BMJ Magyar Kiadás 2001;2:120.

NÉZŐPONT

Hangok: A beteg szorongása

Ha Bálint-könyvet, vagy más hasonló szerzőtől származó munkát olvasok, a tan szerint meg kell értenem betegem titkolt félelmét ahhoz, hogy vele együtt érezzek, és tehessek is valamit. Mint az ilyen könyvekben szereplő sok más megállapítás, ez is olyan magától értetődőnek tűnik, hogy szinte feleslegesnek érezzük szavakba foglalni.

Szoktam konzultációs technikáról szóló könyveket olvasni, egyetértek mindazzal, amiről írnak, viszont egyáltalán semmi nem jut eszembe az egészből öt perccel azután, hogy leteszem a könyvet.

Kétségtelen, hogy a váróban ülő betegek közt többen vannak a félénkek, akik nem sokat remélnek az élettől és majdnem mindentől tartanak. Ők azok, akik behúzott nyakkal azt várják, hogy a világot felforgató vihar valahogy elkerülje őket. Eközben gondosan figyelik tüneteiket és várják valamely rosszakaratú istenség büntetését.

Alaposan tisztába kell jönnünk betegünk titkolt gondolataival – de vajon nem fölényes kissé ez a szemlélet?

Azt olvassuk tehát, hogy alaposan tisztába kell jönnünk betegünk titkolt gondolataival, és együtt kell éreznünk félelmeivel. Vajon nem fölényes kissé ez a szemlélet? Olyan orvos képe rajzolódik elénk, aki rendkívül megértő, felismeri a szorongást, amelyről a megrémült kis beteg nem is tud. Cserép Virág azzal jön hozzám, hogy tompa fejfájása van, de én tudom, hogy mi a valódi ok: attól fél, a férje el fogja hagyni.

Mégis, valóban áltatjuk magunkat? Olyan napokon, amikor bemasírozok a rendelőbe mint valami szoborkolosszus, szinte isteni lény vagyok. Ha azt várnák tőlem ilyenkor, hogy igazán megértsem Cserép Virág beteges világszemléletét, majdnem annyi, mintha azt kívánnánk a világbajnoktól, tanúsítson együttérzést teniszszerváim hiányosságai miatt. De hajnali háromkor, amikor azon nyugtalankodom, hogy mennyi önbizalommal kezdi a lányom az évet az új iskolában, hogy a feleségem kimerült, mert túl sokat dolgozik, és hogy éppen most vettem észre nagy, tapintható nyirokcsomókat a nyakamon – ilyenkor ugyanott vagyok, ahol Cserép Virág –, majd kitör a frász.

Nem arról van szó, hogy nem kéne megpróbálnunk megérteni a beteg szorongását. De nem vagyunk kissé elbizakodottak, ha azt képzeljük, hogy képesek vagyunk rá? Azt hiszem, a jövőben tudomásul veszem, hogy betegeim esetében emberismeretem nem tökéletes, és ellenállok a kísértésnek, hogy pszichoanalízist folytassak.

Kevin Barraclough, general practitioner, Painswick, Gloucestershire