|
|
|
BMJ Magyar Kiadás 2000;4:196-7.
SZERKESZTŐSÉGI KÖZLEMÉNYEK
Besugárzási dózisok a számítógépes tomográfiában
Ellenőrizni kell a növekvő besugárzási dózisokat
A számítógépes tomográfia (CT) mind alkalmazási köre, mind technikai tökéletesítése terén óriási fejlődésen ment át. Ez a haladás tette például lehetővé a spirál technikával a mellkas teljes vizsgálatát egy lélegzettartás ideje alatt, szemben a korábbi rendszerek néhány perces vizsgálati idejével. A fejlődés azonban a betegeket érő sugárdózis növekedését is magával vonta.
Alig néhány évvel ezelőtt az összes radiológiai vizsgálat 2-3%-át tették ki a CT-vizsgálatok, amelyek így is az ionizáló sugárzás elvén működő orvosi készülékek alkalmazásából eredő teljes terhelés 20-30%-át adták (1, 2). A brit radiológustársaság 1998-as beszámolója (3) szerint „ma az összes radiológiai vizsgálat során alkalmazott dózis felét valószínűleg a CT-vizsgálatok teszik ki”. Az MR-technikától a CT-vizsgálatok gyakoriságának csökkenését várták, csakhogy nem így lett. Sőt, a CT-vizsgálatok száma egyre növekszik. Gyakran használják például a radio- és kemoterápia követő vizsgálataként, intervenciós eljárásoknál átvilágítás és angiográfia helyett, de a CT-berendezések megjelentek a műtőkben és a posztoperatív őrzőkben is, ráadásul mind gyakrabban vizsgálnak vele gyermekeket is. Mindez a CT-vizsgálat terjedését és a pácienseket érő dózis növekedését eredményezi. Európában már régóta foglalkoznak ezzel a kérdéssel – az Európai Unió legújabb Euratom-direktívájában a CT-vizsgálatot az intervenciós radiológiai eljárásokhoz hasonlóan azon vizsgálatok közé sorolják, amelyek a pácienseket nagy dózisú besugárzásnak teszik ki –, de a kockázatokat a világ más részein is komolyan kell venni.
Egy tipikus mellkas-CT-vizsgálat sugárdózisa 400 mellkasröntgen-felvétel dózisával egyenértékű (mellkastomográfia ~8 mSv, mellkasfelvétel 0,02 mSv) (3). A gerinc háti szakasza, a mediastinum, a has, a máj, a vesék, a gerinc lumbalis szakasza vagy a medence CT-vizsgálata általában 5 mSv-t alig meghaladó effektív dózissal végezhető (vagyis több mint 250 mellkasfelvétel dózisával), bizonyos esetekben azonban 30 mSv-nél többel (ami már 1500 mellkasfelvétel dózisával egyenértékű). Sok mellkasi vizsgálat során az emlőket terhelő dózis 18–33 mSv-ig terjed (4). A koponya CT-vizsgálata során a szemlencsét érő dózis 30 mSv körül van, 70 mSv a sinusok szkennelésénél, és 10–130 mSv a szemüreget ért trauma vizsgálatánál.
A leggyakoribb radiológiai eljárások terén Wall és Hart a besugárzási dózis 30%-os csökkenését írják le a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest, de összesen körülbelül 35%-os dózisnövekedésről számolnak be, amely a hasi és medencei CT-vizsgálatokból ered (5). Megállapításaik alapja a kollektív dózis, amely a vizsgálatok gyakoriságától is függ, ugyanakkor az egyéni dózisok nem csökkentek, mivel minden vizsgálat nagyobb testrégiókra terjed ki. Sokan hiszik, hogy ha rövidebb a vizsgálat, a dózis is kisebb, csakhogy ez nem így van.
Mit tehetünk a dóziscsökkentés érdekében? Segíthetnek az alternatív vizsgálatok. Dixon például azt javasolja, hogy a hererák ellenőrző vizsgálataiban gondoljuk újra a CT-vizsgálatok szerepét (6). A has vizsgálható ultrahanggal és MR-eljárással, a mellkas kis dózisú CT-vizsgálattal. Ma úgy tűnik, sokkal attraktívabb a gyorsaságra és költségre hivatkozva a mellkas és a has teljes CT-vizsgálatát elvégezni. Nagy-Britanniában sok intézet minimumra csökkentette a CT-vizsgálatok számát a csak hasi megbetegedések kivizsgálásában (6). Az MR-képalkotás az utóbbi években kiszorította a CT-vizsgálatot a fej, a nyak és a gerincoszlop – sőt nagyrészt a csont-izomrendszer – vizsgálatában, és gyakran alternatívaként kezelik a hasüreg és medence vizsgálatakor is.
A CT-vizsgálat marad az első számú technika a fej sérüléseinek vizsgálatában, a gerincoszlop, medence és a has sérüléseinek megítélésében, a tüdő parenchymás betegségeinek karakterizálásában, majdnem minden szolid daganat stádiumbesorolásában, beleértve a lymphomát is, továbbá szolid tumorok kezelésének tervezésében. Nem ajánlott a CT-vizsgálat olyan betegek klinikai stádiumbesorolásához, akiknél a prostataspecifikus antigén (PSA) szintje magas, mivel a vizsgálat nehezen kivitelezhető, haszna pedig nincs arányban a költségekkel (7, 8).
A hasi CT olyan esetekben hozhat hasznos eredményt, amikor a traumát klinikai és – a próbák korlátozott érzékenysége miatt – laboratóriumi bizonyítékok nem támasztják alá, továbbá extraabdominalis műtéteknél altatás előtt profilaktikusan (9). A Royal College of Radiologists állásfoglalása azt szorgalmazza, hogy a CT-vizsgálatok előtt kérjék ki tapasztalt radiológus tanácsát. A hasi CT-vizsgálatok esetében tisztán technikai tényezőkkel lényeges dóziscsökkentést nem lehet elérni, ezért előtérbe kell helyezni az alternatív módszerek alkalmazását (10).
A besugárzási dózisok csökkentésének hasznos módja a testfelszínközeli sugárérzékeny szervek – az emlő, a szemlencse, a pajzsmirigy, a herék – védelme a mellkas, fej, medence CT-vizsgálata alatt. Az említett szerveket terhelő sugárdózis több mint 50%-os csökkenését írták le vékonyrétegű radioprotektív hatású bizmut-latex és az ólmozott védőruha (11) alkalmazásával: ezek nem rontják a mélyebben fekvő struktúrák ábrázolását. A gyermekek esetében a védelem különösen fontos. A fejlesztés a radiológusok felelőssége, azonban a klinikusoknak mindig arra kell gondolniuk, hogy a CT-vizsgálatoknak is vannak kockázatai, és biztosnak kell lenni abban , hogy a kért vizsgálatok valóban szükségesek és a legmegfelelőbbek.
Madan M. Rehani, additional professor of medical physics
Manorma Berry, professor of radiodiagnosis
All India Institute of Medical Sciences, New Delhi 110029, India
(mmrehani@vsnl.com)
BMJ 2000;320:593-4.