ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNYEK Bakteriofágterápia és -profilaxis  Régebbi remények újjáéledése Milch Hedda

LAM 2000;10 (9): 660-665.

Érkezett: 1999. december 14.
Elfogadva: 2000. június 27. 

A baktériumokat 84 évvel ezelőtt fedezték fel egy baktériumtenyészet feloldásának észlelése kapcsán. Az első kísérletek a bakteriofágok terápiás felhasználására irányultak. A nem megfelelően kontrollált kísérletek nem igazolták a várakozásokat, és az antibiotikumok eredményes hatása döntő érvként szolgált a fágterápia elvetésére. Az 1950-es évektől a bakteriofágok a biológiai és genetikai kutatások modelljeként általános biológiai jelentőséget nyertek. Az antibiotikum-terápia sikerének világszerte bekövetkező  csökkenő tendenciája vezetett a már elvetett fágterápiás kísérletek újraéledéséhez. A szerző ismerteti a kezdeti, főleg állatkísérletes eredményeket és a genetikai módszerek fejlődése során kidolgozott, tisztított bakteriofágokkal történő humán kísérleteket. Az eredmények szerint az antibiotikum-kezelésnek ellenálló bakteriális fertőzésekben, megfelelő körülmények között, a bakteriofágterápia eredményes lehet, antibiotikum-érzékeny baktériumok esetén pedig a terápia értékes kiegészítőjeként szolgálhat.

bakteriofágterápia, antibiotikum, modellkísérletek, fágterápia humán fertőzésekben

A bakteriofágok (röviden fágok) a baktériumok vírusai. A virulens fágok a baktériumokban elszaporodva feloldják azokat, a temperált fágok integrálódhatnak (profággá alakulva) a baktérium kromoszómájába, s ezáltal a baktériumot lizogénné teszik.

A baktérium kromoszómája és a fágnukleinsav közötti átmeneti vagy tartós kapcsolat lehetővé teszi, hogy a fággenom kromoszómadarabokat vigyen magával a gazdasejtből (transzdukció). Általában a fágrészecske egyszerre egy tulajdonságot tud átvinni, de generalizált transzdukció esetén átvihet egyszerre több tulajdonságot is: különböző szénhidrát-fermentáló vagy aminosav-szintetizáló képességet, antibiotikum-rezisztenciát. Egyes profágtípusok puszta jelenlétükkel vihetnek át a baktériumokra bizonyos proteintermelő képességet, toxintermelővé téve eredetileg nem toxintermelő baktériumot, vagy az antigén-tulajdonság megváltozását idézhetik elő; ez a jelenség a lizogén konverzió.

A fágokat egymástól függetlenül fedezte fel 1915-ben az angol Frederik William Twort (1), és 1917-ben a francia-kanadai Felix d'Herelle (2). Twort nem tulajdonított nagyobb jelentőséget megfigyelésének, nem folytatta kísérleteit, míg d'Herelle adta a bakteriofág elnevezést, és rendszeres vizsgálatokat végzett a bakteriofágok természetére vonatkozóan. Elsősorban terápiás ágensként való felhasználhatóságukat vizsgálta. A d'Herelle által leírt, dysenteriabaktériumot elölő ágenst dysenteriából gyógyult betegekből izolálta, és a jelenséget általánosíthatónak, azaz más bakteriális betegségben is felhasználhatónak tartotta.

d'Herelle az 1930-as években fágterápiás centrumokat alakított ki több országban, így Franciaországban, az USA-ban és a Szovjetunióban. Felfedezésével és kísérleteivel kapcsolatban általában azt írják, hogy korai lelkesedés és nem megfelelően kontrollált vizsgálatok követték a bakteriofágok terápiás és profilaktikus felhasználását, annak ellenére, hogy d'Herelle eredeti, 1922-ben írt könyvében (3) jól megtervezett alkalmazásra int: a betegség elején kell a kezelést elkezdeni, naponta tenyésztéskontrollt végezni dysenteriánál, hastífusznál a lázat görbén is ábrázolni kell, előtte a bakteriofág virulenciáját vizsgálni kell a kórokozóval szemben stb. A bakteriofágok immunitásban játszott szerepére alapozott elmélete a következőkből állt: a bakteriofág a celluláris és az antitoxikus immunitáson keresztül egyaránt befolyásolja a folyamatokat: gátolja a kórokozó növekedését (1), előkészíti a baktériumot a fagocitózisra (2), elősegíti a baktérium antigénhatását (3). A fágterápia és -profilaxis eredményeinek és hibáinak vitatása eltartott egészen az antibiotikumok felfedezéséig, illetve alkalmazásukig.

Az antibiotikumok sikeres alkalmazását a fágterápia elvének és gyakorlatának elvetése, majd a fágoknak a biológiai kutatásban modellként való felhasználása követte. Ez a felhasználás a modern biológiai kutatás kiemelkedő eredményeihez vezetett. Példának itt csak Hershey és Chase 1952-ben T₂ colifággal végzett - Nobel-díjjal kitüntetett - kísérletei említendők, amelyekben a fággal fertőzött baktériumba bejutó DNS és a proteinburok kívül maradása bizonyította, hogy a DNS egyedüli és elégséges genetikai kód (4).
 

Az első húsz év fágterápiás kísérletei

Az 1930-as években indította meg d'Herelle Tbilisziben a terápiás célra előállított fágok termelését a tragikusan elhunyt George Eliavával. Ezt a munkát Chanishvili és munkatársai folytatták, hatalmas mennyiségben előállított, dysenteria elleni fágkészítményekkel a hadsereg részére, terápiás és profilaktikus célra. Az első közlemények ezekről az eredményekről csak 1974 után jelentek meg (5, 6). Antibiotikum-rezisztens Staphylococcus, Proteus, Streptococcus spp. okozta osteomyelitisben, tüdőtályogban, peritonitisben és sebfertőzésekben adtak "kevert" fágkészítményeket subcutan vagy helyileg, 5-10 napig. Az esetek 92%-ában "eliminálták" a baktériumokat. Antibiotikum-terápia utáni dysbacteriosisban kis súlyú csecsemőknek colifágot adtak bifidobaktériumokkal együtt, jó klinikai eredménnyel, azonban nem közölték a fágkészítmények előállításának  módszerét.

A fenti vizsgálatokkal egy időben Angliában  végeztek kísérleteket állatok fágterápiájával.

Asheshov és munkatársai 1937-ben Salmonella typhi törzzsel fertőzött egereket kezeltek Vi fágokkal (7). A fágot intravénásan adták az intraperitonealis fertőzés előtt. A fággal kezelt 30 egérből három pusztult el, hőkezelt fággal végzett terápia mellett 25, a fágkezelésben nem részesült kontrollcsoportban 26 egér pusztult el. Ebből csak azt a következtetést vonták le, hogy a fág in vivo is hat. Hasonló  vizsgálatokat végzett Ward (8) 1943-ban, aki 1,25x10³-10⁸ fág/ml-rel kezelt 12, Salmonella typhivel fertőzött egeret, és a mortalitás 100%-ról 8,3%-ra csökkent. A fertőzést túlélő egerek boncolása során 30 nap múlva csak 25% volt Salmonella typhi-negatív, azonban a megmaradt Salmonella typhi Vi antigénje 58%-ban degradálódott.

Dubos és munkatársai 1943-ban egerekben Shigella dysenteriae-fertőzésekben vizsgálták a fághatást (9). Szennyvízből izolált fágot használtak. Intracerebralisan és intraperitonalisan fertőzött egereket kezeltek, kimutatták a fágszaporodást az intracerebralisan fertőzött egéragyban. A fággal kezelt egerek 72%-a maradt életben, a kezeletleneknek csak 36%-a. Ugyanilyen védőhatást írtak le fággal Shigella flexneri törzzsel fertőzött csirkeembrióban Rakieten és munkatársai (10). Az eredményes kísérletek azonban nem vezettek a fágterápia elterjedéséhez.
 

Érvek a fágterápia ellen és mellett

A fágterápia ellenzőinek érveit több tény támasztotta alá: a kezdeti, nem megfelelően kontrollált és dokumentált kísérletek, a specifikusan ható fágok alkalmazásának hiánya, valamint a fágrezisztencia fellépése és a fágprotein hatására termelődő ellenanyag esetleges gátlóhatása. Ezenfelül óvatosságra intettek a mikrobiális genetika eredményei - elsősorban a lizogén baktériumok kialakulásának lehetősége, valamint az azzal járó lizogén konverziók, s a hatásukra kialakult virulenciafokozódás veszélye - szolgáltak érvként a  fágterápia ellen.

Végül is a fágterápia elvetésének legfőbb oka az antibiotikumok sikeres alkalmazása volt. Később, szinte drámai fordulatként, a siker fokozatos, tendenciájában világszerte bekövetkező csökkenése vezetett vissza a régi, már elvetett fágterápiás próbálkozásokhoz. Az utóbbi években az antibiotikumokkal szemben multirezisztens baktériumok egyre nagyobb gondot okoznak (11, 12). A multirezisztens MRSA (methicillinrezisztens Staphylococcus aureus) és VRE (vancomycinrezisztens Enterococcus faecium) gyakori előfordulása arra készteti a mikrobiológusokat és a klinikusokat egyaránt, hogy figyelmeztessenek, beléptünk az "antibiotikum utáni" érába. (13, 14). Az újabb fágterápiás kísérletek indítékaként szolgált továbbá, hogy a fágokra és a baktériumokra vonatkozó genetikai ismeretek, valamint a biokémiai módszerek fejlődése már lehetővé teszik a fágok esetleges virulenciafokozó hatásának kiküszöbölését, valamint a hatékonyabb fágkészítmények előállítását.
 

Az utóbbi három évtized fágterápiás kísérletei

A meggyőzően ismertetett eredmények elsősorban állatok fágterápiás kezeléséről számoltak be. Elsőként említendők Smith és Huggins specifikus fágokkal végzett sikeres terápiás kísérletei (15, 16), fokozott patogén hatást kiváltó K1 antigént és V colicint tartalmazó Escherichia coli 018:K1:H7 Col V törzzsel fertőzött egerekben, majd borjakban, malacokban és juhokban. K1 antigénre specifikus fágokkal profilaktikus és terápiás hatást értek el először egérmodellben intramuscularisan. K1 antigént tartalmazó E. coli törzzsel fertőzött egereknek im. K1-specifikus fágot adva 10/10 egeret tudtak megvédeni. Csak baktériummal oltva 10/10 egér pusztult el. A fág hatékonyabb volt, mint az im. tetracyclin, ampicillin, chloramphenicol vagy trimetoprim és sulfafurazol. Különösen fontos eredmény volt, hogy a néhány fágrezisztens E. coli-mutáns K1-negatív lett, és így virulenciája jelentősen csökkent. A fertőzés előtt 3-5 nappal adva a fágot, ugyancsak védőhatás volt kimutatható. Smith és munkatársai későbbi, borjakon (17) és malacokon végzett fágterápiás kísérleteikben fimbriához (a kolonizációt elősegítő) tapadó fágokat izoláltak, hogy avirulens E. coli-mutánsokat állítsanak elő, majd a külső membránhoz, lipopoliszacharidhoz tapadó fágokat használtak, amelyekkel ugyancsak kevésbé virulens mutánsokat kaptak. A rezisztens mutánsok kialakulását is elkerülték, és sikerült a borjaknál az E. coli 09:K99 törzzsel történt fertőzést követő hasmenést meggátolni még az alomra szórt fággal is, míg a kontrollállatok 2-5 nap múlva elpusztultak. Ezt a védőhatást csak a fertőzés előtt vagy azzal egy időben történt fág adásával kapták. A fenti kísérleteket hat enteropatogén, borjak és juhok járványos hasmenéséből izolált E. coli törzzsel végezték (0101:K30, 09:K30, 0101:K32, 09:K35, 08:K85, 0101:K28).

Berchieri és munkatársai (18) Salmonella typhimuriummal kísérletesen fertőzött csirkék fágkezeléséről számoltak be. A csirkéket szájon át kezelték, szennyvízből kétféle módon izolált fággal. A per os S. typhimuriummal fertőzött csirkék (109 CFU) elpusztultak. Tíz különböző Salmonella-fág közül az egyik fágkészítmény a mortalitást 60%-ról 3%-ra csökkentette. Soothill (19, 20) Acinetobacter baumannii, Pseudomonas aeruginosa és Staphylococcus aureus törzsekkel fertőzött egerekben vizsgálta bakteriofágok hatását a későbbi humán kezelések érdekében. Acinetobacter baumannii-val 5 LD50 mennyiségben fertőzött egereken 10² részecskét tartalmazó Acinetobacter-fág védőhatást fejtett ki, és ugyanilyen hatást értek el P. aeruginosa- és S. aureus-fertőzést követő specifikus fágkezeléssel. A fág terápiás hatásához lényegesnek találták a fág in vivo replikációját. Szerintük a staphylococcusokkal szembeni alacsony védettséget feltehetően az alkalmazott fág gyenge litikus hatása okozta. Az alkalmazott fágokat szennyvízből izolálták. In vitro vizsgálták aktivitásukat, P. aeruginosa-fág esetén sertésbőrmodellben. Azt a következtetést vonták le, hogy humán fertőzések kezelésében antibiotikum-rezisztens törzsek esetén hasznos lehet a fágkezelés.

Itt említünk meg néhány, fággal végzett in vitro antibakteriális kísérletet. Vinnikov és munkatársai (21) antibiotikum (valinomycin, nigericin) és fág együtthatását vizsgálták in vitro, antibiotikum-rezisztens S. aureus növekedésének gátlására. A két antibiotikum együtt adva segíthette elő a fágszaporodást, 64,5%-ban gátolva az S. aureus növekedését. Sachkov és Moskovina (22) staphylococcus-ellenanyag fághatást fokozó tulajdonságát figyelték meg. Avdeeva és munkatársai (23) l és T2 fágnak herpesvírus in vitro és in vivo növekedését gátló hatását írták le.
 

Fágterápiás eredmények humán fertőzésekben

A legszélesebb körű humán fágterápiás kísérletekről lengyel kutatók számoltak be az 1980-as években sorozatos közleményekben (24-30). Slopek és munkatársai öt éven át vizsgálatokat végeztek  Staphylococcus, Klebsiella, Escherichia, Proteus és Pseudomonas okozta szeptikus fertőzésekben, 550, nagyrészt sebészeti osztályon fekvő, főleg krónikus betegek (életkor 1 hét-86 év) fágterápiás kezelésével. Fágterápiát antibiotikum nélkül 72,9%-ban, fág- és antibiotikum-terápiát 27,6%-ban alkalmaztak. A fágterápiás kezelés előtt a betegek 94,4%-a antibiotikum-kezelésben részesült, de a kórokozó antibiotikum-rezisztens volt. Az izolált baktériumtörzsekre virulensen ható (a baktérium oldódását okozó) bakteriofágokat alkalmaztak per os háromszor naponta, 10 ml-t étkezés előtt, előtte a gyomorsavat közömbösítve. Helyileg is alkalmazták a fágokat a pleura, a peritoneum, egyéb üregek, a húgyhólyag, a szem, a fül és az orr területére. A kezelés alatt az izolált baktériumok fágérzékenységét ellenőrizték, rezisztencia kialakulása esetén más fágot adtak. Az értékelés öt fokozatban történt: kiemelkedő hatás, teljes gyógyulás; a gennyes folyamat eliminációja; észrevehető javulás, helyi gyógyulási tendencia, negatív bakteriális lelet; átmeneti javulás; nincs hatás. Figyelembe vették a kort, a nemet, a fertőzés típusát, a kórokozót és a kezelés módját (fágterápia önmagában vagy antibiotikummal együtt adva) és a betegség súlyosságát.

Az értékelés után azt a következtetést vonták le, hogy a specifikus fágterápia igen hatásos pyogen Staphylococcus- és Klebsiella-, Escherichia-, Proteus-, valamint Pseudomonas-fertőzésekben, a kórokozótól és a kórkép típusától függően 75,9-100%-ban.

 A fágterápia eredményességét befolyásoló tényezőket a következőkben foglalták össze:

• 60 év felett kevésbé volt eredményes a fágterápia, mint annál fiatalabb életkorban.
• A nemek szerint kis különbség volt az eredményességben a női nem javára.
• Monoinfekciókban eredményesebb volt a fágterápia, mint poliinfekciókban, főleg Gram-negatív fertőzések esetén.
• Leginkább az antibiotikum-terápia eredménytelensége esetén volt hatásos a fágterápia.
• A fágterápia önmagában szignifikánsan hatásosabb volt, mint antibiotikummal kombinálva.
• A betegség súlyossága szerint is szignifikáns különbség volt megállapítható.
• A fágkezelést a fertőzés teljes eliminációjáig kellett folytatni, mellékhatás ritkán fordult elő.
• Az alkalmazás függ a fertőzés lokalizációjától: orálisan mindig adható, a tápcsatornából a fág a vérbe penetrál és kiürül a vizelettel.
• Értékesnek bizonyult a profilaktikus fágkezelés az ortopédsebészetben és bőrtranszplantáció esetén.
• Kedvezőtlen volt a túl hosszan tartó kezelés cachexiás  betegeknél.

Az eredmények alapján fágterápiát ajánlanak akut bélfertőzésekben (Shigella, Salmonella, Klebsiella, Escherichia, Proteus, Pseudomonas okozta hasmenés esetén), septikaemiában, posztoperatív fertőzésekben - lokalizációtól függetlenül -, suppurativ bőr, a subcutan szövet és a nyirokerek fertőzéseiben, furunculosisban, a légzőtraktus, a tüdő, a pleura  gennyes folyamataiban, húgyúti fertőzésekben, ízületek és csontok gennyes fertőzéseiben, gennyes fistulák esetén.

A fenti vizsgálatokról és azok értékeléséről Slopek és munkatársai által közzétett közlemények (24-30) a rendelkezésre álló irodalomban a legrészletesebb ismertetések a humán fágterápia alkalmazásáról.

A terápiás és profilaktikus használatról közölt értékes adatokat  Bondarenko (31) 1998-ban nozokomiális salmonellajárványokkal kapcsolatban. Multirezisztens, azonos fenotípusú és genotípusú S. typhimurium okozott kórházi járványokat Moszkvában, három év alatt 350 esetben. A kereskedelemben forgalomban lévő bakteriofágok nem oldották a törzsek többségét, ezért saját maguk által előállított adaptált fágokat alkalmaztak, 4x2 tablettát naponta per os vagy klizmában 100 ml-t, hét napon át. Súlyos esetekben antibiotikumot is adtak 2-4 napig. A bakteriológiai szanálás gyakorlatilag minden esetben sikeres volt. Profilaktikus céllal orálisan (étkezés előtt) naponta 3x2-4 tablettát vagy beöntéssel 50-100 ml fágot adtak 5000 főnek. Az ápolószemélyzetet is kezelték. A fágterápia stabil klinikai hatást eredményezett, a betegek száma az első évben már 11-re csökkent, a következő évben nem fordultak elő újabb esetek. Az előző két évben 176, illetve 142 megbetegedés fordult elő.

Drozdova és munkatársai (32) a fágok és a baktériumok kölcsönhatását vizsgálták kórházi környezetben E. coli M17 és FM17 fágmodellekkel. A fágok gátolták az enteralis fertőzések átvitelét, azaz a kontakt kórházi fertőzéseket.

Merril és munkatársai (33) kísérleteikben egereket olyan baktériummal oltottak, amelyet a baktériumra specifikus, virulens fággal kezeltek. A toxinszintet a fág tisztításával csökkentették. A fágelimináció csökkentését egerekben történő sorozatos átoltással kialakított fágmutánssal érték el, amely mutáns fág hosszabb ideig  cirkulálhatott. E. coli és S. typhimurium P22 fágot használtak. Kimutatták, hogy a mutáns tovább keringett, mint a "vad" típus. A mutáció a fej kapszid proteinjében történt. A reticuloendothelialis rendszer nehezebben ismerte fel a mutáns fágot, mint az eredeti, "vad" fágot. Az így előállított fágokkal Merril és munkatársai az E. coli okozta szepszist sikeresen gyógyították. A National Academy of Science-ben, 1996-ban a fágok terápiás felhasználását gátló tényezőket a következőképpen foglalták össze (33):

• a fágok által oldott baktériumok (host range) nem megfelelő ismerete;
• a nyers fáglizátum toxintartalma;
• az emlős gazda reticuloendothelialis rendszerének nem megfelelő értékelése.

Legújabban Carlton (36) írt részletes ismertetést a bakteriofágterápia helyzetéről és jövőjéről, kiemelve a lengyel kutatók munkáját. Jelenlegi ismereteink alapján indokoltak lehetnek a fágterápiával kapcsolatos újjáéledő remények. Ismerve a fágterápia buktatóit, remélhetjük, hogy a fág-baktérium kölcsönhatás és a fertőzések patogenezisének jobb megismerése, valamint a fejlett géntechnikai módszerek alkalmazása hatékonyabb fágok előállítását és megfelelőbb alkalmazását teszi lehetővé.

Befejezésül Carl Merril (37), az amerikai Országos Mentál-egészségügyi Intézet Biokémiai Genetikai Laboratóriuma vezetőjének gondolatát idézzük: Az orvostudomány haladását akadályozó úttorlaszok nem indokolják a kutatás lassítását; a baktériumok változnak és rezisztenssé válhatnak bármely alkalmazott terápiával szemben, de addig is, amíg ez bekövetkezik, egy adott szerrel számos életet meg lehet menteni.

Irodalom

1. Twort FW. An investigation on the nature of ultramicroscopic viruses. Lancet ii:1915;1241-2.
2. D' Herelle F. Sur un microbe invisible antagonistic des bacilles dysenterique. C R Acad Sci Paris 1917;165:373.
3. D' Herelle F. Le bacteriophage, son role dans l' immunité. Paris: Mason et Cie;1921.
4. Hershey AD, Chase M. Independent functions of viral protein and nucleic acid in growth of bacteriophage. J Gen Physiol 1952;36:39-40.
5. Sakandelizde VM, Meipariani AN. Use of combined phages in suppurative- inflammatory diseases. Zhurnal Mikrobiologii, Epidemiologii i Immunobiologii 1974;51:135-6.
6. Litvinova AM, Chtetsova VM, Kavtreva IG. Evaluation of efficacy of use of coli-Proteus bacteriophage in intestinal dysbacteriosis in premature infants. Vaprosy Okhrany Materinstva i Detstva 1979;23:42-4.
7. Asheshov IN, Wilson J, Topley WWC. The effecet of anti-Vi bacteriophage in Eberthella typhi infections in mice. Lancet 1973;1:319-20.
8. Ward WEJ. Protective action of Vi bacteriophage in Eberthella Typhi infections in mice. Infect Dis 1943;72:172-6.
9. Dubos RJ, Straus JH, Pierce C. The multiplication of bacteriophage in vivo and its protective effect against an experimental infection with Shigella dysenteriae. J Exp Med 1943;20:161-8.
10. Rakieten TL, Rakieten ML. Bacteriophage in the developing chick embryo. J Bact 1943;45:477-84.
11. Ferber D. New hunt for the roots of resistance. Science 1998;280:27.
12. Tabaqchali S. Vancomycin-resistant Staphylococcus aureus. Apocalypse now? Lancet 1997;350;1644-5.
13. Nicas TJ, Wu CYE, Hobbs JN, Preston DA, Allen NE. Characterisation of vancomycin resistance in Enterococcus faecium and Enterococcus faecalis. Antimicrob Ag Chemother 1989;33:1121-4.
14. Hiramatsu K, Hanaki H, Ino T, et al. Methicillin-resistant Staphylococci aureus clinical strains with reduced vancomycin susceptibility. J Antimicrob Chemother 1997;40:135-6.
15. Smith HW, Huggins MB. Successful treatment of experimental Escherichia coli infections in mice using phage: Its general superiority over antibiotics. J Gen Microbiol 1982;128:307-18.
16. Smith HW, Huggins MB. Effectiveness of phages in treating experimental Escherichia coli diarrhoea in calves, piglets and lambs. J Gen Microbiol 1983;129:2659-75.
17. Smith HW, Huggins MB, Shaw KM. The control of experimental Escherichia coli diarrhoea in calves by means of bacteriphages. J Gen Microbiol 1987;133:1111-26.
18. Berchieri A, Lovel MA, Barrow PA. The activity in the chicken alimentary tract of bacteriophages lytic for Salmonella typhimurium. Res Microbiol 1991;142:541-9.
19. Soothill JS. Treatment of experimental infections of mice with bacteriophages. J Med Microbiol 1992;37:258-61.
20. Soothill JS. Bacteriophages prevents destruction of skin grafts by Pseudomonas aeruginosa. Burns 1994;20:209-11.
21. Vinnikov AJ, Syntsov VV, Yagolnik J. Influence of Valinomicin and Nigericin on the efficacy of the bacteriophage infection of staphylococcal celles. ZSMEJ 1974;2:17-20.
22. Sachkov VJ, Moskovina EM. Staphylococcus antibodies enhancing the action of staphylophage. ZSMEJ 1974;12:72-4.
23. Avdeeva AV, Iljashenko BN, Scheglovitova ON, Pantskhova NN. Examination of antiviral activity of the lysates of bacteriophages l and T2. ZSMEJ 1974;12:96-100.
24. Slopek S, Durlakowa I, Weber Dabrowska B, Dabrowski M, Kucharewicz-Krukowska A, Biskiewicz R. Results of bacteriophage treatment of suppurative bacterial infections I. General evaluation of the results. Arch Immunol Ther Exp 1983;31:267-91.
25. Slopek S, Durlakowa I, Weber-Dabrowska B, Kucharewicz-Krukowska A, Dabrowski M, Biskiewicz R. Results of bacteriophage treatment of suppurative bacterial infections. II. Detailed evaluation of the results. Arch Immunol Ther Exp 1983;31:293-327.
26. Slopek S, Durlakowa I, Weber-Dabrowska B, Dabrowski M, Kucharewicze-Kurkowska A. Results of bacteriophage treatment of suppurative bacterial infections. III. Detailed evaluation of the results obtained in further 150 cases. Arch Immunol Ther Exp 1984;32:317-35.
27. Slopek S, Kucharewicze-Krukowska A, Weber-Dabrowska B, Dabrowski M. Results of bacteriophage treatment of suppurative bacterial infections. IV. Evaluation of the results obtained in 370 cases. Arch Immunol Ther Exp 1985;33:219-40.
28. Slopek S, Kucharewicz-Krukowska A, Weber-Dabrowska B, Dabrowski M. Results of bacteriophage treatment of suppurative bacterial infections. V. Evaluation of the results obtained in children. Arch Immunol Ther Exp 1985;33:241-60.
29. Slopek S, Kucharewicz-Krukowska A, Weber-Dabrowska B, Dabrowski M. Results of bacteriophage treatment of suppurative bacterial infections. VI. Analysis of treatment of suppurative Staphyloccal infections. Arch Immunol Ther Exp 1985;33: 261-75.
30. Slopek S, Weber-Dabrowska B, Weber-Dabrowski M, Kucharewicz-Krukowska A. Results of bacteriophage treatment of suppurative bacterial infections in the years 1981-1986. Arch Immunol Ther Exp 1987;35:569-83.
31. Bondarenko VM. Bacteriophage therapy and prophylaxis in nosocomial Salmonella infections. ZSMEJ 1998;6:85-6.
32. Drozdova OM, An RN, Chanishvili TG, Luishits ML. Experimental study of the interaction of phages and bacteria in the environment. ZSMEJ 1998;7:35-9.
33. Merril CR, Biswas B, Carlton R, Jensen NC, Creed JG. Long circulating bacteriophage as antibacterial agents. Proc Natl Acad Sci USA 1996;93:3188-92.
34. Barrow AP, Soothill JS. Bacteriophage therapy and prophylaxis: rediscovery and renewed assessment of the potential. Trends in Microbiogy 1997;5:269-71.
35. Ochs HD, Davis SD, Wedgwood RJ. Immunologic responses to bacteriophage PHJ-X 174 in immunodeficiency deseases. J Clin Invest 1971;50:2559-68.
36. Carlton RM. Phage therapy: Past history and future prospects. Arch Immunol Ther Exp 1999;47:267-74.
37. Koerner IB. Return of a killer. U.S. News and World Report Nov. 1998;51-2.

Bacteriophages were discovered 84 years ago by the observation of a lysis of a bacterial culture. The aim of the earliest attempts was the therapeutic employment of bacteriophages. The experiments controlled unsatisfactorily, could not fulfill expecations and successful antibiotic testing resulted the rejection of bacteriophage therapy. Bacteriophages gained importance in biology in the 1950s, as model viruses in biological and genetic research. The decrease in the success of antibiotic therapy caused to renew efforts in experimental phage therapy. The author reviews the early studies carried out mainly on animals as well as human experiments with bacteriophages purified by genetic methods. According to the results, bacteriophage therapy may be effective under certain circumstances for the infections not treatable by antibiotics, and in the case of antiobiotic-susceptible bacteria it can supplement therapy.

Correspondence: Hedda Milch, MD: Johan Béla National Center for Epidemiology
H-1097 Budapest, Gyáli út 2-6.

bacteriophage therapy, antibiotics, model-experiments, bacteriophage therapy in human infections