatást gyakorol(ná)nak.

Alapfogalmak a keresztmetszeti vizsgálathoz

Magyarországon első megközelítésben azokat a személyeket tekintjük legális gyakorlatot folytató külföldi orvosoknak, akik nem magyar állampolgárok, és a diplomájukat Magyarországon kívül szerezték. A hazánkban szerzett diploma ellenére természetesen az is külföldinek számít, aki nem magyar állampolgárként valamelyik magyar egyetemen szerzett diplomát, idegen nyelvű (költségtérítéses) képzés keretében. Az ország nyitottá válása következtében az 1989. évi rendszerváltozást körülvevő években megszűnt Magyarország korábbi migrációs zártsága. Olyan fiatalok is érkeztek hozzánk, akik a hazai idegen nyelvű (Budapesten német 1983-tól, angol 1989-től) képzésben akartak orvosi tanulmányokat folytatni. Az 1989-ben megindult angol nyelvű „medikusmigráció” hatása természetesen hat évvel később jelentkezett az orvosi működésben. A diplomát szerzett külföldi állampolgárok bevándorló orvosként jelentek meg a rendszerben, ha rövid távon, a szakképesítés megszerzéséig, illetve esetleg ezen túl is hazánkban akartak maradni. Részletes ismertetés nélkül megjegyezzük, hogy a német nyelvű képzésben részt vevők, szemben az angol oktatással, a diploma megszerzése után jellemzően elhagyták az országot.

A vizsgálatnál ellentmondásba kerülhetünk a történetileg kialakult képpel, ha migrációs tényezőként nem vennénk figyelembe azokat az orvosokat, akik a bevándorlás és a vizsgált időpont között magyar állampolgárságot szereztek. Megjegyezzük, hogy a MOK adattárának természete miatt ez utóbbiakat nem lehet szétválasztani két olyan alcsoportra, amelyen belül az egyik magyar állampolgárként ment külföldre tanulni, a másik pedig külhoni diplomával érkezett az országba, és utólag vette fel a magyar állampolgárságot.

A feldolgozás alapjául szolgáló MOK-nyilvántartásban a vonatkozó jogszabály (2) melléklete szerint felvehető adatok többféleképpen hasznosíthatók a bevándorlás értékelésére. A személyi adatok tartalmazzák az állampolgárság megnevezését (keletkezési időpontjának rögzítése nélkül), a szakképesítési adatok pedig a diploma kiállításának helyét és időpontját. Külföldi egyetemen szerzett diploma esetében a honosítás időpontja is megállapítható. A honosításról okkal feltételezhetjük, hogy az a működési nyilvántartásba történő felvételt célozza, és időben is szoros kapcsolatban áll az utóbbi eseménnyel.

Az egészségügyi szolgáltatást végző orvosok összesített számát illetően figyelembe kell venni, hogy abban nemcsak a vállalkozók és az öregségi nyugdíjkorhatár alatti, teljes munkaidőben foglalkoztatottak, hanem a részmunkaidőben foglalkoztatott aktív korúak és nyugdíjasok is szerepelnek. Szakmailag az általános orvosi, illetve a fogorvosi diplomával rendelkezők elkülönítésére lehetőséget ad a MOK nyilvántartása, ezért a továbbiakban a „fogorvosi” jelző egyértelmű használata mellett, az „orvosi” jelző minden esetben csakis az általános orvosokra vonatkozik. Nem tartalmazza a nyilvántartás azokat a szolgáltatókat, akik különleges engedéllyel rendelkeznek a diplomájuk honosítása nélküli, legfeljebb egyéves időtartamú munkavégzésre.

A működési nyilvántartás állandóan változó élő rendszer, amelynek bemeneti oldalán – az eljárási szabályok természete miatt – a felvétel pontosan tükrözi a valóságot, ugyanis működési engedély nélkül az orvos nem végezhet munkát. Kimeneti oldalon bizonyos időbeli torlódással számolhatunk, ami a valóságosnál nagyobb mértékűnek tüntetheti fel az orvosok számát. Ennek hatóköre azonban erősen korlátozott, ugyanis az alapnyilvántartást vezető minisztérium a MOK-ot naptári negyedévenként, a negyedévet követő hónap végéig tájékoztatja a változásokról, a MOK pedig havonta küld ilyen tartalmú jelentést a minisztériumnak.

Jogszabályok a migráció alakításában

Magyarország egykori szocialista egészségügyében az egészségügyi dolgozók rendtartása (3) úgy rendelkezett, hogy „orvosi és fogorvosi (a továbbiakban: orvosi) oklevélhez kötött munkakörben csak azt az orvost, illetőleg fogorvost (a továbbiakban: orvos) szabad alkalmazni, akit az orvosok országos nyilvántartásába felvettek”. Ennek a nyilvántartásnak a részletes eljárási szabályozása 1981-ben történt (4). Bevándorlási vonatkozások nem szerepeltek a miniszteri utasításban, bár a miniszter rendkívüli engedélyt adhatott a Magyarországon érvényes diplomával rendelkező nem magyar állampolgárnak, meghatározott időtartamra szóló orvosi tevékenység folytatására. Sajátos kivándorlási szabályként működött a „jogellenesen külföldön tartózkodók” kezelése. E korszak hétköznapi nyelvhasználata szerint az úgynevezett disszidens orvosokról rendelkezett, akik illegálisan távoztak az országból, vagy legális külföldi útról nem tértek vissza. Ilyen esetben az orvos távollétét államigazgatási szempontból a foglalkozás gyakorlásáról való lemondással egyenértékűnek kellett kezelni.

A rendszerváltozás utáni új helyzethez történő alkalmazkodás első jele egy 1991. június 7-én hatályba lépett népjóléti miniszteri rendelet (5) volt. Megszüntette azt a korábbi állapotot, amely szerint a nem magyar állampolgár orvosoknak a nyilvántartásba való felvétel nélkül, csupán egy miniszteri engedély is elegendő volt a gyakorlat folytatásához. „A külföldi egyetemen szerzett és hazai orvostudományi egyetemen honosított, illetőleg nemzetközi szerződés alapján egyenértékűnek elismert oklevéllel rendelkező orvos akkor vehető fel az orvosok országos nyilvántartásába, ha az Orvostovábbképző Egyetem e célra szervezett bizottsága előtt magyar nyelven eredményes vizsgát tett a Ma-gyarországon alkalmazott gyógyszer-, egészségügyi és biztosítási ellátási rendből, beleértve a kapcsolódó szociális ellátásokat is.” Különösebb szerepet a magyar nyelvismeret nyilvánvalóan nem játszott a környező országokból érkező magyar anyanyelvű bevándorlók esetében, bár – amint az a feldolgozott adatokból kitűnik – nem közömbös, hogy az orvos milyen nyelven folytatta egyetemi tanulmányait. A rendeletben „indokolt esetre” továbbra is fennmaradt a miniszter egyedi engedélyezési lehetősége.

Kezeletlen problémaként jelentkezett 1995-től az angol nyelvű képzés után Magyarországon munkát végezni szándékozó külföldi állampolgárok helyzete. Munkavállalásuk esetén természetesen a külföldi állampolgárokra irányadó rendelkezéseket kellett alkalmazni, de ezek az orvosok – diplomájuk belföldi lévén – mentesültek az 1991. június 7-től kötelező vizsgáztatás alól. Erre az ellentmondásra adott választ az 1998. január 1-jétől hatályos újabb miniszteri rendelet (6), amelyben a Haynal Imre Egészségtudományi (korábban Orvostovábbképző) Egyetem bizottsága előtt vizsgára kötelezettek körét kiegészítette „a hazai orvostudományi egyetemen nem magyar nyelvű képzésben szerzett oklevéllel rendelkező” orvosokkal. Bővült a vizsga követelményrendszere is, „a hazai orvostudományi egyetemen oktatott orvosi etika” szabályaival. A rendeletet a folyamatban lévő ügyekben is kötelező volt alkalmazni.

A feldolgozás eredményei

Az eredményeket összefoglaló táblázatok szakmailag az orvosi-fogorvosi megoszlás mellett külön tárgyalják a háziorvosok alcsoportját. Az első három táblázat ezekben a csoportokban a diplomák szerzési helye szerinti megoszlást tartalmazza. Magyarországon szerzett diplomával külföldi vagy magyar állampolgárok rendelkezhetnek, de ez a kettősség természetesen a külföldön szerzett diplomákra is vonatkozik. Az 1. táblázat alapján az összes orvosi diploma túlnyomó többsége (94,7%-a) belföldről, és ezen belül is Budapestről származik. Természetesen a 32 113-as szám a Magyarországon külföldiek által szerzett diplomával rendelkező orvosokat is tartalmazza. Az 1797 külföldi diploma mögött részben azok az orvosok találhatók, akik külföldi tanulmányuk befejezése után tértek vissza Magyarországra, részben pedig azok, akik külföldi állampolgárként vándoroltak be hazánkba, függetlenül attól, hogy időközben esetleg megszerezték a magyar állampolgárságot. Sajnálatos módon öt nem azonosítható adat is előfordul a nyilvántartásban, ez azonban az arányokat nem befolyásolja, hiszen a mértéke alig haladja meg az 1 tízezreléket.

1. táblázat. Működő orvosok (fogorvosok nélkül) a diploma szerzésének helye szerint (33 915 fő)

Hely Ország Város Magyarország 32 113 94,7%       Budapest     13 945 41,1%   Debrecen       6 160 18,2%   Szeged       6 104 18,0%   Pécs       5 904 17,4% Külföld   1 797   5,3%   1 797   5,3% Nem azonosítható*          5 –          5 – Összesen 33 915 100,0% 33 915 100,0% * MOK-nyilvántartás alapján

A fogorvosok között nagyságrendileg azonos arányokat találunk, bár a külföldi diplomák 7,1%-át nem tekinthetjük elhanyagolható eltérésnek az 5,3%-kal szemben (2. táblázat). A három nem azonosítható hely itt az 1 ezrelékes nagyságrendben helyezkedik el, azonban ez sem befolyásolja érdemben az arányok minősítését. A Magyarország-külföld megoszlás mögötti állampolgársági viszonyokra itt is az 1. táblázatra tett megállapításokat kell alkalmazni.

2. táblázat. Működő fogorvosok (5207) a diploma szerzésének helye szerint

Hely Ország Város Magyarország 4 834 92,8%       Budapest     3 288 63,1%   Szeged         650  12,5%   Debrecen         485   9,3%   Pécs         411   7,9% Külföld     370 7,1%     370   7,1% Nem azonosítható*         3 0,1%         3   0,1% Összesen 5 207 100,0% 5 207 100,0% * MOK-nyilvántartás alapján

A háziorvosi alcsoportban a külföldön szerzett diplomák száma a fogorvosi arányokat is meghaladja (3. táblázat). Belföldön Szeged és Pécs aránya csaknem megegyezik a teljes mintával. Debrecenből viszonylagosan több, Budapestről pedig kevesebb a háziorvoslást választó végzett hallgatók száma.

3. táblázat. Működő háziorvosok (6424 fő) a diploma szerzésének helye szerint

Hely Ország Város Magyarország 5 938  92,4%       Budapest     2 314 36,0%   Debrecen     1 318 20,5%   Szeged     1 166 18,2%   Pécs     1 140 17,7% Külföld    486     7,6%    486     7,6% Összesen 6 424 100,0% 6 424 100,0%

A 4. táblázat az összes külföldi orvosi diplomát (1797) csoportosítja, a kiállító ország és a szám szerint jelentősebb súlyt képviselő egyetemi város alapján. Látható, hogy a diplomák túlnyomó többsége (90,3%-a) két országból, Romániából és a Szovjetunióból, illetve a Szovjetunió utódállamaiból származik. Románián, sőt, a teljes mintán belül is kiemelkedik 44,8%-os részesedéssel a marosvásárhelyi oklevelek száma. A Szovjetunióból a diplomák csaknem fele Ungvárról származik. A többi város közül Moszkva és Leningrád (Szentpétervár) emelkedik ki, de a rendszerváltozás körüli migrációban játszott elhanyagolható jelentőségük miatt érdektelen a külön bontásban való feltüntetésük. Feltűnően csekély két további szomszédos állam, Jugoszlávia (+utódállamok) és Csehszlovákia, illetve az utód Cseh Köztársaság és Szlovákia aránya. A csupán 5,1%-os „egyéb” kategóriában igen nagy a változatosság, amelyből arányait tekintve egyetlen város vagy ország sem emelkedik ki jelentősebb mértékben, tehát Magyarországra irányuló jellegzetes emissziós helyként nem jöhet számításba.

4. táblázat. Működő orvosok, külföldön szerzett diplomával (1797 fő), ország és város szerinti bontásban

Hely Ország Város Románia 1 088 60,6%       Marosvásárhely     805 44,8%   Kolozsvár     189 10,5%   Temesvár      48   2,7%   Többi*      46   2,6% Szovjetunió + utódállamok     534 29,7%       Ungvár     242 13,5%   Többi     292 16,2% Jugoszlávia + utódállamok       60     3,3%       Újvidék       42   2,3%   Többi**       18   1,0% Csehszlovákia + utódállamok       24     1,3%       Pozsony       10   0,6%   Kassa       7   0,4%   Többi***       7   0,4% Egyéb       91     5,1% 91   5,1% Összesen 1 797 100,0% 1 797 100,0% * Bukarest, Iasi, illetve csak „Románia” bejegyzés ** Belgrád, Rijeka, Szarajevó, Szkopje, Zágráb, illetve csak „Jugoszlávia” bejegyzés *** Prága, Brno

A fogorvosok között (5. táblázat) Románia és a Szovjetunió (+utódállamok) együttesen (82,5%) sem érik el az orvosok közötti részesedésüket, de Románia belső arányában jelentősen nagyobb súlyt képvisel a
4. táblázathoz viszonyítva. Sőt, ezen belül lényeges eltolódás látható Marosvásárhely javára. Mérsékelt eltolódás mutatkozik Jugoszlávia (+utódállamok) és Csehszlovákia (+utódállamok) esetében, de a feltűnőbb különbséget az „egyéb” rovatban találhatjuk. Ennek 9,7%-os részesedése azt mutatja, hogy a világ számos más országából viszonylag több fogorvos érkezett Magyarországra, de emissziós központra utaló kiugró adat itt sem található.

5. táblázat. Működő fogorvosok, külföldön szerzett diplomával (370 fő), ország és város szerinti bontásban

Hely Ország Város Románia 264  71,4%       Marosvásárhely     196 53,0%   Kolozsvár       52 14,1%   Temesvár        7   1,9%   Többi*        9   2,4% Szovjetunió + utódállamok  43   11,6%       Ungvár        2   0,5%   Többi       41   11,1% Jugoszlávia + utódállamok 21    5,7%       Újvidék        9   2,4%   Többi**      12   3,2% Csehszlovákia + utódállamok  8    2,2%       Pozsony        3   0,8%   Kassa        3   0,8%   Többi***        2   0,5% Egyéb  34    9,2%   34   9,2% Összesen 370 100,0% 370 100,0% * Bukarest, Iasi, illetve nem azonosítható ** Belgrád, Szarajevó, Zágráb *** Prága, Brno

A háziorvosi alcsoportban Románia és a Szovjetunió (+utódállamok) 96,3%-ot képviselnek, tehát súlyuk nagyobb az összesített orvosi mintához (90,3%) viszonyítva. Románia arányaiban (73,5%–60,6%) jelentős a többlet a háziorvosok javára, míg a Szovjetunióban (+utódállamok) a viszony megfordul (22,8%–29,7%), tehát az innen származó diplomások elsősorban nem a ma is aktív háziorvosok számát gyarapították (6. táblázat).

6. táblázat. Háziorvosok külföldi diplomával (486 fő) a diploma szerzésének helye szerint

Hely Ország Város Románia 357   73,5%       Marosvásárhely     280 57,6%   Kolozsvár       52 10,7%   Temesvár       10   2,1%   Többi*       15   3,1% Szovjetunió + utódállamok 111   22,8%       Ungvár       61    12,6%   Többi**       50    10,3% Csehszlovákia + utódállamok    4    0,8%     Jugoszlávia + utódállamok    3    0,6%     Egyéb   11    2,3%   18    3,7% Összesen 486 100,0% 486 100,0% * Bukarest és Iasi ** Moszkva, Leningrád (Szentpétervár), Kijev, Harkov, Ivano-Frankovszk, Lvov, Sztavropol

Ha a külföldi állampolgárság szerint vizsgáljuk az orvosokat, fogorvosokat, illetve a háziorvosi alcsoportot, és azt összevetjük a diplomák szerzése szerinti városokkal, egyrészt arra kaphatunk választ, hogy a magyar egyetemeken végzett külföldiek közül hányan maradtak Magyarországon, akik nem szerezték meg (vagy nem is akarják megszerezni) a magyar állampolgárságot. Másrészt megtudhatjuk, hogy a külföldi egyetemekről hányan jöttek Magyarországra, akik a vizsgálat időpontjáig (2001. október) ugyancsak nem szereztek magyar állampolgárságot.

A 7. táblázat szerint a külföldi állampolgárságú orvosok jelentős többsége (64,9%) Magyarországon szerzett diplomát, a Budapest-Debrecen-Pécs-Szeged gyakorisági sornak megfelelően. Második-harmadik helyen itt is Románia és a Szovjetunió (+utódállamok) állnak, de együttesen sem adják ki a külföldi állampolgárok 30%-át. Az „egyéb” kategóriában nincs olyan ország, amelynek adatai kitűnnének a csoport többi tagjához viszonyítva.

7. táblázat. Orvosok közötti külföldi állampolgárok (664) a diploma szerzésének helye szerint

Hely Ország Város Magyarország 431 64,9%       Budapest     148 22,3%   Debrecen     119 17,9%   Pécs      88 13,3%   Szeged      76 11,4% Románia 133   20,0%       Marosvásárhely      96 14,5%   Kolozsvár      20   3,0%   Temesvár       8   1,2%   Többi*       9   1,3% Szovjetunió + utódállamok   54     8,1%       Ungvár     31   4,7%   Többi     23   3,5% Jugoszlávia + utódállamok   11     1,7%       Újvidék       6   0,9%   Többi**       5   0,8% Csehszlovákia + utódállamok   8     1,2%       Pozsony       3    0,5%   Kassa       2    0,3%   Többi***       3    0,5% Egyéb  27     4,1%  27    4,1% Összesen 664 100,0% 664 100,0% *Bukarest, illetve nem azonosítható ** Belgrád, Szarajevó, Zágráb *** Prága, Brno

A fogorvosok között a Magyarországon végzett külföldi állampolgárok aránya (64,4%) csaknem megegyezik az orvosok adatával (8. táblázat). Románia aránya kisebb (6,8% a 20%-kal szemben) és a Szovjetunió (+utódállamok) súlya (6,8% a 8,1%-kal szemben) is mérsékeltebb. Feltűnő viszont Jugoszlávia (+utódállamok) háromszorosnál is nagyobb részesedése (1,7-ről 5,3%-ra), de megjegyzendő, hogy ez abszolút számban igen kevés személyt (7 fő) jelent.

8. táblázat. Fogorvosok közötti külföldi állampolgárok (133 fő) a diploma szerzésének helye szerint

Hely Ország Város Magyarország  86 64,4%    Budapest     69 51,5%  Szeged       9   7,5%  Debrecen       6   4,5%  Pécs       2   1,5% Románia  21 15,9% 21  15,9% Szovjetunió + utódállamok   9   6,8%   9   6,8% Jugoszlávia + utódállamok   7   5,3%   7   5,3% Csehszlovákia + utódállamok   1   0,7%   1   0,7% Egyéb   9   6,8%   9   6,8% Összesen 133 100,0% 133 100,0%

A háziorvosok között a legcsekélyebb a külföldi állampolgárok aránya (9. táblázat). Két nagyobb csoportot a Magyarországon és Romániában végzett orvosok alkotnak. Románián belül Marosvásárhelyt itt is vezető helyen találjuk. A többi külföldi egyetemről származó külhoni állampolgárságú háziorvosok közé csak 1-2 fő tartozik.

9. táblázat. Háziorvosok közötti külföldi állampolgárok (63 fő) a diploma szerzésének helye szerint

Hely Ország Város Magyarország 36     Budapest   23   Szeged     6   Debrecen     4   Pécs     3 Románia 21     Marosvásárhely   18   Kolozsvár     1   Temesvár     1 Nem azonosítható*     1 Szovjetunió+utódállamok   2   2 Csehszlovákia+utódállamok   1   1 Jugoszlávia+utódállamok   1   1 Egyéb   2   2 Összesen 63 63 *A MOK-nyilvántartásban itt csak Románia, mint országnév szerepel

A 10–12. számú kombinációs táblák a diploma szerzésének helyét és az állampolgárságot összesítik, a fentiekben már ismertetett hármas szakmai sorrend alapján. Láthatjuk a 10. táblázatból, hogy a Magyarországon tanult orvosok között igen csekély (1,3%) a külföldiek aránya. Másrészről a Romániában tanult orvosok csaknem 90%-a (már) magyar állampolgár volt a feldolgozás időpontjában. A Szovjetunió (+utódállamok) esetében is gyakorlatilag 90%-os a magyar állampolgárok aránya. A későbbiekben bemutatott ábrákból azonban kitűnik, hogy ezek közül igen sokan az 1989-es rendszerváltozás bevándorlási hulláma előtt „érkeztek” Magyarországra, pontosabban a Szovjetunióban végzett magyar orvostanhallgatók voltak. Mindent összevetve, a nem magyar állampolgárságú orvosok összesen 2%-át teszik ki a működő magyar orvostársadalomnak.

10. táblázat. A diploma szerzésének helye és a 33 915 orvos állampolgársága

Diplomát kiállító ország Állampolgárság Összesen   magyar külföldi Magyarország 31 682 (98,7%) 431 (1,3%) 32 113 Románia      955 (87,8%)   133 (12,2%)    1 088 Szovjetunió + utódállamok      480 (89,9%)    54 (10,1%)       534 Jugoszlávia + utódállamok        49 (81,7%)    11 (18,3%)         60 Csehszlovákia + utódállamok     16 (67%)   8 (33%)         24 Egyéb        64 (70,3%)    27 (27,8%)         91 Nem azonosítható – –          5 Összesen* 33 246 (98%) 664 (2,0%) 33 915 * A nem azonosítható 5 fő hozzáadásával

A fogorvosok között (11. táblázat) a számok hasonló viszonyokat mutatnak. Százalékos érték csak Magyarország és Románia vonatkozásában szerepel. A többi ország alacsony értékei ezt az arányosítást mellőzhetővé tették. A külföldi állampolgárok összesített részesedése 2,5%-os, ami nem feltűnő eltérés az orvosok 2,0%-ához viszonyítva.

11. táblázat. A diploma szerzésének helye és az 5207 fogorvos állampolgársága

Diplomát kiállító ország Állampolgárság Összesen   magyar külföldi Magyarország 4 749 (98,2%) 85 (1,8%) 4 834 Románia    243 (92,0%) 21 (8,0%)    264 Szovjetunió + utódállamok 32 9      41 Jugoszlávia + utódállamok 14 7      21 Csehszlovákia + utódállamok   7 1       8 Egyéb 27 9    36 Nem azonosítható – –      3 Összesen* 5 072 (97,5%) 132 (2,5%) 5 207 * A nem azonosítható 3 fő hozzáadásával

A háziorvosok között (12. táblázat) általánosan elsöprő többséget mutat a magyar állampolgárok száma, ami arra utal, hogy a Romániából érkező bevándorlók leginkább háziorvosként döntöttek e lépés mellett. Ezt az eljárást követték a Szovjetunióból (+utódállamok) származók is, akiknek több mint fele egyébként Ungváron szerezte a diplomáját (6. táblázat).

12. táblázat. A diploma szerzésének helye és a 6424 háziorvos állampolgársága

Diplomát kiállító ország Állampolgárság Összesen   magyar külföldi Magyarország 5 902 (99,4%) 36 (0,6%) 5 938 Románia    336 (94,1%) 21 (5,9%)    357 Szovjetunió + utódállamok    109 (98,2%)   2 (1,8%)    111 Jugoszlávia + utódállamok 2 1 3 Csehszlovákia + utódállamok 3 1 4 Egyéb 9 2 1 Összesen 6 361 63 6 424

A működő orvosok diplomahonosításának időbeli megoszlása

A MOK működési nyilvántartásából minden orvos esetében megállapítható a diploma honosításának éve, ami 1991. június 7. előtt egyet jelentett a működés megkezdésével. Később is nyilvánvalóan orvosi működésre irányuló szándékkal történt a honosítás, ami még kiegészült egy – a bevezetőben már részletezett – külön vizsgakötelezettséggel. Az 5. ábra az 1958–2001 közötti években mutatja a honosítások évenkénti számát, az orvosi és a fogorvosi diplomák összesítésével, ami lényegében megegyezik a diplomát honosító orvosok számával. Ezek a számok természetesen nem az adott években általában honosított diplomákat jelentik, vagyis „álidősorok”, ugyanis a ma dolgozó orvosok adatainak visszavetítésével készültek.

5. ábra. A jelenleg működő orvosok és fogorvosok diplomahonosításainak száma évenként, 1958–2001 között

Mivel 1958 előtt az adatok szórványosan fordulnak elő, az ábra ezeket nem tartalmazza. Az „idősorok” értékelésénél a továbbiakban mindig figyelembe kell venni, hogy a 2001. év adatai nem teljesek, ugyanis csak a januártól októberig terjedő időszakra vonatkoznak.

Az ábrán először 1986-ban jelenik meg egy korábban nem látható magas szám (61), amelyet egy meredek emelkedés követ 1990-ig (623), majd meredek zuhanás következik, és alacsony szintű hullámzásba megy át 2001-ig. Figyelemre méltó azonban az erőteljes csökkenés utáni magasabb érték 1994-ben.

Külön-külön elkészítve az orvosok és a fogorvosok diagramját, nem találunk lényeges különbséget a két szakterület honosításainak időbeli lefutásában. Az igen alacsony fogorvosi éves adatok miatt (0–7 között) az összehasonlító diagramnak csak az 1985–2001 közötti szakaszát ábrázoljuk (6. ábra).

6. ábra. A jelenleg működő orvosok és fogorvosok diplomahonosításainak évenkénti száma 1985–2001 között

Ha elkülönítve vizsgáljuk az egyes országokból származó diplomák honosítási időpontjait, megállapíthatjuk, hogy a trend alakulását az 1980-as évek közepéig a Szovjetunióban szerzett diplomák határozzák meg (7. ábra). Itt is meredek emelkedés indul az 1980-as évek második felében, 1990-es csúcsértékkel (56), azonban lényeges különbség az 1. ábrához viszonyítva, hogy ez az egytized részét sem adja a 623-as értéknek.

7. ábra. A Szovjetunióból (és utódállamaiból) bevándorolt működő orvosok és fogorvosok honosított diplomáinak száma évenként 1958–2001 között

Az 1990. évi csúcs ország és város szerinti megoszlásának vizsgálata azt mutatja (13. táblázat), hogy a honosítások túlnyomó többsége Romániából, és ezen belül is Marosvásárhelyről származik. Feltűnő még a táblázat adatai közül, hogy a Szovjetunió utódállamaiból származó diplomák felét Ungvár adja. Marosvásárhely, Kolozsvár és Ungvár idősorait megvizsgálva egyébként ugyanazt a trendet kapjuk 1990-es csúcsértékkel.

13. táblázat. A működő orvosok 1990-ben honosított 623 orvosi és fogorvosi diplomájának megoszlása származási ország és város szerint

Hely Ország Város Románia 483      77,5%       Marosvásárhely     366  58,7%   Kolozsvár       87   14,0%   Temesvár       16    2,6%   Bukarest, Iasi       14    2,2% Szovjetunió + utódállamok       56     9,0%   Ungvár       28     4,5%   Többi       28     4,5% Jugoszlávia + utódállamok     4       0,6%    4     0,6% Csehszlovákia + utódállamok     1      0,2%     1     0,2% Egyéb   79    12,7%   79   12,7% Összesen 623 100,0% 623 100,0%

Külföldiek belföldi diplomával

A külföldi állampolgárságú működő orvosok és fogorvosok (796 fő) közül magyar egyetemen végzett 517 fő, ami 64,9%-nak felel meg. Közöttük az 1988 előtti időszakból évenként legfeljebb 1–4 orvost találunk, akik magyar nyelven végezték tanulmányaikat (8. ábra). Mivel a német nyelvű képzés (Budapesten) 1983-ban indult, az első ilyen diplomások 1989-től lehetnek a működő orvosok között, bár a 6. ábra ennek jelentősebb súlyát nem valószínűsíti. Az angol nyelvű képzés első diplomáit a hallgatók 1995-től szerezhették, az itt kezdődött dinamikus változás mögött elsősorban erre a forrásra kell gondolnunk. Az ábra természetesen a 2001-ben végzetteket (októberben) még nem tartalmazhatja a működési nyilvántartásba történt felvétel érdemi és eljárási időigénye miatt.

8. ábra. Magyar egyetemen végzett külföldi állampolgárságú működő orvosok és fogorvosok száma a diploma szerzésének éve alapján 1988–2001 között

Vizsgakötelezettség ebben a kategóriában, a már említett jogszabályi rendelkezés szerint, 1998. január 1-jén lépett hatályba, és azt a folyamatban lévő ügyekre is kötelező volt alkalmazni. A jogszabály alapján illetékes vizsgabizottság dokumentációjában 1998–2001. (október) között 157 ilyen orvos tett eredményes vizsgát, és szerzett jogosultságot a működési nyilvántartásba történő felvételhez. Közöttük több mint 50%-ot (88 fő) képviseltek az iráni állampolgárok. A többi ország közül Jordánia (10 fő), Szudán (nyolc fő), Németország (hat fő) és Ausztria (öt fő) emelhető ki. Egyéb kategóriában a világ további 18 országából származó orvosok száma egy–négy fő között mozgott.

Összefoglaló értékelés

A nyilvántartott és dolgozó orvosok számának hosszú idősorai és a jelenlegi feldolgozás eredményei alapján megállapítható, hogy az 1989-es rendszerváltozás körül a dolgozó orvosok és fogorvosok számának erőteljes emelkedése pontosan egybeesett egy jelentősebb mértékű orvosbevándorlással. Biztonsággal állíthatjuk a 2001. év keresztmetszeti vizsgálata alapján, hogy 1988-ban 151, 1989-ben 229, 1990-ben 639, 1991-ben 211 és 1992-ben 106 olyan bevándorló orvos jelent meg az egészségügyi szolgáltatásban, akik ma is aktív munkát végeznek. A keresztmetszeti vizsgálat természetesen alkalmatlan annak megállapítására, hogy ezeken az orvosokon kívül az adott években esetleg még hányan vándoroltak be, akik azóta bármilyen ok miatt már kiestek a nyilvántartásból.

A Magyar Orvosi Kamara adatainak tükrében ma Magyarországon 39 122 fő a regisztrált orvosok száma, akik közül 33 915 fő általános orvosi, 5207 fő fogorvosi diplomát szerzett. Jelenleg összesen 797 külföldi állampolgár szerepel a nyilvántartásban. Közöttük 517 olyan személyt találunk, akik diplomájukat belföldi, de nem magyar nyelvű képzésben szerezték. Ezzel szemben – a magyar állampolgárságától függetlenül – 2167 olyan személy azonosítható, akik külföldi diplomával rendelkeznek. Közöttük nagy valószínűséggel mintegy 260-270 orvosról állíthatjuk, hogy már tanulmányaik megkezdése előtt is magyar állampolgárok voltak. Ha ezt a számot kivonjuk a 2167-ből, majd az eredményt növeljük az 517 belföldi diplomás orvossal, kerekítve mintegy 2400 orvosról állíthatjuk, hogy a nemzetközi migráció eredményeként kerültek Magyarországra.

Köszönetnyilvánítás

A Magyar Orvosi Kamara adattárának rendelkezésre bocsátásáért és a munkámhoz nyújtott számítástechnikai segítségért köszönettel tartozom dr. Gyenes Gézának, a MOK főtitkárának, és Pintér Györgynek a működési nyilvántartás vezetőjének.

Irodalom

1. Évkönyvek, majd Statisztikai Évkönyvek az Egészségügyi Minisztérium, majd a Központi Statisztikai Hivatal kiadásában 1980–2000 között. Budapest.
2. 30/1999. (VII. 16.) EüM. rendelet az orvosok, a fogorvosok, a gyógyszerészek, valamint a klinikai szakpszichológusok alapnyilvántartásáról és működési nyilvántartásáról, valamint a működési nyilvántartásban nem szereplő személyek tevékenységének engedélyezéséről.
3. A 11/1972. (VI. 30.) EüM. rendelet az egészségügyi dolgozók rendtartásáról.
4. Az egészségügyi miniszter 2/1981. (Eü. K. 1.) EüM számú utasítása az Orvosok Országos Nyilvántartásáról.
5. A 9/1991.(V. 7.) rendelet az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló 11/1972. (VI. 30.) EüM. rendelet módosításáról
6. 64/1997. (XII. 21.) NM rendelet az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló 11/1972. (VI. 30.) EüM. rendelet módosításáról.

immigration of physicians and dentists, Hungarian physicians with diploma from abroad, foreign students in inland training, cross-sectional study of registered professionals, patterns of immigration, participation of neighbouring and far-away countries