LAM 2001;12(1):63-4.

A HÓNAP KÉRDÉSE

A LAM decemberi számában több írásban foglalkoztunk az otthon szülés problémájával. Dr. Boda Domokos bevezetője után azt a kérdést tettük fel olvasóinknak, hogy véleményük szerint helyesen cselekedett-e a kamara, amikor felfüggesztette dr. Geréb Ágnes és dr. Büki György tevékenységét. A kérdés jelentőségét és összetettségét jól mutatja, hogy számos levelet kaptunk, amelyekben olvasóink személyes tapasztalataikról, avagy éppenséggel sorsukról írnak. Természetesen nincs egységes álláspont. Elmondható azonban, hogy mindegyik levél érzelemmel telített, az írásokban jól érzékelhető a személyes érintettség.

Azt írta Nádas Péter az Élet és Irodalom karácsonyi számában, Saját halál című írásában, hogy átélt halálélménye, a sötét alagút, az eufória, a fény, lényegében megszületésének élménye volt, habár nem tudott a dolgok végére járni (megszületni), mert nem halt meg.

Félreértés ne essék, az otthon szüléssel kapcsolatos véleményemnek szeretnék hangot adni. Nem is az a lényeg hiszen, hogy hol szülünk-születünk, hanem, hogy hogyan. A szülés: misztérium, beavatás, a halál mellett az egyik olyan alapvető létélmény, amelynek jelentősége nem evilági mércével mérhető: a szülés a nők nagy lehetősége a transzcendenssel való találkozásra. Nem véletlen, hogy ez a katartikus élmény, ez a katarzis jelentős személyiségváltozással jár, s erre a „hirtelen érésre” csak a nőknek van jogosítványuk. Minden, ami megőrzi e dolog lényegét, és tiszteletben tartja azt, jó, s minden, ami ettől eltántorítja, rossz. Mert itt azért mégsem a gát optimális karbantartása a legfontosabb kérdés. Egynémely tudós, bölcs férfiút megérintett ez a ritka és felfokozott élmény, mások kézben akarják tartani a dolgokat...

Mégis elképzelhető olyan viszonyulás, amelyben a tudomány nem vezényel kivont karddal a szülőágy mellett, hanem e rítus és ceremónia papja/papnőjeként van jelen, esetleg csakis és kizárólag akkor, ha égető szükség van rá. Az otthon szülés és a kórházi között egyébként számos lehetőség létezik, amit más országok tapasztalatai alapján biztosítani kellene, és véleményem szerint semmiképpen nem helyeselhető, sőt veszélyes jelenség, hogy egy kezdeményezés a résztvevők és a közvélemény ellenére ilyen adminisztratív módon megszüntethető.

Nemesi Judit, Budapest

34 éve dolgozom szülészként. Elöljáróban szeretnék a jelzett vétséggel kapcsolatban néhány, más szakmabeli számára nem világos tényt megemlíteni: Rezidens, noha orvosi diplomával rendelkezik, a törvények szerint csak szakorvos jelenléte mellett ténykedhet a szülőszobán. (A bábáknak diplomája sincs, hogy vezethetnének egyedül szülést, szakorvos nélkül?) Szülészszakvizsgával rendelkező orvos bármely intézménybe bejárhat externálni, a betegeit beviheti oda. Ma a szülések 20%-a császármetszéssel végződik, s ezek egy kisebb része olyan, hogy várakozás nélkül, azonnal ki kell emelni az újszülöttet. (Tehát még a mentő sem elég gyors.) Előre nem lehet megmondani, hogy ki fog ebbe a 20%-ba bekerülni. Az otthon szülés joga nem egyéb, mint a veszéllyel nem ismerős laikus joga gyermekének, vagy önmagának joga a halálhoz. A szülőszoba ma már (nálunk is) pasztellszínű, zene szól, a hozzátartozók jelen vannak, a kismama sétálgat – úgy mint otthon. Ha baj van, akkor viszont ott a készenlétben lévő császárműtő, a biztonság. Ha a lapok újságírói ezt az eltiltást sérelmesnek veszik, szüljenek ők otthon. A kérdésre a válaszom: igen, helyesen cselekedett a kamara!

dr. Petróczi István

Határozott elképzelésekkel rendelkező nő – történetesen kismama – lévén nagyon szimpatikusnak tartom Geréb Ágnes törekvéseit. Farkas Éva A születés újjászületése című könyvében (Marfa Mediterrán, 1999) megjelentette Geréb Ágnessel készült interjúját, amelyből különösen az alábbi szavak ragadtak meg: „Az lenne az ideális, hogy aki a kórházban érzi a biztonságot, az ott szülhetne, aki meg otthon, az ott.”

A Népszabadság október 6-i számából a LAM is közölte kedvenc soraimat: Geréb Ágnes „Nem agitál az otthon szülés mellett, de szeretné a választás jogát megadatni az asszonyoknak.”

A demokrácia fogalma a nép szóval rokon. A nép igényt tart a szabad választás jogára. Nekem nem kell egyetértenem azzal, aki otthon szeretne szülni, de amíg az illető tisztában van ennek lehetséges kockázataival, figyelembe veszi az infrastrukturális korlátokat, talál jól képzett és együttműködésre kész szakembert, és nem próbál meg tűzzel-vassal rábeszélni arra, hogy döntésében kövessem, addig miért kellene eltiltanom a választásától, mi több, példát statuálni abból, hogy ő tőlem eltérően gondolkodik?

Laam Zsófia, Budapest

Húszezer szülésnél segítettem, bizonyítottan kiváló paraméterekkel. Ebből egyik otthon szülés putriban volt. Felcsapódott karokhoz, deflektált koponyához, „algid aspyxiáshoz” érkeztem. A kiviselt magzat ott (még inkább) menthetetlennek bizonyult. Második a Rózsadombon történt, kiválóan képzett, nagyon jól felkészült orvosnő, nem otthonra tervezett szülésénél egyetlen komplikáció az anyakönyvezés volt. Ugyanis ott nincs szülészeti osztály, az anyakönyv vezetője nem tudta, hogy hová írja. A posztplacentáris szak már kórházban zajlott.

Az otthon szülés meghittségét nehéz, de nem lehetetlen pótolni. Terhestornával (az intézetben), együtt a gyerekágyasokkal – akik pár napja még terhesek voltak, a később is segédkező szülésznők és orvosok celebrálásával, valamint a ruming in rendszerrel, a szülőszoba (apartman) intim hangulatának koreografálásával és annak szülés előtti megismertetésével, a csak defenzív taktika miatt használt észlelő rendszer elhagyásával, de leginkább az orvos empátiájával – az mégis pótolható. Viszont az otthon szülés érthető igényét követeli a fentinek ellenkezője: az értelmetlen várakoztatás, küldözgetés már a terhestanácsadás során, a „telefonáljon, ha eltűnt a méhszáj, keltsen, ha domborít a gát”.

Az intézeti szülés biztonságát, korrektségét viszont otthon nem lehet pótolni. Beszélgethetünk a gátmetszés nélküli szülésről, ha előzőleg már így szült és az izom- és kötőszöveti rostok annyira kinyúltak-elszakadtak, esetleg csak a gátbőr tart, hogy a szülés episiotomia nélkül is lezajlik. Mi marad utána? Egy még alacsonyabb, heges gát, nagy recto-, cysto-cele, partialis inkontinentia, keresztcsonti fájdalom, és hamarosan kialakuló aranyér. Ezért a becsületes szülész egy ilyen „nyúlgát” láttán akkor is metsz (centrálisan), ha megúszhatná maximum fékrepedéssel, mert a rábízott nőt magas és izmos gáttal (gátrekonstrukcióval) akarja hazabocsátani. Ez annak dacára is így helyes, ha aznap nem tud ülni a gyermekágyas és neheztel a szülészére, „mert persze, a másik, akinek nem volt episiotomiája, ő vígan ül”. Otthon milyen pozitúrában lehet gátat varrni jól? (Ha még az intézeti gátvarrások jó része sem megfelelő?) Itt nem beszélek arról, hogy a gátat össze lehet varrni, de a tentoriumot nem.

A szülések nagy részénél bereped a méhszáj. Ezt otthon észre venni sem lehet, nemhogy ellátni. Hosszú tapasztalatom szerint a placenta távozása utáni műszeres (nagy, tompa kanállal, vagy vastag szívócsővel) való „betapintás” minden esetben kihoz minimum zölddiónyi cotyledo-, burok- vagy deciduaszövetet. De másnaptól a lochia már csak színes, nincs hőemelkedés, nincs pangás, nincs subinvolutio, vagy gyermekágyi láz. „Eseménytelenség” és boldogság van a gyermekágyban.

Ezek csak az apróbb, de nyilvánvalóan bekövetkező tennivalók, velük kerülhető el egy újabb kórházi felvétel és műtét. – Fecseg a felszín, de szerencsére nem hallgat a mély.

Cirka húsz évvel ezelőtt, irodalmazás, mértékadó kollegákkal való megbeszélések és pénzügyi számítgatás (rohamkocsi a ház előtt!) után önként letettem az otthon szülés-észlelési terveimről.

dr. Dolhay Balázs

Szerintem a kamara nem cselekedett helyesen, hogy felfüggesztette dr. Geréb Ágnes és dr. Büki György tevékenységét!

Mindenkinek meg kellene hagyni a választás lehetőségét, hogy otthon vagy a kórházban akar-e szülni. Az én időmben nem volt választási lehetőség, olyan embertelen volt a kórházi szülés, hogy nem is vállaltam volna a második gyereket, ha nem kötök új házasságot. A szülőszoba átjáróház, a szenvedés közben – mert az volt – el kellett tűrni, hogy a takarítóembertől a beteghordóig mindenki jelen lehetett.

Meg kellene hagyni a jogot mindenkinek, hogy a kórházi, vagy az otthoni szülésért fizessen, én ha tehettem volna, inkább kifizettem volna a pénzt otthon, mert a kórházban úgy álltak hozzám, hogy ez üzemorvos, nem is igazi kolléga, s nem is fizető beteg. Az ügyeletes orvos még csak nem is köszönt, amikor bejött a szülőszobába. Ez Veszprémben történt. A második gyermekemet Budapesten az orvos jelenléte nélkül szültem, a szülésznő és a takarítóember jelenlétében, mert a választott orvos a műtőben volt, más meg nem nézett rám.

dr. Horváth Ilona háziorvos, Pápa

Az elmúlt hetekben a közvéleményt és a médiát rendkívüli módon foglalkoztatta a kedvezménytörvény, vagy ahogy sokan említik „státustörvény”. Ennek egyik egészségügyi vonzatáról – nevezetesen arról, hogy tarthatunk-e orvosbevándorlástól, és ha igen, ennek milyen szakmai következményei várhatóak – nyilatkozik Orvoslás és társadalom rovatunkban néhány érintett intézményvezető.

E HAVI KÉRDÉSÜNK Ön szerint a bevándorlás következtében csökkenni fog-e az egészségügyi ellátás szakmai színvonala?

A hónap kérdésére írásban várjuk válaszaikat. Véleményét, hozzászólását hagyományos és elektronikus formában is eljuttathatja szerkesztőségünknek!
Postacímünk: Literatura Medica Kiadó, 1539 Budapest, Pf. 603. E-mail címünk: litmed@elender.hu
A borítékra (vagy az elektronikus tárgyához) kérjük, írják rá: A hónap kérdése