LAM 2001;11(10):674-5.

SZELLEM ÉS KULTÚRA

Szteroidművészet

A Dorottya Galéria és a Bolt Galéria közös szervezésében október 15–31. között Martial Cherrier fotomontázsait lehetett megtekinteni.

A 33 éves Martial Cherrier az interjúra a Dorottya Galériába, legújabb kiállításának helyszínére farmerban és pólóban érkezik, a Lánchídon át, gyalogosan. Fiatal egyetemistának nézné az ember, akit a „szombat esti láz” hangulata már órákkal korábban elkapott.

– Miért kezdett el testépítéssel foglalkozni? Talán gyenge testalkatú gyerek volt?

– Igen, gyenge fizikumú voltam, csontos alkatú, ötvenvalahány kiló, ugyanakkor lenyűgözött az a képi világ, amelyben a testábrázolások kifejezője az izmok voltak. Amikor a szüleim elvittek a múzeumokba, akkor a Krisztus-képek is hasonló csodálattal töltöttek el, és minden izomábrázolás már gyerekkoromban óriási hatással volt rám.

– Néhány év testépítés után Ön is a különböző szerekhez nyúlt. Miért volt erre szüksége?

– Legelőször csak természetes anyagokat szedtem, és csak akkor tértem át a szintetikus szerekre, amikor komolyan versenyezni kezdtem. Sokáig nem értettem, hogy miért nem fejlődik oly mértékben a testem, mint másoké, és az edzőim javasolták ezeket az anyagokat a versenyekre való felkészülések előtt. Ha az elsők között akarok lenni, akkor kénytelen vagyok ezt elfogadni – mondták. Márpedig én a legjobb akartam lenni.

– Ismerte az anabolikus szteroidok mellékhatásait, vagy akkor, abban a helyzetben ennek nem volt jelentősége?

– Természetesen ismertem a másodlagos hatásokat, egyre többet olvastam róluk, mert amikor elkezdtem a szereket szedni, utánanéztem az orvosi szakirodalomban. A szteroidok káros hatása akkor már a médiában is divatos téma volt, úgyhogy akaratlanul is eljutott hozzám az információk többsége. Pontosan tudtam, hogy betegek lesznek tőle az emberek, és már akkor tömegsírokat lehetett volna megtölteni azokkal, akik ezeknek az anyagoknak a hatására betegedtek meg. De közvetlenül is megtapasztaltam a szteroidok káros hatását, a kollégáim és a „pszeudoorvosok” által is.

Amikor ennek tudatában van az ember, akkor saját maga dönti el, hogy minek az árán akar a csúcsra jutni. Természetesen tudtam azokról a halálesetekről is, amelyek a túldoppingolás miatt következtek be, de így, ennek tudatában legalább el tudtam dönteni, hogy mi az, amit még vállalhatok. Tudtam, hogy soha nem fogom extrém módon doppingolni magam, de nagyon jó edzőim és tanácsadóim is voltak a versenyekre való felkészülésekkor, és mindig csak az optimális dózist vettem magamhoz. Időnként, egy-egy művészeti projekt céljából, amikor néhány kiló izmot kell építenem, még manapság is szedek bizonyos szereket, de a korábbi mennyiségnek csak mintegy tizedét.

– Minek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy felhagyjon a szteroidok szedésével? Megijedt talán?

– Amikor 22 évesen elkezdtem szereket szedni, azt gondoltam, minimum világbajnok leszek, nemzetközi karriert futok be és az Egyesült Államokban bajnokságokat nyerek. Öt-hat év edzés után lettem francia bajnok, és ekkorra elértem a kilencven kilót. Ekkor merült fel bennem a kérdés, hogyan tovább: elmegyek az USA-ba, még körülbelül húszkilónyi izmot építek magamra, szedem a szereket, vagyis hosszabb időre életformámmá válik a testépítés, vagy valami mással kezdek el foglalkozni. Ekkor fordultam a művészetek, a szobrászat felé. Amikor francia bajnok lettem és nem sikerült továbbjutnom, akkor is elgondolkoztam azon, hogy talán nem megfelelő a fizikumom vagy nem szedtem elég szteroidot.

– Korábban egyébként mivel foglalkozott? Mi a civil szakmája?

– Cukrásznak tanultam, mivel egy cukrászdinasztiából származom, már a nagyapám is cukrász volt. Ennek ellenére jó néhány évig testnevelő tanárként dolgoztam. Miután azonban az időm legnagyobb részét a saját karrierem építésére fordítottam, felhagytam az egyéb foglalkozásokkal és csak magántanítványokat vállaltam.

– Cukrászsüteményeket tud készíteni?

– Hogyne. Én a cukrászatot is a szobrászathoz hasonlítom, és a családtagjaim is, én is nyertünk már cukrászversenyeket. Nagyon közel áll hozzám a cukrászat, ez is egyfajta kultúrának tekinthető, amelynek szintén megvan a maga szabályzata. Például a marcipánkészítés is egyfajta művészetet jelent vagy a felfújtak készítése. Amit a testemmel csinálok, az összhangba hozható a cukrászkodással. De jelenleg olyan festményeket is létrehozok, amelyekhez cukrászati alapanyagokat használok. Szeretem a süteményeket, nemcsak készíteni, hanem enni is – ez része a hétköznapjaimnak. Nagyon érdekes, hogy a sütemény élvezeti hatására az agyban endorfin termelődik, ez okozza az örömérzetet, de ugyanezt a hatást váltja ki a szexualitás is, vagyis az étkezés és a szexualitás ugyanolyan kémiai összefüggéseket eredményez. A sütemény örömöt tud adni, és az erről való lemondás egyenértékű az edzés során megtapasztalt szenvedéssel: ez az egész öröm és szenvedés paradoxona.

– Ön szobrásznak vallja magát, ugyanakkor mégiscsak montázsokról, képekről van szó. Minek nevezhető az Ön művészete?

– Van a kép, és van a közönség. Ez szintén összefügg az enni adással, vagyis én adok valamit, ami jelen esetben egy kép, és ez a kép minden egyes egyénben előidéz valamilyen eredményt, ugyanúgy, ahogyan egy étel. A kép befogadása olyan, mint az anyagcsere: beépül a szervezetünkbe, a sajátunkká válik. Amikor az ember testépítőként kiáll a közönség elé, tudnia kell magáról, hogy részt vehet-e ebben.

– Az üzenet mégis inkább a testkultúrához, vagy inkább a doppingszerekhez kapcsolódik?

– A képek természetesen kérdést tartalmaznak, és ábrázolják mindazokat az anyagokat, szereket, amelyeket használtam. A szerek alatt nemcsak a szteroidokat kell érteni, ide tartozik a marihuána, a cigaretta, az ópiumszármazékok, az amfetamin, az alkohol is. A tiltás és a büntetés helyett inkább egy olyan nevelési módszerre lenne szükség, ami által érzékenyebbé tehetjük az embereket bizonyos dolgok iránt. A társadalom ugyanis vagy enged, vagy tilt, de egyáltalán nem nevel.

A képek természetesen kérdést tartalmaznak, és ábrázolják mindazokat az anyagokat, szereket, amelyeket használtam.

– Mégis, milyen művésznek vallja magát?

– Számomra nem fontos, hogy minek titulálnak, de talán a szobrászat áll legközelebb hozzám, hiszen én magam is szobor vagyok. De ettől természetesen még fotózhatok, videofelvételeket is készíthetek. Nem értem, miért kell bárkit is kategorizálni. Ha már egyébként választanom kell, leginkább cukrásznak nevezném magam, de csak mert tudom, hogy így működik a világ.

– A Budapestre hozott képeket hogyan készítette?

– Ezek fotómontázsok.

– Említette, hogy még Önben sem fogalmazódott meg pontosan az üzenet, de a közönség részéről tapasztalható-e valamilyen hatás?

– Erről még korai lenne beszélni, jelenleg még csak az a folyamat zajlik, amelynek köszönhetően majd később lehet a kérdésre konkrétan válaszolni. Egyelőre csak a képeim iránti érdeklődésről számolhatok be. Ez a fajta érdeklődés mindenesetre lehetővé teszi, hogy folytassam ezt a munkát.

Vajda Angéla