SCIENTA MEDICA HUNGARICA Magyar szerzők külföldi szakfolyóiratokban publikált közleményeinek magyar nyelvű kivonatai

A tanulmány célja a fáradás korai jeleinek vizsgálata volt. A szokásos stereotaxicus technikával bipoláris ezüstgömb elektródokat helyeztek epiduralisan a frontális és az occipitalis nagyagykérgi területek fölé. Egyidejűleg termoelemet vezettek be a sinus frontalison keresztül az orrnyílásba a légzés regisztrálása céljából. Az elektródokat és a termoelemet krónikusan rögzítették. Átlagosan tíznapos gyógyulás után az állatokat megtanították futószőnyegen futni. A sikeres tréninget követően, felületes altatásban katétert vezettek be az egyik oldali arteria carotis communisba, amelyen keresztül mérték az artériás vérnyomást. A katéter bekötését követő napon folyamatosan regisztrálták a futószőnyegen futó macskán a nagyagy elektromos tevékenységét (EEG), az artériás vérnyomást és a légzést. A futás megkezdésekor az elektromos tevékenység deszinkronizált volt. A futás lassulásakor nagy amplitúdójú, lassú hullámok jelentek meg mind a frontális, mind az occipitalis elvezetésekben. A power spektrum elemzése azt mutatta, hogy frontálisan az 1-6 Hz-es, occipitalisan pedig az 1-10 Hz-es tartományban növekedett jelentősen a total power. A kétperces futást követő megnyugváskor fokozatosan visszatért a futás előtti elektromos tevékenység. Az artériás vérnyomás, a szívfrekvencia és a légzésszám megemelkedett és magas szinten maradt a futás alatt; a lassú hullámok megjelenésekor sem láttak semmiféle feltűnő változást. A vércukorszint kissé megemelkedett az első kétperces futtatás alatt. Az eredmények azt mutatják, hogy a lassú hullámok megjelenése az EEG-n a fáradás korai jelének tekinthető. A cardiorespiratoricus változások, valamint a vércukorszint emelkedése nem játszik szerepet az elektrokortikogram változásában. A szerzők arra következtetnek, hogy a nagyagyi mechanizmusok felelősek a fáradás első tüneteiért.

Imidazolinkötő helyek ontogenetikai fejlődése a humán placentában. Ontogeny of imidazoline binding sites in the human placenta
Bagaméry Krisztina, Kovács László, Viski Sándor, Nyári Tibor, Falkay György
Szent-Györgyi Albert OTE, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
6725 Szeged, Semmelweis u. 1.
Acta Obstet Gynecol Scand 1999;78(2):89-92.

Az úgynevezett nem adrenerg imidazolinkötő helyek (imidazoline binding sites, IBS) farmakológiai szempontból elkülöníthetők az alfa₂-adrenoceptoroktól. A legújabb kutatási eredmények szerint az IBS-ben egyik leggazdagabb szövet a humán placenta, habár mindmáig nem ismeretes ezen újfajta receptorok pontos fiziológiai szerepe.

Az alfa₂-adrenoceptorokat illetően a szerzők a korábbiakban kimutatták, hogy jelen vannak a placentában, más tanulmányok azonban leírták, hogy az alfa₂-adrenoceptor-antagonista [³H]rauwolscin, illetve az agonista hatású [³H]clonidin alkalmazása mellett nem sikerült ezen receptorokat kimutatni humán placentaszövetből. A nemzetközi tudományos irodalom ezen ellentmondásos eredményét oldották fel a szerzők azáltal, hogy specifikus radioligandok alkalmazásával igazolták az IBS és az alfa₂-adrenoceptorok humán placentában való egyidejű jelenlétét, koegzisztenciáját.

Az imidazolinreceptorokra irányuló kutatások mindeddig nem tárták fel ezen kötőhelyek ontogenetikai fejlődését, a tanulmányban ezért célul tűzték ki az IBS és az alfa₂-adrenerg-receptorok denzitásbeli változásainak vizsgálatát a terhességi kor függvényében.

A szerzők kísérleteikben első és második trimeszterbeli terhességmegszakításból származó (6-10 és 14-18 hetes), valamint terminusból származó (38-40 hetes) humán placentaszöveteket használtak fel, amelyekből nyers placentaris membránfrakciókat állítottak elő. A vizsgált receptorok kimutatására radioligandkötési technikát alkalmaztak az alfa₂-altípusszelektív [³H]RX 821002 és az imidazolinreceptor-specifikus [³H]RX 781094 (idazoxan) radioligandok segítségével.

A kötődési paraméterek alapján meghatározták, hogy az alfa₂-adrenerg receptorok koncentrációja szignifikáns csökkenést mutat a terhességi kor előrehaladtával. Ezzel ellentétben, az imidazolinkötő helyek denzitása szignifikánsan növekvő tendenciát mutat a három gesztációs periódus alatt.

Jelen eredmények alapján az IBS koncentrációja jelentősen megnövekszik a terminusig. Az anyai és magzati keringés között létfontosságú szerepet betöltő placenta mediátorként funkcionál számos transzportfolyamatban. A növekvő placentában egyre emelkedő imidazolinreceptor-kifejeződés alapján ezen receptorok funkcionális szerepe és feladata a különféle tápanyagok és ionok transzportjának mediálása lehet.

Az immunválasz Th2 irányú eltolódása aktív Mycobacterium tuberculosis infekcióban tuberkulinanergia esetén. Th2 biased immune response in cases with active Mycobacterium tuberculosis infection and tuberculin anergy
Balikó Zoltán, Szereday László, Szekeres-Bartho Júlia
Baranya Megyei Kórház Tüdőgyógyintézete
7635 Pécs, Ángyán János u. 2.
FEMS Immunol Med Microbiol 1998;22:199-204.

A tanulmány célja a citokintermelés és a tuberkulinnegativitás közötti kapcsolat vizsgálata volt aktív Mycobacterium tuberculosis infekcióban szenvedő betegeken. A betegeket a betegség tüdőmanifesztációjának mértéke szerint három csoportba sorolták, és mérték a tuberkulinreakciójukat. Ezt követően vizsgálták a betegek perifériás vérében a citokinek arányát azért, hogy megállapítsák, van-e jellegzetes immunológiai válasz, ami a tuberkulinnegativitást megmagyarázná. Vizsgálták az IL-4-et, IL-10-et, IL-12-t, CD-4-et és CD8-at expresszáló lymphocyták arányát az aktív M. tuberculosisban szenvedő betegek perifériás vérében, és a reaktív sejtek arányát a pozitív vagy negatív tuberkulinreakcióhoz viszonyították. 28 beteget vontak be a vizsgálatba, 11 önkéntes egészséges szerepelt mint kontroll. Az antituberkulotikus kezelés megkezdése előtt 10 ml vénás vért vettek a vizsgáltaktól. 5 TU PPD-nek sc. az alkarba fecskendezésével történt a tuberkulinpróba, a reakciót 72 óra múlva értékelték. Azt találták, hogy a tuberkulinnegatív betegek esetében szignifikánsan magasabb volt az IL-4- és IL-10-pozitív lymphocyták aránya, és szignifikánsan alacsonyabb volt az IL-12-pozitív lymphocyták aránya, mint a tuberkulinpozitív betegek és az egészségesek esetében. A három csoport között nem volt különbség a CD-4- és CD-8-pozitív lymphocyták arányát illetően. Azért, hogy megvizsgálják, vajon az eredményt befolyásolta-e a betegség pulmonalis manifesztációjának mértéke, a mellkasröntgen alapján a betegeket három csoportba sorolták. A nyolc tuberkulinnegatív beteg közül hét került a legsúlyosabb, III. csoportba, míg a 20 tuberkulinpozitív közül ugyancsak hét került ugyanebbe a csoportba. Ha a radiológiai kép súlyosságát vették figyelembe, akkor a betegség pulmonalis manifesztációja és a vizsgált in vitro paraméterek között nem találtak összefüggést - kivéve akkor, ha egyúttal a tuberkulinreakciót is tekintetbe vették. A tuberkulinnegativitás az intracelluláris patogénre adott nem megfelelő immunválaszt tükrözhet. Az anergiás betegek perifériás vérében kimutatott magas IL-4- és IL-10-pozitív lymphocytaarány a csökkent IL-12-pozitív lymphocytaaránnyal együtt a betegség korai szakaszában az immunválasz Th2 irányba történt eltolódását jelentheti.

Az axillaris lymphadenopathia jelentősége az emlőrák kezelésében. A fizikális vizsgálattal történő stádiummeghatározás modellje. The impact of axillary lymphadenomegaly on further treatment in breast cancer. A model for clinical staging
Cserni Gábor
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Patológia
6000 Kecskemét, Nyíri út 38.
Pathol Oncol Res 1998;4:301-3.

A fizikális vizsgálat lényeges részét képezi az emlőrákos betegek kivizsgálásának, de alacsony szenzitivitású és specificitású. Egy retrospektív vizsgálatban az axillaris disszekciós minták nyirokcsomóinak szövettani metszeteit használták fel a hónalji nyirokcsomók tapinthatóságának modelljéhez. A "palpabilis" (megnagyobbodott és jelentős mennyiségű nyirok- és/vagy daganatszövetet tartalmazó) nyirokcsomók, valamint az 1 cm-es vagy annál nagyobb és a 1,5 cm-es vagy annál nagyobb nyirokcsomók azonosítása után a metszetek ismételt vizsgálata is megtörtént. A méretet és konzisztenciát szövettani megjelenés alapján megjósoló modellek ("palpabilis", >=1 cm, >=1,5 cm) alapján a fizikális vizsgálat hamis pozitivitása és negativitása 24-72%, illetve 10-38% között lehet. A modell, amely az intraoperatív palpatio alapján történő stádiummeghatározást is tükrözi, arra utal, hogy a klinikai stádiummeghatározás nem specifikus. Ezek alapján felmerül egyes betegek esetében, hogy az axillaris lymphadenomegalia valóban kizáró tényező-e a csökkentett radikalitású axillaris stádiummeghatározást célzó műtétekre (például axillaris mintavétel vagy őrszemnyirokcsomó-biopszia) vonatkozóan.

Célszerűnek tűnik az axillaris lymphadenomegalia esetén a hónalj  vizsgálata képalkotó módszerekkel, és amennyiben azok eredménye nem gyanús áttétre, úgy aspirációs citológia végezhető. Ha ennek eredménye negatív, akkor a nyirokcsomóstátus meghatározására irányuló csökkentett radikalitású műtét elvégezhető (természetesen csak akkor, ha a tumor vagy a beteg egyéb paraméterei nem jelentenek erre vonatkozó kontraindikációt). Ekkor még mindig kiegészíthető az eljárás intraoperatív palpatióval, illetve patológiai konzultációval. Ezáltal a betegszelekció tovább javulhat, és a felesleges axillaris disszekciók száma tovább csökkenthető, hiszen a reaktív nyirokcsomó-megnagyobbodás nem indikál axillaris blokkdiszekciót. Egy későbbi munkában arra is rámutat a szerző, hogy a primer tumor aspirációs citológiai vizsgálata (és feltételezhetően hengerbiopsziája is) éppen az őrszemnyirokcsomók megnagyobbodását eredményezi leginkább, és ehhez nem kell, hogy azok áttétesek legyenek.

A peszticidexpozíció epidemiológiai vizsgálata és kísérletes modelleken történő tanulmányozása. Epidemiological investigations and experimental model studies on exposure of pesticides
Dési Illés, Nagymajtényi László, Schulz Horst, Nehéz Mária
Szent-Györgyi Albert OTE, Népegészségtani Intézet és WHO Kémiai Biztonsági Együttműködési Központ
6720 Szeged, Dóm tér 10.
Toxicol Leters 1998;96(97):351-9.

A szerzők epidemiológiai vizsgálatokat végeztek növényvédelmi munkásokon, hogy érzékeny módszerekkel, úgynevezett biomarkerek mérésének a segítségével, felismerjék az enyhe peszticidszennyezettség korai tüneteit. A kolineszteráz, illetve a gamma-glutamiltranszferáz enzimaktivitás változásainak a mérése nem jelezte, hogy az illetők érintettek lennének. A perifériás lymphocyták kromoszóma-rendellenességeinek a vizsgálata utóbbiak számbeli aberrációját mutatta. Ez már a korai szakaszban észlelhető volt és még a munka megszüntetése után is néhány hónapig fennállt. Az elváltozások súlyosságában különbségek mutatkoztak a növényvédelmi munkások különböző csoportjai között, a permettel való érintkezés fokozatai szerint (permetezők, traktorosok, egyéb dolgozók). Ugyancsak különböző volt a kromoszómaeltérések súlyossága a szabad levegőn, illetve az üvegházban dolgozók között. Utóbbiban ugyanis a körülmények rosszabbak, a nagy meleg, a magas nedvességtartalom és a peszticidet tovavivő szél hiánya miatt. Nőkön, akik permetezést nem végezhettek, de ennek férfiak által történt teljesítése után, a következő napokban az üvegházakban - a nagy meleg miatt bikiniben - virágkertészkedési munkákat láttak el, ugyancsak számbeli kromoszómaeltéréseket találtak. Egy nő anamnézisében, aki 15 éve végezte ezt a munkát, egy halvaszületés és két spontán abortusz szerepelt, azonkívül - a számbelieken túl - strukturális kormoszómaaberrációkat is észleltek nála.

A szervesfoszfát-származék peszticid Diklorvosz (DDVP) 1/100, 1/50 és 1/25 LD₅₀ dózisával naponta szondán át kezelt és 4, 8, valamint 12 hét után vizsgált patkányok spontán agyi elektromos tevékenységében (ECoG), továbbá a primer szomatoszenzoros kéreg enyhe elektromos ingerlése után fellépő kiváltott potenciálok latenciaidejében dózis- és időfüggő változásokat észleltek. A spontán frekvencia fokozódott, a latenciaidők rövidültek. A farokidegen a vezetési sebesség csökkent, a refrakter periódusok megnyúltak. Az ECoG-frekvencia-növekedés a fokozott központi idegrendszeri ingerlékenység, a latenciaidő-növekedés és a perifériás idegi elváltozás pedig e funkciók sérülésének a jele. Test- és szervtömegeltérések, vérkolineszteráz-változások nem jelentkeztek. Az agyi kolineszterázaktivitás csak a legnagyobb dózistól csökkent. A megfigyelések az érzékeny genotoxikológiai és neurotoxikológiai biomarkerek alkalmazásának a jogosságát igazolják.

A gyomor vérkeringése és a savszekréció. Metodikai problémák és a regulációs mechanizmus kérdései. Gastric blood flow and acid secretion. Problems of the methodology and regulatory mechanisms
Döbrönte Zoltán, Varró Vince
Vas Megyei Markusovszky Kórház, II. Sz. Belgyógyászati Osztály
9700 Szombathely, Markusovszky u. 3.
Scand J Gastroenterol 1998;33(Suppl)228;21-30.

A szerzők kritikai áttekintést adnak a gyomornyálkahártya-vérátáramlás mérésének állatkísérletekben és klinikai tanulmányokban alkalmazott módszereiről. Megállapítható, hogy az eddig közölt eljárások egyike sem elégíti ki teljes mértékben azokat a követelményeket, amelyek a gyomornyálkahártya-keringés és a savszekréció összefüggésének megbízható vizsgálatát tennék lehetővé. A humán vizsgálatokban alkalmazott módszerek általában a lokális keringési változásokról tájékoztatnak (például H₂-gáz-clearence, lézer Doppler-áramlásmérés), de nem teszik lehetővé a savszekréció egyidejű mérését. A szerzők által kidolgozott és közölt ^99mTc-metilaminofenazon clearence módszer szimultán jelzi mindkét paraméter változásait, és - a módszer korlátainak figyelembevételével - klinikai tanulmányokban is alkalmazható. A sósavtermelés oxigénigényes folyamat, amit a nagyobb mucosa-vérátáramlás biztosít. A vérkeringés csökkenése esetén van egy határ, amely alatt az elégtelen oxigénellátás a parietalis sejtek savtermelésének gátat szab. Normális gyomorperfúzió esetén azonban a savtermelés és a nyálkahártya vérátáramlása nemcsak párhuzamosan változhat, hanem a két paraméter egymástól függetlenül is nőhet vagy csökkenhet, ahogy azt a különböző bioaktív anyagok és gyógyszerek hatásának vizsgálata bizonyította. A gyomornyálkahártya-keringéssel foglalkozó közleményekben az eltérő módszerek és kísérleti állatok különbözősége következtében sok az ellentmondó eredmény.

Hypermetropia excimerlézer-kezelése. Excimer laser treatment of hypermetropia
Füst Ágnes, Németh János, Süveges Ildikó, Nagy Zoltán Zsolt, Bereczki Árpád
Semmelweis OTE, I. Sz. Szemészeti Klinika
1083 Budapest, Tömő u. 25-29.
Acta Ophthalmol Scand 1998;76:686-91.

A szerzők célja az volt, hogy elemezzék és összehasonlítsák a hypermetropia fotorefraktív keratectomiával történt kezelésekor a két különböző maszk alkalmazásával elért klinikai eredményeket.

Tizenhat távollátó beteg 20 szemét kezelték Aesculap-Meditec MEL 60 típusú, 193 mm-es ArF excimerlézer-készülékkel. A követési idő átlagosan 9,9±3,4 hónap volt. A két maszkkal elért eredmények összehasonlítására kétmintás t-próbát használtak.

A kezelés előtti átlagos szférikus ekvivalens +4,23±1,18 D volt; ez egy hónappal a kezelés után +0,20±0,78 D-ra csökkent, az utolsó kontrollvizsgálatokra pedig +1,23±1,27 D-ra romlott. Hat hónappal a műtét után 60%-nál (12 szem) volt a szférikus ekvivalens a ±1,0 D-n belül a tervezett korrekcióhoz képest. A statisztikai elemzés nem mutatott szignifikáns különbséget a két maszkkal elért eredmények között.

Ahhoz, hogy a fotorefraktív keratectomia során jó eredményeket érjenek el, egyformán fontos a betegek gondos előkészítése és a megfelelő technikai feltételek.

Neonatalis és serdülőkori retinoid (retinol, retinsav) kezelés hatása felnőtt patkány szérumtesztoszteron- és -progeszteronszintjére. Hormonális imprinting. Testosterone and progesterone level alterations in the adult rat after retinoid (retinol or retinoic acid) treatment (imprinting) in neonatal or adolescent age. Hormonal imprinting
Gaál Annamária, Csaba György
Semmelweis OTE, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
Horm Metab Res 1998;30:487-9.

Újszülött patkányokat kezeltek A-vitamin (retinol) egyszeri dózisával, illetve retinsavval a születést követő 1., 3. és 5. napon. A szérumtesztoszteron-szintet négy hónapos hím állatokban, a szérumprogeszteron-szintet négy hónapos nőstény állatokban mérték. A retinol szignifikánsan csökkentette mindkét hormon szérumszintjét, míg a retinsav kizárólag a progeszteron szérumszintjét redukálta.

A szerzők következő kísérletükben serdülőkorú (6-7 hetes) patkányokat kezeltek, és mérték felnőttkori tesztoszteron-, illetve progeszteron-szérumszintjüket. A retinol szignifikánsan csökkentette a tesztoszteronszintet, a progeszteron szintjét azonban nem befolyásolta. A retinsav a tesztoszteronszintet redukálta, míg a progeszteronszintet emelte. Ezen eredmények az újszülöttkori, illetve a serdülőkori retinoidkezelések hosszú távú hatásait bizonyítják, és rámutatnak a két retinoidvegyület eltérő hatására is. Korábbi kísérleteikben a perinatalis A-vitamin-kezelés receptoriális és szexuális magatartásbeli változásokat is előidézett felnőtt patkányokban, így megállapítható, hogy a perinatalis A-vitamin-expozíciónak fejlődési rendellenességként felfogható, morfológiailag nem manifesztálódó hatásai lehetnek.

Az apoptózis és sejtproliferáció vizsgálata kísérletes vesecisztákban. Evaluation of apoptosis and cell proliferation in experimentally induced renal cysts
Kovács Judit, Zilahy Mónika, Bányász Tamás, Gomba Szabolcs
Debreceni OTE, Patológiai és Élettani Intézet
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Urol Res 1998;26:411-6.

Patkányokban streptozotocin, alloxan és vas-nitrilotriacetát hatására indukált vesecisztákban vizsgálták a sejtproliferáció és az apoptózis mértékét. Minden kezelési típusban kialakult tubulustágulat a kéreg-velő átmenetben, emellett nagyobb kérgi ciszták, glomerularis ciszták és a velőállomány tubulusainak tágulata is megfigyelhető volt. A sejtproliferáció kimutatására antiproliferációs sejtmagantigén (proliferating cell nuclear antigen - PCNA), az apoptózis feltüntetésére az in situ end labeling (ISEL) módszeren alapuló Apoptag kit segítségével immunhisztokémiai módszert alkalmaztak. Fokozott sejtproliferáció és apoptózis volt kimutatható a nem tágult tubulusok sejtmagjában, az intersticiális és mesangialis sejtek magjában. A tágult tubulusok hámsejtjeiben, valamint a cisztákat bélelő hámsejtekben az apoptózis jelen volt, de azok proliferációs aktivitása alacsonynak bizonyult. Az immunhisztokémiai reakció mértékét véletlenszerűen választott látóterekben, illetve a cisztákban a pozitív sejtmagok százalékában fejezték ki. A sejtproliferáció és az apoptózis esetében így kapott értékek hányadosából számították az úgynevezett túlélési indexet, ami az alloxannal kezelt állatokban 1-nek adódott, tehát a két folyamat egyensúlya megmaradt. Ugyanakkor streptozotocinindukció során az apoptózis, vas-nitrilotriacetát kezeléskor a proliferáció irányába tolódott el az arány. Az utóbbi esetekben feltehetően a p53 onkoprotein felelős a proliferációs aktivitásért, hiszen az anti-p53 antitesttel végzett immunhisztokémiai reakció a fehérje diffúz jelenlétét igazolta a tubulussejtek magjában. A streptozotocin apoptózist fokozó hatása azonban függetlennek tűnik a bcl-2 mechanizmustól, ugyanis ezt az onkoproteint nem lehetett kimutatni a veseszövetben. Feltételezhető, hogy az alkalmazott kísérleti körülmények között a ciszta kialakulási mechanizmusának első lépéseként direkt toxikus vagy az alkalmazott szerek diabetogén hatása celluláris károsodást eredményez, ami sejtproliferációban vagy sejthalálban, apoptózisban nyilvánul meg. A diabetogén hatás tűnik valószínűbbnek, mert azokban az állatokban, ahol a streptozotocin beadását inzulinkezelés követte, nem alakult ki morfológiai elváltozás a veseszövetben.

A corpus amylaceum (polyglucosan test) a perifériás olfactorius rendszerben. Corpus amylaceum (polyglucosan body) in the peripheral olfactory system
Leel-őssy Lóránt, Gáti István
Komárom-Esztergom Megyei Szent Borbála Kórház Neuropatológiai Labor, Kórbonctani Osztály
2800 Tatabánya, Dózsa György u. 77.
Pathology Oncology Research 1998;4:212-6.

A corpus amylaceum, polyglucosan test (továbbiakban CA) előfordulását vizsgálták a perifériás olfactorius rendszerben (bulbus és tractus) 296 (281 kóros és 15 kontroll) autopsiánál. Nem találtak jelentős különbséget a CA előfordulásában a negyvenéves kor felett elhaltak különböző korcsoportjait és betegségeiket tekintve a kontrollokkal való összehasonlítással. A tractus olfactoriusban 40 éves kor felett nagy tömegben előforduló CA keletkezése különböző tényezőkkel magyarázható. Ezek között van a rendkívül gazdag astrocyta- és kapillárishálózat, ami az intermedier zónában található, mivel közismert, hogy a CA legfőbb kialakulási helye az astrocyták citoplazmájában van, és erre különösen érzékenyek a gátrendszer közeli astrocyták (perivascularis, subpialis, subependymalis). Másik tényező lehet az, hogy a tractus olfactorius igen közel van a külső környezethez, mivel csak a felső orrüreg nyálkahártyája és a cribra olfactoria határolja. Az utóbbin haladnak át a fila olfactoriák egyenesen a közeli bulbusba. Így a tractus olfactorius gazdag kapillárishálózatát igen sok ártalom, stressz (toxikus, fertőzéses stb.) közvetlenül érheti, ami gyakran ismétlődve a vér-agy gát károsítása révén elősegíti - főleg a kapillárisok körül - a CA kialakulását. A sok CA szinte gyűrűszerűen veszi körül a hajszálereket, és így a gátfunkcióban védőszerepet is betölthet, mivel nagyban korlátozza a vér-agy gát áteresztőképességét. A CA-képződés felfogható úgy is, mint a vér-agy gát ismétlődő vagy krónikus ártalmainak morfológiai végeredménye, amelyhez még társulhatnak egyéb tényezők is (korosodással járó változások, liquortömeg stb.). A CA más predilekciós helyeken szorosabb összefüggést mutat a kor előrehaladásával, de ahol ismétlődő vér-agy vagy liquor-agy gát ártalmak fordulnak elő, ott a CA is jóval nagyobb mennyiségben alakul ki, mint ahogyan az a krónikus vascularis encephalopathiák esetében is előfordul.

A stressz szerepét a CA-képződésban bizonyítani lehetett a CA-ban mutatkozó kifejezett HSP-70-pozitivitással, annak ellenére, hogy polyglucosan természetű (igen kevés fehérjetartalommal). Ezt szintén vizsgálták és megállapították, hogy nem specifikus jelenség, de részjelensége lehet egy, az ubiquitin immunoreaktív szerkezetekhez hasonló HSP-rendszernek. Ennek biológiai jelentőségét még tovább kell vizsgálni.

Humán és experimentális hepatocarcinogenesis. Human and experimental hepatocarcinogenesis
Schaff Zsuzsa, Kovalszky Ilona, Nagy Péter, Zalatnai Attila, Jeney András, Lapis Károly
Semmelweis OTE, I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
1085 Budapest, Üllúi út 26.
Scand J Gastroenterol 1998;33(Suppl):228:90-7.

A májrák világszerte egyre gyakoribb, így Magyarországon is egyre több hepatocellularis carcinomáról számolnak be. A sikeres kezelés érdekében lényeges, hogy a májdaganatokat minél koraibb stádiumban ismerjék fel, lehetőleg még a malignus folyamat progressziója előtt. A májrákok etiológiai faktorai között a hepatotrop vírusok, így a hepatitis B (HVB) és C vírus (HVC) különösen fontosak. Míg a vakcinálás eredményeként a HBV-esetek száma csökken, egyre nagyobb számban észlelik a HCV-asszociált májrákokat. A HCV-fertőzöttek száma a világon 170 millióra tehető, 0,5-14% közötti geográfiai eloszlással, hazánkban 1-1,5% gyakorisággal. Számos munkacsoport különböző kísérleti modelleken tanulmányozza a májrák etiopatogenezisét. A szerzők MC-29 vírus indukálta csirkehepatoma, valamint rágcsáló-, hal- és csimpánzmodelleken végeztek kémiai és virológiai hepatocarcinogenesis vizsgálatokat, amelyeket az emberi májdaganatokban észleltekkel vetettek össze. A kísérletesen előállított hepatomákban a daganatsejtek enzimfenotípusa, valamint bizonyos onkogének, növekedési faktorok expressziója megváltozott. Ezen észlelések a humán premalignus és malignus fokális májlaesiókra is jellemzőek voltak. A transzformáló növekedési faktor a (TGFa) - amely a máj egyik legfontosabb növekedést stimuláló faktora - fokozott expressziója volt észlelhető mind a kísérletes, mind a humán májtumorokban. A TGFa-t és c-myc gént tartalmazó transzgenikus egerekben magasabb számban jelentek meg tumorok. HCV-core transzfektált in vitro sejtvonalakban és in vivo állatkísérletekben igazolták, hogy a HCV-core interferál a hepatocyták lipidmetabolizmusával és a későbbiekben - egyéb faktorokkal együtt - elősegítheti a daganatok kialakulását. A hepatocarcinogenesist vizsgáló állati modelleken keresztül jobban megérthető a májdaganatok kialakulásának mechanizmusa, és az ez irányú tanulmányokban alkalmazott metodikákkal jól vizsgálhatók a premalignus és malignus humán májlaesiók.

Metaplasticus peniscarcinoma. Metaplastic carcinoma of the penis
Somogyi László, Kálmán Endre
Pécsi OTE, Urológiai Klinika és Patológiai Intézet
7621 Pécs, Munkácsy M. u. 2.
J Urol 1998;160:2152-3.

A 60 éves férfi beteg húgycsőszűkület által okozott vizelési panaszokkal és a glans penisen látható hyperkeratoticus, részben kifekélyesedő babnyi és borsónyi tumornövedékekkel került felvételre. A stagingvizsgálatok lokális tumorterjedés mellett szóltak. A glans tumoros elváltozásából vett szövetminta gyorsfagyasztott metszetben készült szövettani vizsgálata pseudoepitheliomatosus hyperplasiát diagnosztizált. A végleges, formalinban fixált, paraffinba ágyazott szövetminta vizsgálata azonban orsósejtes tumort verifikált a normális vagy hyperplasiás epithellel fedett felszín alatt. Ezt követően penectomia és bilateralis lymphadenectomia végzésére került sor. A nyirokcsomók tumorra negatívak voltak, a penistumor patológiai stádiuma pT2 volt. A daganat a szokásos alapfestésekkel nem volt egyértelműen szövettanilag besorolható. Immunhisztokémiai vizsgálatok során a tumorsejtek pozitivitást mutattak Vimentin (V9) és CD 68 (KP1) alkalmazásával, de negatívak volak S-100 protein-, HMB45 dezmin- és pancytokeratin- (Ael/AE3) antitestekkel. A tumort e vizsgálatok alapján ismeretlen hisztogenezisű sarcomának diagnosztizálták. A beteg rövid időn belül felépült. Négy hónappal később köhögéses, fulladásos panaszokat követően kétoldali hydrothorax- és pleurametastasisok kerültek felismerésre. A beteg az első jelentkezéstől számított 6 hónap múlva exitált. A szokatlanul agresszív daganatos halálozás miatt a tumoros szövetmintát további vizsgálatoknak vetették alá. Ezúttal a korábbiakban alkalmazott cytokeratin-antitestek spektrumánál szélesebb pancytokeratin (KL1) alkalmazására került sor. A pseudoepitheliomatosus hyperplasia gondos utánvizsgálata során a dermato-epidermalis összeköttetések megszakadása helyén kisebb fokális területek voltak láthatók, ahol dysplasticus bazálsejtek szóródtak a stromába. A végleges szövettani diagnózis metaplasztikus orsósejtes peniscarcinoma volt. Igen gondos kórszövettani vizsgálat és a legszélesebb spektrumú cytokeratin-antitestek alkalmazása tette lehetővé ennek a szokatlanul agresszív viselkedésű penistumornak a klasszifikációját.

A major depresszió és a bipoláris zavarok prevalenciája Magyarországon. Országos epidemiológiai felmérés eredményeiből. The prevalence of major depressive and bipolar disorders in Hungary. Results from a national epidemiologic survey
Szádóczky Erika, Papp Zsuzsa, Vitrai József, Füredi János
HIETE, Pszichiátriai Tanszék
1281 Budapest, Pf. 1.
J Affec Disor 1998;50:153-62.

A szerzők a DSM-III-R affektív zavarok előfordulását vizsgálták random választott felnőtt (18-64 év között) magyar lakossági mintában (2953) a Diagnostic interview schedule (DIS) teljesen strukturált interjú alkalmazásával. A major depresszió súlyozott élettartam-prevalenciája 15,1%, a bipoláris zavaré 5,1% volt. Az egyéves és egy hónapos prevalencia depressziós epizódra 7,1%, illetve 2,6%, mániás epizódra 0,9%, illetve 0,5%. Major depresszió vagy bipoláris zavar diagnózist kapott személyek gyakrabban váltak el, illetve éltek külön házas-, élettársuktól. A bipoláris zavarban szenvedő betegek között emellett magasabb volt a nőtlenek, illetve a hajadonok aránya is. Az első affektív epizód kialakulásának legnagyobb valószínűsége (legmagasabb hazard rate) 15-19 év közötti korosztályban volt major depresszióban és bipoláris zavarban egyaránt. Major depressziós személyeknél egy második csúcs is megjelent, 45-50 éves kor között. Az első csúcs inkább a visszatérő depressziós epizódban szenvedőkre volt jellemző, míg a második csúcs főleg azokra, akiknél addigi életük során csak az egyetlen depressziós epizód jelentkezett. Inszomnia, energiacsökkenés, érdeklődéscsökkenés, koncentrációs zavar volt a leggyakoribb tünet a depressziós epizód alatt, a polaritástól függetlenül. Major depresszió véletlennél gyakrabban társult dysthymiával és valamennyi szorongásos zavarral, bipoláris zavar pedig a generalizált szorongással és pánikbetegséggel.

A c-Fos és Zif268 fehérjék szintézisének, foszforilációjának és DNS-hez kötődésének normális serkentése idegsejtnövekedésifaktor-kezelést követően nem elég a neuronális differenciációhoz PC12 sejtekben. Normal stimulation of the synthesis, phosphorylation and DNA binding activity of c-Fos and Zif268 proteins by nerve growth factor is not sufficient to mediate neuronal differentiation of PC12 cells
Szeberényi József
Pécsi OTE, Orvosi Biológiai Intézet
7643 Pécs, Szigeti út 12.
Mol Cell Biochem 1998;189:71-7.

Az idegsejt-növekedési faktor (nerve growth factor, NGF) az úgynevezett koraiválasz-gének gyors indukcióját idézi elő a PC12 patkány phaeochromocytoma sejtvonalban. Az NGF-jelátvitel fő közvetítője a Ras/extracelluláris szignál regulálta kináz (ERK) út, ennek aktivációja felelős elsősorban az NGF által kiváltott morfológiai differenciációért. A Ras-fehérjék és a koraiválasz-gének neuronális differenciációban játszott szerepének vizsgálatára kísérleteket végeztek, amelyekben a Ras-fehérje működésének és két korai gén (c-Fos és Zif268) indukciójának kapcsolatát tanulmányozták. A domináns gátló Ha-Ras Asn17 fehérjét expresszáló PC12 szubklónokat használva azt találták, hogy ezeknek a koraiválasz-gén termékeknek az NGF-indukált expressziója és DNS-hez kötődése is normálisan zajlott le olyan sejtekben is, amelyekben a neuronális differenciáció gátolt. Ez a két transzkripciós faktor tehát nem vesz részt az NGF morfológiai differenciációt előidéző hatásának közvetítésében.

A sejtfelszíni integrinexpresszió poszttranszlációs szabályozása 12(S)-HETE-vel. Post-translational regulation of surface integrin expression in tumor cells by 12(S)-HETE
Tímár J, Bazaz R, Tang DG, Kimler V, Taylor JD, Honn KV.
Semmelweis OTE, I. Sz. Patológiai és Kísérletes Rákkutató Intézet
1085 Budapest, Üllői út 26.
Adv Exp Med Biol 1997;400B:757-63.

Tumorsejtek mátrixadhézióját sejtfelszíni integrinreceptoraik határozzák meg. A szerzők B16a melanomasejtekben tanulmányozták, hogy a sejtfelszíni aIIbb3 integrin expressziót milyen folyamatok szabályozzák. Megállapították, hogy a tumorsejtekben a citoplazmában egy tubulovesicularis integrinraktár található, amely a mikrotubulusokkal és intermedier filamentumokkal áll kapcsolatban. Stimulus hatására [12(S)-HETE bioaktív lipid] a sejtváz átrendeződik: polarizálódás, az intermedier filamentumok nyalábképzése következik be, amelyek mentén az integrinraktár struktúrája megnyúlik, tubulusai elérik, illetve megközelítik a sejtfelszínt. A mikrotubulusok, illetve az intermedier filamentumok depolimerizációja megakadályozza a sejtfelszíni integrinexpressziót, ami szintén arra utal, hogy ezek a sejtvázalkotók játszanak alapvető szerepet a raktárakban lévő receptorok felszíni megjelenésében. A szabályozómechanizmus egyik kulcseleme a PKC, mert annak gátlásával mind a sejtváz-átrendeződés, mind pedig a következményes fokozott felszíni integrinexpresszió megakadályozható.

EBER oligonukleotid RNS in situ hibridizáció EBV-asszociált neoplazmákon. EBER oligonucleotide RNA in situ hybridization in EBV associated neoplasms
Tornóczky Tamás, Kelényi Gábor, Pajor László
Pécsi OTE, Patológiai Intézet
7643 Pécs, Szigeti út 12.
Pathol Oncol Res 1998;3:201-5.

A vírusasszociált betegségekben a kórokozó sejtszintű azonosítása hozzájárulhat a betegség patogenezisének megértéséhez, de segíthet a diagnózis felállításában is. Az Epstein-Barr-vírus (EBV) számos daganatos és egyéb betegség keletkezésében játszik szerepet. A latens membrán protein-1 (LMP-1) immunohisztokémiai reakció és a DNS in situ hibridizáció (DNS-ISH) mellett, néhány évvel ezelőtt, az oligonukleotid próbák megjelenésével egy új RNS in situ hibridizációs módszer, nevezetesen az EBER-RNS-ISH [EBER: Epstein-Barr-Encoded-(Early)-RNA] került kifejlesztésre. A módszer formol-paraffinos metszeteken is működik, amelynek egyik oka az, hogy a vírus kódolta EBER 1 és 2 molekulák nagy kópiaszámban jelennek meg az EBV-fertőzött sejtekben. Jelen közleményben a mikrohullámú és a proteináz-K előkezeléseknek az új EBV-detektálási módszerre gyakorolt hatását tanulmányozták. Két EBV-detektálási módszer, az LMP-1 immunohisztokémiai reakció és az EBER-RNS-ISH effektivitása szintén összehasonlításra került. Az eredmények azt mutatják, hogy a mikrohullámú előkezelés felerősíti az in situ hibridizációs szignált, és sokkal jobban megőrzi a szövetek struktúráját az enzimatikus előemésztéssel összehasonlítva. Az EBER-RNS-ISH, főleg a nasopharyngealis carcinoma esetén, sokkal gyakrabban volt pozitív (10/10 eset), mint az LMP-1 immunohisztokémiai reakció (2/10 eset), habár Warthin-tumor esetében csak az LMP-1-protein expresszálódott (5/5 eset). A vizsgált lymphomákban is eredményesebben lehetett az új módszerrel a vírust kimutatni: 7/13 volt EBER, míg 5/13 LMP-1-pozitív. A tanulmány konklúziója a következő: az EBER-RNS-ISH egy izotópot nem igénylő, gyors módszer, amely lehetővé teszi az EBV-infekció sejtszintű detektálását a mindennapos rutinpatológiai diagnosztika szintjén.

Humán agyi aneurysmazsákok sztérikusan inhomogén viszkoelasztikus viselkedése. Sterically inhomogenous viscoelastic behavior of human saccular cerebral aneurysms
Tóth Mária, Nádasy György L, Nyáry István, Kerényi Tibor, Orosz Miklós, Molnárka Győző, Monos Emil
Semmelweis OTE, Klinikai Kísérleti Kutató
1082 Budapest, Üllői út 78/A.
J Vasc Res 1998;35:345-55.

Az agyi aneurysmák kialakulása, valamint a ruptura okainak mélyebb feltárása érdekében 22 humán agyi aneurysmazsák szakítási szilárdságát és viszkoelasztikus tulajdonságait tanulmányozták a szerzők. Agyi aneurysmazsákok vékony és vastag szegmentumából, valamint kontroll agyalapi artériákból hosszanti és körkörös irányban preparált csíkokat vizsgáltak. A csíkok hosszát kétpercenként 200 mikrométerrel lépcsőzetesen növelték, miközben a feszítőerőt folyamatosan regisztrálták. Számítógép segítségével meghatározták a csíkok szakítási szilárdságát és a viszkoelasztikus paramétereket (soros és párhuzamos rugalmassági modulus, viszkozitási együttható). A vastag aneurysmacsíkok szakítási szilárdsága mindkét irányban (hosszanti és körkörös) szignifikánsan kisebb, mint a megfelelő irányú kontroll agyi artériacsíkoké. Hosszanti irányban a vékony aneurysmacsíkok szakítási szilárdsága nagyobb, mint a vastag aneurysmacsíkoké (14,5±4,0x106dyn/cm² vs. 7,5±2,0x106dyn/cm², p<0,05). Körkörös irányban a vékony aneurysmacsíkok alacsonyabb megnyúlásérték mellett szakadnak el, mint a vastag aneurysmacsíkok (0,29±0,04 vs. 0,54±0,16 maximális megnyúlásérték, p<0,05). A viszkoelasztikus paraméterek azonos tendenciával változnak: körkörös irányban a vékony és vastag csíkok paraméterei szignifikánsan kisebbek a kontrollokhoz képest, hosszanti irányban pedig a vékony csíkok paraméterei szignifikánsan nagyobbak, mint a vastagoké. A szerzők vizsgálatai szerint az artériafal viszkoelasztikus tulajdonságai az aneurysmazsák kialakulásával és az aneurysmazsák falának elvékonyodásával párhuzamosan jelentősen megváltoznak, aminek hátterében a simaizomelemek eltűnése áll. Az agyi aneurysmazsák falának rugalmas viselkedése regionálisan és sztérikusan inhomogén, ami a kötőszöveti roststruktúra reorientációját sugallja.

175 mediastinalis strúma sebészi kezelésével szerzett tapasztalatok. Surgical aspects of 175 mediastinal goiters
Vadász Pál, Kotsis Lajos
Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet
1529 Budapest, Pihenő út 1.
Eur J Cardiothorac Surg 1998;14(4):393-7.

A közlemény 175, mediastinalis strúma miatt operált beteg sebészi kezelésének aspektusait tárgyalja. 1979 és 1996 között 175 betegnél történt műtét a tanszéken gátori golyva miatt. Többségük (n=138, 79%) cervicomediastinalis - meghaladva az aortagomb szintjét -, a többi komplett aberrans strúma volt. A betegek 40%-a panaszmentes volt, a többieknél különböző kompressziós tünetek domináltak. Öt esetben a beteget asthma bronchialéval, négy esetben pedig "ismeretlen eredetű malignus kórkép" okozta véna cava superior szindróma miatt kezelték. A betegek 22%-át előzőleg nyaki strúma miatt operálták. A műtét előtti kivizsgálás során 11%-ban észleltek hyperthyreoticus tüneteket. A cervicomediastinalis golyvák többségét (n=96) nyaki metszésen át sikerült eltávolítani, a többi betegnél medián sternotomiával vagy anterior thoracotomiával kellett kiegészíteni a műtéti behatolást. A komplett mellűri strúmákat (n=37) medián sternotomia (n=7) vagy thoracotomia (n=30) útján lehetett eltávolítani. A műtéti halálozás 1,1% volt, kisebb szövődmények 26%-ban, n. recurrens paresis 8%-ban fordult elő. Az extubálást követően tracheomalacia 10%-ban került felismerésre, amelyet 4-6 napig tartó prolongált reintubatio a legtöbb esetben megoldott. Szövettanilag az elváltozások 94%-a diffúz colloid-adenomatosus strúmának, 10 esetben carcinomának bizonyult.

A fel nem ismert mediastinalis golyvák olykor asthmaszerű tüneteket okozhatnak, amely téves diagnózishoz és kezeléshez vezet. Ha már a biztos kórisme és a folyamat kiterjedtsége ismert, a gátori strúmák sebészi eltávolítása feltétlenül indokolt a közleményben vázolt műtéti stratégia szerint.