BMJ Magyar Kiadás 2001;3:131-6.

HÍREK

 

A kövérség és a mozgásszegény életmód kiváló táptalaja a rákos betegségeknek

Debbie Josefson, San Francisco

Az obesitas és a mozgáshiány a vastagbél, az emlő, a vesék, és az emésztőrendszer rákos betegségei egyharmadának kialakulásában játszik szerepet – ez derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik beszámolójából. A vizsgálatot amiatt kezdeményezték, hogy az obesitas és a vele járó betegségek kockázata növekvő, globális járvánnyá fejlődött.

A betegség-ellenőrző és megelőző központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) becslései szerint a kövérség évente 300 000 halálesetet okoz az Egyesült Államokban, amit csak a dohányzással összefüggő halálesetek száma előz meg. Az európai lakosság fele, az amerikai lakosság 61%-a túlsúlyos. A nyugati táplálkozási szokások és az ülő életmód elterjedésével veszélybe került a fejlődő országok lakossága is, ahol korábban kisebb volt az obesitas kockázata.

Tágra nyílt szemek, tátott száj: a kövérség behatolási kapui
Tágra nyílt szemek, tátott száj: a kövérség behatolási kapui

Az obesitas az egészségügyi költségvetés 8%-át emészti fel az Egyesült Államokban, közvetlen és közvetett költségeit 100 milliárd dollárra becsülik. Ismeretes, hogy növeli a cardiovascularis betegségek kockázatát, de az onkogenesisben játszott szerepe kevésbé világos. Számos vizsgálatban igazolták, hogy a kövérség fokozza a vastagbél-, az emlő-, az endometrium-, a vese- és a nyelőcsőrák (adenocarcinoma) kockázatát.

Nem tudjuk, miért nagyobb a kövérek rákkockázata, de a táplálkozási és étrendi tényezőknek szerepe lehet. Az anyagcsere és a hormonstatus változásai ugyancsak szerepet játszhatnak, különösképpen a hormonreaktív rákos betegségek, például az emlő-, prosztata- és endometriumcarcinoma esetén. Az ösztrogének mind az emlő, mind az endometriumcarcinoma növekedési faktoraként szolgálnak; a zsírszövet az androsztendion forrását képezi, ami ösztrogénekké alakul át.

Bebizonyították, hogy a hízás növeli a rák kockázatát, de az ellenkezőjét – hogy a fogyás mérsékelné a kockázatot – nem. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a közvetlen bizonyítékok hiánya ellenére úgy tűnik, hogy a fogyás következményeként kialakult hormonális változások csökkentik bizonyos rákos betegségek, elsősorban az emlő- és a méhrák kockázatát.

A kutatók több vonalon próbálnak szembeszállni az obesitas terjedésével, bevonva a szövetségi és helyi kormányzati szerveket, oktatási rendszereket, a családokat és az egyént. A kormányokat és az iskolákat olyan programok finanszírozására kell ösztönözni, amelyek népszerűsítik a testmozgást, és a várostervezésben figyelembe kellene venni, hogy egészséges életvitelre biztosítson lehetőséget. „Csak akkor lehet az obesitast megelőzni vagy kezelni, és csak akkor lehet a fizikai aktivitást népszerűsíteni, ha az egyes kormányzatok, az élelmiszeripar, a nemzetközi szervezetek, a média, a közösségek és az egyének mind együttműködnek annak érdekében, hogy a környezetüket olyanná változtassák, hogy az kevésbé serkentsen hízásra” – következtettek a WHO jelentésében.

 

Az orvosnőket érő stressz növeli az öngyilkosság kockázatát

Roger Dobson, Abergavenny

A brit egészségügyben alkalmazott orvosnők öngyilkossági rátája kétszerese a nők körében átlagosan tapasztalt aránynak – derült ki egy új vizsgálatból. Különbségeket találtak a különböző szakterületen dolgozók, így az aneszteziológusok, a tisztiorvosok, a családorvosok, és pszichiáterek körében, amely szakmákban mindkét nem képviselői szignifikánsan több öngyilkosságot követtek el, mint az általános kórházak dolgozói.

A kutatók azt állítják, hogy a kockázat nagyságára az orvosnők körében alaposan oda kell figyelni, és hogy a stresszhatás lehet az öngyilkossági arány egyik magyarázata.

„Az orvosnők nagyobb öngyilkossági kockázata azt sugallja, hogy az orvosok stressz okozta és mentálhigiénés problémáira hatékonyabban oda kell figyelni. A nagyobb kockázat igencsak aggodalmakra ad okot, hiszen az egészségügyi dolgozók körében folyamatosan növekszik a nők száma” – írják a Journal of Epidemology and Community Health hasábjain (2001;55:296-300).

„A nők hajlamosabbak arra, hogy mérgezésessel vessenek véget életüknek – ez kifejezettebb az orvosnők körében, mint az átlagpopulációban. Ez részben magyarázhatja azt, hogy az orvosnők miért követnek el gyakrabban öngyilkosságot, ugyanis nagyon jól ismerik, hogy mely gyógyszerek veszélyesek túladagolva.”

A vizsgálatot az 1979 és 1995 között önkezüktől meghalt orvosok eseteire alapozták, illetve azokra, amelyekben a kórbonctani jelentés nem foglalt egyértelműen állást, de a 329 ilyen haláleset majdnem egyharmadában kizárták az önkezűséget – 86 orvos nyugdíjba vonult, és húszan nem szerepeltek a General Medical Council adatbázisában.

Az oxfordi kutatók azt is megállapították, hogy a férfi orvosok öngyilkossági aránya kétharmada volt a férfiak átlagpopulációs arányának, és a beszámolóban megjegyezték, hogy mindez határozottan ellentmond az átlagpopulációs adatoknak, ahol az arány jóval nagyobb a férfiak körében.

A vizsgálat szerzői megjegyzésként hozzáteszik: „A családorvosi foglalkozással járó nagyobb kockázat is aggodalmakra ad okot annak fényében, hogy a közelmúltban közölt vizsgálatokban a családorvosokat érő több stressz növekedéséről és elégedetlenségük fokozódásáról számoltak be.”

 

Az alkohol- és kábítószer-fogyasztás végigsöpör a világon

Susan Mayor, London

A 15–29 éves európai férfiak körében négyből egy haláleset tulajdonítható az alkoholnak, mivel a „nagy ivászat” mind a fejlett, mind a fejlődő világ fiatalságának szokásaiba belopta magát – mondta dr. Gro Harlem Brundtland, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója egy európai, miniszteri szintű kongresszuson, Stockholmban.

A világon 140 millió alkoholfüggő él, ami a közéletet, a személyes sorsokat, a gazdaságot és családok életét teszi tönkre. Dr. Brundtland szerint „a világ minden tájáról beérkező adatok azt sugallják, hogy a sporadikus, mennyiségkoncentráló ivászatok száma a fiatalok körében most már a fejlődő országokban is növekedésnek indult. Míg sok országban az egy főre eső alkoholfogyasztás csökkenőben van, a fiatalok túl gyakran, egyetlen alkalommal túl sok alkoholt isznak, egészen az intoxikációig.”

A WHO kongresszusán bemutatott, 1999-ben az alkohol és a kábítószerek fogyasztásáról végzett európai, iskolai felmérés adatai azt mutatták, hogy a dohányzás, az alkohol és az illegális drogok fogyasztása az elmúlt néhány évben a legtöbb európai államban szignifikánsan növekedett.

A vizsgálatban részt vevő 95 000 serdülőkorú több mint fele legalább egyszer dohányzott. Egy 1995-ös felmérés eredményeihez képest a dohányzás a legtöbb országban növekedett. Különösen nagy arányú dohányzásról számoltak be a Cseh Köztársaságban és Litvániában. A felmérés során 30 európai országban átlagosan 2400 serdülőt kérdeztek meg. A 15-16 évesek név nélkül töltötték ki a kérdőíveket az osztályteremben, ugyanolyan körülmények között, mint azt dolgozatírásnál szokás.

A legnagyobb dohányzási arányokat – a tanulók vallomása alapján, miszerint legalább 40-szer rágyújtottak már – Grönlandon, a Feröer-szigeteken és Oroszországban találták, ahol a résztvevők majdnem fele így nyilatkozott. Dr. Björn Hibell, a svéd alkohol- és drogkonzultációs tanács vezetője megjegyezte: „A válaszoló diákok dohányzásáról szerzett végső benyomásunk az, hogy jól megalapozott szokásról van szó, és alig látjuk jelét, hogy visszaszorulásra számíthatnánk.” A legtöbb országban a fiúk és lányok között nem volt különbség a dohányzás tekintetében, bár Dániában, Franciaországban, Grönlandon, Írországban, Norvégiában és Nagy-Britanniában a mérleg a lányok „javára” billen. Cipruson, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Romániában és Ukrajnában a fiúk vezetnek.

Az alkoholfogyasztás gyakori, különösképpen Csehországban, Dániában, Írországban, Máltán és Nagy Britanniában; a fiatalok körében csak két olyan országban csökkent – Olaszországban és Cipruson –, ahol 1995-ben magas volt. Egyértelmű növekedést tapasztaltak az alkoholfogyasztó diákság körében Közép- és Kelet-Európában, elsősorban Litvániában, Lengyelországban, Szlovéniában és Szlovákiában. A norvég fiatalok is többet isznak. Az alkoholfogyasztás leggyakoribb Dániában, ahol a válaszolók 59%-a legalább 40 alkalommal fogyasztott alkoholt.

A dán diákok körében a leggyakoribb a részegség, 41%-uk állította, hogy már legalább 20 alkalommal berúgott. Finnország, Írország és Nagy-Britannia következett a sorban, ahol majdnem minden negyedik fiatal már legalább 20 alkalommal volt részeg. A fiúknál sokkal nagyobb volt ennek aránya, mint a lányoknál. A nagy ivászatok (ami legalább 5 pohár ital fogyasztását jelenti) Dániában, Írországban, Lengyelországban és Nagy-Britanniában a leggyakoribbak. Dr. Hibell megjegyezte: „A fiatalok hajlamosak a felnőttekre jellemző ivási szokásokat utánozni: összességében nagyobb menynyiségben fogyasztanak alkoholt Dél-Európában, de egyszerre sokat Észak-Európában.”

 

Az orvosokat nem befolyásolják a cégek kampányfogásai

Fred Charatan, Florida

Az Egyesült Államok orvosai szeretik a gyógyszercégek ajándékait, de úgy gondolják, hogy ezzel nem befolyásolják őket.

A University of California belgyógyászati tanszékének dolgozói a rezidensek álláspontját tanulmányozták a gyógyszercégek kampányfogásaival kapcsolatban, és eredményeiket az American Journal of Medicine májusi számában közölték.

Kérdőíveket küldtek az egyetem belgyógyászati rezidensképző programjában részt vevő 117 első- és másodévesnek, és 90%-uktól kaptak visszajelzést.

A kérdőíven kilenc típusú reklámfogásra kérdeztek rá, amelyek az olcsótól (például antibiotikumok használati útmutató brosúrája, megbeszéléseken felszolgált ételek) a drága (több részből álló továbbképzési kongresszuson való részvételre az utazás és csomagszállítás kifizetése) befektetésekig terjedtek. A rezidenseket arra kérték, hogy négypontos skálán, a „nagyon helyénvaló”-tól a „nagyon helytelen”-ig értékeljék az orvosok álláspontját az ilyen jellegű reklámfogásokkal szemben.

A vizsgálatból kiderült, hogy a rezidensek többsége a 9 reklámfogásból hetet helyénvalónak talált. A reklámformákat a rezidensek inkább a költségességük, és nem az oktatási értékük alapján ítélték meg.

A rezidensek magatartása gyakran nem felelt meg az elméleti álláspontjuknak. Minden rezidens, aki a megbeszéléseken felszolgált ételeket és az ajándéktollakat helytelennek találta, elfogadta ezeket az ajándékokat. Csak a rezidensek 39%-a vallotta be, hogy a gyógyszercégek kampánya és a velük való kapcsolata befolyásolta gyógyszerrendelését, 84%-uk úgy gondolta, hogy az orvosokat mindez befolyásolja a receptírásnál.

Nem utolsósorban a rezidensek kétharmada egyetértett abban, hogy egy egészségügyi intézménynek szabályoznia kell a gyógyszercégek, a rezidensek és a tantestület közötti kapcsolatot.

 

A vizuális figyelemelvonás túlterheli a memóriát

Siân Knight, London

A figyelemelvonás befolyásolhatja koncentrálóképességünket, írják a Science egyik közleményében (2001; 291:1803-6). A túlságosan sok vizuális benyomás megtölti a működő memóriánkat, amely révén az információk agyunkban átmenetileg tárolódnak. A figyelem-összpontosítást befolyásolja, hogy a működő memóriának mekkora része marad szabadon; ha a memória „megtelik”, nehezebb nem tudomást vennünk a figyelemelterelő dolgokról.

„Eredményeink szerint – különösen olyan környezetben, ahol vizuális figyelemelterelésre számíthatunk – kulcsfontosságú, hogy a mentális feldolgozás folyamatában tartalékok legyenek az esetleges zavaró információk kizárására” – emeli ki megallapításaik közül dr. Jan de Fockert, a közlemény egyik szerzője. „Ha működő memóriánk betelt, agyunk nem képes kiszűrni a figyelemelterelő vizuális információt.”

A tanulmány önkéntes résztvevőitől azt kérték, hogy jegyezzenek meg számsorokat, miközben figyelmüket elterelték azzal, hogy hírességek képeit mutatták nekik. Minél több számot kellett megjegyezniük, annál inkább nehezükre esett, hogy ne vegyenek tudomást a figyelemelterelő látványról. Funkcionális MR-vizsgálattal követték az agyi tevékenységet, miközben a tanulmány résztvevői figyelem- és memóriapróbákat végeztek. Az elemzés során a frontális agykéregben különböző területeket mutattak ki, amelyek a működő memória igénybevételének mértékével voltak összefüggésben. Azok az agyterületek, amelyekről feltételezik, hogy az arcvonások feldolgozásával kapcsolatosak, aktívabbnak bizonyultak intenzív memóriaműködés állapotában, ami azt jelenti, hogy a vizuális figyelemelterelés annál nagyobb, minél elfoglaltabb a működő memória.

Dr. de Fockert kimutatta, hogy a vizuális figyelemelvonás és a működő memória igénybevétele a mindennapos élet velejárója. Például, ha nagy forgalomban autót vezetünk, a mobiltelefonon folytatott intenzív beszélgetés alatt a működő memória kevésbé fogja kirekeszteni a figyelmet elterelő információkat, amilyenek az út melletti óriás hirdetőtáblák. Az ilyen figyelemelterelő dolgok éppen a figyelmünket akarják magukra vonni és csökkentik teljesítményünket a feladat végrehajtásakor.

Bár nincs rá bizonyíték, hogy ha a medikus a tévésorozatot nézi, nem tudna hatékonyan anatómiát tanulni, ám de Fockert azt tanácsolja, hogy „lehetőleg ne terheld az agyad kimerítő feladattal, ha olyan vizuális környezetben vagy, amelyben a tárgyak magukra vonják a figyelmet”. Arra is int, hogy: „Vezetés közben ne mélyedj el gondolataidba, és ne folytass intenzív társalgást.”

 

A kanadaiak szegény országokba mennek veseátültetésre

David Spurgeon, Québec

A becslések szerint évente 30-50 kanadai utazik vesetranszplantáció céljából Kínába, Indiába és a Fülöp-szigetekre, otthon ugyanis nagyon hosszú a várólista Torontóban; akár hat év is lehet.

Nincsenek pontos adatok, de az orvos szakértők úgy vélik, elég általános ez a gyakorlat. A torontói St. Michael kórház transzplantációs programjának igazgatója, dr. Jeffrey Zaltsman így nyilatkozik: „Sok betegünk megy külföldre. Van aki megmondja, van, aki nem; egyszerűen vesével jönnek haza.”

Van azonban, aki vese nélkül jön meg, annak ellenére, hogy fizetett érte. Az egyik betegnél, aki rossz vesefunkcióval jelentkezett dr. Zaltsman rendelésén, miután kifizette a transzplantációt Indiában, ultrahangvizsgálattal nem lehetett átültetett vesét kimutatni, annak ellenére, hogy nagy heg látszott a hasán.

A Toronto Globe and Mail két oknyomozó újságírója arról számolt be, hogy egy vancouveri üzletember, aki közvetítőként működik a betegek és a veseműtétet végzők között, azt mondta, több mint 100 beteg van a várólistáján. A betegek arra várnak, hogy egy sanghaji kórházban kerüljenek műtétre, ahova baleseteseket visznek.

Kanadában illegális a szervkereskedelem, de nincs törvényi szabályozás a közvetítői tevékenységre vonatkozóan. A törvény nem tiltja, hogy a kanadaiak a szervekért külföldre menjenek, de az egészségügyi hatóság egyes képviselői azt akarják, hogy változtassák meg a büntető törvénykönyvet és nyilvánítsák a cselekményt illegálisnak.

A megkérdezett orvos szakértők becslése szerint a kanadaiak 50 000–145 000 USD közötti öszszegeket fizettek a transzplantációért a fejlődő országokban, a gyakorlatot elítéli a Nemzetközi Transzplantációs Társaság és a WHO is. Vannak, akik úgy térnek haza, hogy nem rendelkeznek orvosi dokumentációval sem a műtétről, sem a donorról. A kanadai orvosoknak sejtelme sincs róla, hogy a donorokat megfelelően szűrték-e olyan fertőzések tekintetében, mint a HIV vagy a hepatitis.

Kanadában 1999-ben összesen 1010 veseátültetést hajtottak végre. 2000 júniusában majdnem 3000 beteg várt transzplantációra.

 

Rivális kutatócsoportok részleteket közöltek a humán genomról

Gavin Yamey, BMJ

Az emberi géntérkép meghatározásával foglalkozó két kutatócsoport ez év februárjában a teljes szekvenciát és a géntérkép részleteit is közzétette. Az eseményt a rivális kutatók csípős szócsatája fűszerezte.

A Human Genom Project, amely nyolc közfinanszírozású egyetemi központ nemzetközi közreműködését egyesíti, a Nature-ben közölte eredményeit. A kutatás kezdete óta az adatokat naponta frissítették az interneten ingyenesen letölthető formában. A kutatók úgy becsülték, hogy két hónap alatt a fejlődő országok tudósai több mint 300 000 alkalommal keresték fel ezt a honlapot.

Ezzel szemben a Celera Genomics kereskedelmi társaság, amely a Science hasábjain tette közzé eredményeit, és csak előfizetőknek engedélyezi az adatokhoz való hozzáférést. A Science szerkesztősége precedens nélküli lépést tett: beleegyezett abba, hogy bizonyos mértékig korlátozzák a Celera által közölt adatok felhasználását. A Human Genom Project képviselői felháborodtak amiatt, hogy a korlátozásokkal hátrányos helyzetbe hozzák a szegényebb országok tudósait, kiemelve, hogy a Celera 50-nél kevesebb előfizetőt tudott toborozni.

„Vannak, akik az emberi fajból vagyont akarnak csinálni, de mi azért vagyunk itt, hogy tudassuk velük: a humán genom nem eladó” – mondta Sir John Sulston, a cambridge-i Sanger Centre korábbi igazgatója (ebben az intézetben határozták meg a humán genom szekvenciájának egyharmadát). „A nemzetközi köztulajdonban lévő adatok a kis közösségek javát szolgálják” – tette hozzá. A szekvencia adatait a fejlődő országokban azok a tudósok használják, akik olyan fatális betegségekre vagy tünetekre való genetikai hajlamot tanulmányozzák, mint a diarrhoea, a malária vagy az AIDS.

Sir John Sulston: „A humán genom nem eladó!”
Sir John Sulston: „A humán genom nem eladó!”

Craig Venter, a Celera alapítója elutasította a nyerészkedési vádakat, arra hivatkozva, hogy csak „tudósok közti apró nézeteltérésről van szó”; Barbara Jasny és Donald Kennedy, a Science szerkesztői szerint a rivalizálás „csak elvonja a figyelmet arról a félelmetes teljesítményről, amit együtt értek el”.

De míg a Science szerkesztői „a közfinanszírozás és a magánvállalkozás házasságáról” beszéltek, a közfinanszírozású kutatás képviselői azt állították, hogy a kapcsolat távolról sem volt egyenértékű, és hogy a Celera felhasználta a publikus genom-adatbázis bizonyos elemeit.

Richard Durbin, a Sanger Centre bioinformatikai főnöke azt állította: „A Celeránál nagymértékben alapoztak arra a munkára, amit mi végeztünk a szekvencia összeállításához. Az üzenet végül is az, hogy bár ők is hozzátettek valamennyi új anyagot, az eredmények végső soron túlságosan hasonlóak.”

A két csoport szekvenciameghatározási módszere közti különbség ellenére mindkét csoport egyetért abban, hogy a humán genom jóval kevesebb gént tartalmaz annál, amint azt az első eredmények közlésekor becsülték (BMJ 2000;321:7).

Az előzetes eredmények arra utaltak, hogy a gének száma elérheti a 115 000-et, de a végleges szám 30 és 40 000 között van, így a humán genom csak kétszer akkora, mint a bormuslica genomja.

A genom meglepően kis mérete nagy találgatásokhoz vezetett a médiában arról, hogy a környezetünk vajon nagyobb erővel befolyásolja-e fejlődésünket, mint a génjeink. Ezt a feltételezést mindkét csoport visszautasította, arra hivatkozva, hogy génjeinknek számtalan módon kell egymással kölcsönhatásba kerülniük ahhoz, hogy az emberi komplexitás, a változékonyság és a betegségek létrejöhessenek. Már nem állja meg a helyét az a régi elmélet, hogy egy gén egyenlő egy betegséggel, vagy hogy egy gén egy kulcsfehérjét termel.

Egy másik kulcsfontosságú eredmény, hogy az embernek sok olyan génje van, ami az egyszerű organizmusokban is megtalálható – fele a nematódákéval, és egyötöde az élesztőgombával közös. Michael Dexter, a Wellcome Trust igazgatója (ez a cég 210 millió fontot költött a közfinanszírozású kutatásra) úgy gondolja, hogy ez megerősíti a darwini evolúciós elméletet. „Jó érzés megtalálni a molekuláris összefüggéseit annak, amit Darwin már 150 éve feltételezett.”

A genom több mint fele repetitív DNS-szekvenciákat tartalmaz (hulladék DNS), ami sokkal több, mint amennyi bármely más, mostanáig meghatározott genomszekvenciában található. A tudósok ma úgy gondolják, hogy ezek sem haszontalanok, ugyanis alapvető fontosságúak voltak a humán genom fejlődésében, szerepet játszva az új gének képződésében. „A hulladék a genomban – mondta Richard Gallagher, a Nature biológiai főszerkesztője – ablakot jelent történelmünkbe. Rengeteg olyan történetünk van, amelyet fel kellene derítenünk.”

A humán genom publikációja posztgenomikus tudományba vezet minket, amelyben a kutatók az adatokat arra fogják felhasználni, hogy megértsék a betegségek okait és új kezelési módokat fejlesszenek ki. A Nature-ben közölt cikkben például azt sugallják, hogy a szekvencia vázlata segítségével majd könnyebben megérthetjük a gyógyszerfüggőség biológiáját, mivel azonosítani tudjuk majd „az addikcióra hajlamosító géneket” (Nature 2001; 409:834-5). Más cikkekben pedig azt taglalják, hogy a szekvencia adataival az alvászavarok és az időeltolódások miatt kialakuló átállási nehézségek kezelésének új lehetőségei tárulnak fel.

 

Ígéretes a haemophilia génterápiája

Scott Gottlieb, New York

Újfajta génterápiával jelentősen megemelték a VIII. faktor szintjét néhány haemophiliásnál, és két súlyos betegnél 10 hónapon át nem fordult elő spontán vérzés.

Az eredmények még távolról sem szolgálnak elég bizonyítékkal ahhoz, hogy a kezelés piacra kerüljön. Főként az nem világos, hogy a hatás elég tartós-e ahhoz, hogy gyakorlati eljárássá válhasson, ám az eredmények újraélesztik reményeinket, hogy a génterápia, melyet sok tudós kudarcra ítélt, mégis működhet.

A kutatók a VIII. faktor géntranszferéhez nem a hagyományos vírusvektort használták (New England Journal of Medicine 2001;344:1735-42). Dr. David Roth és munkatársai a bostoni Beth Israel Daeconess Centerben hat, súlyos haemophiliás betegnél nem vírusos, szomatikus sejtes génterápiás módszert alkalmaztak, amelyet transcaryoticus implantatiónak neveznek. Az eljárás során teljes vastagságú bőrből nyert biopsziás anyagból dermalis fibroblastokat izoláltak. Ezeket elektrokorporációval a VIII. faktor génjét tartalmazó plazmiddal transzfektálták; a VIII. faktort expresszáló sejteket klónozták-propagálták, majd laparoszkóposan a betegek omentumába ültették.

A közlemény szerint egy betegnél sem észleltek nemkívánatos mellékhatást, és egyiküknél sem alakult ki VIII. faktor elleni antitest, vagy az implantált-transzfektált fibroblastok elleni sejtes immunválasz.

 

Hírek röviden