AKTUÁLIS KÉRDÉSEK Digitális patológia - a telepatológia alapjai Gombás Péter, Szende Béla, Stotz Gyula

LAM 2000;10 (11-12): 848-854.

Érkezett: 2000. augusztus 22.
Elfogadva: 2000. november 8.

A telepatológia olyan, távolból folytatott patológiai munkát jelent, amelynek során a vizsgálati anyagot nem hagyományos mikroszkópos optikán keresztül vizsgáljuk, hanem számítógép-monitoron értékeljük. A telepatológia mintegy másfél évtized alatt önálló tudományággá, patológiai telematikává fejlődött, amelynek gyakorlatában a kép, a hang és az írott szöveg analóg jeleit digitális jelekké átalakítva tárolják, és földrajzi távolságtól függetlenül a vizsgálati anyagot távoli szakértővel konzultálják meg. A számítógép segítségével, megfelelő adatátviteli protokoll alkalmazásával és jól kiválasztott távközlési csatornán keresztül végzett interaktív távkonzultációnak két fő formája ismert. A dinamikus telepatológiai módszer segítségével a mozgóképátvitel valós idejű, a statikus módszer segítségével grafikus állóképeket továbbítanak. A kilencvenes években a telepatológia a diagnosztikus tevékenység napi eszközévé, jól definiált alapfogalmai pedig az orvosi tudásanyag részévé váltak. Az elmúlt évtized során az internettechnológia segítségével globálissá váló telepatológiai gyakorlat egésze, alkalmazott módszereinek előnyei és hátrányai, a patológiai telematika alapfogalmai ma már több száz orvosbiológiai vizsgálat és társadalmi hatástanulmány alapján öt fő kérdésben összegezhetők: a digitális jelképzés, a kommunikációs interaktivitás képessége, a rendszerkompatibilitás, a rutinszerű alkalmazhatóság a gyakorlatban és a kommunikáció módozata.

telepatológia, telemedicina, informatika, internet

A telepatológia a patológiai munka olyan, a távolból folytatott tevékenységi formáját, rutin diagnosztikus gyakorlatát, sokrétű információcseréjét jelenti, amelynek során a képi információt nem a hagyományos mikroszkópos optikán keresztül, hanem számítógéphez csatlakoztatott monitoron észleljük (1). A modern telekommunikációs és informatikai (összefoglaló nevén telematikai) eszközök nem csupán a komplex grafikus információ, hanem az ahhoz kapcsolódó szöveges és hanginformáció cseréjét is lehetővé teszik, azzal inherens egységben, földrajzi távolságtól és időkorlátoktól függetlenül (2). A hagyományos diagnosztikus patológiai tevékenység során a megvalósuló információcsere szövettani metszetek, citológiai kenetek mikroszkópos vizsgálatát és a vizsgálat eredményeinek papíralapú leletezését foglalja magába. A telepatológiai gyakorlat során a kép, a hang és az írott szöveg analóg jeleit digitális jelekké alakítjuk át, amelyek ilyen módon tárolhatók, archiválhatók, előhívhatók, kiértékelhetők és bármely földrajzi távolságra továbbíthatók (3). A 90-es évek elejétől kezdődő, s korábban elképzelhetetlen léptékű társadalmi paradigmaváltást eredményező digitális forradalom technológiája (4) az analóg világról, ezen belül a diagnosztikus patológiai gyakorlatról, kutatási tevékenységről egyfajta "digitális ujjlenyomatot", mintegy tükröt készít számos alkalmazás felhasználási körében. Ennek során a betegről, annak vizsgálati anyagáról, a patológiai anyag feldolgozási folyamatáról, a diagnózisról és a terápiás javaslatról térben és időben strukturáltan tárolható az immáron digitális formátumú információ, adatelemeiben egymással összekapcsolt és egyre inkább kompatibilissé váló adattároló eszközök segítségével (5).

A digitális patológia, így a telepatológia öt fő kérdése az ezredfordulón a következőkben összesíthető: a digitális jelképzés, a kommunikációs interaktivitás képessége, a rendszerkompatibilitás, a rutinalkalmazhatóság a gyakorlatban és a kommunikáció módozata.
 

Az analóg-digitális konverzió

A másfél évszázados múltra visszatekintő hisztopatológiai gyakorlat hagyományosan analóg jeleket kezel, szemben például az eleve digitális képeket előállító izotópdiagnosztikával. Ennek során a megtekintett s kiértékelt szövettani metszetek, citológiai kenetek képeinek sokaságáról kialakított véleményünket a szakma szabályainak megfelelő formátumban és tartalommal írott leletekben rögzítjük. A telepatológiai gyakorlat első alapkérdése az analóg információ digitálissá alakítása. A folyamat lényege az úgynevezett analóg-digitális konverzió, amely jelenleg több formában, folyamatában egymástól elkülönült munkaszakaszokban valósul meg. Így például leletek, konzíliumi vélemények, oktatási anyagok írott tartalmát, szöveges információját eleve digitális alakzatban, úgynevezett szöveges fájl alakjában rögzítjük, szövegszerkesztő, leletező-, adattároló statisztikai programok, illetve az ezek integrációjából kialakuló komplex informatikai programrendszerek alkalmazásával (6). Folyamatát tekintve ma még lényegében ettől független módon a metszetek, kenetek és makropreparátumok képe kamera segítségével számítógépbe juttatható, s ott digitális alakzatú képi információvá alakítható át (7). Az analóg-digitális konverzió másik fő módszere, hogy a kinyomtatott-előhívott, tehát analóg formátumú papír- vagy diafotót alakítjuk át digitális képpé megfelelő berendezés (fotó- vagy diaszkenner) segítségével. Az így digitalizált képeket különböző típusú grafikus fájlok formájában őrizzük meg. A digitális képek előállítását és tárolását a modern komputertechnológia számos eszközzel segíti (8). A XX. század utolsó évtizedében ugrásszerűen megnőtt a rendelkezésre álló és szükséges műszaki eszközrendszer kínálata (9, 10), az alapvető hardvereszközök (komputer, adattároló és a telekommunikációs interface berendezések) árának csökkenése mellett.
 

A kommunikációs interaktivitás

A telepatológiai gyakorlat második fő kulcskérdése a kommunikációs interaktivitás (a digitális jelkezelést végző, korábban szeparált komputerek egymással való kommunikációs képessége) (11). A kommunikáció a legkülönbözőbb fizikai eszközrendszeren keresztül valósulhat meg. A komplex információcsere számos módozatát teszik lehetővé a lokális hálózatok, mint az adott egészségügyi intézet Ethernet hálózata, a széles sávszélességű digitális földi adatátviteli hálózatok, mint az ISDN-telefonvonal, az üvegszálas optikai kábel vagy légtéren keresztüli adatátvitel, úgymint mikrohullámú vagy műholdas kapcsolat (12). Ugyanakkor az adatcserének a gyakorlatban alkalmazható módját döntő módon a kommunikációs rendszer fajlagos telepítési és működtetési költségigénye határozza meg (13). A különböző kommunikációs csatornákat összehasonlítva megállapítható, hogy napjainkra a hagyományos analóg telefonvonal mellett a széles sávszélességű digitális telefonkapcsolat (ISDN) terjedt el, s tűnik távlataiban is finanszírozhatónak (2).
 

A kommunikációs protokoll és gyakorlati alkalmazása

Már a hatvanas évek során felmerült az igény a legkülönbözőbb számítógépes rendszerek összekapcsolására (12). Intenzív vizsgálatok irányultak arra, hogy a különböző és egymástól alapjaiban eltérő informatikai rendszerek közötti információcsere napi gyakorlattá válhasson. A kilencvenes évek első felében a fejlesztés (a felhasználóbarát jelleg mellett) a telekommunikációs rendszerek kompatibilitására fókuszált. A széles körű kompatibilitás a telepatológiai gyakorlat harmadik kulcskérdése. Bár a folyamat eredetileg az Egyesült Államokban a földrajzi decentralizációt szolgáló, ARPANET nevű katonai projekt iniciatívájából indult ki, ennek kibontakoztatását és széles körű elterjesztését hamarosan az akadémiai kutatás intézményrendszerei vették át, amelynek egésze világot átfogó folyamattá fejlődött (9). Az ennek során kialakított úgynevezett Transport Control Protocol/Internet Protocol (TCP/IP) lényegét tekintve spontán módon elterjedő világszabvánnyá vált, s műszaki-technikai oldalról a totális kompatibilitás lehetőségét teremtette meg. Az új szabványt alkalmazó hálózat internet néven potenciálisan a fejlett világ minden háztartását elérte, s a hazai patológiai intézetek számára is hozzáférhető információs hálózattá nőtte ki magát. Ehhez az európai fejlesztés hozott döntő változást 1992 után, amikor a Genfi Részecskefizikai Kutatóintézetben (CERN) közzétették az internet technológia Word Wide Web (WWW) néven ismertté vált, egységes grafikai felszínt biztosító standardját (14). A felhasználó számára immár könyvszerűen "lapozható" és a világ működő internetszerverei között tetszőleges navigációt biztosító protokoll technikailag bármely kommunikációs csatorna és információs rendszer összekapcsolását lehetővé tette. Mindez az adatátvitelt biztosító telekommunikációs csatornák sávszélességének lényegében korlátlan megoszthatóságával valósult meg, amely a költségcsökkentés egyik fő alappillérének bizonyult (15). A Word Wide Web az adatok tárolását, továbbítását és cseréjét bármely tartalmú és tárgyú patológiai alkalmazás vonatkozásában addig elképzelhetetlen módon leegyszerűsítette, így azt a mindennapi orvosi rutintevékenység részévé tette (4). A telekommunikáció és az informatika együtteséből megszülető telematika a napi diagnosztikai tevékenység szintjén hasznosulhatott. A telematika rutinalkalmazása a gyakorlatban a telepatológiai gyakorlat negyedik kulcskérdése.
 

A telepatológia története

A telepatológia a ma már négy évtizedes múltra tekintő, mára önálló orvosi tudományággá váló telemedicina része (9). Habár a telepatológia két évtizedes fejlődésének, számos speciális kérdésének több tekintetben különleges, egyedi aspektusa van, semmilyen módon nem választható el a távgyógyászat eseményeitől. Így 1959-ben, a kanadai Montrealban került sor az első radiológiai képátvitelre öt mérföldes távolságra, koaxiális kábelen keresztül. Ugyanazon évben az USA-beli Norfolkban volt az első komplex adatátvitel 112 mérföld távolságban, mikrohullámú adatátvitellel, pszichiátriai intézetek között. 1986-ban Boston volt a színhelye az első telepatológiai adatátvitelnek, fekete-fehér, valós idejű, úgynevezett on-line képek közvetítésével. 1973-ban valósult meg az első nemzetközi távgyógyászati konzultáció, Brazília és az USA között, műholdon keresztül, állóképekkel, s definitív "távdiagnózissal" zárva. 1986-ig kellett várni az első élő, on-line, színes patohisztológiai telekonzultációig, amelynek során már távvezérléssel működő mikroszkópos robottechnikát alkalmaztak. A demonstráció a texasi El Paso és Washington NASA központja között zajlott (1). Európában a telepatológia a 80-as, 90-es évek fordulóján honosodott meg. 1989 óta az észak-norvégiai Tromsoe és Kirkenes között rutin távdiagnosztikai patológiai rendszer működik, on-line módon, széles sávú digitális telefonvonalon keresztül (16). A kilencvenes években globális fejlődés indult el lényegében valamennyi kontinensen, a korábban javasolt műholdas adatátvitelhez képest összehasonlíthatatlanul olcsóbb és fenntartható működtetési költségű technológia elterjedése révén (17). Ennek számos aspektusával - például technikai feltételek (18), diagnosztikus pontosság (19, 20), humán fogadókészség (21), nemzetközi kollaboráció (17) vagy jogi szabályozás kérdése - közel 250 közlemény foglalkozik (9).
 

A telepatológia gyakorlata
 
 

A telepatológiai konzultáció elemeit a vizsgálati és konzultációs állomások és az azt összekötő telekommunikációs csatorna jelenti (2). A távkonzultációs vizsgálati állomáson a mikroszkópot, a mikroszkópra szerelt képrögzítő, képtovábbító eszközt, a videokamerát, illetve a számítógépes munkaállomást találjuk. A komputer az analóg képet speciális kártya segítségével alakítja át. A kilencvenes évek második felében elterjedt digitális álló- és mozgóképes videokamerák maguk váltak az analóg-digitális konverzió eszközévé, a digitalizálókártyát feleslegessé téve. A digitalizált adatokat küldő számítógépes állomás a továbbítandó jelsort megfelelő protokoll segítségével tömöríti, majd a telekommunikációs csatornán keresztül továbbítja. A célállomás az adatokat "levéve", a protokoll segítségével az információt grafikus alakzatban, képformátumban jeleníti meg a monitoron. Ma már elfogadott tény, hogy a bemeneti jelforrás és a rendszer "lelke" az analóg képet felvevő és továbbító videokamera (12). A komputer operatív memóriájában a már digitális formátumban megjelenő kép két különböző módon továbbítható a távoli munkaállomás felé (1. táblázat). Az egyik során a metszet/kenet adott képi részleteit választjuk ki, s azt digitalizáljuk. Így az információ grafikuskép-formátumban a komputer keménylemezére kerül, s az itt tárolt fájlokat továbbítjuk, úgynevezett állókép alakzatban. A "tárol-továbbít" (store-and-forward) módszer mellett a másik lehetőség, hogy a bemeneti jelsor közvetlenül és folyamatosan az adatátviteli csatornára jut, amelyet a távoli konzulens egyidejű, on-line mozgóképként érzékel (9). Ez az utóbbi, folyamatos jelátvitel ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a jelfolyamot egy tetszőlegesen kiválasztott képrészletnél megállítsuk, így a kiválasztott képet mintegy "lefagyaszthatjuk", s azt lokális adathordozón tároljuk. A diagnosztikus fontosságú képeket a távoli munkaállomáson grafikus fájlként merevlemezre mentve archiválhatjuk. A két módszer technikai alaplényegét tekintve azonos, azok a felhasználás szintjén könnyen összekapcsolhatók egymással (17). A leírt technikai kettősség oka a telepatológia fejlődésében s jelen gyakorlatában észlelt dualitásnak, amelyet számos irodalmi diszkusszió elemez (15). A telepatológia gyakorlata és irodalma ennek megfelelően az úgynevezett statikus vagy fájltranszfer módszert (statikus telepatológia) és a dinamikus vagy on-line metódust (dinamikus telepatológia) különbözteti meg (10). A nem valós idejű, off-line "tárolj és továbbíts" technika alkalmazásánál a mikroszkópos preparátum tetszés szerinti tartalmú és számú kiemelt, tehát diagnosztikailag informatívnak ítélt részeit küldjük el a távoli konzulens számára (21). A képi információt a kórelőzmény, klinikai adatok és egyéb releváns adatok szöveges adatállományaival egészíthetjük ki. A dinamikus telepatológiai metodikát alkalmazva a valós idejű, on-line, elővideojel továbbításánál a kép a konzulens számítógép-monitorán olyan módon jelenik meg, hogy ha a vizsgálati oldalon a metszetet elmozdítjuk, a konzulens oldalán a mozgás követhető; így áttekinthető a metszet egésze, különböző nagyítással, változtatható kontraszttal és fényerővel (2). Legoptimálisabb esetben a munkaállomás konzulense a mikroszkóp tárgyasztalára szerelt, speciális motorrendszer segítségével a távolból egyaránt szabályozni tudja a vizsgálati mikroszkóp tárgyasztalának mozgását, a mikroszkópos nagyítást, a képélességet, a fényerőt (10). A statikus telepatológia előnye, hogy kis adatátviteli sávszélességet igényel, egyszerű és olcsó. A módszer hátrányának róják fel, hogy nem teszi lehetővé a metszet/kenet egészének áttekinthetőségét, tehát a vizsgáló által kiválasztott, kiemelt részletekről tudósít (20). Eme potenciális, szubjektív hibaforrás a dinamikus telepatológiai rendszerek esetében ismeretlen. Bár a dinamikus telepatológiai módszer legfőbb előnye, hogy a teljes mikroszkópos preparátum áttekinthetőségét lehetővé teszi, az a hátránya, hogy széles sávú adatátviteli csatornát, speciális szoftveres tömörítést és összetett, speciális hardverrendszert igényel (16). A statikus telepatológia gyakorlatában a legegyszerűbb esetben elegendő az átlagos telefonmodem és a hagyományos telefonvonal; a dinamikus távkonzultációhoz úgynevezett videokonferencia-szoftver és ISDN-telefonvonal szükséges (3). A dinamikus rendszerek legfőbb hátrányának ma a magas installációs és működtetési költségigényt róják fel. Az ellentmondások feloldására ígéretes kezdeményezések indultak el, amelyek a dinamikus telepatológia metodikájában az úgynevezett "virtuális mikroszkóp" (22), a statikus módszer területén a "virtuális metszet" (23) projektjeihez vezettek. A statikus rendszerek továbbfejlesztéséből kiindulva kezdeményezték, hogy a metszet egésze mint digitális metszet kerüljön bele a grafikus fájlba. Bár a kép mérete igen nagy fokban megnő (23), a konzulens számára megfelelő módszer alkalmazásával a teljes preparátum áttekinthetővé válik az interneten keresztül (24). A statikus módszerrel rögzített kép méretének, a digitalizált látóterek nagyságának növelésével a felrótt potenciális szubjektivitás csökkenthető, illetve megszüntethető, az interneten keresztül on-line távvezérelt és motorizált tárgyasztallal ellátott mikroszkóp használatával a dinamikus telepatológiai gyakorlat ma horribilisen magas költségigényei csökkenthetők (25). A virtuális mikroszkóp és virtuális metszet kommunikációs protokollját az internet biztosítja, amely minden korábban tapasztalt kompatibilitási gondot megszüntet (14). Az interneten keresztüli telepatológiai munka kötetlen tartalmú digitális információ cseréjét teszi lehetővé, multimédia formátumban. Kiemelendő, hogy a "statikus-dinamikus" felosztás alapjaiban ugyan műszaki-technikai kategóriát jelent, az alkalmazott technikai rendszer alapvetően befolyásolja a távkonzultáció módozatát (mint egyidejűség), annak lehetőségeit (mint intraoperatív szövettani diagnosztika) és potenciális résztvevőinek számát. A földrajzilag távoli partnerek kétirányú kommunikációja, egymás közötti képi-szöveges (vagy hang-) információjának cseréje azonos, megegyező vagy eltérő időintervallumban, későbbi időfázisban mehet végbe (15). Ennek megfelelően az úgynevezett on-line üzemmód szinkrón kapcsolatot jelent, az aszinkrón kapcsolatra pedig az elektronikus levelezés és az ehhez csatolt grafikusfájl-csere a legelterjedtebb, legszemléletesebb példa. A szinkrón-aszinkrón módozat mégsem technikai metodikát, hanem a konzultáció résztvevői számára együttműködési módozatot jelent, amely a telepatológia gyakorlatának ötödik kulcskérdése. Amíg a dinamikus telepatológia lényegét tekintve mindig szinkrón módozatú, hiszen interaktivitásában jelen idejű, a statikus módszer szinkrón és aszinkrón egyaránt lehet. Szinkrón módozat esetén a távoli konzulens megtekinti a beérkezett képeket, esetleg újabb állóképeket (kinagyított részleteket) kérhet, és egy adott távkonzultációs megbeszélés keretében ad véleményt. Aszinkrón folyamat esetén a konzulens a számára legmegfelelőbb, későbbi időintervallumban tekinti meg a beérkezett konzultációs anyagot, azt véleményezi, esetleg a fogadó intézetben kollégáival konzultálva ad véleményt (illetve szükség esetén további, kiegészítő információkat kér). Mind a konzultáció módja, mind annak technikai formátuma az együttműködő szakértők és intézeteik munkamódszerének a függvénye, amely a rohamosan bővülő technikai eszköztár mellett ma már csak és kizárólag a kollaborációban részt vevő partnerek kölcsönös megállapodásától függ.
 

A digitális patológia alapelvei

A telepatológia az orvosi telematika részévé vált (6). Az ezredfordulón a digitális technológia alapvető munkaeszköz a patológiai diagnosztikai munka (26), annak oktatása (8), valamint a kutatás számos területén (9). A szöveges és képi információ rögzítése és archiválása, a digitális információ továbbítása és cseréje, a digitális eszközökön keresztüli szakmai kommunikáció a rutindiagnosztikum hétköznapi részévé válik. A telematikai fejlődés ezt követő, további szakasza lényegében három pólust egyesít:

• Szöveges, komplex orvosszakmai adatbázis.
• Makroszkópos és mikroszkópos képállományt tartalmazó képi adatbank.
• Adatok cseréje, távkonzultáció, a diagnosztikus döntéstámogatás leghatékonyabb eszköze.

A három fő tevékenységi kör a globális orvosi informatika részét képező patológiai telematikán belül egységesül (5). Az ezredfordulóra felhalmozódó tapasztalatok több, távlataiban körvonalazódó követelmény megállapításához vezettek:

- A patológiai szöveges adatbázist kezelő informatikai rendszer a rutinleletezés egészét (a vizsgálati anyag beérkezésétől a lelet kibocsátásáig) időbeli fázisaiban strukturáltan, helyi részlegeiben koordináltan, személyi jogosultságaiban definiáltan foglalja magába.

- A képi adatbank a grafikus információt a rutin adatkezelés természetes elemeként, a napi feladatok integráns részeként, a betegre, leletre, diagnózisra kapcsoltan építse be az egységesített információs rendszerbe.

- A tárolt adatok távkonzultációja során a vizsgálati anyag egésze (a teljes metszet/kenet képe, a makropreparátum, a szükségesnek ítélt klinikai adatok) váljék hozzáférhetővé a konzulens számára.

A ma már önálló irodalommal rendelkező, de sok szempontból alig áttekinthető folyamatrendszer adatai két alapvető témacsoport aspektusában vizsgálhatóak: orvosbiológiai kutatások és társadalmi hatástanulmányok (26) (2. táblázat).
 

2. táblázat. A telepatológiai rendszerek elemzésének főbb szempontrendszerei

Összefoglalás

A patológiai rutindiagnosztikai munka, így az azt tükröző komplex informatikai rendszer jelen-, múlt- és jövőbeli, nem változó alapkérdése: mi a diagnózis? Megválaszolásához a hagyományos diagnosztikai döntéstámogató eszközökön túl (könyvtári irodalom, személyes konzultációk, posztgraduális továbbképzések) a technikai átalakulás szolgáltatta lehetőségek, a telematika eszközrendszere alapjaiban új eszköztárral szolgálnak (szöveges és képi adatbankok, szakértői rendszerek, digitális publikáció formájában) (9). Azonban a napi rutindiagnosztikum leghatékonyabb döntéstámogató eszköze a humán szakértelem marad (27); a digitális eszközrendszer ezt semmilyen módon és semmilyen formában nem helyettesíti, viszont biztosítja a hozzáférést térbeli távolságtól, időzóna-eltéréstől függetlenül (28) és globális kiterjedésben (29). Az új módszer számos területen (mint a gyors döntésigényű hisztodiagnosztika, az intraoperatív fagyasztás szakértői támogatása, diagnosztikai standardizáció, graduális és posztgraduális képzés, klinikopatológiai és interdiszciplináris kooperáció) egyaránt segíthet. Ennek megfelelően, a hagyományos patológiai eszközrendszer digitálissá válása s a jövő rutin telepatológiai gyakorlata több ponton is messze túlmutat a hagyományos patológiai alkalmazás területén. Első lépcsőben az intraoperatív fagyasztásos diagnosztika támogatása és az interdiszciplináris klinikopatológiai távkonzultáció érinthet több szakterületet. Tágabb értelmű interdiszciplináris hasznot jelenthet az, hogy a különböző klinikai és diagnosztikai orvosszakmák informatikai rendszerei összekapcsolódhatnak, így a patológiai és klinikai osztályok közötti információcsere könnyebbé és gyorsabbá válhat. Az adatcsere informatikai támogatása multimédia alapú rendszereken keresztül a képalkotó diagnosztikum (radiológia, ultrahang-diagnosztika, endoszkópia stb.) képi adatbankjainak összekapcsolódását is lehetővé teszi.

Mindez több szempontból új jellegű gondolkozás- és munkamódot igényel a hagyományos diagnosztikumban (27); ehhez a műszaki-technikai közeg a kínálat oldalán, a betegellátás és a patológia specifikálódása, a versenytényezők hangsúlyosabbá válása pedig potenciális igények alakjában a fejlődés további közös kiindulópontját jelenthetik (30). A patológiai telematika a patológiai rutindiagnosztikum módszereként és eszközeként beépül a napi betegellátás hétköznapjaiba (27). Ma már vitathatatlan a folyamat feltartóztathatatlansága (27, 29, 30), de annak tartalma, üteme és köre meghatározó mértékben függ az orvosok fogadókészségétől (31). A jövő eseményeit a potenciális felhasználók igényei mellett az egészségügyi döntéshozatal és a betegellátás napi, távlati kihívásainak kényszere együttesen határozza meg. Mindez messze túlmutat a patológiai telematika technikai-műszaki és orvosdiagnosztikai kérdésein, s szervezeti, jogi, financiális és koordinációs kérdések sorozatán keresztül válik önálló diszciplína hús-vér valóságává (32).

Irodalom

1. Weinstein RS, Bloom KJ, Rozek LS. Telepathology and the networking of pathology diagnostic services. Arch Pathol Lab Med 1987;111:646-52.
2. Gombás P, Szende B, Stotz G. Support by telecommunication of decisions in diagnostic pathology. Experience with the first telepathology system in Hungary. Orv Hetil 1996;137:2299-303.
3. Gombás P, Szende B, Stotz G. Future aspects and benefits of telematic networks used in pathology for countries of central Europe (CCE). Elec J Pathol Histol 1996;2:963.
4. Lakner G. Az internet lehetőségei a kórházirányításban. http://www.propatiente.hu/md/internet/intkh/intkh.html 1998
5. Gombás P. Informatical aspects of telepathology in routine surgical pathology. Cell Anal Pathol. In press.
6. Moore GW, Boinott JK, Miller RE, Eggleston JC, Hutchins GM. Integrated pathology reporting, indexing, and retriaval system using natural langual diagnoses. Mod Pathol 1988;1:44-55.
7. Linder J. Overview of digital imaging in pathology. The fifth wave. Am J Clin Pathol 1990;94(Suppl1):30-4.
8. Schubert E, Gross W, Siderits RH, Deckenbaugh L, He F, Becich MJ. A pathologist-designed imaging system for anatomic pathology signout, teaching, and research. Semin Diagn Pathol 1994;11:263-73.
9. Kayser K, Szymas J, Weinstein R. Telepathology. Telecommunication, Electronic Education and Publication in Pathology. 1st ed. Berlin: Springer Verlag; 1999. p. 97-150.
10. Sowter C, Wells CA. Telepathology: assessment of the implications and applications of telepathology for practical diagnostic pathology. J Clin Pathol 1998;51:714-5.
11. Simmonds MD, Nadin J, Isaac M. Re-enginering pathology: an IT solution to the data conundrum. J Clin Pathol 1997;50:815-8.
12. Branger PJ, Duisterhout JS. Communication in health care. Meth Inform Med 1995;34:244-52.
13. Poremba C, Pickhardt N. Economic evaluation of telepathology. Pathologe 1998;19:318-24.
14. Berners-Lee T. The World Wide Web: past, present and future. http://www.w3.org/People/Berners-Lee/1996/ppf.html, 1996
15. Perednia DA, Allen A. Telemedicine technology and clinical applications. JAMA 1995;273:483-7.
16. Eide TJ, Nordrum I. Current status of telepathology. APMIS 1994;102:881-90.
17. Weinstein RS, Bhattacharyya AK, Graham AR, Davis JR. Telepathology: a ten-year progress report. Hum Pathol 1997;28:1-7.
18. Sowter C, Wells CA. Telepathology: assessment of the implications and applications of telepathology for practical diagnostic pathology [editorial]. J Clin Pathol 1998;51:714-5.
19. Halliday BE, Bhattacharyya AK, Graham AR, Davis JR, Leavitt SA, Nagle RB, et al. Diagnostic accuracy of an international static-imaging telepathology consultation service. Hum Pathol 1997;28:17-21.
20. Weinberg DS, Allaert FA, Dussere P, et al. Telepathology diagnosis by means of digital still images: an international validation study. Hum Pathol 1996;27:111-8.
21. Kayser K, Oberholzer M, Weisse G, Weisse I, Eberstein H. Long distance image transfer: First results of its use in histopathological diagnosis. APMIS 1991;99:808-14.
22. Petersen I, Wolf G, Roth K, Schlüns K. Telepathology by the Internet. J Pathol 2000;191:8-11.
23. Wells CA, Softer C. Telepathology: a diagnostic tool for the millenium? J Pathol 2000;191:1-7.
24. Gombas P, Hegyi L, Skepper JN. How biased is the static telepathology? The image pyramid system as an unbiased, inexpensive and broadly accessible method. Virchows Archive 1999;435:374.
25. Szymas J, Wolf G. Remote microscopy through the internet. Pol J Pathol 1999;(50)1:37-42.
26. Bashshur RL. Telemedicine effects: cost, quality and access. J Med Syst 1995;(19)2:81-91.
27. Weinstein RA. Futurist meets the 21 century: love at first sight [editorial]. Human Pathology 2000;31:1-2.
28. Eusebi V, Foschini L, Erde S, Rosai J. Transcontinental consults in surgical pathology via the internet. Hum Pathol 1997;(28)1: 13-6.
29. Weinstein RS, Dunn BE, Graham ER. Telepathology networks as models of telemedicine services by cybercorps. New Medicine 1997;1:235-41.
30. Kayser K, Kayser G. Recent developement of telepathology in Europe with specific ephasis on quality assurance. Anal Quant Cytol Histol 1999;21:319-21.
31. Mairinger T, Netzer TT, Schoner W, Gschwendtner A. Pathologist' attitudes to implementing telepathology. J Telemed Telecare 1998;4:41-6.
32. Woottoon R. Telemedicine: fad or future? (Editorial.) Lancet 1995;345:73-4.

The term of telepathology can be defined as the diagnostic work of pathology done remotely via an interactive telecommunication link where the image of the specimen is analyzed on a monitor instead of a microscope. As part of telemedicine, fast development of telepathology is based on advances in telecommunication and computer technology of the last decade. Telepathology has become a new discipline recently, implementing different data transfer channels and protocols in the routine diagnostic workflow. The main types of telepathology are distinguished by the method applied. Dynamic telepathology uses real time online video transfer, whereas in static telepathology store-and-forward image transfer is used. During the nineties, telepathology has become a routine diagnostic tool and its well-defined principles has become an integrated part of common medical knowledge. In the last decade, with the help of internet technology, telepathology practice became globalized. The advantages and disadvantages of the applied methods, as well as the principles of telemathics in pathology are reviewed and the five key points of this field are summarized as: the way of generating digital signs, capability for interactive communication, systems compatibility, routine applicability in everyday practice and means of communication.

Correspondence: Péter Gombás, MD, MI Central Hospital, Division of Pathology,
H-1071 Budapest, Városligeti fasor 9-11.
E-mail: peter.gombas@bm.gov.hu

telepathology, telemedicine, information science, internet