BMJ Magyar Kiadás 2001;2:68-9.

SZERKESZTŐSÉGI KÖZLEMÉNYEK

Kerüljön végre bukósisak minden kerékpáros fejére!

A fejsérülés megelőzésében betöltött szerepének bizonyítékai mellett ma már nem mehetünk el szó nélkül

Biciklistákkal a világon mindenütt találkozhatunk. Járjunk fejlődő vagy fejlett országban, felnőttek és gyermekek egyaránt tapossák a pedált, legfeljebb más-más céllal (közlekedési, szállító vagy sporteszközként, vagy épp játékból, kikapcsolódásként használva a kerékpárt). Ebből következően a kerékpárosokat érő sérülések sem ritkák, ezen belül is fejsérülés miatt kell ellátni a baleseti ambulanciákra kerülő biciklisták egyharmadát, a kórházi ápolásban részesítendő biciklisek több mint kétharmadát, azok között pedig, akik kerékpárbaleset miatt halnak meg, 75% a fejsérülést szenvedettek aránya (1). Fontos tehát, hogy lépéseket tegyünk a fejsérülés lehetőségének kiküszöböléséért.

A kerékpáros bukósisak már legalább 20 éve kapható. Gondot jelent viszont, hogy az orvosi beavatkozások hatékonyságának felmérése terén etalonná vált, véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatok nem kivitelezhetőek annak a kérdésnek a tisztázásában, hogy a bukósisak mennyire véd a fejsérüléstől. Abból kiindulva, hogy 100 000 emberből 20-at ér fejsérülés, egy véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatba több tízezer embert kellene bevonni (2). Ezért a sisak hatékonyságával kapcsolatos bizonyítékok kétféle más típusú vizsgálatból származnak: egyrészt eset-kontroll vizsgálatokból, amelyekben fejsérülést szenvedett, de sisakot viselő biciklisták eseteit hasonlítják balesetet igen, de fejsérülést nem szenvedett kerékpárosokéhoz, másrészt gazdaságossági vizsgálatokból, amelyekben a fejsérülések előfordulási arányát elemzik az idő függvényében, sisakban és nem sisakban biciklizők csoportjait figyelve.

A sisakviselés hatékonyságát alátámasztó legerősebb bizonyíték eset-kontroll vizsgálatból származik; ez a vizsgálati módszer a modern epidemiológia egyik sarokköve. Öt eset-kontroll vizsgálat szisztematikus áttekintéséből – amely a Cochrane Library publikációjaként jelent meg – az derült ki, hogy az életkortól függetlenül 63–88%-kal csökken a fej-, az agy- és a súlyos agysérülések kockázata (1). Az öt közül négy vizsgálatban számos jelentős kovariáns szerinti kontrollt is végeztek (3–6). A kerékpáros bukósisak egyformán hatékonynak bizonyult, akár gépjárművel ütközött a viselője, akár elesett vagy egyéb módon sérült.

A BMJ-ben 2000 októberében Cook és Shiekh gazdaságossági elemzésükről számoltak be (7). Négy éven át kísérték figyelemmel az angliai állami kórházakba felvett sérültek adatait. A kerékpárról leesve sérült betegek között a fejsérülést szenvedettek aránya 40%-ot ért el 1991–92-ben, míg 1994–95-ben, amikor a biciklis balesetek miatti sürgősségi felvételek száma ugyanakkora volt, ez az arány csak 28%. A fejsérüléssel járó kerékpáros balesetek aránya trendszerűen, évről évre javult. A változás minden életkori csoportban észlelhető volt, és a szerzők a bukósisak-viselés terjedésének tulajdonították. Az Egyesült Államokban, Új-Zélandon és Ausztráliában hasonló eredményekről számoltak be (8–10), és szintén összefüggésbe hozták a sisakviselés – felvilágosító és jogi intézkedéseknek köszönhető – gyakoribbá válásával.

Ám e sokat mondó bizonyítékok ellenére, amelyek a sisakviselés fejsérülést megelőző hatásosságát hangsúlyozzák, és a kerékpározók számára kedvező hatásokat teszik kézzelfoghatóvá, nem szűnnek a sisak viselését megkérdőjelező kritikai észrevételek sem, főleg Nagy-Britanniában. Az ellenzők érvei két csoportba sorolhatók. Hillman úgy érvel, hogy a sisak ugyan biztosít bizonyos védelmet a kerékpározónak, a sisakban biciklizők viszont kevésbé óvatosan hajtanak, így a kockázat összességében ugyanakkora (11). Ez a kockázatkiegyenlítődés elmélete, amelyről már évtizedek óta folyik a vita, de semmi bizonyíték nincs rá, hogy a kerékpározásra és a sisakviselésre is kiterjeszthető lenne (12). A másik ellenzői érvelés, hogy az eset-kontroll vizsgálatokban számos potenciális zavaró tényezőt nem kontrolláltak megfelelően, például az olyan nem mérhető faktorokat, mint az „eset”-ként és a „kontroll”-ként szereplő sérültek magatartásbeli különbségeit. Márpedig az eset-kontroll vizsgálatok validitása szempontjából az esetek és a kontrollok közötti különbségek adekvát korrekciója nagyon fontos. A már említett Cochrane-közlemény öt vizsgálata közül négyben elvégezték ezt a korrekciót a lehetséges különbségeket illetően, amilyen például az életkor vagy az ütközés súlyossága (3–6). Ez utóbbi tényezőből jó közelítéssel megbecsülhető a kockázatot jelentő magatartás feltételezett hatása. A bukósisak védő hatásának e vizsgálatokban leírt nagyságrendje (három–nyolcszoros védelem) egyértelművé teszi, hogy a nem mérhető zavaró tényezők nem magyarázhatják a sisakban és a sisak nélkül biciklizők sérülési kockázata közötti különbségeket.

Az egészségügyben dolgozók és a politikusok kötelessége, hogy felemeljék szavukat a lakosság egészsége érdekében, és hogy javaslataikban bizonyítékok alapján hatékonynak ítélt módszerek szerepeljenek. Annak bizonyítéka, hogy a kerékpáros bukósisakkal megelőzhetőek a fejsérülések, megállja a helyét minden sérülésprevenciós programban. Persze nincs program kritika nélkül, ám a sisakviselés mellett szóló bizonyítékok kiállják a próbákat, míg a sisak nélküli pedálozás mellett felhozottak gyengécskék, közvetettek és inkább a retorika világában számíthatnak sikerre. A kerékpáros bukósisak viselésének népszerűsítése terén minden késlekedés életek elvesztését és a feleslegesen agykárosodást szenvedők számának szaporodását jelenti.

Frederick P. Rivara, professor of paediatrics
(fpr@u.washington.edu)

Diane C. Thompson, research scientist
Harborview Injury Prevention and Research Center, Departments of Pediatrics and Epidemiology, Box 359960, 325 Ninth Avenue, Seattle, WA 98104, USA

Robert S. Thompson, director
Department of Preventive Care, Group Health Cooperative of Puget Sound, 1730 Minor Avenue, Suite 1600, Seattle, WA 98101, USA

BMJ 2000;321:1035-6.