| HISTORIA MEDICA |
|
|
LAM 2000;10 (9): 734-735.
A két testvérváros a töröktől való visszavívás után romokban hevert. A török megszállás előtti időből sem az anyakönyvek, sem a közigazgatási okmányok nem maradtak fenn és teljes lakosságcsere ment végbe. A két város fallal körülvett kiterjedése és városszerkezete még nemzeti királyaink idején alakult ki. A XVII. század végéig a lakosság száma néhány százról Pesten kétezer, Budán közel háromezer főre emelkedett.
Az 1687. évtől kamarai igazgatóság vette át a megszálló katonai parancsnoktól a közigazgatási feladatok ellátását. Ez állított ugyan bírót a városok élére, azonban csak az 1690-es évek elején lett szabad bíróválasztás és alakult meg a városi tanács, különösen gazdasági ügyekben erősen korlátozott hatáskörrel. Mikor a városok régebbi szabad királyi városi jogállásukat visszakérték, Budára 8600 frt, Pestre 6400 frt váltságdíjat szabtak "fegyverjog" címen. Ezt az összeget csak kölcsönből lehetett előteremteni. 1703-ban kapták vissza privilégiumukat, amit csak 1715-ben iktatott az országgyűlés törvénybe. A budai kamarai igazgatóság 1705-ig gyakorolt fennhatóságot a két város fölött. Ezt követően nyílt lehetőség arra, hogy jövedelemhez jussanak, amely meghatározott kötelezettségekkel járt együtt (1).
A gondoskodó város
Kezdettől fogva egy városi tisztségviselő mint gyám gondoskodott az árvákról. A lelenc gyermekeket pedig tisztes házakhoz adták ki és értük a nevelőszülőknek fizettek. A nincstelen betegeket orvos, illetve sebész, a szülőnőket bába látja el ingyenesen, az első években a város alkalmi dotálásával, majd szerződéses városi alkalmazásban. A vagyontalan, jövedelemmel nem rendelkező, közeli hozzátartozó nélküli, idős kora vagy krónikus betegsége miatt magát ellátni nem képes személyek gondját is a közösségnek kellett magára vállalnia. A kórházak megnyitása előtti időben a rászorulók a városi költségvetésből kaptak akkor, majd a későbbi években is hosszabb-rövidebb ideig - mai fogalmaink szerint - betegsegélyt, és vettek számukra a közpénzből gyógyszert (2).
Kórházak alapítása
Pest 1701-ben tudott polgári vagy városi kórházat létesíteni, ennek első helye a mai Kossuth Lajos utca és Semmelweis utca sarkán volt 1752-ig, a második a mai Veres Pálné és Nyáry Pál utca sarkán, 1798-ig. Mindkét épület előzőleg fogadóként szolgált. 1767-ben meg tudták venni a szomszéd házat is. Az 1780-as években a betegek egy részét a mai Horánszky utcában, a volt Zerge fogadóban helyezték el. A pesti polgári kórház helye 1798-tól mindmáig a Rókusnak nevezett pesti városi kórház, amelyet a Kerepesi úton a Rókus kápolna melletti szántóföldön építettek közadakozásból.
Buda város csak 1705-ben tudta tízéves törekvés után a kórház fenntartásához szükséges anyagi forrást előteremteni. Polgári kórházának első helye a mai Fő utca és Ganz utca sarkán volt, a későbbi, ma is meglévő Szent Flórián-kápolna mellett; itt volt 1770-ig. 1714-ben Buda szegényházat létesített a mai Széna tér déli részén, az akkori János utcában. 1771-ben hozzátelepítették a polgári kórházat és az ott volt 1898-ig, az új Szent János Kórház megnyitásáig (3).
A városi kórházaknak a lakott területtől távolabb elhelyezett pestiskórházakkal semmi kapcsolatuk nem volt. A szegényház épülete az előző évek pestisjárványa idején a városban tartózkodó, azt elhagyni nem tudó idegenek elhelyezésére szolgált, mint vesztegzáras ház (4).
A török előtti időben mindkét városban volt kórház. Pesten a mai Régiposta utcában, ezt 1467-ben említi egy okirat, a Szent János ispotályos rendé volt és Szent Miklósról nevezték el. Emlékét a XVIII. században a róla elnevezett Ispotály utca őrizte. Budán a Budai jogkönyv 168. cikkelye szerint a kórház a jegyző kompetenciájába tartozott. Ez Zsigmond király kori lejegyzés. Sem helyét, sem alapítási idejét nem ismerjük (5).
Élet a kórházakban
Pesten gondnok volt a kórház élén, ő a házban lakott, Budán egy városi tanácsos látta el a gondnoki teendőket mind a kórházban, mind a szegényházban; kötelmeik fennmaradtak. Az évszázad során sem az ellátásra, sem az elszámolásra kifogás nem merült fel. Az ápoltak közül került ki a kórházatya és a kórházanya, őket a későbbi évtizedekben ápolók, ápolónők, szakácsnő és mosónő váltotta fel. A betegek életét házirend szabályozta. Az ellátás napi háromszori étkezés volt, napi egy font kenyér, fél font hús, kiegészítő zöldségféle és bor képezte az alapját. A nyolcvanas években a koszt változatosabb lett és többféle diétát vezettek be. Az anyakönyvekből kiolvasható, hogy a betegek gyakran magas kort értek meg. Az épületek fenntartására rendszeresen költöttek, csakúgy, mint a szükséges textíliára. Az ágyban szalmazsák volt, lepedő, pokróc, párna, huzattal, az ápoltaknak volt hálóingük, köntösük és felsőruházatuk is cipővel. A fűtés fával, a világítás gyertyával történt, éjszaka olajmécses égett. Rendszeresen felújították a konyhai eszközöket, vásároltak tisztítószereket és -eszközöket. A házirend része volt a napi takarítás, a gyakori szellőztetés, a háznak időnként borókabogyóval való füstölése fertőtlenítés céljából. Az orvos, illetve a sebész névre szólóan írta fel a gyógyszert, amit a patikából behoztak. A gyermekeket iskolába járatták, a leányokat is, a fiúkat 16 éves korukban inasnak adták. A halottakat egyházi szertartással temették el, koporsóban. A két város három intézményében a költségek az évtizedek során közel azonosak voltak, fokozatosan emelkedtek (6, 7).
Pesten a betegeket és a szegényeket a század végéig nem különítették el; körülbelül azonos számban találtam férfi és női ápoltakat. Budán 1716-tól a polgári kórházba csak polgárjogot nyert személyeket vettek fel, a többi rászoruló a szegényházban nyert elhelyezést. Kiemelt figyelmet érdemel az, hogy a szegényház folyamatosan átvette az aktív kórház szerepét, abba az évtizedek során fizető betegeket is felvettek, akik 2-től 200 napig tartózkodtak az intézményben, átlagosan 14 napig. A szegényházat, mint aktív kórházat jellemezte az is, hogy itt magasabb volt a halálozási arány, mint a polgári kórházban.
A beteglétszám Pesten a század közepétől 40-ről a kilencvenes évek elejéig 80-ra nőtt, ez a dinamikusan fejlődő kereskedővárosnak lakossági növekedését követte. Az ellenőrzések a kórházban megfelelő állapotokat rögzítettek, a kórháznak jó híre lehetett, mert amikor 1742-ben Perliczy János Dániel Nógrád megye főorvosa orvosi iskola létesítéséről nyújt be tervezetet, annak gyakorló kórházául a pesti és a selmecbányai városi gyógyintézetet javasolja (8).
Növekszik a város - felépül a Rókus
A XVIII-XIX. század fordulóján mindkét városnak 30.000 körüli lakosa volt.
Pest városa 1781 májusában - helytartótanácsi engedélyt nem kérve - szegényházépítésbe kezdett a Rókus kápolna mellett. II. József a városok alapítványi pénzeit központi gazdálkodásra közös alapba vonta és a tőke után a kincstár évi 3,5%-ot utalt át, míg helyben azt 6% kamatra tudták kihelyezni. Emiatt az építkezés elhúzódott, majd bővítés nélkül a rászorulók elhelyezése megoldhatatlanná vált. A város főorvosa 1793-ban több példányban kinyomtatott úgynevezett tervezetben a régi épületet a korszerű betegellátásra alkalmatlannak minősítette, a helyszűke miatt nem tudták a belgyógyászati és a sebészeti betegeket elkülöníteni és operációs helyiséget kialakítani, egyben javasolta új, 220 ágyas gyógyintézet építését. Maga az épület megfelelő állapotú kellett legyen, mert azt a város mindenképpen meg szerette volna tartani. A király - I. Ferenc - kegyesen a város tőkéjének visszaadását engedélyezte 1794. augusztusban. 1795-től folytatták a Rókus kápolna mellett megkezdett építkezést, amelyhez a város lakossága pénzzel, anyaggal, munkával járult hozzá. A betegek 1798. május 24-én foglalhatták el az új helyüket (9, 10).
Budán a polgári kórház beteglétszámát a kezdeti 15-20-ról a városi tanács a század közepétől 15-re korlátozza, viszont a szegényházban a kezdeti 25-ről 80 fölé is emelkedik a betegek száma.
A budai kórházat 1777-től 1784-ig a királyi tudományegyetem orvoskarának gyakorlókórházául jelölték ki. Azonban az a professzorok igényének nem felelt meg, ezért terveztettek egy korszerű kórházépületet - helye a várban, a mai Táncsics Mihály utcában lett volna -, amelynek megépítésére az egyetem Pestre helyezése miatt nem került sor. Az egyetem oktatókórháza a pesti polgári kórháztól teljesen fügetlen volt (11).
Az uralkodó - II. József - Budára hívta a Szent Erzsébet apácarendet, amely a Fő utcában, a mai Batthyány térnél telepedett le. A rend a XVIII. század végén 40 ágyon, később 60 ágyon vállalta nőbetegek gondozását. Ez némileg javított a helyzeten, de megoldást nem jelentett, szükség lett volna egy új, nagyobb kórházra, azonban a költségek ismeretében, a napóleoni háborúk következtében kialakult gazdasági helyzet miatt, ennek megvalósítását el kellett halasztani. Úgy vélem, hogy az már nem kórháztörténet, hogy a szükséges új épület megépítése miért váratott magára több mint száz évet.
Irodalom