– Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék hangsúlyozni. Az egyik az, hogy a Misszió megvalósítását illetően két fontos döntést hoztam: az egyiket akkor, amikor a Misszió koncepcióját kidolgoztattam, a másikat pedig akkor, amikor a családommal együtt úgy döntöttünk, hogy a fizikai megvalósítását anyagilag is támogatjuk. A döntéseimhez nagyban hozzájárult az, hogy 1995 táján már több mint tíz éve a gyógyszeriparban dolgoztam, és a Pharmavitnál szerzett első négy év tapasztalata alapján úgy gondoltam, hogy bizonyíthatóan lehet sikeres, versenyképes gyógyszeripari vállalatokat létesíteni. Ezek a cégek érzékelték, hogy az egész egészségügy, vagyis a felvevőpiacuk ellentmondásos és alacsony hatásfokú. Engem egyre jobban érdekelt és izgatott, hogy miért nem lehet magát az egészségügy egész rendszerét hatékonyabbá tenni, jobban megszervezni, az embereket érdekeltté tenni.

– Tehát egy kísérletként kezdődött az egész?

– Igen. Miután az elképzeléseimet a Pharmavitnál meg tudtam valósítani, mint egyfajta kis mintát, ami úgy tűnt, sikeres, akkor miért ne lehetne ezt a mintát az egész egészségügyben is életre kelteni? Kezdetben egy kis kórházat szerettünk volna létrehozni, ahol a járóbeteg-ellátáson keresztül a fekvőbeteg-ellátásig végig lehetne vinni az elképzeléseinket, és kiválasztani a leghatékonyabb formát. Tervünk alapja az volt, hogy a gyógyszeriparból, amely az egészségügynek csak egy kis része, tovább lehetne lépni, megvizsgálni az egész egészségügyet, hogy abban hogyan lehet a gazdasági élet racionalitását érvényesíteni anélkül, hogy elveszítenénk a dolog emberi oldalát. Legalább ennyire fontos tényező az, hogy a Miszszió közhasznú társaság formájában működik. Az elejétől fogva azt a döntést képviseltük – a családom is mint befektető –, hogy ez nem egy üzleti, hanem nonprofit vállalkozás az önkormányzattal együtt, mivel úgy gondoltuk, hogy az egészségügy jelenlegi állapotában nem lehet az alapproblémákat profitalapon megoldani. Vagyis, mi azt az ellátást szerettük volna racionalizálni, amely a mindenkori, úgymond normál ember normál ellátása, ezt viszont nem lehet profitalapon véghezvinni.

Az elejétől fogva azt a döntést képviseltük, hogy ez nem egy üzleti, hanem nonprofit vállalkozás

– Viszont akkor ez így nem a legjobb befektetés. Vagy mégis?

– Ez egy karitatív befektetés, pénz ebből sosem lesz.

– Az irányított betegellátás, a betegutak nyomon követése a Misszió ötlete és kezdeményezése, vagy az Országos Egészségbiztosítási Pénztáré?

– Ez egy másik, valóban fontos kérdés. Amikor mi a Misszió-koncepciót lefektettük és szerettük volna megvalósítani, akkor világossá vált, hogy a szabályozott magyar egészségügybe nem lehet teljesen újszerű dolgokat beilleszteni, hiszen egyszerűen nincs meg a törvényi háttere. Akkor, mint ahogyan most is, az egészségpolitika irányítói foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy melyek azok az újdonságok, amelyeket érdemes lenne Magyarországon bevezetni. Még az előző kormány ideje alatt úgy gondolták, hogy érdemes lenne kipróbálni az irányított betegellátási rendszert. Tulajdonképpen egy konkrét koncepcióval azért lobbiztunk, hogy jöjjön létre egy olyan országos kísérlet, amelyben mi is részt tudunk venni. Végül is megszülettek azok a kormányzati döntések és törvények, amelyek országos lehetőséget adtak a modellkísérletre. Vagyis volt egy ötletünk, aminek hátterében szakértők munkája, eredményei álltak, és megfogalmazódott az irányított betegellátási modellkísérlet. Ez részben az volt, amit mi szerettünk volna, részben már nem. Mi szerettünk volna egy kórházat létrehozni, de azt akkor nem lehetett. Nem kaptunk engedélyt új kórházi ágyak létrehozására, hiszen abban az időben éppen azok megszüntetését tűzték napirendre. Amikor az egészségpolitika úgy döntött, hogy legyenek irányított betegellátási modellek, akkor mi résztvevőként pályáztunk. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ország minden részén vannak intézmények, amelyek részt vesznek a modellkísérletben. A kép heterogén arra nézve is, hogy milyen a finanszírozás, például a Misszió az egyetlen, aki a járóbeteg-ellátásból finanszírozza. Az egészségpolitikusok jelenleg azon dolgoznak, hogy hogyan lehetne ennek bizonyos részeit szélesebb körben is kiterjeszteni.

– Egyébként mi a véleménye a jelenlegi egészségügyi helyzetről, arról, ami mostanában történik körülöttünk?

– Nem látom értelmét annak, hogy azon meditáljunk és sajnálkozzunk, pár hónappal a választások előtt, hogy mi nem történt meg az egészségügyben. Úgy gondolom, hogy ebben a ciklusban sokkal több minden is történhetett volna, mint amennyi történt, de ez már így van. Erre legfeljebb azt lehet mondani, hogy a szakemberek vonják le a tanulságokat. Most, a választások előtt úgy gondolom, hogy mindkét meghatározó párt messzemenően elkötelezett arra nézve, hogy a következő négy év egyik, és talán legfontosabb áttörését az egészségügy területén kell véghezvinni. Szerintem az elképzelések nagyon sok része azonos, mivel az ország alapproblémája és lehetőségei világosak. Azt remélem, hogy a szakemberek nem távpolitikai csatározással foglalkoznak, hanem keményen dolgoznak azon, hogy amint az új kormány összeáll, a 2003-as költségvetésben már valóban nagy fordulatokat lehessen látni. Meghatározó döntést csak az új kormány fog hozni, és nagy pénzeket csak a 2003-as költségvetésben lehet az egészségügyre fordítani. De az messze nem mindegy, hogy ez már most elő van készítve, vagy majd csak októberben állnak neki. Még annyit szeretnék ehhez hozzátenni, hogy a modellkísérlet arra nézve rendkívül jó minta, hogy láthatóan egy éven belül érdekeltségben, szakmai hozzáállásban, ellenőrzöttségben a folyamatok átláthatóságában óriási változást lehet elérni. Ha én egészségpolitikus lennék, akkor azt tartanám a legfontosabb tanulságnak, hogy a Misszió bebizonyította: rövid időn belül olyan mértékű változást lehet elérni, amely már mutatja az eredményeket. Korábban ugyanis a szakemberek három-öt éves folyamatról beszéltek. Számomra is döbbenetes volt, hogy ilyen rövid idő alatt megváltozott a háziorvosok hozzáállása.

Egy nagyon szegény család is tud herdálni, és tud racionálisan gazdálkodni a pénzével egy nagyon gazdag család is.

– Ön szerint a Misszió-modell alapján gazdaságossá lehetne tenni az egész egészségügyet?

– A Misszió-modell csak azt mutatja meg, hogy bármennyire is kevés a forrás egy rendszerben, az nincs közvetlen összefüggésben azzal, hogy ez a rendszer hatékony vagy nem. Egy nagyon szegény család is tud herdálni, és tud racionálisan gazdálkodni a pénzével egy nagyon gazdag család is. Mi azt bizonyítottuk be, hogy a Misszió területén dolgozóknak ugyanúgy kevés a pénzük a modernizálásra és a jobb ellátásra, de amit kaptak, azt hatékonyabban tudják felhasználni. Az alapgondolat az, hogy ma már az egészségügyben a rendkívül nagy pénzek miatt nem lehet korlátlanul költeni, ezért azokat az alapvető gazdasági törvényeket, amelyek arról szólnak, hogy csak a szükséges erőforrásokat vagy a jobb minőségű erőforrásokat használjuk fel, mert a több, de rossz minőségű nem segít, itt is alkalmazni kell. Úgy gondolom, hogy nem a Misszió-modellt kell az országban elterjeszteni, ez persze lehet alternatíva bizonyos területeken, hanem az alaptapasztalatokat, mint egyrészt a racionális felelős gazdálkodást, másrészt minden téren az ellenőrzött folyamatokat, harmadrészt pedig az állandó minősítést és oktatást. A mai világban ugyanis a mindennapos tanulás rendkívül fontos dolog.