SCIENTA MEDICA HUNGARICA Magyar szerzők külföldi szakfolyóiratokban publikált közleményeinek kivonata

A plazma és az erythrocyta antioxidáns védelme aktív és nyugalomban lévő Crohn-betegségben és ulcerativ colitisben: kemilumineszcenciás vizsgálat. Antioxidant defense in erythrocytes and plasma of patients with active and quiscent Crohn's disease and ulcerative colitis: a chemiluminescent study
Blázovics Anna, Kovács Ágota, Lugasi Andrea, Hagymási Krisztina, Bíró Lajos, Fehér János
Semmelweis Egyetem, II. Sz. Belgyógyászati Klinika
1088 Budapest, Szentkirályi u. 46.
Clinical Chemistry 1999;45(6):895-6.

Az utóbbi évek kutatásai igazolták, hogy gyulladásos bélbetegségekben a szabad gyökök túlprodukciója jelentősen terheli a szervezetet, ami előbb-utóbb az antioxidáns védelmi mechanizmus kimerüléséhez vezet. A különböző sejtek és szövetek a szabad gyökökkel szemben specifikus védelmi mechanizmusokkal rendelkeznek. Ezen hatások eredője az össz-szabadgyök-kötő kapacitás. A szerzők kutatásaik során olyan, rutinvizsgálatokra is alkalmas kemilumineszcenciás vizsgálati módszert fejlesztettek ki a Berthold Lumat 9501 készülék felhasználásával, amely egyidejűleg képes a szabad gyökök és az antioxidánsok meghatározására szöveti mintákból. A módszer antioxidáns gyógyszer fogyasztása mellett is megfelelő információt tud adni a betegek homeosztázisáról.

A szerzők vizsgálatuk során a kaukázusi populációhoz tartozó 22 Crohn-beteg [13 férfi (34,1±11,1 év), 9 nő (41,4±10,4 év)], 22 colitis ulcerosában szenvedő [10 férfi (35,9±11,1 év), 12 nő (40,1±15,9 év)], valamint 26 egészséges [10 férfi (26,6±11,3 év), 16 nő (34,24±13,62 év)] felnőtt plazmájának és erythrocytájának antioxidáns statusát határozták meg. Megállapították, hogy mind a Crohn-betegség, mind a colitis ulcerosa súlyos állapotaiban drasztikus mértékben csökken mind a plazma, mind az erythrocyta össz-szabadgyök-kötő kapacitása. A betegségek közepes vagy enyhén súlyos eseteiben azonban a colitis ulcerosában szenvedők erythrocytáinak antioxidáns-ellátottsága jobb, mint a Crohn-betegekének, ahol javulást a kezelések ellenére sem tapasztaltak. A betegség inaktív, közepesen súlyos és súlyos állapotaiban a plazma antioxidáns védelmét megközelítően kétszer erősebbnek találták colitis ulcerosában, mint Crohn-betegségben, ami az adekvát kezelések hatását jobban tükrözi. Az adatokat egyéb meghatározásokkal összevetve (például a plazma H-donor-aktivitása vagy redukálóképessége), a kemilumineszcenciás vizsgálati módszerrel szignifikánsan jobb eltéréseket mértek.

A kapott eredmények prognosztikusak, a kezelés hatékonyságát és a betegség stádiumát jól jelzik. E módszerrel egyszerre több vizsgálat váltható ki.

Perifériás őssejtek szennyezettsége lymphomasejttel: egérkísérleti modell. Lymphoma cell contamination of PBSC: a murine model
Gidáli Júlia, Fehér Imre
Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet
1519 Budapest, Pf. 424
Bone Marrow Transpl 1999;24:617-20.

A lymphomák korszerű kezelésében klinikai gyakorlattá vált a perifériás őssejtek autológ transzplantációja. A perifériás őssejteket a betegből úgynevezett őssejt-mobilizációval nyerik. Az eljárás lényege az, hogy (megfelelő kezeléssel) növelik a csontvelőből kiáramló őssejtek mennyiségét, az őssejteket is tartalmazó fehérvérsejteket leukoferézissel kigyűjtik, és ezt a kezelés után visszajuttatják a betegekbe. A vérképző őssejtekkel együtt azonban leukaemiás őssejtek is kerülhetnek a keringésbe. Az őssejteket szennyező leukaemiás/lymphomás őssejtek meghatározására a klinikumban nincs mód, ez csak állatkísérleti modellben lehetséges. A közlemény ilyen modellt ismertet. Az alkalmazott őssejt-mobilizáció a klinikai protokollt szimulálta.

A szerzők P-388 lymphomás BDF₁ egerekben vizsgálták a mobilizálható őssejtek (PBSC) mennyiségét; regisztrálták a letálisan besugárzott izológ (törzsazonos) egerek túlélését. A graft lymphomaőssejt-szennyezettségét egyrészt a klonálisan, sejttenyészetben vizsgálható lymphomaelődsejtek (CFU-L) mennyiségével jellemezték, másrészt azzal, hogy a beadott sejtek milyen hányadban indukáltak lymphomát intakt (nem besugárzott) egerekbe transzplantálva. (Ez utóbbi módszerrel a lymphomaőssejtek mennyisége határozható meg.) Az az őssejt-mobilizációs protokoll, amely jelentős őssejt-mobilizációt indukált normális egérben (200 mg/ttkg intraperitonealisan adott cyclophosphamid vagy 200 mg/ttkg intraperitonealisan adott cyclophosphamid után 125 mikrogramm/ttkg G-CSF három egymást követő napon, 12 órás intervallumokban, a lymphoma iniciációját követő 14. napon kezdve), túl kevés klonogén lymphomasejtet mobilizált ahhoz, hogy a recipiensekben lymphoma fejlődjön ki. 50 mikroliter mennyiségű - az említett mobilizációs protokoll után nyert - vér megvédte a letálisan besugárzott recipienseket a sugárhaláltól (tehát sikeres volt az őssejt-transzplantáció), de nem okozott lymphomát a nem besugárzott recipiensekben. A nem kezelt lymphomás donorokból nyert minimális oltványméret (2x10⁵ magvas csontvelősejt) 5580 CFU-L-t tartalmazott. Ez a sejtmennyiség - feltételezhetően nem graftelégtelenség, hanem a kialakult lymphoma miatt - a besugárzott egerek halálát okozta. Az alkalmazott mobilizációs protokoll olyan mértékben csökkentette a lymphoma-elődsejtek szintjét, hogy még 10x10⁵ (tehát a minimális graftméretet messze meghaladó mennyiségű) magvas csontvelősejt transzplantációja után sem észleltek lymphomát. A közölt adatok arra engednek következtetni, hogy bár a (klinikumban is alkalmazott) perifériás őssejteket (PBSC) mobilizáló protokoll bizonyos mennyiségű lymphomasejtet is mobilizál, a minimális graftméret transzplantációjakor nem kerül a lymphoma indukciójához elegendő lymphomaőssejt a szervezetbe.

A nőgyógyászati rosszindulatú daganatok kezelésében használt, közepesen emetogén kemoterápiák során alkalmazott 1 mg oralis granisetron antiemetikus hatása. Report on the antiemetic effectivity of a single 1 mg granisetron in moderately emetogenic chemotherapies of gynecological malignancies
Lehoczky Ottó
Országos Onkológiai Intézet
1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.
Eur J Gynaec Oncol 1998;19(5):449-52.

A szerotoninantagonista tulajdonságú granisetront (GRAN) relatíve hosszú, 9-12 órás plazmafélideje és a kemoterápia elkezdése után főként az első 12 óra alatt jelentkező hányások alapján ajánlják antiemetikumként. A szerző a napi egy alkalommal adott 1 mg GRAN (Kytril™) tabletta alkalmazását vizsgálta a közepesen emetogén kemoterápiák kiváltotta hányás megelőzésére. 45 nőgyógyászati rákos beteget kezelt 115 kemoterápiás ciklusban, 1x1 mg GRAN-nal, prospektív, nem randomizált vizsgálat során. A betegek a kemoterápiát követő 24 órán át a kórházban maradtak, a hányások felléptét speciális adatlapon rögzítették. A 115 ciklus alatt 83,4% komplett választ (complete response, CR) regisztráltak. A 45 közül 37 betegnél ovariumcarcinoma miatt folyt a terápia; a kemoterápia első 24 órájában 84,7% CR-t figyeltek meg. 29 beteg 50 mg/m2 dózisú ciszplatinkezelést kapott, 79,9% CR-rel. A szerző szerint 1x1 mg GRAN közepesen emetogén kemoterápiákban megfelelő hányáscsillapítónak bizonyult.

A parkinsonos tünetek javulása repetitív transcranialis mágnesstimuláció (rTMS) után. Improvement in Parkinsonian symptoms after repetitive transcranial magnetic stimulation
Málly Judit, Stone W. Trevor
Erzsébet Kórház
9400 Sopron, Győri út 15.
J Neurol Sci 1999;15:62(2):179-84.

A változó elektromágneses térrel kiváltott elektromos áramütést először a neurológiai diagnosztikában használták. A koponyán kívül létesített áramütés hatására megmozdul az izom, amelynek amplitúdója, a kiváltó stimulustól mért latenciája EMG-vel összekötve megmérhető. Ily módon az idegrendszer leszakaszolható, és egy gyors funkcionális teszttel meghatározható a laesio pontos helye.

A szerzők tíz, Parkinson-kórban szenvedő beteget tíz napon át, naponta kétszer 30 stimulus formájában izommozgást nem kiváltó térerejű 1 Hz-es repetitív transcranialis mágnesstimulációval (rTMS) kezeltek, a betegek gyógyszeres terápiáját fenntartva. A betegeket hat hónapig követték. Mindkét, parkinsonos tüneteket mérő pontozási rendszerben (súlyozott pontozási rendszer, UPDRS) hét nap után szignifikánsan csökkent a parkinsonos tünetek súlyosságát mérő pontszám, amely három hónapig változatlan formában fennmaradt, és hat hónap után sem tért vissza az eredeti kiindulási szintre. Ezen paraméterek mellett az rTMS-terápia javasolt Parkinson-kórban.

Humán myometrialis sejtekben az oxitocin aktiválja a mitogén aktiválta proteinkinázt, valamint fokozza a ciklooxigenáz-2 enzim termelését és növeli a prosztaglandinok mennyiségét. Oxytocin activates mitogen-activated protein kinase and up-regulates cyclooxigenase-2 and prostaglandin production in human myometrial cells
Molnár Miklós, ifj. Rigó János, Romero Roberto, Hertelendy Frank
Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Kórélettani Intézet
1096 Budapest, Nagyvárad tér 4.
Am J Obstet Gynecol 1999;181:42-9.

Jól ismert tény, hogy oxitocin hatására a myometrialis sejtekben fokozódik az intracellularis kalcium mennyisége és ennek következtében a sejtek összehúzódnak. A sejten belüli kalcium az extracellularis térből és a sejten belüli raktárakból származik. Az oxitocin a kontrakciót okozó hatásán kívül serkenti a méhizomzat prosztaglandintermelését is, így hatásosabbá teszi a méhizomzat aktivitását a szülés során. Újabb kísérletes adatok alapján bebizonyosodott, hogy az oxitocin egyéb jelátviteli mechanizmusokat is képes befolyásolni, például a mitogén aktiválta proteinkinázt (MAPK) is. Ismeretes, hogy ezen jelátviteli mechanizmus lényeges szerepet játszik különböző gének átírásának szabályozásában és a fehérjék szintézisében. Mivel a macrophag sejtekben a gyulladásos stimulusok hatására fokozódó ciklooxigenáz-2 (COX-2) enzim mennyiségének expresszióját a MAPK-rendszer szabályozza, ezért a szerzők a kísérleteikben arra keresték a választ, hogy az oxitocin a rövid, azonnali hatáson kívül egyéb, elhúzódóbb hatással rendelkezik-e: aktivál-e géneket, illetve ez esetben befolyásolja-e a COX-2 mennyiségét és a prosztaglandin szintézisét?

A kísérletekhez primer humán myometrialis sejteket használtak, amelyeket kollagenázos emésztéssel nyertek hysterectomián átesett nők uterusából. A sejtek prosztaglandintermelését a stimulációt követően a prosztaciklin stabil metabolitjának (6-keto-PGF_1alfa-nak) radioimmunoesszével végzett meghatározásával mérték. A COX-2 enzim mennyiségét Western-blot analízissel, a MAPK aktivitását pedig immunprecipitációt követően a mielinbázikus fehérje foszforilációjának mértékével határozták meg.

Az oxitocin dózis- és időfüggően növelte a myometrialis sejtek prosztaciklintermelését. A legnagyobb hatást 100 nmol/l-es dózisnál és az inkubáció után nyolc órával észlelték. A prosztaglandintermelés teljes egészében az oxitocin hatására fokozódó COX-2 enzim mennyiségétől függött. Az oxitocin gyorsan, már öt percen belül fokozta a MAPK aktivitását. A maximális hatást (2,5-szeres aktivitásnövekedést) 45 perc elteltével észlelték. Az oxitocin indukálta COX-2-enzim-expressziót, illetve a prosztaglandintermelést specifikus MAPK-gátlóval (PD 98059), tirozinkináz-bénítóval (herbimycin), a génátírást specifikusan gátló actinomycin D-vel és pertussistoxinnal sikerült gátolniuk, azonban a proteinkináz C-t gátló staurosporinnal nem.

A szerzők eredményei az oxitocin eddig ismeretlen, de lényeges hatását tárták fel. A G-fehérje közvetítette MAPK-akvitáció, valamint a COX-2 gén expressziója és a következményesen fokozódó, hosszú ideig tartó prosztaglandintermelés feltehetően kiegészíti az oxitocin hatására bekövetkező azonnali izom-összehúzódást, és lényeges szerepet játszik a szülés folyamatának szabályozásában.

Családi előfordulású mitochondrialis tubulointerstitialis nephropathia. Familial mitochondrial tubulointerstitial nephropathy
Ormos Jenő, Zsurka Gábor, Túri Sándor, Iványi Béla
Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Patológiai Intézet
6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 40.
Nephrol Dial Transplant 1999;14:785-6.

A mitochondrialis DNS (mtDNS) mutációi elsősorban neuromuscularis és cardialis betegségeket okoznak, de a vesecsatornák diszfunkcióihoz is vezethetnek. A szerzők egy közleményben olyan, idült tubulointerstitialis nephropathiás betegről olvastak, akinél vesebiopszia révén ismerték fel a mitochondriumok rendellenességét és az mtDNS deletióját (Szabolcs MJ, et al. Kidney Int 1994;45:1388). Saját munkájuk során egy család három tagjánál (12 éves fiú, annak 11 éves leánytestvére és 17 éves fiú unokatestvére) észleltek krónikus progresszív tubulointerstitialis nephropathiát rendellenes mitochondriumokkal és az mtDNS pontmutációjával. A család további két tagja is idült vesebetegségben halt meg, de náluk nem végeztek vesebiopsziát. Az öt családtag között anyai ágon állott fenn kapcsolat. A vesebiopsziákban tubularis atrophia, mérsékelt interstitialis mononuclearis infiltratio, interstitialis fibrosis, továbbá arteriolosclerosis látszott. Elektronmikroszkóppal mindhárom beteg distalis vesecsatornáinak hámsejtjeiben észleltek változatos mitochondrialis károsodásokat, egyes sejtek ennek során onkocytaszerűvé váltak. A három beteg vérében az mtDNS-ben pontmutációt (az 5656-os pozícióban A => G mutációt) mutattak ki. Feltételezték, hogy ez a mutáció okozta a mitochondriumok rendellenességét és a vesebetegséget. Az egyes tubularis hámsejtek onkocytaszerű átalakulása is kapcsolatba hozható az mtDNS mutációjával, hiszen ismeretes, hogy a vese onkocytomájában az mtDNS mutációja áll fenn. A gyermekkorban látott arteriolosclerosist talán megmagyarázhatja, hogy az mtDNS mutációja korai arteriolosclerosist okozhat. A szerzők észlelése arra hívja fel a figyelmet, hogy idiopathiás krónikus tubulointerstitialis nephropathiában mitochondrialis károsodásra is gondolni kell.

A humán köldökzsinórvér mononukleáris sejtjeinek immunfenotípusa és funkcionális jellemzése. Immunophenotypic and functional characterization of human umbilical cord bood mononuclear cells
Pálóczi Katalin
Országos Hematológiai és Immunbiológiai Intézet
1519 Budapest, Pf. 424.
Leukemia, 1999;13(Suppl1):87-9.

A humán hemopoetikus őssejtátültetéseket tekintve a hagyományosan alkalmazott csontvelői és a perifériás vérből speciális előkezelés után gyűjtött mononukleáris sejtek mellett újabb lehetséges őssejtforrást képvisel a köldökzsinórvér. Előnye, hogy a magzat keringő vérsejtkészletét képviseli, ezért nagy számban tartalmaz hemopoetikus őssejteket és progenitorsejteket. Az éretlen hemopoetikus sejtek mellett az immunsejtek (T- és B-lymphocyták) éretlensége is hozzájárul, hogy az allogén köldökzsinórvér-transzplantációk nagy arányban sikeres kimenetelűek és kevesebb immunológiai szövődménnyel járnak, mint a felnőtt csontvelő átültetése. Hátránya, hogy a köldökzsinórban (placentában) visszamaradt vérmennyiség kicsi, és sejtgazdagsága ellenére is csak gyermekek transzplantációjára alkalmazható. Az összefoglalóban a szerző mennyiségileg és minőségileg jellemzi a köldökzsinórvér-őssejteket és -progenitorsejteket; sejtfelszíni és funkcionális szempontból jellemzi a köldökzsinórvér immunsejtjeit, beleértve a B- és T-lymphocytákat és az NK-sejteket. Kifejti, hogy nemzetközi köldökzsinórvér-transzplantációs regiszter szükséges és a gyűjtőhelyek (köldökzsinórvérbankok) elérhetőségét biztosítani kell. A köldökzsinórvérsejtek in vitro tenyésztése elősegítheti, hogy a gyermekek mellett a felnőtt betegek transzplantációjához szükséges sejtszám is elérhető legyen, ezáltal a felnőtt betegek számára is potenciális őssejtforrást jelentsen. Mindemellett a köldökzsinórvér-progenitorsejtek a génterápia számára is célsejteket jelenthetnek, biztosítva egyes örökletes anyagcsere-betegségek, immunhiányos állapotok vagy esetleg rosszindulatú daganatok kezelését.

Néhány biokémiai tumormarker és a hagyományos patológiai prognosztikai tényezők közötti összefüggés primer emlőrákban. Correlation of biochemical tumor markers with conventional pathologic features in primary breast cancer
Péley Gábor, Bezzegh Attila, Besznyák István, Doleschall Zoltán, Csuka Orsolya, Péer Ilona, Tóth József, Számel Irén, Schumann Béla, Ottó Szabolcs
Országos Onkológiai Intézet,
Általános és Mellkassebészeti Osztály
1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.
Int J Biol Markers 1999;14:49-51.

A hagyományos klinikai és patológiai tényezők nem jelzik teljes mértékben pontosan az érintett beteg prognózisát. A betegség klinikai kimenetelének és a szükséges onkológiai kezelés minél pontosabb meghatározása céljából a jelenleg alkalmazott prognosztikai rendszerekbe további tényezők integrálása szükséges. Ez a kényszer a biológiai-molekuláris-genetikai prognosztikai és prediktív tényezők proliferációját eredményezte. Jelenleg még nem teljesen tisztázott a legtöbb újabban bevezetett tényező valós prognosztikai jelentősége, ezért további, nagy betegszámú prospektív tanulmányok szükségesek.

A szerzők ebben a prospektív tanulmányban a hagyományos klinikai-patológiai tényezők és néhány biológiai prognosztikai faktor, valamint szérumtumormarker közötti összefüggést vizsgálták 574, primer invazív operábilis emlődaganatos betegnél. A p53 és a Bax fehérje citoszolban mért szintjei, valamint a CEA, CA 15,3, TPA-M és TK (timidinkináz) szérumszintjei pozitív összefüggést mutattak a patológiai tumorstádiummal. A citoszolban mért p53, Bcl-2 és BAX fehérjeszintek pozitív összefüggést mutattak a patológiai invazivitási tényezőkkel (hisztológiai és nuklearis beosztás, mitotikus aktivitási index). A TPA-M szérumszintje és az erbB2, EGFR (epidermal growth factor receptor), valamint a Bax fehérjék citoszolszintjei összefüggést mutattak a betegek menopauzális, illetve a daganat hormonreceptor- (ösztrogén-, progeszteron-) statusával. Az uPA (urokináz plazminogén aktivátor) citoszolban mért szintje nem mutatott kapcsolatot egyik vizsgált hagyományos tényezővel sem.

A szerzők a vizsgált tényezők önálló prognosztikai értékét a betegek pontos követésével tervezik meghatározni.

Percutan transrenalisan végzett ureteroneocystostomia. Percutaneous transrenal ureteroneocystostomy
Rosdy Ernő
Fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Urológia
1106 Budapest, Maglódi út 89-91.
J Endourol 1999;13(5):369-72.

A szerzők előrehaladott prostatacarcinomában szenvedő idős, uraemiás betegüknél az (átlagosan a betegek 10%-ánál előforduló) kétoldali ureterszájadék-kompresszió miatt kétoldali percutan nephrostomiát, ismételt TURP-t (transurethralis prostataresectio) követően a végleges megoldást jelentő tartós uretersínt csak a jobb oldalra sikerült (anterograd) felhelyezni. A bal oldali szájadékban megmaradt mechanikus akadály miatt ezt nem tudták elvégezni. Nephrostomiás drén tartós viselését a beteg elutasította. Ezért a szerzők a tágult ureter juxtavesicalis szakaszának a falán és a szomszédos hólyagfalon áthaladó anastomosis endoszkópos úton, transrenalisan végzendő kialakítását tervezték.

A műtéthez a Cook cég - más célra kifejlesztett - úgynevezett Lawson retrograde nephrostomy wire puncture szettjét (Cat. No. 08700) használták, az általuk újított módon. A műtéti elgondolásuk szempontjából leginkább hasznosítható topográfiai feldolgozás Tandlertől és Zuckerkandltól (Bécs) származik (Berlin: Julius Springer Verlag, 1922).

A Lawson-szett 82 cm hosszú, 7 F vastagságú műanyag csőből, ebbe tolható (egyik vége felől szabályozható 3 cm-es, hajlítható végű) úgynevezett Torcon-katéterből, valamint ebbe tolható 0,43 mm átmérőjű, 145 cm hosszú punkciós tűből áll. A fluoroszkóppal kontrollált műtét során ezzel szúrták át az indigós kontrasztanyaggal feltöltött hólyag falát az ureter felől transrenalisan bevezetve. Majd a hólyagból cisztoszkóp segítségével kiemelt vezetődróttal 9 F vastagságú tartós uretersínt helyeztek be az anastomosison át a vesébe.

Nyolc hónap múlva a cisztoszkópia során nyálkahártyával fedett járatot láttak a hólyag és az ureter között, amely a sín eltávolítását követően két évig, a beteg haláláig, a kellő tágasságot megtartva biztosította a szabad vizeletpasszázst.

A szerzők műtéti eljárása merőben eltér az eddigiektől (nyílt műtét, illetve "transcatheter electrocautery" az occludált ureterszakaszon át), a hólyag és az ureter ép szakaszán készítettek anastomosist a két szerv között.

A műtétek feltétele, hogy az ureter, illetve a hólyag kellő tágasságú, tumor- és hegmentes legyen, beleértve a szervek körüli szöveteket is.

Relatív kontraindikációt a helytelen irányba és mélységbe végzett punkció okozhat. A műtét értéke a további tapasztalatok alapján állapítható meg.

Kérdések a BNO szerint kódolt diagnózisok validitásával kapcsolatban. Questions on validity of International Classification of Diseases-coded diagnoses
Surján György
Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar,
Adatszolgáltatási Osztály
1389 Budapest, Pf. 112
Int J Med Inf 1999;54:77-95.

A BNO kódrendszert sokféle célból és sokféle környezetben használják orvosi diagnózisok indexelésére. A szakirodalmi adatok és a szerző saját tapasztalata szerint a kódolt adatok validitása általában nem kielégítő, bár a "helyesség" megítélése a konkrét cél és szituáció függvénye. A hibaforrások azonosítása érdekében a szerző felvázolta a kódolási folyamat logikai lépéseinek vázát. Ennek legfontosabb elemei: 1. A diagnózis megfogalmazása orvosi nyelven. 2. A diagnózisokból következtetés a fennálló betegségekre. (A cikk kiemeli a két fogalom különbségét: míg a diagnózis az orvos betegről szerzett tudásának összefoglalása, a betegség absztrakt kategória: hasonló jegyek kapcsán egy csoportba sorolt esetek alapján alkotott elvont fogalom. A diagnózis esetenként jelölheti egy betegség fennállását, de tünetet vagy éppen a betegség hiányát is. A diagnózisok és a fennálló betegségek száma sem feltétlenül egyezik meg.) 3. Indexelés: a betegségnek megfelelő BNO-csoport meghatározása. (A BNO kategóriái  egy- vagy többelemű betegséghalmazok. A BNO-kódok és a betegségek száma szintén nem szükségszerűen azonos: egy betegséghez több kód, egy kódhoz több betegség tartozhat.) 4. A kódolt tétel típusának meghatározása (fő betegség, szövődmény stb.). Ezen lépések mindegyike potenciális hibaforrás. A legfőbb hibatípusok: 1. kifelejtett diagnózis, 2. hibás vagy figyelmen kívül hagyott absztrakciós lépés, 3. téves indexelés, 4. a BNO kódolási szabályainak vagy külső előírásoknak a megsértése. A hibák okai közül a legfontosabbak a hibás vagy hiányos alapdokumentáció, a kódoló személy tudásának hiányossága (a folyamat különböző lépései különböző ismereteket igényelnek, az alsóbb szinten az orvosi, nozológiai, a felsőbb szinteken az informatikai tudás dominál), a BNO következetlenségei, valamint néhány szubjektív tényező (például a motivácó, a szemlélet hiánya). A számítógépes rendszerek képesek segíteni a kódolási folyamatot, de az eddigieknél nagyobb figyelmet kell szentelni a kódolási logikai folyamat teljes egészére, helytelen a kérdést leszűkíteni az indexelési fázisra.

A p53-mutáció és a ciklin D1-expresszió vizsgálata emlőtumorokban. Analysis of p53 mutation and cyclin D1 expression in breast tumors
Tanyi János, Tory Kálmán, Bánkfalvy Ágnes, Schröder Willibald, Rath Werner, Füzesi László
Semmelweis Egyetem Budapest,
I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
1088 Budapest, Baross u. 27.
Pathology Oncology Research, 1999;5:9-94.

A p53 és a ciklin D1 a sejtciklus szabályozásában szerepet játszó fehérjék. Ismereteink szerint a p53 több funkcióval is rendelkezik, például részt vesz a DNS-szintézis szabályozásában, a DNS-átírási hibák javításában és a programozott sejthalál (apoptózis) szabályozásában is. A p53-gén mutációja következtében kóros p53-fehérje halmozódik fel a sejtekben, amelynek az életideje jóval hosszabb a normális vad típus életidejénél. A p53 mutációi a kóros fehérje termelődésén keresztül megváltoztatják néhány, a sejtciklus szabályozásában részt vevő gén, mint például a p21 transzkripciójának a szintjét. A p21-fehérje gátolja a ciklindependens kináz (CKD) aktivitását. A ciklin D1-fehérje a G1-fázison keresztül szabályozza a sejtciklust. A vad típusú protein félélet-ideje rendkívül rövid, egészséges sejtekben a növekedési faktorok által irányított expressziója mindösssze a G1-fázisban figyelhető meg. Normális sejtekben a ciklin D1 összekapcsolódik a CDK4-, CDK6-komplexekkel, és fokozza katalitikus aktivitásukat. Az emlőtumorokban a p53-gén mutációja mintegy 20-22%-ban fordul elő. A ciklin D1 kódolásáért felelős gén a 11-es kromoszóma rövid karjának 13-as locusán (11p13) lokalizálódik. Ennek a kromoszómarégiónak az amplifikálódását az emlőtumorok 20%-ánál figyelték meg, míg a fehérje fokozott expresszióját a kromoszómarégió amplifikációja nélkül az emlőtumorok 25-50%-ánál ismertették.

A szerzők tanulmányukban a p53-gén mutációanalízisét és a p53-, illetve a ciklin D1-fehérje expresszióját vizsgálták 34 szövetmintán SSCP (Single Strand Comphormation Polymorfism), direkt szekvenálás és immunhisztokémiai módszereivel. A vizsgált mintákból négy fibroadenoma egyikében sem találtak p53-mutációt vagy a fehérjék felhalmozódását. A gén mutációját hét carcinomában detektálták, míg az immunhisztokémiai vizsgálat során hat mintában találtak fehérjeakkumulációt. A p53-mutációk és a fehérje fokozott expressziója között szignifikáns összefüggést találtak. A ciklin D1-fehérje 11 tumormintában mutatott fokozott expressziót, azonban a szerzők nem találtak szignifikáns összefüggést a ciklin D1-expresszióra. Az eredmények azt sugallják, hogy a p53 gén mutációi nem hatnak a ciklin D1-expresszióra. A p53-ciklin D1 jelátviteli útvonal és a ciklin D1-kaszkád között valószínűsíthetően nincs összefüggés az emlőtumorok kialakulásának patomechanizmusában.