SCIENTA MEDICA HUNGARICA Magyar szerzők külföldi szakfolyóiratokban publikált közleményeinek kivonatai

A donor-recipiens eredet és a donor leukocytaalcsoportok egyszerű meghatározása patkány-egér kimérákban. Simple determination of donor-host origin and donor leukocyte subsets in rat-mouse chimeras
Balázs Mercedesz, Horváth Gábor, Balogh Péter
Pécsi OTE, Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
7643 Pécs, Szigeti út 12.
J Immunol Methods 1998;218:117-21.

Letálisan irradiált egerekben embrionális vagy felnőtt patkány eredetű haemopoeticus őssejtek felhasználásával végzett rekonstrukció során kevert lymphohaemopoeticus kimérizmus alakítható ki. Jelen munkában a szerzők egy egyszerű immunfluoreszcens festési eljárásról számoltak be, amelynek alkalmazásával az ilyen állatok perifériás vérét felhasználva meghatározható az egyes fehérvérsejt-alcsoportok eredete (patkány/egér), illetve típusa (patkány T, B és myeloid). Ezek az adatok megfeleltek az egyéb perifériás nyirokszövetekben kapott értékeknek. Az egér patkányellenes CD45 monoklonális antitestjének (MRC OX-1) inhomogén reaktivitását felhasználva, phycoerythrinjelölt egérellenes IgG1 és fluoreszceinjelölt patkány egérellenes CD45 (IBL-5/25) antitestkoktél alkalmazásával egy mintában a donor eredetű T, B és myeloid sejtek gyakorisága meghatározható volt. Ennek a festési és áramlási citometriás eljárásnak az a további előnye, hogy a perifériás vér mint célsejtek felhasználásával a kimérizmus fokának folyamatos vizsgálatára is alkalmas.

Egér B-sejtek szöveti fenotípus-heterogenitásának vizsgálata. Studies on the tissue-related phenotypic heterogeneity of murine B cells
Balogh Péter, Kumánovics Attila, Juhász István
Pécsi OTE, Immunológiai és Biotechnikai Intézet
7643 Pécs, Szigeti út 12.
Dev Immunol 1998;6:179-85.

A B-sejtek fejlődésük során képessé válnak arra, hogy belépjenek a perifériás nyirokszövetekbe, és megtapadjanak a megfelelő mikrokörnyezetben. A szerzők korábban már beszámoltak egy új, patkány eredetű monoklonális antitest előállításáról (IBL-2; IgG2b), amely egy 26/29 kDa heterodimer sejtfelszíni struktúrát ismer fel. Ez az antitest az egér perifériás B-sejtjeivel (azok szöveti eredetétől függően) eltérő mértékben reagál. A lépből és a csontvelőből izolált sejtek festődtek az ellenanyaggal, ugyanakkor a nyirokcsomók és a Peyer-plakkok B-sejtjei negatívnak bizonyultak. A szerzők ezen megfigyeléseiket folytatva áramlási citométer segítségével vizsgálták az IBL-2 antigén és az L-szelektin expressziójának a viszonyát csontvelői  B-sejt-prekurzorokon. Ezenkívül azt vizsgálták, hogy immundeficiens SCID egerek perifériás nyirokszöveteiben a normális, szöveti eredettől függő festődési mintázat kialakul-e a lépből származó normális lymphocyták adoptív átvitelét követően. A szerzők eredményei szerint a lépben maradó donor B-lymphocyták nagy része megtartja IBL-2-reaktivitását, ugyanakkor a nyirokcsomóból visszanyert B-sejtek IBL-2-negatívvá váltak. Ezen adatok alapján az IBL-2 antigén expressziójának a változása a lépből a nyirokcsomóba vándorlással mutathat párhuzamot.

Endotoxinok és endokrin rendszer. Endotoxins and endocrine system
Bertók Loránd
OKK Frederic Joliot-Curie
Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet
1775 Budapest, Pf. 101.
Domest Anim Endocrin 1998;(15):305-8.

Ma már számos bizonyítéka van a neuroendokrin és az immunrendszer közötti kölcsönhatásoknak. Az endotoxin (LPS) által kiváltott átvivőanyagok (például citokinek, prosztaglandinok stb.) hatnak a belső elválasztású mirigyekre (például agyalapi mirigy-mellékvese tengely, pajzsmirigy stb.). Endotoxinnal kezelt, bélischaemiás vagy besugárzott patkányokban csökkent a vér T₄-szintje. Ezek az állatok nem reagálnak a TSH-ra, mert a follicularis membránok TSH-receptorait az LPS károsítja. A sugárdetoxikált endotoxin hatásos immunstimulátor, de nem károsítja a pajzsmirigy-follicularismembránt. Így a T₄-termelés változatlan marad. Az epesavak, mint a koleszterin-anyagcsere végtermékei, fontos szerepet játszanak a szervezetnek az endotoxinok és más "lipidszerű" szerkezettel rendelkező ágensek (például úgynevezett nagy vírusok) elleni védelmében. Az epesavak felületaktív (detergens) hatásán alapuló védekezési rendszert fizikokémiai védelemnek nevezzük. Ennek szerepe van az endokrin szabályozásban, beleértve a szaporodást is.

A Na,K-ATPáz szerepéről: a membránpumpa- és az asszociációs-indukciós hipotézisek ellentmondásai. On the role of Na,K-ATPase: a challenge for the membrane pump and association-induction hypotheses
Bogner Péter, Nagy Eszter, Miseta Attila
Pécsi OTE, Klinikai Kémiai Intézet
7624 Pécs, Ifjúság u. 13.
Physiol Chem Phys and Med NMR 1998;30:81-7.

A celluláris ionszintek regulációja hosszú idő óta a sejtfiziológia fontos problémája. Az egyértékű ionok számos sejtfunkcióban lényeges szerepet játszanak. Különösen érdekes az egyértékű ionok megoszlása, amely az élő állapotra jellemző tulajdonság. Regulációjukkal kapcsolatban két némileg ellentétes elképzelés alakult ki az évtizedek során: az ismertebb membránpumpa-hipotézis és a kevéssé ismert szorpciós teória(k).

A membránpumpa-hipotézis két sarokpontja a "pump and leak" elv és a Na,K-ATPáz molekula "pumpatevékenysége", ugyanakkor ez utóbbit a szorpciós teóriák közül az asszociációs-indukciós hipotézis elveti. A szerzők a dolgozatban néhány kísérlet segítségével a  Na,K-ATPáz molekula ionregulációban játszott szerepére és egyben arra kívántak rávilágítani, hogy a "pump and leak" elv valószínűleg téves.

Az újszülöttkori besugarazás után a hippocampus megmaradt szemcsesejtjei biztosítják a CA3 piramissejtek kainsav által kiváltott epilepsziás érzékenységét. Residual granule cells can maintain susceptibility of CA3 pyramidal cells to kainate-induced epileptiform discharges
Chéz Boldizsár, Seress László, Czéh Gábor
Pécsi OTE, Élettani Intézet
7643 Pécs, Szigeti u. 12.
Hippocampus 1998;8:548-61.

A szerzők újszülöttkorú hím patkányokat sugaraztak be; a gyrus dentatus szemcsesejtjeinek minél nagyobb populációját kívánták elpusztítani anélkül, hogy az állatok koponyáját sebészileg megnyitnák. A szemcsesejtek axonja az Ammon-szarv CA3 régiójában található piramissejtek egyik legfontosabb afferense. Ezek a piramissejtek különlegesen érzékenyek epilepsziát indukáló hatásokra; a hippocampus eredetű epilepsziákban ez a terület a patológiás folyamatok kisugárzási góca, amely krónikus epilepsziában a fokozott aktivitás következtében elpusztul. A szerzők azt vizsgálták, hogy a CA3 piramissejtek érzékenysége felnőttkorban megváltozik-e akkor, ha már a születéskor eltávolítják egyik legfontosabb izgató afferens pályájának jelentős részét.

Újszülött patkányok fejét a születés után 8-16 órával egyszeri 6 Gy dózissal sugarazták be úgy, hogy ólomköpennyel védték az állatok testét és fejének jelentős részét; felnőttkorban szövettani módszerekkel ellenőrizték az indukált sejtpusztulás mértékét. Az egyszeri besugarazás a szemcsesejtek jelentős részét elpusztította a dorsalis hippocampusban, a ventralis hippocampus kevésbé volt érintett. A szemcsesejtek mellett a hippocampus hilusában is csökkent a sejtszám; ennek mértéke attól függött, hogy mennyi szemcsesejt pusztult el. Amíg a szemcsesejtek 50%-a megmaradt, addig a hilusban sem volt jelentős sejtszámcsökkenés.

Az epilepsziás érzékenység vizsgálata céljából a felnőtt patkányok agyából készült túlélőagy-szeletekre kainsavat mostak, ezt követően vizsgálták a CA3 piramissejtek elektrofiziológiai válaszait. A megmaradt szemcsesejtek axonjainak ingerlésével a kiváltott mezőpotenciálok nagysága kisebb volt a besugarazott állatokban, mint a kontrollokban. A kainsav a hippocampusszeletekben spontán ismétlődő tüzelést (SRPA) váltott ki a CA3-régióban, de ennek mértéke eltért a besugarazott és a kontrollállatokból származó agyszövetmintákban. Ez a kezelés a kontrollállatokból származó szeletek 90%-ában SRPA-t vált ki, míg a besugarazott állatok esetében csak 40%-ban.

A szemcsesejtek eltávolítását követően tehát kevésbé lehetett a CA3 piramissejteket izgatni, azonban kvantitatív faktorok, mint például az eltávolított szemcsesejtek aránya, nagymértékben befolyásolták az eredményt. A szemcsesejtek 80%-ának eltávolítása, ami egyben a hilus sejtszámának körülbelül 30%-os csökkenését is eredményezi, egyértelműen csökkenti a piramissejtek SRPA-aktivitását, míg a szemcsesejtek 50%-ának eltávolítása, amely nem jár a hilus sejtszámának csökkenésével, nem eredményez ilyen hatást.

Az antibiotikumok használata a terhesség alatt. Use of antibiotics during pregnancy
Czeizel Endre, Rockenbauer Magda, Olsen Jorn
Országos Közegészségügyi Intézet, Humángenetikai és Teratológiai Osztály - WHO "Örökletes Ártalmak Társadalmi Megelőzése" Együttműködési Központ
1966 Budapest, Gyáli út 2-6.
Eur J Obstet Gynec Reprod Biol 1998;81:1-8.

Az Európai Unió tudományos programjainak egyike az úgynevezett Euromap, amely a terhesség alatti gyógyszerszedések ártalmasságának és hasznának értékelésére vállalkozik hat ország (Dánia, Hollandia, Magyarország, Norvégia, Skócia, Svédország) adatbázisainak felhasználásával. Magyarország az antimikrobiális gyógyszerek teratogenitásának, illetve anyai és magzati hasznának értékelését koordinálja: e kutatás első terméke az antibiotikumok terhesség alatti használatának általános felmérése. A magyar Fejlődési Rendellenességek Eset-Kontroll Monitorja 1980 és 1996 közötti anyaga tekinthető jelenleg a világ legnagyobb eset-kontroll adatbázisának, mivel 22 865 rendellenes esetet és 38151 illesztett egészséges kontrollt foglal magába. Jelen munkában a szerzők az egészséges kontrollokat értékelték, akik a magyar terhespopuláció mintegy 2%-át reprezentálják. A terhesek 17,2%-a részesült a terhesség alatt antibiotikum-kezelésben. Leggyakrabban a penicillineket (14,5%), a cephalosporinokat (1,2%) és a tetracyclineket (0,7%) alkalmazták. Az egyes készítmények elkülönített értékelésekor a következő gyakorisági sorrendet találták: ampicillin (6,9%), penamecillin (5,9%), cefalexin (1,0%), phenoxymethylpenicillin (0,6%), oxytetracyclin (0,5%) és erythromycin (0,5%). A különböző antibiotikumoknak eltérő a kémiai szerkezete, ráadásul indikációs területük is jelentősen különbözik. Így hibásnak ítélhető az a korábbi gyakorlat, amikor a különböző antibiotikumok terhesség alatti hatását összevontan értékelték. A különböző európai országokban használt antibiotikumok skálája jelentős eltérést mutat, és a terhesség alatti alkalmazásuk is számottevően eltér. Így az egyes országok adatai csak e tények figyelembevételével hasonlíthatók össze.

Hogyan fokozzuk az axillaris disszekciós mintákból nyert nyirokcsomók számát? Rövid távú minőség-ellenőrző vizsgálat. How to improve lymph node recovery rates from axillary clearance specimens of breast cancer? A short-term audit
Cserni Gábor
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Patológia
6000 Kecskemét, Nyíri út 38.
J Clin Pathol 1998;51:846-9.

Az axillaris sebészet ellentmondásos volta dacára az axillaris disszekció meghatározó műtéti eljárás maradt. Széles körben elfogadják, hogy legalább 10 nyirokcsomó szövettani vizsgálata szükséges az adekvát axillaris nyirokcsomóstatus meghatározásához. Mivel egyes intézményekben a vizsgált nyirokcsomók száma az optimálisnak mondottnál kevesebb (volt), a szerzők minőség-ellenőrző vizsgálatot terveztek az axillaris disszekciós mintákból vizsgálatra kerülő nyirokcsomók számának növelését megcélozva. A minták mérését követően azokat két patológus dolgozta fel. A második orvos feladata az volt, hogy az első patológus által meghagyott nyirokcsomókat kiemelje a maradék axillaris zsírból. A nyirokcsomók számát, a legnagyobb és legkisebb nyirokcsomók méretét, és a makroszkóposan nyirokcsomónak tartott, de mikroszkóposan nem annak bizonyult képletek számát rögzítették. Ötven egymást követő auditált esetet a minőség-ellenőrző vizsgálat előtti, 50 egymást követő axillaris mintával vetették össze. A vizsgálattal sikerült az elemzésre került nyirokcsomók mediánszámát 10-ről 22-re emelni. A minőség-ellenőrző vizsgálat kapcsán egy jól dokumentálható tanulási folyamat mutatkozott meg: a második kivágás során talált nyirokcsomók száma fokozatosan csökkent, míg az összes vizsgált nyirokcsomó számában nem mutatkozott lényeges változás. A magasabb nyirokcsomószám elsősorban kisebb nyirokcsomók kinyerésével magyarázható. A nyirokcsomók azonosítása is javult, hiszen a vizsgálat vége felé kevesebb nem nyirokcsomónak bizonyuló képlet került mikroszkópos vizsgálatra. Hasonló minőség-ellenőrző vizsgálat javasolható azon intézmények számára, ahol a vizsgált axillaris nyirokcsomók száma szuboptimálisnak tűnik. Ugyanakkor a nagyobb számú nyirokcsomó nyerésének klinikai jelentősége bizonytalan; ebből a kis szériából úgy tűnik, hogy nincsen, mivel az áttétes esetek számában nem volt szignifikáns különbség a két összehasonlított csoport között.

A perikoncepcionális időszakban multivitamint szedő anyák gyermekeinek testi és szellemi fejlődése (hosszú távú nyomon követéses vizsgálat). Long-term somatic and mental development of children after periconceptional multivitamin supplementation
Dobó Mária, Czeizel Endre
Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése Alapítvány
1148 Budapest, Bolgárkertész u. 3.
Eur J Pediatr 1998;157:719-23.

A perikoncepcionális időszakban adagolt folsavtartalmú multivitamin (úgynevezett magzatvédő vitamin, Elevit Pronatal) védőhatása beigazolódott a spina bifida-anencephalia rendellenesség-csoporttal szemben az intézet által végzett kettős vak vizsgálat során. A szerzők már vizsgálták az ebben a programban részt vett anyák gyermekeinek fejlődését és betegségeit az élet első 11 hónapjában. Jelen nyomon követéses vizsgálatot kiterjesztették ezen gyermekek további testi és szellemi fejlődésére két- és hatéves korban.

A behívott 800 gyermek közül 625 vett részt a vizsgálatban. 323 résztvevőnek az édesanyja magzatvédő vitamint, míg 303-nak az édesanyja placebót kapott a perikoncepcionális időszakban. A gyermekgyógyászati, szemészeti, audiológiai és fejlődéspszichológiai vizsgálatokat végző szakemberek nem tudták, hogy a vizsgált gyermek édesanyja melyik csoportba tartozott. Feldolgozták a kórelőzményben előfordult betegségek gyakoriságát is.

Sem az anamnesztikus adatokban, sem a szemészeti és audiológiai vizsgálat eredményében, sem pedig a szomatikus és mentális fejlődés paramétereiben nem volt különbség a két csoportba sorolt gyermekek között. A perikoncepcionális időszakban adagolt multivitamin tablettának tehát nincs hatása a gyermekek későbbi testi és szellemi fejlődésére.

A CHOP terápiás protokoll in vivo állatmodellen onko- és szuppresszorgén-elváltozásokat okoz követéses vizsgálatban. In vivo effects of CHOP protocol on onco and suppressor gene expression: follow-up study
Ember István, Kiss István, Raposa Tibor, Nowrasteh G., Matolcsi András
Pécsi OTE, Humán Közegészségtani Intézet
In Vivo 1998;12:489-94.

Az onko- és szuppresszorgének in vivo állatkísérletes vizsgálata új lehetőségeket ad a kémiai karcinogenezis korai lépéseinek vizsgálataihoz. A szerzők korábbi vizsgálatokban bizonyították, hogy a karcinogén potenciállal bíró COPP és ABVD kemoterápiás protokoll "long term" kísérletben jól vizsgálható elváltozásokat okoz onko- és szuppresszorgénszinten. Egy másik kísérletben bebizonyították, hogy kapcsolat van a korai génexpresszió-változások és a későbbi történések között, amelyek a COPP- és az ABVD-terápia hatására jöttek létre az egyéves kísérleti periódusban. A CHOP-protokoll is tartalmazza a bizonyítottan humán karcinogénként nyilvántartott ciklofoszfamidot és az erősen mutagén doxorubycint. A CHOP-protokollnak "short term" kísérletben nagyon erős hatása volt a H-ras onkogén expressziójára. A szerzők a követéses vizsgálatban megállapították, hogy az első 24 órában a timuszban elsősorban a H-ras, majd ezt követően a p53-expresszió emelkedett meg. Ezzel szemben a lépben az első órákban a p53, azt követően a H-ras-expresszió fokozódott. Az emelkedett génexpressziót  legmarkánsabban  az első hat napban észlelték, de hónapok múltán is kimutatható volt. A vizsgálat egy éve alatt manifeszt tumorokat nem sikerült kialakítani, de a májban az emelkedett génexpresszióval párhuzamosan kifejezett tumormegelőző elváltozásokat figyeltek meg.

A folsav epileptogén hatása gyógyszer indukálta SLE-s betegben. (A folsav és az epilepszia kapcsolata.) Epileptogenic activity of folic acid after drug induces SLE. (Folic acid and epilepsy)
Erős Erika, Géher Pál, Gömör Béla, Czeizel Endre
Országos Közegészségügyi Intézet, Humángenetikai és Teratológiai Osztály - WHO "Örökletes Ártalmak Társadalmi Megelőzése" Együttműködési Központ
1966 Budapest, Gyáli út 2-6.
Eur J Obstet Gynec Reprod Biol 1998;80:193-9.

A vizsgálat célja a terhesség alatti folsavszedés és az epilepszia ellentmondásosan megítélt kapcsolatának tanulmányozása volt. Egyfelől ismertek olyan kísérletes vizsgálatok és klinikai adatok, amelyek a nagy adag folsav epilepsziát provokáló hatására utalnak. Másrészt bizonyos antiepileptikumok teratogenitását éppen a vér folsavszintet csökkentő hatására vezetik vissza. A tanulmány részben a magzatvédő vitamin (Elevit Pronatal), vagyis a 0,8 mg folsavat tartalmazó multivitamin adásával 1984 és 1992 között végzett dupla vak, randomizált vizsgálat, részben a fővárosi Családtervezési Tanácsadó Optimális Családtervezési Szolgáltatásához forduló 12225 résztvevő adatainak értékelésén alapult, akik mind szedték a magzatvédő vitamint a fogamzást megelőző hónaptól a terhesség harmadik hónapjának végéig. E két programban 60 epilepsziás terhes kapott magzatvédő vitamint és semmiféle epilepsziával kapcsolatos mellékhatást nem észleltek. A 60 terhes közül egynek született fejlődési rendellenességgel (ajak- és szájpadhasadék) gyermeke, pedig a várandós a terhesség alatt nem részesült epilepsziaellenes gyógyszerkezelésben. Egy 22 éves asszony, a nőgyógyásza ajánlatára, a terhesség 20. hetétől 1 mg folsavat tartalmazó multivitamint (Materna-t) szedett; nála status epilepticus alakult ki, magzatja pedig elhalt. A terhesben azonban az antiepileptikumok systemas lupus erythematosust indukáltak, amely (mint az autoimmun betegségek általában) károsíthatta az agy-vér barriert és ezáltal az 1 mg dózisú folsav epileptogén hatása érvényesülhetett. Mindezek alapján a szerzők azt a következtetést vonták le, hogy a fiziológiás (tehát 1 mg-nál alacsonyabb) adagú folsavat az epilepsziás terhesek is szedhetik, hiszen így érvényesíthető a magzatvédő vitamin idegcső-záródási és más rendellenességeket kivédő általános hatása, továbbá (valószínűleg) csökkenthető az antiepilepsziás gyógyszerek teratogenitása. Ugyanakkor a nemzetközi előírásoknak megfelelően nem szabad ajánlani a terheseknek 1 mg-os vagy ezt meghaladó folsav/folát bevitelt (a táplálkozás révén általában 0,2 mg folát kerül a szervezetbe, így a folsav megengedhető felső adagja 0,8 mg), kivéve a megaloblastos vérszegénységben szenvedőket. A nagyon ritka autoimmun betegségben szenvedő terhesek esetében kontraindikált a folsav adása.

Magzati szívben észlelt kalcifikáció - négy eset ismertetése és irodalmi áttekintés. Calcification on the fetal heart - four case reports and a literature review
Hajdu Júlia, Marton Tamás, Papp Csaba, Hruby Ervin, Papp Zoltán
Semmelweis OTE, I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
1088 Budapest, Baross u. 27.
Prenat Diagn 1998;18:1186-90.

A szív és az erek magzati kalcifikációja ritka állapot. A szerzők öt év alatt négy esetben észleltek myocardialis kalcifikációt a magzati ultrahangvizsgálat során. A kalcifikáció gyanúját a pitvari és/vagy a kamrai izomzat hyperechogenitása és súlyosan beszűkült mozgása alapján vetették fel. Kísérőjelenségként minden esetben észleltek polyhydramniont. Az első esetben a szívben a jobb pitvar falának kiterjedt meszesedése a jobb szívfél alulfejlettségéhez vezetett. Emellett az agyban microcephaliát és microgyriát találtak. A Toxoplasma IgM-szint kóros emelkedése friss Toxoplasma fertőzést igazolt. A második esetben súlyos, generalizált magzati hydrops mellett mindkét fülcse súlyos fokú meszesedését észlelték. A patológiai feldolgozás során mindkét pitvar és a jobb kamra falában, valamint a jobb kamrai kiáramlásban is kalcifikációt igazoltak. A bal kamra falában kis kalcifikációkat és mérsékelt perivascularis fibrosist láttak a szövettani feldolgozás során. Infekcióra utaló eltérés nem volt. A harmadik esetben az ikerterhesség 20. hetében az egyik magzat elhalt. A 28. terhességi héten derült ki az előmagzat microcephaliája. Emellett ventriculomegaliát és micropolygyriát detektáltak. A szívizom mozgása súlyos mértékben beszűkült, mindkét kamra falában mészlerakódásra gyanús területek ábrázolódtak. A patológiai feldolgozás során a myocardiumban a kötőszövet felszaporodását és microkalcifikációt találtak. A negyedik esetben a 26. terhességi héten ventriculomegalia, súlyos microcephalia és az agy convex felszínén hyperechogen foltozottság igazolódott. Emellett a jobb pitvar lényegesen kisebb volt, fala vastag, hyperechogen, mozgása súlyosan beszűkült. A jobb kamra falában is foltos kalcifikációt találtak. A mikroszkópos vizsgálatnál a jobb pitvar és a jobb kamra falában fibrotikus gócokat és kalcifikációt észleltek. A citomegalovírus-specifikus IgM kórosan emelkedett értéket adott. A myocardium kalcifikációja disztrófikus vagy metasztatikus eredetű lehet. A disztrófiás eredetű kalcifikáció normális vérkalciumérték mellett, necrosis, vérzés vagy fibrosis talaján alakul ki. A lassú anyagcseréjű szövetek alacsony szén-dioxid-szintje relatív alkalosist hoz létre, amely a kalcium csökkent oldékonyságát eredményezi. Megfigyelték infarktus, hypoxia, vírusfertőzés következtében, jele lehet a szívtranszplantátum kilökődésének. Az iker-iker transzfúzió okozta súlyos, krónikus volumenterhelés a recipiens ikernél a jobb szívfélben, elsősorban a kiáramlási pályában vezethet kalcifikációhoz. A metasztatikus kalcifikáció oka az abnormisan magas vérkalciumszint. Speciális szövetekben észlelhető. Magzatban, illetve újszülöttben szinte kizárólag veseelégtelenség kapcsán tapasztalták. Az idiopathiás arteriás kalcifikáció extrém ritka, örökletes betegség. A kalcium az erek és az endokardium elasztikus rétegében, majd a mediájában rakódik le.

A kalcifikálódott területeken fibrosis és jellegzetes óriás sejtek láthatók. Az első és a negyedik esetben a kalcifikáció oka infekció volt. A hármas számú esetben az egyik iker elhalását követően az élő magzatból a vér a halott magzat felé áramlott, így hypovolaemiás és hypoxiás állapot alakult ki, amely a kalcifikáció kialakulását eredményezte. A kettes számú eset klinikailag és patológiailag az idiopathiás arteriás kalcifikáció magzati korban induló formája lehet. A magzati szív és erek kalcifikációja mindig rossz prognózis jele. A kórok azonosítása a genetikai tanács kialakításában alapvető fontosságú.

A mikroébredések hierarchiája és az alvás mikrostruktúrája. Hierarchy of micro-arousals and the microstructure of sleep
Halász Péter
HIETE Neurológiai Tanszék
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 116.
Neurophysiol Clin 1998;28(6):461-75.

Ez a közlemény áttekintést ad a lassú hullámú (LHA) alvásban jelentkező különböző mikroébredések hierarchiájáról és az alvás EEG-mikrostruktúráját alkotó fázisos események közötti dinamikus együtthatásokról. A K komplexusok az LHA-ban jelentkező mikroébredés-formák elemi építőkövének tekinthető. Ezek egyúttal kiváltott potenciáljellegzetességeket hordoznak. Szerepet játszanak az alvás alatti információ feldolgozásában, egyben alvásszint-beállító, alvásfenntartó szerepük is van. A mikroébredések ennél összetettebb, a hierarchiában magasabban elhelyezkedő, arousalfüggő, fázisos események. A visszatérően jelentkező mikroébredések egyik formáját K komplexus vezeti be. Másik (a "phase d'activation transitoire"-ral azonos) formáját EEG-deszinkronizáció, megnövekedett izom- és vegetatív aktivitás (szívritmus-növekedés) jellemzi, és magasabb éberségi szintet képvisel. A mikroébredések mindegyike kölcsönös összefüggést mutat egy másik fázisos alvási EEG-jelenséggel, az "alvási orsókkal", amelyek olyan mikroállapotok, amelyek a thalamus átkapcsolóállomásán keresztül folyó szenzoros beáramlás átmeneti gátlását képviselik.

Végül a CAP (ciklikus alternáló mintázat) jelensége az "arousalinstabilitás" mérését szolgáló általános keretként használható. A CAP-sorozatok az arousalinstabilitást az egyes mikroébredéseknél hosszabb tartamokban tükrözik. Olyan arousalkontroll-mechanizmust képviselnek, amelynek keretében az ébresztőbefolyások egy referenciaszint körül mozgó, szintbeállító, oszcillálórendszert hoznak mozgásba, amely rugalmas adaptációt biztosít az alvást megzavaró befolyásokkal szemben. A mikroébredések hierarchiája fontos szerepet játszik az alvás regulációjában egyszerre szolgálva a ciklicitást és az alvás fennmaradását, ugyanakkor biztosítva az alvó és a külvilág flexibilis kapcsolatát, ami a veszély esetén történő felébredés lehetőségét biztosítja, és mind a belső, mind a külső környezeti igényeknek megfelelően szabályozza az alvás tartamát.

Noha jelenleg még a mikrostruktúrának megfelelő alváselemzés elvei nincsenek standardizálva, ez a megközelítés lehetővé teheti az alvásprogram mind beépített, mind reaktív elemeinek dinamikusabb értékelését. Ugyancsak használhatónak látszik a mikrostrukturális elemzés az alvászavarok további megértésében is. A közlemény áttekinti az erre irányuló törekvéseket.

Antitubularis basalis membran nephritis és membranosus nephropathia együttes előfordulása gyermekkorban. Esetismertetés. Childhood membranous nephropathy, circulating antibodies to the 58-kD TIN antigen and anti-tubular basement membrane nephritis: a follow-up during 11 years
Iványi Béla, Haszon Ibolya, Endreffy Emőke, Szenohradszky Pál, Petri B. Ildikó, Kalmár Tibor, Butkowski Ralph J., Charonis Aristidis S., Túri Sándor
Szent-Györgyi Albert OTE, Patológiai Inézet
6724 Szeged, Kossuth L. sugárút 40.
Am J Kidney Dis 1998;32:1068-74.

A primer antitubularis membran (anti-TBM) nephritis igen ritka kórkép. Keringő anti-TBM-antitestek, a TBM-ok mentén linearis IgG és C3 immunfestődés, az interstitium mononukleáris lobsejtes beszűrődése, tubulitis, interstitialis fibrosis, tubulus atrophia, klinikailag tubulus dysfunctio, azotaemia, valamint végstádium-veseelégtelenség kialakulása jellemzi. A betegség pathogenesisében a proximalis csatornák BM-jában elhelyezkedő, 58 kDa molekulatömegű tubulointerstitialis (TIN) autoantigén ellen képződött ellenanyagok szerepét vetik fel. Az anti-TBM nephritis néha egy gyermekkorban ritkán előforduló glomerularis betegséghez, a membranosus nephropathiához (MNP-hoz) társulhat. Az angol irodalomban eddig közölt 10 eset közül 9 fiúkban jelentkezett, a vesebiopsziára a 3. életévben (medián, tartomány: 0,9-10 év) került sor. A szerzők esetismertetése az anti-TBM nephritis és MNP gyermekkori társulását mutatja be, a beteget 13 éve követik.

Az egyéves fiúnál nephrosis syndroma, microhaematuria és hypertonia miatt percutan vesebiopsziára került sor. A szövetmintában MNP (szemcsés perifériás globalis IgG, IgA, C3, szegmentális IgM és C1q), mesangialis proliferatív glomerulonephritis (mesangialis szemcsés IgM és C1q), az arteriolákban IgA, a TBM-ok mentén linearis IgG-, IgA- és C3-festődés látszott. Négyéves korában a vesebiopsziás anyagban MNP (IgG és C3) és TBM-ok linearis IgG és C3 festődése mutatkozott. Hat hónappal később enyhe tubulusfunkció-zavarként átmenetileg glucosuria jelentkezett. Nyolcéves korában a vesebiopszia sclerotizáló MNP-t (IgG és C3) és krónikus aktív tubulointerstitialis nephritist (TIN-t), az indirekt immunfluoreszcencia 1:16-os hígításig keringő, a proximalis csatornák mentén lerakódó anti-TBM ellenanyagokat igazolt. Az ELISA-technika szerint az ellenanyagok az 58 kDa molekulatömegű TIN antigénnel erősen reagáltak. A betegséghez extrarenalis tünetek (fejfájás, széles alapú járás, tremor, szemgolyófájdalom, látászavar, nem bakteriális hasmenés) társultak, amelyek maguktól elmúltak. Az évek során a szteroiddal, chlorambucillal, azathioprinnal, illetve cyclosporinnal végzett terápiás próbálkozások hatástalannak bizonyultak, kilencéves korában végstádium-veseelégtelenség alakult ki. Tízéves korában cadaver vesével vesetranszplantáció történt. A graft két évig jól működött. 12 éves korában graft-dysfunctio jelentkezett. Az allograft biopszia az anti-TBM nephritis kiújulását, továbbá mesangialis immunkomplex nephritist igazolt. Az indirekt immunfluoreszcencia 1:8-as hígításban anti-TBM ellenanyagokat mutatott ki. Szteroid lökésterápia után a vesefunkció normalizálódott, és ez a következő évben is megmaradt.

Az irodalomban eddig négy, gyermekkori MNP és anti-TBM nephritis társulásában szenvedő beteg HLA-antigén státusát határozták meg. Mind a négy gyermek a HLA-B7 antigént hordozta, két gyermekben a HLA-DR8 antigén is jelen volt. A vizsgált beteg szero- és genotipizálása A2, A10, B12, B41, DR5 (1101, 1103-4, 1106 vagy 1108-1113), DR6 (1303, 1312 vagy 1413), DRB3 (*0101 és 0201-2 vagy 0301), DQA1 (*0501 homozigota) és DQB1 (*0301 homozygota) konstellációt igazolt.

A bemutatott eset a 11. az angolszász irodalomban. ELISA-technikával eddig öt betegben került sor a TBM ellenanyagok és az 58 kDa TIN antigén kapcsolatának vizsgálatára (mindegyik esetben erős reakció), és ezekben a betegekben a HLA-analízis is megtörtént. Az eredmények szerint az anti-TBM nephritis pathogenesisében szerepet játszanak az 58 kDa TIN antigén ellen képződött autoantitestek. Három beteg esetében került sor vesetranszplantációra, az anti-TBM nephritis két betegben, az immunkomplex glomerulonephritis egy betegben újult ki. Az esetismertetést a 13 éves utánkövetés különösen értékessé teszi.

Kutatási támogatás: OTKA T-016525 és 673/1996.

A mielinizáció eltérései a patkányok elülső szemcsarnokába ültetett kérgi és gerincvelői szövetben. Differences in myelination between spinal cord and cortical tissue transplanted intraocularly in rats
Kálmán Mihály, Tuba Andrea
Semmelweis OTE, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet
1094 Budapest, Tűzoltó u. 58.
Int J Dev Neurosci 1998;16(2):213-35.

A szerzők ebben a kísérletsorozatban azt vizsgálták, hogyan hat a transzplantálás az agykéregben, illetve a gerincvelőben végbemenő mielinizációra. A kérdés jelentőségét az idegrendszeri sérülések, mielinizációs zavarok, demielinizációval járó megbetegedések esetleges sejt- vagy szövettranszplantációval végzett kezelése adja. A vizsgálatok során patkányembriókból (12, 14, 16, 18 és 20 napos), illetve újszülött patkányokból vett szövetmintákat ültettek át felnőtt patkányok elülső szemcsarnokába. A túlélési idő egy hónap volt, ezután félvékony metszeteket készítettek. Ha az átültetésre a 12. embrionális napon került sor, sem a gerincvelőből, sem az agykéregből vett mintában nem találtak velőshüvelyű rostokat. A 14. napon végzett átültetés esetén azonban a gerincvelőben már tömegesen észleltek velőshüvelyes idegrostokat, ezek a transzplantátum perifériáján tömörültek, egyfajta "fehérállományt" képezve. Az agykéreg szövetében azonban csak akkor találtak mielinhüvelyes rostokat, ha az átültetés a 16. embrionális napon vagy később történt. A velőshüvelyes rostok azonban ilyenkor is csak szórványosan fordultak elő vagy esetleg teljesen hiányoztak, még ha újszülöttből történt is az átültetés. Az átültetett gerincvelő, illetve agyszövet velősödése közötti eltérés okául a szerzők több tényezőt is számításba vettek. Egyrészt az utóbbi időben közölt eredmények szerint az oligodendrocyták nem egyenletesen elhelyezkedve fejlődnek a velőcső falában, hanem ventrális helyzetű gócokból vándorolnak ki. Az irodalmi adatok szerint a gerincvelőben az oligodendrocyta irányú fejlődés már a 14. embrionális napon determinált. Az agykéregben a determináció, illetve a kivándorlás később megy végbe, és a transzplantáció ezt megzavarhatja. Másfelől figyelembe kell venni a transzplantáció technikáját is. A fejlődő gerincvelőből csőszerű darabokat vágtak, a fejlődő agykéregből (az alakja miatt) nem. Ez utóbbinál tehát az eredeti ventricularis sejtréteg, ahol a sejtutánpótlás történik, közvetlenül érintkezett a befogadó szövettel, a gerincvelőnél viszont nem. Ennek szintén hatása lehetett a szöveti fejlődésre.

A moezin a neutrophil granulocyták letapadásakor hozzákapcsolódik a sejtmembránhoz. Moezin becomes linked to the palsma membrane in attached neutrophil granulocytes
Keresztes Margit, Lajtos Zsuzsa, Fischer János, Dux László
Szent-Györgyi Albert OTE, Orvosi Kar, Biokémiai Intézet
6720 Szeged, Dóm tér 9.
Biochem Biophys Res Commun 1998;252:723-7.

Sertés-neutrophilgranulocyták 35 percig tartó, műanyag (polisztirén) felszínhez tapadását követően egy 80 kDa molekulatömegű F-aktin-kötő fehérje szaporodott fel a sejtmembránfrakciókban, jelzett F-aktinnal végzett fehérjeblot-vizsgálatban. Ezt a fehérjét szinte alig tudták kimutatni a szabadon úszó neutrophilok membránfrakcióiban, míg a teljes sejtmintában jelen volt. Ez a körülbelül 80 kDa molekulatömegű fehérje az izolált aktin-citoszkeleton egyik fő, nagyobb molekulatömegű alkotójának bizonyult mind a letapadt, mind a le nem tapadt (kontroll)sejtekben. A vizsgált F-aktin-kötő fehérjét antimoezin ellenanyagok felismerték. Az eredmények arra utalnak, hogy a moezin a sejtmembránhoz jut a neutrophil granulocyták extracelluláris felszínhez tapadásakor.

A moezin (membrane-organizing extension spike protein) az ezrin-radixin-moezin (ERM) fehérjecsalád tagja, amely a 4.1 (vörösvértest) fehérjesáv óriáscsaládhoz tartozik. A C-fehérjeláncvég nagymértékben változatlan az ERM családon belül és hasonlóságot mutat más fehérjék aktinkötő helyeivel; nagy valószínűséggel az F-aktin-kötésben vesz részt. Az irodalmi adatok szerint az ERM-fehérjéknek az a szerepe, hogy bizonyos jelek hatására (növekedésireceptor-aktiválódás, Rho-aktiválódás, sejtletapadás) az aktinszálakat meghatározott sejtmembránfehérjékhez kapcsolják. A moezin valószínűleg elsősorban a kadherin és integrin jellegű sejtletapadási helyek kezdeti kialakításában vesz részt; citokémiai vizsgálatokkal a sejtek és a külső felszín közötti kapcsolat kialakítása után azonnal kimutatható volt a sejtmembrán rövid nyúlványaiban (a fibroblast és a makrofág sejtvonalakban).

FK 506 Taclorimus alkalmazása autoimmun betegségben. FK-506 (Taclorimus) therapy for an unusual SLE-like disease
Kilián Katalin, Karádi Ágnes, Bányai Anikó, Petrányi Győző, Pálóczi Katalin
Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet
1113 Budapest, Daróci u. 24.
Transplant Proc 1998;30:4130-31.

A szerzők egy 30 éves nőbeteg 16 éve fennálló atípusos autoimmun betegségében alkalmazták az FK 506 nevű immunszuppresszív szert. A bőrt, a nyálkahártyát, a központi idegrendszert érintő, angioneuroticus oedemát okozó, vagy gyakran 39 Celsius-fokot meghaladó lázzal, kínzó fájdalommal járó betegséget az SLE egy különös megnyilvánulási formájának tartották. A sokszor sebészeti feltárást igénylő bőrelváltozások hátterében oki tényezőként kórokozó baktériumot nem tudtak kimutatni. Az észlelési idő során a beteg egyre több gyógyszerre vált allergiássá és másodlagos immundeficiencia is kialakult.

Az autoimmun betegséget a klinikai tünetek (napfényérzékenység, keratoconjunctivitis sicca, oedemás, gyulladt bőr, M. Sacer), a laboratóriumi eredmények [változó anaemia, thrombocytopenia, pozitív ANA, számos autoantitest jelenléte (ANCA)] és a bőr szövettani vizsgálata igazolta.

A hosszan tartó, sokszor életveszélyes állapotot létrehozó autoimmun betegségben korábban is számos immunszuppresszív szert alkalmaztak, tartós klinikai eredmény nélkül. A leghosszabb ideig cyclosporin alkalmazásával értek el tünetmentességet, azonban erre is túlérzékenységi reakció alakult ki. Ezért kísérelték meg a hatásában hasonló, de szerkezetében különböző FK 506 alkalmazását.

1997 júniusában kezdték meg az FK 506 (caps. prograf) adását terápiás dózisban (0,13 mg/ttkg/nap, napi kétszeri bevétellel). A vérszintet kezdetben hetente, majd havonta ellenőrizték (5-20 ng/ml). A kezelés öt hónapja alatt mellékhatást nem tapasztaltak. Az angioneuroticus oedemával járó rohamok száma csökkent. A szteroid dózisának fokozatos csökkentése is lehetővé vált. Az eddigi nyomon követés alapján az FK 506 alkalmazását eredményesnek találták.

Az 1-nitropirén short-term kísérletben hatással van az onko- és szuppresszorgének expressziójára. Short-term effects of 1-nitropyrene on chromosomes and on oncogene/tumor suppressor gene expression in vivo
Pusztai Zsuzsanna, Ember István, Selypes A.
Pécsi OTE, Humán Közegészségtani Intézet
7643 Pécs, Szigeti út 12.
Anticancer Res 1998;18:559-92.

A szerzők a már korábban leírt állatmodell használhatóságát megállapítandó 1-nitropirénnel kezeltek 6-8 hetes, érzékeny H-2^k genotípusú CBA/CA egereket, egyszeri 30 mikromol/ttkg 1-nitropirénnel. Ennek korai biológiai hatásait vizsgálták 48 órával a kezelés után. Ekkor a kromoszómaaberrációk szignifikáns emelkedése már megfigyelhető volt, amelyeket elsősorban euploid típusúaknak találtak. Szignifikánsan emelkedett a H-ras onkogén expressziója, a teljes celluláris RNS-ben, májban, tüdőben, vesében, lépben és timuszban. A legmagasabb emelkedést a tüdőben, a lépben és a timuszban mérték. A hímekben általában magasabb génexpressziókat regisztráltak, mint a nőstényekben. Ez a tanulmány megerősíti a korai genetikai elváltozások, így az onkogén expresszió jelentőségét és azt, hogy ezek vizsgálatában az in vivo kísérleteknek is jelentős szerepe lehet.

A melanoma inváziós mechanizmusának kulcslépései. Key determinants of the invasion mechanism of melanoma
Tímár József, Tóvári J, Szekeres K, Kagawa D, Honn KV
Semmelweis OTE, I. Sz. Patológiai és Kísérletes Rákkutató Intézet
1085 Budapest, Üllői út 26.
Adv Exp Med Biol 1997;407:303-10.

A daganatok disszeminációjának (metasztatikus kaszkád) kulcslépései a tumorsejt ECM-kölcsönhatás különböző lépései (adhézió, emésztés, migráció). Az adhéziós lépésekért integrinreceptor-mediált folyamatok felelősek, míg a migrációs folyamat autokrin és parakrin szabályozás alatt áll. Az egerek melanomasejtjeiben (B16a) az integrin- és motilitáskapcsolt szignálutak nagyfokú hasonlóságot mutatnak, illetve több ponton kapcsolódnak. Az ectopiás (aIIb)b3 integrin szignálútja 12-lipoxigenáz és PKC-aktiválási lépést tartalmaz, hasonlóan a motilitást szabályozó autokrin motilitási faktor szignálútjához. A 12-lipoxigenáz-PKC-aktiválás eredményeként sejtváz-átrendeződés, fokozott motilitás, megnövekedett sejtfelszíni adhéziósmolekula-expresszió és fokozott lizoszomális enzimszekréció (katepszin B) következik be. Mindezek alapján a szerzők felvetették, hogy a melanomasejtek invázióját szabályozó mechanizmus kulcsa a 12-lipoxigenáz-PKC szignáltengely aktiválódása. Ennek alapján feltételezhető, hogy a fenti rendszer antimetasztatikus szerek célpontját képezi és az expresszió meghatározásának emberi melanomákban esetleg prognosztikus jelentősége lehet.