![]() |
![]() |
![]() |
BMJ Magyar Kiadás 2001;2:77-9.
HÍREK
A híres betegekre odafigyel a világ, de nem mindegy, mit üzennek
Janice Hopkins Tanne, New York
Amikor egy híresség beteg lesz, az embereket hirtelen nagyon érdekelni kezdi az adott betegség hangzottak el a Columbia Egyetem őszi továbbképző kurzusán. Csakhogy az érdeklődés nyomán feléledő kampányok néha félrevezetőek azzal kapcsolatban, hogy mit lehet és mit kell megtenni a baj megelőzéséért.
Az első híresség, aki nyíltan vállalta betegségét, Betty Ford Gerald Ford elnök felesége volt, aki 1974-ben sokat tett annak érdekében, hogy az emlőrákra irányítsa a figyelmet, emlékezett dr. Barron Lerner, a Columbia tanára. Az emlőrákos esetek felismerési aránya hirtelen javulni kezdett, és a jelenség Betty Ford-effektus néven a tudománytörténet részévé vált. Lánya ma azért küzd, hogy minden 35 évesnél idősebb nőről készüljön mammográfiás felvétel, ezt a nézetet azonban a legtöbb onkológus nem osztja.
A kurzust a Columbia University felsőfokú újságírói fakultása szponzorálta, moderátora dr. George Lundberg, a Medscape főszerkesztője (korábban a JAMA szerkesztője) volt. Ő arról beszélt, hogy a hírességek által nyíltan vállalt betegség sok esetben előmozdította a felvilágosítás ügyét.
Több amerikai híresség vállalta a nyilvánosság előtt emlő-, prosztata- vagy vastagbélrákját, cukorbetegségét, AIDS-ét, Parkinson-kórját. Amikor Ronald Reagen felesége, Nancy Reagen mastectomián esett át, a lumpectomiák aránya hat hónapig visszaesett, valószínűleg azért, mert a nők úgy gondolták, hogy az elnök felesége a legjobb egészségügyi ellátásban részesült.
A prosztatarák akkor került a címlapokra, amikor Rudolph Giuliani New York-i polgármester betegsége diagnózisa után kiesett a szenátusi posztért Hillary Clintonnal folytatott küzdelemből. A korábbi elnökjelölt, Bob Dole hasonlóan néhány híres sportolóhoz, katonai vezetőhöz és színészhez szintén nyilvánosságra hozta, hogy prosztatarákban szenved. Az ő példájuk arra késztette a férfiakat, hogy vizsgáltassák ki magukat. Az üzenet egy postai bélyegre is rákerült.
Az American Cancer Society azonban nem javasolja minden férfi számára a szűrést. Szerintük fontosabb a felvilágosítás, hogy ez alapján a férfiak eldönthessék, van-e szükség náluk prosztatarák-szűrésre mondta dr. Robert Smith, a szövetség tagja.
A hírességek rövid üzenetei persze nem szólnak a szűrések kedvezőtlen hatásairól, így az álpozitív eredményekről, a vizsgálatok számának növekedéséről, a költségekről és a szorongásról tette hozzá David Atkins, a US Agency of Health Care Research and Quality munkatársa.
Míg az amerikaiak individualizmusából következően a szűrés az Egyesült Államokban roppant népszerű, addig az átfogó egészségügyi ellátást vállaló európai kormányoknak meg kell találniuk az egész népesség számára megfelelő és biztosítható legjobb megoldást.
Nem árt, ha az emberek jobban megismerik a gyakori betegségeket, azonban csak kevés híresség népszerűsíti a betegségek megelőzésének legalapvetőbb üzeneteit. Yul Brynner színész ezen kevesek közé tartozott az Egyesült Államokban, amikor a dohányzás és a tüdőrák kapcsolatáról beszélt. Nincs azonban a sztárok között, aki magas koleszterinszintjéről, szívbetegségéről, az ittas vezetéseiről vagy azokról a balesetekről mesélne, amelyek a biztonsági öv mellőzése miatt következtek be.
![]() |
![]() |
![]() |
| Rudolph Giuliani | Betty Ford | Nancy Reagan |
Holland dohányosok a dohányzás káros hatásainak nyomában
Tony Sheldon, Utrecht
Hollandiában először idézték bíróság elé az egyik dohányipari cég 5 vezető menedzserét, hogy eskü alatt bizonyítsák: mit tudtak a dohányzás egészségkárosító hatásairól.
Az esetet két súlyos beteg, korábbi dohányos robbantotta ki, akik célja, hogy a Theodorus Niemeyer cég, a Samson sodorható dohány gyártója, 1999 óta a British American Tobacco leányvállalata, vállalja a felelősséget jelenlegi egészségügyi problémáikért. Úgy gondolják, hogy velük nem ismertették kellőképpen a dohányzás veszélyeit.
Wilhelmus ter Schegget 56 évesen emphysemás, érszűkület miatt tolókocsihoz kötött. Jannigje Andeweg 41 évesen vérkeringési zavarai miatt járási nehézségekkel küzd. A Groningen melletti Assen bírósága megállapította, hogy az 1970-es évek elején a Niemeyernél tudtak a dohányzás egészségkárosító hatásairól, és arról, hogy a nikotin addikciót okoz. Riepko Toxopeus szerint, aki a Niemeyer elsőszámú nyersdohány-felvásárlója volt, emiatt állt rá cége a kevesebb nikotint tartalmazó dohány előállítására.
A Niemeyer egyik sajtóreferense később hozzátette, hogy az 1970-es években már nyílt titok volt, hogy a dohányzásnak kockázatai vannak.
Jaap van de Wal, eladási- és marketingigazgató szerint a cég piackutatásában nem szerepel kellő hangsúllyal az egészségkárosodás veszélye. A mutatók szerint a Samsont szívók 100%-a ismeri a kockázatokat, és 90%-uk tud a csomagoláson feltüntetett figyelmeztető szövegről. Az egészségkárosító hatás kockázata miatt minden csomagon ott volt a figyelmeztetés, és csak a 18 éven felülieket célozták meg termékeikkel.
Martin de Witte, az egyik dohányos ügyvédje szerint Hollandiában van egy hallgatólagos megállapodás, miszerint a dohányzást és az egészséget nem kell összefüggésbe hozni. A Niemeyer képviselői egyik hivatalos közleményükben azt nyilatkozták, hogy elismerik a dohányzás kockázatait, és szerintük a dohányzás legyen a felnőtt emberek döntése.
Három embrió, három gyerek, egy per
Clare Dyer, legal correspondent, BMJ
Egy mesterséges megtermékenyítés után hármas ikrekkel megáldott pár eddig példa nélküli pert nyert a sheffieldi bíróságon azzal az intézménnyel szemben, ahol állításuk szerint a megbeszélt kettő helyett három embriót implantáltak az anya méhébe.
Peter és Patricia Thompson sikerrel perelte be a sheffieldi meddőségi központot a szerződés megszegése miatt, ugyanis az anya két fiúnak és egy lánynak adott életet 1997 márciusában.
A pár annak idején aláírt egy beleegyező nyilatkozatot, amelyben két embrió implantációját hagyták jóvá. Az intézmény képviselői azzal érveltek, hogy a 34 éves feleség később szóban beleegyezett a három embrió implantációjába annak érdekében, hogy nagyobbak legyenek a beágyazódás esélyei.
Justice Hooper bíró azonban elfogadta Thompsonék bizonyítékait. Két nap meghallgatás után azt nyilatkozta: a felperes bebizonyította, hogy nem egyezett bele a három embrió beültetésébe.
Thompsonéknak volt alapjuk a szerződés megszegése miatt pert indítani, mivel magánszemélyként 1600 fontot fizettek a mesterséges megtermékenyítésért, miután már 5 éve nem sikerült a feleségnek teherbe esnie. Az 57 éves férjnek korábbi házasságából három gyermeke van.
![]() |
A szerződésszegés miatt indított per nyertese akár hat számjegyű kártérítési összeget is kaphat, ami tartalmazza a nem tervezett harmadik gyermek neveltetési költségeit is. A brit felsőház ugyan 1999-ben elfogadta azt a törvényt, amely szerint nem lehet kártérítést igényelni egy nem kívánt, de egészséges gyermek felneveléséért, aki gondatlanság miatt fogant meg, azt azonban nem tisztázták, hogy ugyanez a jogszabály vonatkozik-e a szerződésszegésen alapuló pereskedésekre is.
A hármas ikrek története médiavitát robbantott ki a mesterséges megtermékenyítéssel összefüggő többes szülés kockázatáról, ahogy annak erkölcsi hátteréről is, hogy miért perel valaki, ha egészséges gyermeket hozott a világra. 1990 óta a jogszabály szerint legtöbb három embriót lehet implantálni, de az elmúlt néhány évben egyre gyakrabban csak kettőt ültettek be. 1999 januárjában a brit szülész- és nőgyógyásztársaság kérte, hogy a maximálisan beültethető embriók számát az egész országra vonatkozóan csökkentsék kettőre.
Evan Harris, Nyugat-Oxford és Abingdon liberális demokrata parlamenti képviselője, aki korábban orvosként dolgozott, a mesterséges megtermékenyítésről tartott parlamenti vitán felvetette az esetet. Sok más emberhez hasonlóan én is ízléstelennek tartom ezt az ügyet, aminek hátterében egyértelműen a pereskedési hajlam növekedése áll. Mindenesetre, ha egy nő két embrió beültetésébe egyezik bele, akkor a három embrió implantációja vezesse akár a beágyazódás esélyeinek növelését célzó jó szándék a beteg jogainak elfogadhatatlan semmibevételét jelenti.
Csökken a colorectalis rák mortalitása Skóciában
![]() |
A colorectalis rák életkor szerint igazított mortalitása az incidencia növekedésének ellenére is csökkenőben van Skóciában ez derült ki a Clinical Outcomes Indicators skóciai beszámolójából. A beszámoló szerzői szerint a túlélés javulása legalábbis részben a perioperatív ellátás javulását tükrözi.
A colorectalis rák túlélési statisztikáinak nemzetközi összehasonlítása azt mutatta, hogy a skót eredmények a középmezőnynek felelnek meg (Anglia, Wales és Dánia adatai mellett), ami azt jelenti, hogy a kelet-európai országok adatainál jobb, de más nyugat-európai országok eredményeihez képest gyengébb a túlélés. A skót és például a svájci túlélési mutatók között nagyon nagy a különbség.
A rosszabb túlélést Skóciában több tényezőnek tulajdonítják, így például annak, hogy az egy főre eső egészségügyi kiadás kevesebb, mint Nyugat-Európa más országaiban, valamint annak, hogy a diagnózis felállításakor a betegség előrehaladottabb stádiumú.
A betegség korábbi felismerése érdekében a szűrhetőséget vizsgáló előzetes tanulmányok már zajlanak Skócia három városában.
A terhesség alatti dohányzás: több asthmás gyermek
Tudor Toma, London
Valószínűbb, hogy asthmások lesznek azok gyermekek, akik édesanyja a terhesség alatt dohányzott, azokhoz képest, akik csak születésük után kerültek füstös környezetbe írják az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine (2201;163: 429-36) hasábjain.
Már kimutatták, hogy a passzív dohányzás káros a légzőrendszerre, sípoló légzést és asthmát okozhat. De most először sikerült bizonyítani, hogy ha az anya a terhesség alatt dohányzik, az befolyásolja az asthma előfordulási arányát.
Dr. Frank Gilliland és két munkatársa, a Keck School of Medicine (University of Southern California, Los Angeles) preventív medicinával foglalkozó munkatársai 10 éves átlagéletkorú gyermekek szüleivel tölttettek ki kérdőíveket. Felmérték, hogy (a szülők szerint) hány gyereknek volt sípoló légzése vagy orvos által diagnosztizált asthmája.
Arra az eredményre jutottak, hogy ha az anya a terhessége alatt dohányzott függetlenül attól, hogy később a gyermek érintkezett-e a környezetéből származó dohányfüsttel , az növelte az orvosok által diagnosztizált, aktívan zajló és a gyógyszeres kezelésre szoruló asthma valószínűségét.
A légutak szerkezete a születéskor már többnyire kifejlődött, a magzatot a méhen belül ért hatások azáltal fokozhatják az asthma előfordulását, hogy megváltoztatják az alapvető fejlődési útvonalakat, és az eredmény a rosszabb tüdőfunkció.
Évente húszezer gyermek halálát okozza baleset a fejlett országokban
Jason ONeale Roach, BMJ
Az 1 és 14 év közötti korosztály éves halálozásának közel 40%-át okozza baleset a világ legfejlettebb országaiban állítják az Unicef ez év februárjában megjelentetett beszámolójában.
Közlekedési balesetek, szándékos sérülések, vízbefúlás, magasból esés, égések, mérgezések és egyéb veszélyek miatt húszezer 15 éven aluli gyermek veszti életét évente. Ebből az következik, hogy a megelőzhető sérülések képezik a gyermekek vezető haláloki tényezőjét a fejlett országokban.
Peter Adamson, a beszámoló egyik szerzője szerint ebben az évben (Nagy-Britanniában) már több mint 500 gyermek halt meg baleset következtében, akiket nem ismerünk, de haláluk családjuknak ugyanakkora veszteséget jelent, mint azok elvesztése, akik nagy nyilvánosságot kapott gyilkosságok áldozatai voltak. A sérülés okozta gyermekhalálozás 41%-át közlekedési balesetek okozzák, és a fiúknak 70%-kal nagyobb az esélyük arra, hogy sérülésben haljanak meg, mint a lányoknak.
![]() |
Az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján, az 1991 és 1995 közötti időszakban a gyermekek számára Svédország és Nagy-Britannia volt a legbiztonságosabb, ez a két ország foglalja el az első két helyet a 26 országból álló listán; Svédországban évente 100 000 gyermekre alig több mint 5 baleset okozta halál esik. Az utolsó két helyen Mexikó és Dél-Korea osztozik, ezekben az országokban a legbiztonságosabb államokhoz képest 4-5-szörös a halálozási arány. Az Egyesült Államokban és Portugáliában a halálozás kétszerese a vezető országokénak.
Az Unicef munkatársai úgy becsülik, hogy évente legalább 12 000 gyermek halálát lehetne megelőzni, ha az OECD összes tagállamában ugyanolyan lenne a balesetből adódó halálozás, mint Svédországban. A beszámoló elkészítésében közreműködő dr. Elizabeth Towner felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell vizsgálni: hogyan befolyásolta a halálozás csökkenése a rokkantsági arányok alakulását.
A baleset okozta gyermekhalálozás 1970 és 1995 között körülbelül 50%-kal csökkent az OECD tagállamaiban. Ez idő alatt 16 országban a felénél is kisebb szintre tudták csökkenteni a baleset okozta gyermekhalálozást. Peter Adamson szerint egyértelmű, hogy az OECD országai nem azonos tempóban fejlődtek. A meredek csökkenés nem a véletlen, hanem a megfelelő intézkedések műve hangsúlyozta.
Ami Nagy-Britanniát illeti: a jónak mondható összteljesítmény ellenére egyértelmű különbséget igazoltak a népesség gazdag és szegény rétegei között.
A tüdőrákban meghalt nők száma 700%-kal nőtt az USA-ban
Fred Charatan, Florida
A fehér bőrű nők körében 700%-kal emelkedett 1950 és 2000 között a tüdőrák okozta halálesetek száma tette közzé jelentésében az USA egészségügyi hivatala. Míg 1950-ben 100 000 nőre 5, az ezredfordulóra 35 haláleset jutott. A rák miatt meghalt nők körében a tüdőrák 1950-ben 3%-ot tett ki, 2000-ben viszont már 25%-ot. 2000-ben ráadásul 27 000-rel több nő halt meg az Egyesült Államokban tüdőrák, mint emlőrák miatt.
A jókora jelentés 700 oldalas és 2,7 kg-ot nyom terjedelmesebb, mint amelyet 20 évvel ezelőtt először kiadtak e témában A dohányzás egészségügyi hatásai a nők körében címmel. Nem kis csapat dolgozott rajta: a Centers for Disease Control 9 vezető beosztású munkatársa 11 szerkesztő és segédszerkesztő, 62 társszerző, 88 lektor és 27 egyéb közreműködő segítségével készítette.
Gyakorlati összefoglaló is tartozik hozzá, amelyben Tommy Thompson, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára arra hívja fel a figyelmet, hogy a dohányzást túlságosan gyakran tekintik a férfiak szenvedélyének. Az összefoglaló következtetéseiben 4 statisztikai tényt is kiemel:
Az államtitkár hangsúlyozza a jelentésben a tinédzserkorban megkezdett prevenciós lépések fontosságát. Nagyon határozottan kell hirdetnünk a felvilágosító munka során, mennyire addiktív, káros, sőt halálos szenvedélyről van szó. Ezeknek a fiatal lányoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ha egyszer elkezdik, menynyire nehéz lesz abbahagyniuk, és hogy a rájuk leselkedő veszély mennyire valószerű, no és milyen sokat kell érte fizetni áll a jelentés általa írt részében.
A részletek megtekinthetők az Interneten a
www.surgeon.general.gov/library címen.