BMJ Magyar Kiadás 2001;2:119.

NÉZŐPONT

Könyv: James Le Fanu, MD: The rise and fall of modern medicine.
(A modern medicina tündöklése és bukása)

Elgondokoztató és kissé provokatív cím, hiszen a II. villágháború után jelent meg hasonló címmel az a híres kötet, amelyik a III. birodalom tündöklését és bukását elemezte – erre rímel dr. Le Fanu manapság szokatlanul vaskos könyve. Az író Londonban él, a legismertebb angol lapok és folyóiratok rendszeres szerzője. Ez az írása mind az orvostársadalomban, mind a nagyközönség körében nagy vihart kavart, ami nem meglepő, mert ilyen nagyívű tanulmány az utolsó ötven esztendő medicinájának történetéről eddig aligha született, ilyen pontos, előítélettől mentes pedig bizonyosan nem.

A II. világháború alatt és után – a régóta népszerű, militarista metaforáknál maradva – az orvostudomány hatalmas ütközeteket nyert a himlő, a diftéria és a gyermekbénulás ellen ellenőrzése alá vont olyan, kulcsfontosságú ellenséges területeket, mint a Parkinson-kór, a schizophrenia vagy a rheumatoid arthritis, és sikeresen előrenyomult a szívsebészet, a szervátültetés, vagy akár a lombikbébik frontján. Ez a lélegzetelállító fejlődés az utolsó évtizedekben erősen lelassult, sőt a korábbi ütemhez képest szinte megállt.

A szerző négy paradoxonnal kezdi a könyvet, amelyek – látszólag – ellentmondanak az utolsó fél évszázad sikertörténetének. Az első az, hogy az élet ilyen sikeres területén dolgozni igen jó kellene hogy legyen, mégis mind több az illúzióját vesztett, munkájába beleunó doktor, főleg a fiatalabb korosztályban. Az egyik londoni kutatóintézet vizsgálata szerint folyamatosan nő azok aránya, akik úgy érzik, hogy mégsem az orvosi pályát kellett volna választaniuk: 1966-ban 14%, 1976-ban 26%, 1981-ben 44%, 1986-ban pedig elérte már az 58%-ot.

A második paradoxon, hogy a mai társadalom tagjainak egy része, miközben életkilátásai jobbak, mint bármikor az emberiség történetében, valósággal retteg az egészsége miatt, amiben az egészségügy és a média egyaránt ludas, mert mindig új és új veszélyek kerülnek előtérbe, például 1997-ben a margarin, a számítógépek képernyője, a mobiltelefon, és nehéz volna fölsorolni, hogy még mi minden. Az „egészség-vallás” hívei vakon hisznek egész sor olyan dologban, amit régen, indokoltan csak babonának minősítettek. Ehhez kapcsolódik a harmadik furcsaság: a tudományos orvoslás eredményei bámulatosan javulnak, ennek ellenére sikerült elérni, hogy például az Egyesült Államokban többen veszik igénybe a legkülönbözőbb alternatív kezelési módokat (évente 425 millióan), mint a családorvosi rendelést (388 millió vizit). Hazai adat nincs, de félek, hogy a helyzet nálunk sem sokkal jobb...

Végül a negyedik paradox helyzet: az egészségügyi ellátás költségei a hatékonyságot, az eredményeket messze meghaladó mértékben növekednek világszerte.

Le Fanu könyve azzal folytatódik, hogy áttekinti azt a tíz, legfontosabb eredményt, ami véleménye szerint az utolsó ötven évben a leginkább meghatározó volt az egészségügy fejlődésében. Az első mérföldkő a penicillin fölfedezése, majd 1949-ben a cortisoné, illetve 1950-ben a streptomycin bevezetése a gyógyításba. Két évvel később jelent meg a pszichiátriai kezelést forradalmasító chlorpromazin, majd eljött a nyitott szívműtétek kora. A hatvanas években kedődött a veseátültetéssel a transzplantológia időszaka és erre az évtizedre esik a hatásos vérnyomáscsökkentők megjelenése, ami a szélütés kockázatának csökkentése szempontjából alapvető eredmény volt – emlékeztet arra, miképpen változott volna a történelem, ha a két leghatalmasabb ország egykori vezetőit – Franklin D. Rooseveltet és Joszip V. Sztálint – megfelelően kezelhették volna hatékony vérnyomáscsökkentővel, s a „stroke” nem, vagy nem akkor következik be, amikor végül megesett. Az utolsó három áttörés a szerző szerint a gyermekkori daganatos betegségek hatásos kezelésének kidolgozása, az in vitro megtermékenyítésből származó babák megszületése, végül a Helicobacter pylori és a pepticus fekély története.

A medicina tündöklése még további fejezetekben folytatódik: érdekes és tanulságos történetek szólnak a klinikai kutatás londoni bölcsőjéről, az új gyógyszerek felfedezésének mind több adminisztrációval megnehezített útjáról, a diagnosztikus technika mind többet tudó – és mind drágább – vívmányairól.

Ez még mind-mind a görbe fölfelé hágó szára, de a szerző foglalkozik a megtorpanás okaival is. Az új gyógyszerek fölfedezésének nehézségei között tárgyalja a költségek meredek emelkedését, a gyógyszerbiztonsági okokból mind bonyolultabb szabályozást, a világcégek egyesülésének megállíthatatlan eseménysorát. Minél nagyobb a gyógyszeripari tőke növekedése, annál kevesebb igazán újszerű hatású gyógyszer jelenik meg a piacon, és az is meglepő, hogy a korábbi, szinte vakon kiválasztott molekulákból lényegesen gyakrabban lett sikeres készítmény, mint ma, amikor számítógépes módszerekkel a változatok millióit lehet átpergetni a képernyőn. Aztán itt van a korszerű diagnosztika: sokat köszönhetünk neki, de komoly veszélyt jelent nyakló nélküli használata és hatalmas költségei, betegnek és biztosítónak egyaránt.

És a bukás? Dr. Le Fanu szerint ennek oka döntően az új genetika „szép új világa” és a medicina „társadalmasodása”, mint például a szív- és érbetegségek külső, társadalmi okainak eltúlzott hangsúlyozása, ami nem csak azt ígéri, hogy a betegség kialakulását megmagyarázza, hanem a megelőzéssel kapcsolatban is reményt kelt, még akkor is, ha maga is tudja, hogy ez jórészt hiú remény. Ugyanakkor a krónikus betegségek társadalmi eredetének elmélete azért is népszerű, mert így a felelősséget a beteg nyakába varrhatjuk: egészségtelen életmódjával ő maga idézte elő a bajt, most aztán fizessen érte – a biztosító logikája alapján szó szerint fedezze a költségeket.

Időre lesz szükség, hogy dr. Le Fanu véleményét, elképzeléseit a jövő vizsgáztathassa, de ha könyvének néhány fejezete erősen vitatható is, jó, hogy leírta mindazt, ami esetleg ellentmondásra késztet, mert mindenképp elgondolkoztató. Örülök, hogy olvashattam és azt hiszem, ha van manapság olyan írás, amit érdemes lenne magyarra fordítani, akkor dr. Le Fanu kötete ilyen: meggyőződésem, hogy szellemessége magyarul is tündökölne és kiadása nem lenne bukás.

Dr. Matos Lajos, kardiológus főorvos

New York: Caroll and Fraf; 2000.
448 oldal.
Beszerezhető a Literatura Medica Kiadótól,
ügyintéző Hulley Orsolya,
telefon: 316-4556, 316-4598