|
|
|
BMJ Magyar Kiadás 2001;3:127-9.
SZERKESZTŐSÉGI KÖZLEMÉNYEK
Gyermekek 2-es típusú cukorbetegsége
Az egyre nagyobb gondot jelentő krónikus betegségek egyike
A gyermekkori 2-es típusú cukorbetegség azon túl, hogy érzelmeket korbácsoló kérdés, egyre nagyobb jelentőségű közegészségügyi szempontból is (1, 2). A közelmúltig a cukorbetegségben szenvedő gyermekek többségénél a betegség 1-es típusa fordult elő – ez az egyik leggyakoribb (3), növekvő prevalenciájú (4) gyermekkori krónikus betegség. Érdekes azonban, hogy mind többen számolnak be 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermekekről az Egyesült Államokból, Kanadából, Japánból, Hongkongból, Ausztráliából, Új-Zélandból, Líbiából és Bangladesből (5).
A gyermekkori 2-es típusú cukorbetegség előfordulási gyakorisága változó, az egyesült államokbeli, 12–19 éves fiatalok körében tapasztalt 4,1‰-től az arizonai, 15–19 éves pima indiánoknál megfigyelt 50,9‰-ig (1, 2). Az Egyesült Államokban a gyermekek és serdülők körében újonnan felismert cukorbetegség 8–45%-a 2-es típusú, és lehet, hogy a betegség elterjedését alulbecsülik (1, 2). Nő a betegség prevalenciája Észak-Amerikában, Japánban pedig az 1976–80 és 1991–5 közötti időszakokat tekintve csaknem megkétszereződött az újonnan felfedezett esetek száma a középiskolások körében: 7,3-ről 13,9-re 100 000 középiskolásra vonatkoztatva (5). Ez a tendencia egybeesik az elhízás és a fizikai inaktivitás előfordulásának világszerte tapasztalható növekedésével (5, 6–8).
A 2-es típusú cukorbetegség kórisméjének felállításakor az egyesült államokbeli gyermekek átlagéletkora 12–14 év; ami a pubertásnak felel meg. A betegség gyakrabban fordul elő lányoknál, főképp a nem európai eredetűeknél, és összefüggést mutat az elhízással, fizikai inaktivitással, a családi anamnézisben szereplő 2-es típusú cukorbetegséggel, a magzati fejlődés idején fennálló anyai diabetesszel és az inzulinrezisztencia jeleivel (1, 2). A kórisme felállításakor a gyermeknél súlyvesztés, ketózis és acidózis tünetei lehetnek jelen (1, 2). Az inzulin és a C-peptid szintje gyakran emelkedett, és nincsenek antitestek, ami segíthet az 1-es és 2-es típusú diabetes elkülönítésében; de az is lehet, hogy csökkent az inzulinszekréció, amikor a diagnózist megállapítják (1). A hemoglobin A1c szintje 10–13% között váltakozhat, a betegek jelentős részénél észlelhető magas vérnyomás, hypertriglyceridaemia, albuminuria, alvási apnoe és depresszió (2), ezek a tényezők idővel súlyosbodhatnak is (9). Mindemellett, a kezelési protokollok igen eltérőek, és nem hagyták jóvá gyermekeknél számos olyan szer alkalmazását, mely a cukor- és lipidanyagcserére hat, illetve a magas vérnyomás kezelésében használatos (1, 2).
A felmerült kérdés megoldására az American Diabetes Association és az American Academy of Pediatrics közös konszenzusnyilatkozatot adott ki, a Committee for Native American Child Health pedig szakértői véleményeken alapuló kezelési irányelvet dolgoz ki. A National Institute of Health és a Centers for Disease Control and Prevention új kutatási programokat indítottak a hiányos ismeretek bővítése érdekében. Mit kell tehát tudnunk és tennünk?
Először is olyan meghatározás(oka)t kell kidolgoznunk, amellyel gyermekeknél elkülöníthetők a cukorbetegség típusai, amely alkalmas a betegség népcsoportokon belüli jelentőségének meghatározására (2) és klinikai diagnózis felállítására (1). A közegészségügy és a klinikai alkalmazás céljára szolgáló betegségmeghatározáshoz egyszerű, olcsó vizsgálati módszerek szükségesek, ami lényeges kérdés a szegény országok és közösségek számára.
Másodszor, egyes veszélyeztetett népcsoportoknál szükség van a kérdés jelentőségével, hosszú lejáratú trendjével kapcsolatos epidemiológiai adatokra és az előforduló esetek követésére (1, 2). Korlátozott adatok állnak rendelkezésünkre bizonyos népcsoportokról, mint például az amerikai indiánokról, de kevés adat van a világ több olyan részéről, ahol a betegség elterjedt.
Harmadszor, felnőtteknél végzett vizsgálatokból ismeretesek a 2-es típusú cukorbetegség hatásos kezelési módjai, azonban nem tudjuk mennyire biztonságosak és hatásosak ezek gyermekeknél. Emellett szükség van olyan jól szervezett, többcentrumos tanulmányokra is, amelyekben megvizsgálják, miként csökkenthetők gyermekeknél a többszörös kockázati tényezők, és ennek milyen gyakorlati előnye van az egészségi állapot alakulására, például az érbetegség korai stádiumára.
Negyedszer, a hatásos kezelési módok ellenére, a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő felnőttek ellátásának minősége továbbra is elmarad az optimálistól (10). A gyermekek és serdülők esetében a helyzet valószínűleg még rosszabb (1, 2), mivel ez a klinikusok számára új kérdés; különösen a serdülők vonakodhatnak az életmódbeli változtatásoktól, a betegség kezelésétől és a gondozásba vételtől; lehet, hogy nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Szükség van a gyermekek körében az ellátás minőségét és a szóba jövő beavatkozásokat tanulmányozó, gondosan kivitelezett vizsgálatokra.
Végül, a gyermekek 2-es típusú cukorbetegsége egyedülálló lehetőséget kínál a betegség és az inzulinrezisztencia okának megértésére (1, 2), valamint az elsődleges megelőzés megtervezésére. A cukorbetegség korai megjelenése valószínűleg túlnyomórészt genetikai tényezőknek tulajdonítható, ami azt jelenti, hogy gyermekeknél haszonnal járhat a genetikai mechanizmusok tisztázására irányuló törekvés. Másrészről, az egész világon olyan társadalmi átalakulások zajlanak, amelyek jelentős életmódbeli és környezeti változásokkal járnak. Felnőttek körében a 2-es típusú cukorbetegség szoros összefüggést mutat életmódbeli és környezeti tényezőkkel (11); tisztázni kell e tényezőknek gyermekekre gyakorolt hatását. Azáltal, hogy a betegség fiatal embereket érint, megjeleníti a világszerte súlyosbodó gondot, amit a krónikus betegségek, és azok fiatalabb korosztályokra terjedése jelent. Az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség prevalenciájának gyermekek körében megfigyelhető növekedése is a világ iparosodásának előre nem látott következménye. A 2-es típusú cukorbetegség mint gyermekgyógyászati kórkép elleni küzdelemben fel kell használnunk a legújabb orvosi eredményeket, de szükség van rá, hogy tisztázzuk és megkérdőjelezzük az iparosodásnak tulajdonítható nem kívánt változásokat is. Tudásunk még mindig hiányos a betegség osztályozását, elterjedését és tendenciáját illetően, csakúgy, mint az okok, a kezelés hatásossága és biztonságossága, az ellátás minősége, valamint az életmódbeli és környezeti tényezők tekintetében. Így tehát nemzetközi összefogásra és együttműködésre van szükség ahhoz, hogy e területek mindegyikén standardizált protokollok alapján vizsgálatokat folytassunk. Addig is az alapellátásban dolgozóknak kell figyelemmel kísérnie a gyermekek 2-es típusú cukorbetegségét.
Anne Fagot-Campagna, medical epidemiologist
K. M. Venkat Narayan, chief, diabetes epidemiology section (kav4@cdc.gov)
Giuseppina Imperatore, medical epidemiologist
Division of Diabetes Translation, National Center for Chronic Disease Prevention and Health Promotion, Centers for Disease Control and Prevention, Mailstop K-68, Atlanta, GA 30341, USA
BMJ 2001;322:377-8.