LAM 2001;11(10):670-2.

ORVOSTUDOMÁNYOS ÉS MÉDIA

A rovatvezető előszava

Ez a rovat a megújuló LAM-ba a BMJ Magyar Kiadásból épült be, jelentősen átalakulva. A brit folyóirat magyar kiadásában kizárólag másodközlő szerepet töltött be, a gondolatokat, amelyeket idéztünk, politikamentesen szerepeltettük a napi- és hetilapokból, televízió- és rádióműsorokból idézve. Olyan kérdéseket emeltünk ki, amelyek önállóan is megállták a helyüket és kettős célt szolgáltak, egyrészt vélhetően elgondolkodtatták az olvasót, másrészt igyekeztek felkelteni kíváncsiságát, s így sarkallták további olvasásra.

Mindez terveink szerint továbbél, ám a rovat kiteljesedik, és másodközlőből elemzővé lép elő, laptársainkhoz képest is egyedi szolgáltatást nyújtva olvasóinknak. Az imént említett kettős célon túl a rovat immár egy harmadik, talán az eredetieknél is fontosabbal szolgálhat, nevezetesen, segítheti az orvoskollégák tájékozódását a média világában. Az idevágó többféle cikk mind más és más módon kívánja ezt elérni.

Az első formában, amelyre rögtön bemutatjuk a példát, egy-egy konkrét, az orvosokat – tudományos, etikai, jogi vagy egyéb szempontból – érintő témát dolgozunk fel úgy, hogy elemezzük annak médiabeli megjelenését. Korántsem haszontalan ez, hiszen egyrészt, aki esetleg eddig elsiklott az adott kérdés felett vagy felületesen tájékozódott felőle, röviden megismerkedhet főbb vonalaival, a szembenálló álláspontokkal. Másrészt viszont képet kap arról is, hogyan tárgyalta az írott és az elektronikus média a problémát, mit tartottak belőle lényegesnek, kik szóltak hozzá, milyen részleteket emeltek ki vagy szorítottak háttérbe a különböző fórumokon. Az ilyen típusú cikkekhez rövid műfajismertetés is tartozik. Hiszen közel sem mindegy, hogy egy lap interjú vagy tudósítás formájában számol-e be valamiről, ha pedig tisztában vagyunk a médiaműfajok jellemzőivel, többet tudhatunk meg egy-egy írásból.

Másféle összeállításban számolhatunk be az orvosokat is érdeklő témákban zajló sajtóvitákról. Hogy egyetlen példát említsek: amikor e sorokat írom, épp kemény hangú cikkekben védi a maga igazát az egyik napilapban a genetikailag módosított élelmiszerekkel kapcsolatban Droppa György élelmiszer-kutató és Venetianer Pál akadémikus, biológus.

További tervünk a LAM széles látókörű olvasói számára az, hogy az érdekes lapokat, magazinokat mutatunk be. Hasznos-e, kell-e az orvosnak, aki a számítógépet egyre kevésbé nélkülözhető munkaeszközként használja, informatikai lapot olvasnia? És egészséggazdaságit? S ha igen, melyiket? Ha nem, akkor honnan tájékozódhat? Ami pedig a magazinok világát illeti: természettudományi, művészeti, magyar és külföldi periodika egyaránt bőven akad, ezek megismerésére érdemes szánni egy kis időt.

A tudományos újságírást is szeretnénk bemutatni, mégpedig képző és feltáró cikkek, riportok és interjúk révén. A területnek számos jeles képviselője van, véleményük igen tanulságos lehet, érdemes őket megszólaltatni. Például szólhatnának arról, hogyan születnek a napilapok egészségmellékleteiben és az egészségügyi magazinokban olvasható felvilágosító újságcikkek. A sajtótájékoztatókon gyakran nyilatkozó orvosokat arról fogjuk faggatni, milyen benyomásaik vannak a születő közleményekről, el tudják-e érni, hogy üzenetüket megértsék és helyesen adják tovább.

Arra a kérdésre, hogy az orvosi szaklapokban megjelenő cikkek publikációs, szcientometriai, nyelvi kérdéseivel továbbra is kívánunk-e lapunkban foglalkozni, határozott igen a válasz – azonban nem ebben a rovatban. Ezt a rovatot, ha kibővítjük is, megtartjuk az eleven, napi gyakorlatot követő kérdések fórumának.

dr. Varga Zoltán

Geréb Ágnes és az otthon szülés

A HVG rendszeres olvasói bizonyára meglepődtek a szeptember 29-én megjelenő szám tartalomjegyzékébe pillantva, ugyanis a tekintélyes hetilap Portré rovatában – ahol olyan közéleti személyiségekkel folytatott beszélgetéseket szoktak közölni, mint lord Robertson, a NATO főtitkára, Graham Watson európai parlamenti politikus vagy Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje – ez állt: Válaszol Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász.

Geréb Ágnes története

Geréb Ágnes személyét és tevékenységét az orvosok többsége részéről nem övezte különösebb érdeklődés – szeptember végéig. A médiában korábban nem kapott igazán teret, bár ismeretlen sem volt a neve: a 2001 tavaszán indult Heti Válasz például már 4. számában (2001. május 5.) terjedelmes cikkben mutatta be őt.

• „Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászként 17 évig dolgozott a klinikán. Pályája kezdetén elfogadta a kialakult gyakorlatot, alkalmazkodott a követelményekhez. Ugyan fenntartással fogadott sok orvosi döntést, például az operációkat vagy a szülésindítást. Előfordult, hogy egészen másképpen határozott volna, mint munkatársai. Idővel felismerte, hogy nem a szakmai szempontok, nem a logika, hanem – szavai szerint – »valami más dolog« befolyásolja a döntéseket.” (Heti Válasz)

Szakterületén belül ismertebb volt a neve. Harcát, amely több mind egy évtizede zajlik, legtömörebben a Népszava szeptember 28-i cikke foglalta össze.

• „...1989 óta többször, több fórumon, többféleképpen próbálta a magyar egészségügyi rendszer részévé, legálissá, az OEP által támogatottá tenni tevékenységét, ami azért nem sikerült, mert a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium 1989 óta a megfelelő infrastruktúra hiányára hivatkozva a szaksegítséggel, otthon vagy születésházban zajló szülést veszélyesnek tartja.” (Népszava)

2001. szeptember végén azonban fordulat történt: az Orvosi Kamara, két éven át húzódó jogvita után, hat hónapra eltiltotta hivatása gyakorlásától, a munkáját segítő gyermekgyógyász kollégával együtt. A szülész-nőgyógyász szakorvosi képesítése mellett pszichológusi végzettséggel is rendelkező kolléganő ellen eredetileg az ÁNTSZ V. kerületi intézete tett panaszt a kamaránál. A vád, hogy egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedély nélkül, a szülőnők lakásán, előre tervezetten kísért szüléseket. A vád részleteiről a Népszabadság október 6-i számából kaphattunk leginkább árnyalt képet.

A doktornő által elérni kívánt célok összefoglalását szintén e cikkből idézzük.

• „...sorozatosan és súlyosan megszegte az érvényes szakmai és egészségügyi jogszabályokat.
  Megszegte, a szülészeti-nőgyógyászati szakkollégium szerint ugyanis: »az a szülész szakorvos, aki tervezett otthon szülést vállal, vagy bármilyen egészségügyi dolgozó, aki erre biztat, nem pedig ellene agitál, vét hivatásának esküje és a fennálló szakmai irányelvek és protokollok ellen«. Nos, Geréb Ágnes nemcsak nem agitál az otthon szülés ellen. Követeli: az egészségügyi kormányzat alkotmányos kötelezettsége alapján tegye lehetővé, hogy az orvosok és bábák segítséget nyújthassanak a nők komplikációmentesnek ígérkező kórházon kívüli szüléséhez, s ehhez biztosítson háttér-kórházrendszert. Nem agitál az otthon szülés mellett, de szeretné a választás jogát megadatni az asszonyoknak.” (Népszabadság)

Hogyan interpretálta az ügyet a média?

A kamarai határozat megszületése után a médiában igen nagy érdeklődés támadt a téma iránt. Jól mutatja a kérdés társadalmi jelentőségét, hogy a tekintélyes gazdasági-politikai hetilap, a HVG elsőként reagált (elsőként, hiszen a szeptember 29-i szám már 27-én, csütörtökön a hírlapárusoknál volt, a Népszava pedig szeptember 28-i számában hozta elemzését), és Geréb Ágnesnek szentelte azt az interjúrovatát, amely nemzetközi tekintélyű politikusokkal és szakemberekkel folytatott beszélgetéseknek szokott teret adni.

Jellegzetes a HVG műfajválasztása, vagyis az, hogy interjút közöltek, hiszen arcot adtak vele a személyes harcát vívó embernek, s nem közvetett információkból tájékoztatták olvasóikat. Korántsem tapintatos, annál inkább lényegre törő kérdéseikkel a tömör forma mellett is elérték, hogy átfogó képet kaphassunk az egész problémakörről. Olyan sorokat választottunk a cikkből, amelyek jól mutatják a HVG-re jellemző kérdezési módszert: képesek úgy kérdezni, hogy az ne pusztán az interjúalany, hanem a vele szemben álló fél számára is kényes legyen.

• „HVG: Gondolt már arra, mekkora szerencséje van, hogy nem a középkorban élt? Akkoriban az önhöz hasonló, a megkérdőjelezhetetlen dogmákkal szembeszegülő, makacs nőszemélyeket máglyára vetették. A 21. században legfeljebb csak kis időre eltiltják...
  G. Á.: Itt nem az én személyem a fontos, s ez a történet egyáltalán nem is rólam szól. Sokkal inkább azokról, akik otthonukban, orvosok, infúzió, beöntés, végső soron felesleges beavatkozások és stressz nélkül, családjuk körében szeretnék világra hozni gyermeküket. Magáért beszél, hogy minden hivatalos rosszallás, tiltás ellenére az elmúlt évtizedben körülbelül 1500 kórházon kívüli szülést kísértem. Becslésem szerint, ha ez a forma legalábbis megtűrt, ne adj’ Isten, a társadalombiztosítás által támogatott alternatíva lenne, száz terhes közül húsz otthon vagy születésházban szülne.” (HVG)

Szeptember 28-án a Népszava is reagált, ők interjú- és véleményelemekkel kiegészített hírt közöltek, vagyis a felfüggesztés tényének közlése után annak körülményeiről állítottak össze képet több szakembertől – elsősorban Poczkodi Sándortól (a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága elnöke) és Büki Györgytől (a felfüggesztett gyermekgyógyász kolléga) – származó idézetekkel. Így a hírre jellemző tömör tények közé vélemények épültek be. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy az író esetleg részrehajlással dolgozza be cikkébe az egyes hozzászólók véleményét. A Népszava cikkírója objektív maradt.

• „– Geréb Ágnessel szemben már harmadik alkalommal indítottunk eljárást, Büki Sándor (sic!) ellen azonban azért csak most, mert neve először került nyilvánosságra a szülésekkel kapcsolatban: jóllehet, a korábbi esetekben is ő segédkezett – nyilatkozta az elnök. Az etikai bizottság a kollégiummal együtt ellene van az otthon szülésnek.”
  „Dr. Büki György nem ért egyet az etikai bizottsággal abban, hogy az otthon szülés az újszülöttre nézve veszélyesebb lenne, mintha intézetben születne, hiszen minden biztonsági feltételt megteremtenek az anya és az újszülött védelmében. Szerinte a kamara a szülő asszonyokat megakadályozza abban, hogy az egészségügyi törvény önrendelkezésre vonatkozó paragrafusa érvényesüljön, tehát a kamara törvényt sért.” (Népszava)

A Népszabadság október 6-án közölt egész oldalas, képes riportot, ami az egyik legnehezebb (mert legmunkaigényesebb) műfaj. Manapság éppen ezért egyre kevesebb születik, ami nagy kár, hiszen emberközpontú, őszinte műfaj.

Általában össze szokták keverni a riportot az interjúval: mert mindkettő tájékoztat, módszereik azonban gyökeresen eltérőek.

Itt olyan sorokat emeltünk ki, amelyek rávilágítanak egy riportelemre, amely a többi említett műfajban nem megengedett: az újságíró itt érintve van, személyes sorsát, élményét is beleszövi az írásba.

• „Csak ne emlékeznék rá, hogy három és fél évvel ezelőtt ismerős orvosnál is nehezen sikerült elhárítanom a szülés gyorsítására hivatott oxytocint, a fekve szülést viszont – akartam, nem akartam – rám erőltették. Pedig az Egészségügyi Világszervezet 1985 óta érvényes ajánlása szerint »indokolatlan a szülőnők szeméremszőrzetének leborotválása, illetve a szülés előtti beöntések alkalmazása. Nem javasolt a terhes asszonyt háton fekvő pozícióban tartani vajúdás és szülés alatt. Vajúdás közben a járkálást kell bátorítani, szülés alatt pedig minden asszonynak magának kell eldöntenie, milyen testhelyzetet kíván felvenni. ... Nem fogadható el a rutinszerűen űzött korai burokrepesztés.« Vagyis: a WHO nem betegként kezeli a szülőnőt.” (Népszabadság)

Öröm vagy hála

Szívesen szólnék néhány szót az elektronikus média anyagairól, de helyszűke miatt ezekre most nem kerülhet sor. Egy tévés és egy rádiós stúdióbeszélgetés is lezajlott: október 7-én a Nap TV vendége volt Geréb Ágnes, október 9-én pedig a Petőfi rádióé. Mindkét beszélgetést érdemes lenne elemezni, mert más-más szempontból hoztak újat az írott anyagokhoz képest.

A bulvárlapokban megjelent cikkeket nem érdemes említeni, ezek nem is szenteltek jelentős terjedelmű cikkeket a kérdésnek, és rájuk jellemző módon pusztán a szenzációgyanús részleteket emelték ki. A Színes Mai Lap október 2-i számában lévő írás például a Népszabadság cikkének körülbelül egytizedét adta ki, egyharmad része pedig egy komplikációval végződött szülés leírása volt. Az egyik legnépszerűbb női magazin, a Nők Lapja egyetlen sort sem szentelt ennek a témának.

Nem írtunk, mert egyelőre nem írhattunk a publicisztika (vélemény) műfajcsaládba tartozó írásról, ilyen ugyanis a mai napig e témában nem született. Egyik lap sem szentelt a kérdésnek vezércikket, kommentárt, jegyzetet vagy glosszát.

Beszámolhatok azonban még egy fontos műfajról, mégpedig az olvasói levelekről, amelyek nagyban hozzájárulnak a teljesebb képhez. Igazán azonban csak akkor jelentősek, ha nem a megjelent cikket dicsérik vagy kritizálják, ha nem pusztán a leírtakat árnyalják vagy saját példával fűszerezik, hanem megjelenik bennük valamilyen új szempont. Nos, e témában született ilyen is, mégpedig orvos (de nem szülészorvos) hozzászólása révén. A kolléga olyan kényes nézőpontot feszeget (a pénz és a hálapénz kérdését), amely egyik közleményben sem jelent meg eddig, illetve felbukkant ugyan a HVG-ben, de épp ellenkező oldalról, mint az olvasói levélben. (A HVG-ben Geréb Ágnestől kérdezték, nem az anyagiak motiválják-e; az olvasói levél pedig azt veti fel, hogy a szülészek mondanak le nehezen a hálapénzükről, amitől az otthoni szülésekkel elesnek.) Az olvasói levélből kiderül, hogy a cikkekben egységesnek láttatott orvosszakma ugyancsak megosztott. (Dr. Szerémy Zsolt sebész-gasztroenterológus: Otthon születni... Népszabadság, 2001. október 19.)

• „Közismert, hogy a magyar szülészek túlnyomó többsége pénzt vár el a kismamától vagy családjától a szülésben való közreműködésért. Nem is kevés pénzt. Ma már vidéken sem ritka az 50-60 ezer forintos »tarifa«. Tekintsünk most el attól, hogy a magyarországi orvosi hálapénz agyonrágott csontján gyakorlatoztassuk rágóizmainkat. Egy fontos tény mellett azonban nem mehetünk el észrevétlenül: a szülések több mint 90 százaléka szövődménymentesen zajlik le, tehát élettani, nem pedig megbetegedési esemény. Az érte járó »hálapénz« ezért valójában nem is orvosi hálapénz, hanem valami más. Nevezhetjük talán »örömpénznek«: a gyermekáldás öröméért való fizetségnek. Ezzel csak az a bökkenő, hogy ama 90 százalék esetében ezért az örömért érdemi, valós tartalommal bíró szülészorvosi közreműködésre nincs szükség! Ez még akkor is igaz, ha az örömpénzt a szülészorvos nem kizárólag a szülésnél való közreműködésért, hanem a terhesgondozásért is kapja. Ha azt mondjuk, hogy a szülések túlnyomó többségénél nincs szükség orvosra, akkor ez elkerülhetetlenül azt is jelenti, hogy a szülészek elesnek az »örömpénztől«, ami esetükben súlyos egzisztenciális következményekkel járna. Hasonlóan súlyos anyagi hátrányt jelentene a kórházak szülészeti-nőgyógyászati osztályai számára, ha a szülőnők többsége nem a kórházban szülne. ...
  Ugyanígy ki kell mondani azt is, hogy »pénzügyileg« a másik oldal sem makulátlan. Igaz lehet ugyan, hogy az otthon szülés esetében örömpénzt nem fogadnak el az abban közreműködő egészségügyiek, ám az otthon szülésre felkészítő tanfolyam ára nagyságrendileg történetesen éppen annyi, mint a szülészorvosokat »megillető« örömpénz: ötvenezer forint.
  Láthatjuk tehát, hogy a pénz mindkét oldalon jelen van, és nem lehet kétségünk afelől, hogy aktív szerepet játszik a vitázó felek véleményformálásában. ...” (Népszabadság)

Biztos vagyok benne, hogy a vita itt nem áll – nem is állhat – meg. Remélem, még sok cikk és olvasói levél születik e témában, amelyeknek bizonyára a LAM szerkesztői is szívesen helyet adnak.

dr. Varga Zoltán